Még május 31.-én történt, akkor is a balinokat kerestem. A móló üres volt így megpróbáltam egy olyan szakaszt, ahol eddig összességében két balint fogtam. Egyet még gyerek fejjel angolnázás közben, egyet pedig pergető pályafutásom kezdetén. Az egész szakasz üres volt, így a végén a kempinget határoló kerítésnél még dobtam egy utolsót. Nem kellett volna! A wobbler ugyanis jött felém, de a levegőben! Először nem is tudtam hová tenni a történteket, mígnem megláttam a kerítés mögött felállított bojlis botokat a vízibiciklik takarásában. Rángattam én a zsinórt, de a kapásjelzők süketek maradtak, a bojlis horgász meg nem került elő, így szomorúan, de levágtam egy ütött, kopott sokat látott wobblert, kb. 10 méternyi zsinórral. 😦

Ezen a szakaszon befejezettnek tekintettem a horgászatot aznapra, egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy egy órával előbb bemegyek dolgozni, de aztán úgy döntöttem, hogy poperrel akkor is fogok egy balint, ha fene fenét is eszik!

Irányban a móló felé a sétányon volt egy rablás. Idén már fogtam egyet olyan 10 méterre a helytől, és tavaly szinte centire ugyanott egyet. Gondoltam ezt meg fogom, és már repült is a popper. Tán ötöt dobtam, amikor leverte! Nagy volt az öröm, a kapástól sajnos nincs meg a videó, mert olyan ideges voltam, hogy már fel sem tettem a kamerát.

Minden Őnfényezés nélkül egy magányos tavi balint becsapni nem is olyan egyszerű, most mégis sikerült, ráadásul a kedvenc fegyveremmel!

Miután elkészítettem a további felvételeket a csali vezetéséről leültem és csak néztem a vizet. A parton megreggeliztem. És addigra elfeledtem a fél órával korábbi keserűségemet.