Avagy Steve Ondo esete a Lángosos Marival.

Ez a bejegyzés kissé 18-as karikás lesz, úgyhogy megkérnék mindenkit a figyelmeztetést vegye komolyan!

Akkor kezdjük is a történet két főszereplőjével!

Ki is az a Steve Ondo? Bizony ez én volnék! A legjobb barátom agyszüleménye ez a gúnynév. A következő képen található jelvény – biléta – remekmű – képződmény pedig régóta a munkahelyi monitoromat díszíti.

Ki is az a Lángosos Mari (vagy inkább Mári)? Két jó barátom képzeletéből kipattanó személy, akik az előző csónakos éjszakámon mellém gondolták a ladik fedélzetére.

Ez alapján a második felvonásról hazafelé buszozva, kialvatlanul, a szúnyogok által meggyötörve, és igen kevés halat fogva a következő történet részletei kezdtek körvonalazódni, majd eggyé válni a fejemben.

Felhívnám a figyelmet, hogy a történet csak nyomokban tartalmaz valóságos elemeket! A nevekben található bármilyen egybeesés a véletlen műve!

Délután volt. Iszonyatos hőség. Márival a fedélzeten eveztünk az előző beszámoló helyszínére. Fürdőzők mindenhol. A nád előtt gumimatracon hentergők. Csónakok, kisebb hajók, vitorlások mindenfelé.

Ne arra ússz! – hallatszott a nádon keresztül.

Arra horgászok vannak!

Ússz inkább egyenesen keresztbe! (? – a szerző)

Szóval a tömegen át próbáltunk a kőig eljutni. Nem volt egyszerű, mert nekem a horizonton volt a tekintetem. Folyamatosan balinrablásokat kémleletem. Márinak meg valami más járt az eszében, és az nem a lángos volt, és nem is a balinok! 😉 Nem akarta megérteni Mári a kis telhetetlen, hogy még korán van, nagyon világos, és egyébként is a balinok…

Ahogy eveztem szórványosan mozogtak is a bestiák, de mire dobótávra értem egy-egy rabláshoz képest, addigra már árkon-bokron, üveghegyen is túl jártak.

A kövezéshez közeledvén egyre sűrűsödtek a rablások, és bár Mári nem hagyott békén leintettem, hogy nem! Nem lehet! Most a balinoké a főszerep, majd a sötétség beálltával!

Dobtam rendületlen, váltogattam a csalikat. A rablások egyre távolabb, egyre kevesebbet , egyre halkabban szóltak. Jött a délkeleti lötykölős, kezdett zavarossá válni a víz, de egy csónak mögött tomboló őn által keltett burvány mögé dobva megfogtam az idei legnagyobb balinomat.

Mári annyira megörült az esetnek, hogy nem bírta tovább! A csónak aljára taszajtott, és…

Na az első megvolt! Mondtam Márinak, most már hagyjon nekem békét, mert a naplementében még hátha sikerül egyet csípnem, de sajnos nem így lett. A sötétséggel viszont megérkeztek a szúnyogok, akik szívtak rendesen, ahogy Mári is, már másodszor azon az esten.

A sötétség beállta nem sok jót hozott. Az egyre csak zavarosodó vízben elmaradtak a kőre kiálló küsz, és dévércsapatok, és a süllőrablások is csak módjával hallatszottak az éterben. De nem adtam fel, ahogy Mári sem. Egyikőnket sem olyan fából faragták, így túlestem a harmadik aktuson is, majd az első – akkor még nem tudtam- de egyetlen süllőkapáson is. A kő végéhez érve Mári épp a szája szegletit törölgette, amikor leütötte valami a megindított wobblert. Húzása alapján jobbacska süllőnek ítéltem meg, de sajnos nem kötöttünk közelebbi ismeretséget. Pár méter után elengedte a fahalamat, vagy a fahalam engedte el őt! 😦 Mári persze nem tétlenkedett! Bánatomat enyhítve újra nekiveselkedett! Itt volt az a pillanat, amikor már nagyon nehezen bírtam! Hiába no én is öregszem. Levegőért kapkodtam, és rimánkodtam, hogy vége legyen, rimánkodtam, hogy ennek az egész kalandnak vége legyen! Mári te telhetetlen! Hát neked semmi sem elég?

Próbáltam némi fehérje, és cukor bevitellel, és vagy egy liter hideg vízzel pótolni a veszteségeimet. És mielőtt kikötöttem volna a nádba, hogy aludjunk egyet tettem egy utolsó próbát a kő előtt. Persze eredménye nem volt.

Kikötöttünk hát a nádba úgy éjfél tájékán a három órás haldömpingben bízva, de azok az átkozott szúnyogok nem hagytak aludni, ahogy Mári sem. Hiába magyaráztam de ájulásig szívta még a gerincem velejét is!

Körülbelül éjjel kettőkor éktelen sikoltozásra ébredtem! Nem tudtam mire vélni, de egy biztos volt, Mári nem feküdt ott mellettem! Arra gondoltam kiúszott a partra, hogy reggelire a nevéhez méltóan lángost süssön nekem. Hirtelen össze is futott a nyál a számban! Egy pillanatra a fokhagyma, a friss tejföl, és a reszelt sajt egyvelegét éreztem a nyelvem hegyén.

Nem tudtam tovább aludni egy percet sem! Sajnos a hajnali haldömping elmaradt, ahogy a reggeli balinok is más vizeken jártak! Kikötés előtt a csónak mögötti kisebb burványra rádobtam még egy utolsót. És ez az apró őngyerek bambán nézett rám, hogy én mit is képzelek? Miért zavarom meg éppen őt reggelijének elköltése közepette?

Apropo reggeli! Már annyira éhes voltam, hogy gyors pakolást követően Máriék háza felé vettem az irányt. Az út a helyi vitorláskikötő előtt vezetett el. Messziről láttam két autót, amikre utánfutón kisebb hajók (vitorlások) voltak felszerelve. Az egyikben nyitott ajtónál aludt egy férfi, a másik mögött a bitumenre fektetett pokrócon aludt egy szál alsógatyában egy kövér szőrös, a sok üvegből ítélve sörissza ember. És akkor jött a meglepetés! Az autó tetején pokrócba burkolózva ott aludt Mári, a Lángosos! Ekkor esett le, hogy mi is volt az a sikoly, amire ébredtem! Márinak, ennek a piszkos cafkának nem volt elég annyi menet! a sörissza, és a másik ki tudja hányszor még az éjszaka elintézte!

Nem hogy lángos, a nagy semmi jutott nekem reggelire!

Megállj Mári te mocskos cafat, te céda! Utoljára gyüttél te ki vélem!