Fluimucil fedőnevű olvasómtól kaptam egy megjegyzést: Valami újdonság nincs halfogás terén? Monotonná kezd válni az oldal! Építő jellegű kritika!
Az építőjellegű kritikát elfogadom, de amíg nem kapok megfelelő javaslatot, addig folytatódni fog a “monotonitás”, hiszen továbbra is a kedvenc sügéreim és a csukák lesznek terítéken! 🙂
Egy zseniális, szinte tökéletes pecán vagyok túl, szombaton minden klappolt! Felhős volt az ég, tiszta a víz, sehol egy hullám, és a nád szélén vastagon állt az ivadékhal. A csukák, és a sügérek zabálták az aprónépet, és néha felharsant egy-egy balinrablás a nyílt víz irányából. Már a második öbölben csuka küzdött a felszerelésem másik végén a szabadságáért. A mai napon ismét az a bizonyos magyar támolygó volt a nyerő, így az első csukának is az kellett a hajnali derengésben.
Elég szerencsétlen akadás volt, de megúszta mert a szeme alá akadt a hármashorog egyik ága.
A következő beállóban csuka nem jelentkezett, de egy gyönyörű nagy sügér, és egy kisebb társa követte csónakig a kanalat, majd a következő dobás után a kisebbik le is verte azt.
Egy újabb csuka rövid zászlón ütötte le a kanalat a közvetlen a nád mellett. Muszáj volt keményen húznom, amire egy jó méteres (méretes) szaltó volt a válasz. Láttam, hogy vékonyan akadt, így a következő ugrás már a szabadsághoz vezetett. Nem voltam bánatos, hiszen éreztem, hogy nem kevés akció vár még rám, így a következő csuka sem váratott sokáig magára. Láttam, ahogy betámadja a kanalat, de elvétette, így hagytam azt süllyedni, másodszor már nem hibázott a vehemens ragadozó.
Végigértem a pályának ezen a részén. A kishalfelhők eltűntek, így irányt váltottam, és közben minden beállóban dobtam még néhányat. A stég előtti utolsó beálló volt még hátra. Érdekes dolog, hogy odafelé még nem adott sohasem halat, de visszafelé elég gyakran összejön a dolog. Jelen esetben sem kellett csalódnom! Idei legszebb csukám mindent bevetett, amit lehetett. Ugrott, rázta a fejét, betört többször a csónak alá, de nem kegyelmeztem neki! Igazán jó kis fárasztás volt! 🙂
A stég elé sodródtam közben, ahol rádobtam egy sügérhajtásra a kanállal, amit egy gyönyörű sügér ütött le. Miközben csorogtam tovább észrevettem egy másik csónakot két pergetővel a fedélzeten, akiket múlt héten is láttam ezen a pályán. Mivel kicsit elméláztam, így a következő csukám kereket oldott, de a stég másik oldalán elképesztő kishalbőség fogadott.
A másik csónakból nem jó technikával pecáztak, vagy nem megfelelő csalit használtak (ahogy előző héten is :P) , mert pár percen belül, azon a helyen, ahol előtte eredménytelenek voltak szinte a csónak alól kikaptam egy 60as forma csukát, aminek a szájából egy drótelőke lógott ki. Semmilyen zsinórdarab nem volt a kapocs végén, így vélhetően rosszul köthette meg az illető. Lehet azóta is azt meséli a kocsmában, hogy egy kapitális csuka szakította meg! 🙂
A krokodilok kapókedve lassan lankadni kezdett, de az egyik belső öbölben azért még elkaptam a nap legkisebb 45ös forma papucsfejűét, amin vélhetően álmaim csukája által okozott sérülések éktelenkedtek.
Kikötés mellett döntöttem, annál is inkább, mert ki szerettem volna próbálni, az előző napon postán érkezett HMarci fórumtársam által készített csiburaska “légyrákokat”.
