Újra egy olyan nap virradt, amikor nem kellett sehová sietnem. Csak a peca, és semmi más. Szabadság, a nagy víz, a csónak, a csukák, és én. Ez ám az élet kérem szépen! Imádom az őszt! 🙂

A körülmények merőben változtak az előző pecákhoz képest! Tükör víz, a hínár lejjebb lohadt az erőteljes szél és rohamosan közelítő ősz hatására. Tűzött a nap, felhőknek nyomát sem láttam, a nap erősen bevilágított a kristálytiszta vízbe, látni lehetett a feneket is. 4 kapásból egy ragadt meg fekete ottokelével orrcsúcsban, de nem túl nagy.

Küzdöttem a vízzel, halakkal, a hőséggel, de főleg magammal, hogy át kell evezzek a mély vizes oldalra. Megálltam a vasárnap szép csukát adó öbölnél, de semmi. Átálltam a következőbe, de onnan még visszafelé dobtam egyet. A következő pillanatban, mintha farönkbe akadtam volna, aztán az a rönk a nádast választotta menedékül. Nem engedhettem, ahogy vasárnap sem. Azt simán kifordítottam a nádból, ehhez közöm nem volt. Vagy megsérült a zsinór a nádban, sásban, vagy elvágta valami, amikor fordult a csuka, vagy kurva nagy állat volt?! 😦

Szomorúan mentem tovább a pályán, de aztán hat csukaifjonc némileg felvidított! 😀

Igazi papucsfejű.

Hínárlakó sötét szépség.

Sajnos az a nézetem, hogy a szél már nem tudja felkavarni a vizet 11 felé megbukott. a telibe déli szél pillanatok alatt szürke katyvasszá változtatta a vizet, és mindenhol a feltépett süllőhínár úszott. Küszködtem még két órát, aztán beeveztem.
Megpróbáltam a stég alatt a sügéreket. Jött is vagy tíz darab a villásfarkú sügérgyilkosra. Három brutál nagy volt!

A sügérpecát hamar berekesztettem, mert a jó idő hatására kirajzott helyi erők elkezdtek gagyogni sebfertőtlenítésről, sügérfiléről, meg hasonlókról, úgyhogy inkább hazamenekültem! 😀