Hétvégére sikerült kivonnom magam az internet forgatagából. A család valamelyik tagja, egy újabb notebook adaptert végzett ki. Először furcsa volt, de vasárnap estére egész megszoktam a dolgot.
Vasárnap reggel volt egy küzdős csónakos pecám. A szombati erős északit, déli váltotta, szerencsére az egész éjjel szakadó eső legalább leállt hajnalra. A déli hullámzás már nem nagyon tudja bezavarosítani a vizet, olyan szinten le van tisztulva. A kishalak a mélyebb részeken ott voltak a nád előtt, a sügérek, és a csukák is szedték a vámot, de főként a sügérek. Két 55ös forma csukát tudtam elcsípni nagy nehezen, és amikor ráálltam volna a csónakból sügérezésre elég rendesen feltámad a déli szél. Sajnos elvesztettem a csónaksúlyomat (kiakadt a karabiner a súlyból ), ezért nagyon hamar a nádra tolt, így inkább kikötöttem. Jópár sügért fogtam, de főként aprókat + egy csuka megszabadított egy gumitól. Képek nem túl jók, mert kölcsönadtam a gépemet, és elállították, én meg nem ellenőriztem le.
– Rengeteg a rablás a nád szélében, de túl tiszta víz!
– Dobtál be keszegre is?
– Nem sügerezök! Elfogyott amit múltkor vittem. Nagyon ízlett a családnak, csak ne lenne olyan kibaszott nehéz mögpucolni azt az istenb@szta dögöt! Köll vagy harminc darab mire belegyüvök!
Azé’ nem rossz ez, gratula!
Nekünk tegnap nem jutott hal, rablás is kevés volt, elvesztette a haverom a kedvenc körfogómat, de legalább csudajó idő volt, semmi szél. Szép lehetett a Balaton a szélben.
A vége az valami nádban hallott párbeszéd? Má megint kalózkódtál? 😀
Finom is az a fránya sügér… 😛
Két öreg csónakos volt! Nincs még elég hideg, hogy otthon maradjanak!
A steveolsenhun “álnevű” úrnak üzenem, hogy tényleg monotonná vált az oldal! Továbbra is építőjellegű kritika!
Fluimucil “álnevű” Úrnak üzenem, hogy elfogadom az építő jellegű kritikáját abban az esetben, ha ad valamilyen támpontot, hogy mi érdekelné?! Hátha tudok valamit nyújtani! 🙂
Tegyél bele több akciót, kalózkodást, rézfaszú bagót. Meg csónakázás a viharos Balatonon, ponty fogás ánuszrózsával, gigasügér feederkosárral, küzdelem a rettenetes halzabáló harcsával, vadvizi kalandok a Séd patakon, ilyesmik. Változtass álnevet (vagy valódit) és mutass be recepteket sügérre, naphalra, bodorkára, ahogy a főnökeid szeretik, és ajánlj hozzá balatoni borokat. És tegyél a képek közé aligruhás csini nőciket pecabottal, meg írjál még több éles kritikát a balatoni halászatról, a pontyhorgászokról, jachtokról, lopjál vödröt, karikázz, ilyesmi, tudod, bulvár. 😀
Feri! Nagyon szép csukákat fogtál. Gratulálok hozzá.
Üdv.
Tom