Ahol ilyen első napja van az ember fiának, aki nem mellesleg ízig – vérig horgászember, annak ott kell lennie a következő napon is! Így is lett! Tudtam az első napot nem lesz könnyű még megközelíteni sem, nemhogy túlszárnyalni, mert ahogy a régi bölcs mondás tartja: Egyszer volt Budán kutyavásár! De nekem akkor is ki kellett próbálnom, hogy lehet e még egyszer? A kedves olvasó meg döntse el, hogy valójában lett e?

Fél háromkor kezdtem a parton. Persze a süllők megint játszottak csak az idegeimmel, így kicsit mérgesen, de odébbálltam, hogy ránézzek a mólószárnyra. Ekkor találkoztam újfent Mircivel, aki előző éjjel kicsit rám ijesztett. Nem is biztos, hogy Mirci volt ő, sőt azt sem tudtam először, hogy macskával van dolgom, de én így neveztem el. Történt ugyanis az első éjjelen, hogy egy világító szempárt vettem észre a vak sötétben, ami abban az időpillanatban nem csak macska, hanem akár kutya, róka, vagy akármi is lehetett volna. Aztán ahogy közeledett egy koromfekete macska körvonala rajzolódott ki a sötét éjszakában szájában egy ezüstösen csillogó kis lélektelen testtel. Macskánk ugyanis rájött, hogy a nagy fröcsögésben partra vetődött szélhajtó küszök, alias snájderek terülj terülj asztalkát jelentenek a számára. És persze a család számára is, hiszen szorgalmasan hordta el egymás után az apró falatkákat.

Szóval Mirci az éjszaka kis fekete réme újfent szembe találta magát velem, és nem akarván zavart kelteni a kis életében nagy ívben elkerültem őt, had vadászon (halásszon) békében.

A mólószár nem igazán hozott szerencsét, így visszatértem abba a kanyarba, ahol a balinokat vártam, és újfent találkoztam előző éjszakai alkalmi horgásztársammal, aki már a második süllőnél tartott. A szerencse annyiban mellém állt, hogy a nyerő csali receptjét átnyújtotta nekem, és volt is belőle egy példány a dobozomban, így nem sokára egy kölyök süllőnek örülhettem.

Horgásztársam amellett, hogy sokkal tapasztaltabb éjszakai süllővadász mint én, tán egy kicsit szerencsésebb is volt. Neki még két süllő, és egy szép köves adatott meg azon az éjjelen. Négy óra után aztán egyre több lett a balinrablás, így velük próbálkoztunk tovább. Most nem a középtempós wobbler, sőt nem is a popper, hanem egy gyorsan tekert fahal hozta az első kapást, ami nem kis meglepetést okozva nekem, egy kis süldő süllőgyerek volt.

Közben a helyi spori is a balinokat vette üldözőbe. Hármat el is kapott mielőtt hazament volna. Nekem elég nehezen indult a reggel. Kevesebb volt a küsz, tán a balinok sem ettek olyan mohón az időjárás folyamatos változása miatt. A szél kavargott, felhők gyülekeztek, és keletre láttam hogy leszakadt az ég, a felhők lába leért a Balaton tükréig.

Aztán kapás, kapást követett, de nem akartak akadni. Ugyanaz a felszerelés, ugyanazok a wobblerek, és mégsem! A tegnap olyan sikeres barátom által gyártott wobblerre öt jó kapásom is volt, abból három tán másfél méterre tőlem, de csak egy akadt meg, igaz, hogy az a két nap legszebbike volt, és bődületes fejrázós kapással jelentkezett.

Közben megjött, és egy balin megfogása, meg pár rontott kapás után le is lépett Balázs barátom. És őt követte a helyi erő! A balatoni horgászok mintapéldánya! Fólia a nyélen,  zöld drótelőke a 7es thrill elé, és szórta a csalit rendületlen! Nem akartam vele összeakaszkodni, így kicsit elnéztem másfelé is. Abban az öbölben, ahol tavaly a roveres balin akadt megint roverrel, popperekkel próbálkoztam. Roverre rá is rontott egy 50es forma ezüstös villám, de elhibázta sajnos, pedig magasra repült ő is, a csali is.

Mivel a helyi erő kicsit odébbállt (nem értem miért nem kapnak, pedig mindent próbáltam – persze ugyanaz a thrill lógott a drótelőkén egész nap), ezért visszaültem középtájra a külső ívre, hogy balra dobáljak. Egyet a kő elé, egyet a nyílt víz felé. Tervem bevált! A fekete/arany hendmédre bődületes kapásom volt, de a lábam előtt lemaradt. Más se kellett a helyi erőnek! Közölte kérdés nélkül is, hogy milyen szar horgaim vannak, bár azt hozzátette, hogy előző nap neki is lemaradt kettő.

Következő dobásra volt pofám végre fogni egyet. Persze a szákolást elutasítottam, és mire a halamat visszaengedtem a spori már mellettem állt, fent a betonszegélyen és merőlegesen a partra dobált befelé. Pont úgy, hogy még véletlen se tudjak balra dobni.

Őszintén meg kell, hogy mondjam nektek, annyira csodálatosan alakult ez a két nap, hogy nem akartam elbaszni a kedvem azzal, hogy elküldöm a picsába ezt a bunkót. Inkább elbasztam az ő kedvét avval, hogy jobbról fogtam még egy balint, onnan ahol az előbb ez a faszkalap dobált! 😀

Nem az enyém a Balaton, és nem is az övé, de ha valaki egy bizonyos irányban dobál, akkor nekem tuti nem lenne pofám keresztbe hajigálni neki még akkor sem, ha barátok vagyunk!

Mivel újfent visszament jobbra, ezért odébb álltam, sajnos megint csak rontott kapásig, lemaradásig jutottam el. Ezt a szerencsétlent meg megszánta két éppen méretes jószág, amik persze a hálóban végezték. Még annyi sem volt emberünkben, hogy lemásszon a kőre! Fentről a betonról a köveken keresztül rángatta fel a halakat. A két kis jószág tapasztalatlansága az életükbe került. Szeretem a halat, balint is eszek néha, de ezen a két napon egyik általam megfogott halból sem lett fasírt! 😀

A végén kontrollként feltettem egy gyári csalit, és kivétel erősíti a szabályt alapon vele fogtam meg a  nap utolsó fenekeszegjét.

Elképesztőenfantasztikusanmegismételhetetlenülszuper volt ez a két nap még a lemaradt kapások, és a faszkalap ellenére is. Az elsőt megismételni ugyan nem sikerült, de a második nap is adott olyan szép halakat, hogy a fele is elég lenne bármelyik betlis napon. Remélem lesz még folytatás!