Elképesztő volt ami ezek után történt! Egy 27es gyönyörű sügérrel kezdtem, amit még vagy 50 társa követett a szűk 3/4ed órában. Zabálták a kis rákocskát mindegyik színben! Működött jigelve, vertikálva, gyorsan húzva, vízközt, és mederfenék felett is.
A történethez hozzátartozik, hogy annyira tetszettek a rákok, hogy előző nap fel akartam hívni Marcit, de Joci barátom készülvén a szombati pecájukra elfelejtette megadni a számát!
Ezért felhívtam szombaton Jocit, aki az Ipoly közepéről küldött el melegebb éghajlatokra, mert akkor még neki nem volt hala, én pedig már hazafelé sétáltam tele élményekkel! 🙂
Délután aztán telefonom volt:
Jó napot kívánok! Horváth Ferencet keresném az Alianz Hungária biztositótol. Horgászoknak kitaláltunk egy nagyon jó kis biztosítást műcsali elvesztésének esetére!
Gondolhatjátok ki volt a vonalban! Fáklyú Marci!
Aztán este egy újabb kép fogadott a fórumon!
Zoli barátom készített egy képet nekem, pusztán kedvességből: “Steve miért szeret annyira sügerezni?”
Mert minek ellenség, ha ilyen barátaid vannak?! 🙂
Nekem teljesen megfelel ez a monoton sorozat. Még sok ilyet! 🙂
Fishfucker…
Milyen fucker? Ez szimpla orális kielégülés! 😛
Én meg ASPFUCKER
Ez a kijelentés teljes mértékben megállja a helyét! 🙂
Perca Fucker. A végén a tiéd lesz az akciókamera. 🙂
Az akcijókamera már az enyém! Ott voltvégig a fejemen! 😛 Talán lesz belőle télen videjó is! 😛
Egyébként személy szerint nem érzem, hogy monoton lenne. Azért, mert két fajta halat fogsz leggyakrabban? És? Ezzel az erővel Gábor blogja is monoton, mert balinokat fog, Norbié, mert domikat, Aurélé, mert fekete sütyit. Mindenkinek megvan a maga kedvence, akár a módszert, akár a halakat nézzük.
Másrészt mindig van a bejegyzéseidben valami abszurd, amin röhögni lehet. Nekem ez elég. 🙂
Gyönyörűek ezek a csukák, de én még mindig a sügérektől vagyok kész!
Kiváló!
Mármint a rajz. 😀
Amúgy tökéletes nap. (Jó dal, R.I.P. Lou!)
Szép idő volt 7végén, de sajna én még halat sem láttam. Viszont bőszen készülhettem a hajóvezetői vizsgámra. Sajna hajót nem adnak hozzá. 😦
Ha valami monoton ezen blogon az az, hogy mindig van egy-egy bejegyzés, amin könnyesre röhögöm magam. 🙂 Na meg gondolom a csuklás, mikor a szép sügerei (újabban csukái) miatt emlegetik Stevet 😛
Önirónia, uraim! 🙂
Nagyon fontos tényező a hitelesség tekintetében. Én például jól látom, valóban mindig másik sügér van lefotózva, a sorozatban a horgász cipője és nadrágja is ugyanaz (nem öltözik át közben). Hiányolom a pontyot, az angolnát és a menyhalat.
Gondolom, az illusztrált sügér fogatlan volt, legalábbis ahogy mosolyogsz… 🙂 🙂
Szóval akkor még egyszer:
Pontyot majd jövőre kaptok, a többit nem ígérem! Nem ízlik a busa húsa! Az angolna nem motivál, a harcsa meg nem egyszerű! Ahhoz több idő, vagy szerencse kell!
Menyhal? Na menj már! 😛
Jobb egy apró fogakkal rendelkező sügér, mint egy ordas csuka! 🙂
Szeretnék ilyen monoton pecákat!!!
Pont jó ilyen monoton módon ennyi halat fogni és ezt így “előadni”.
El ne kezdj pontyozni:)
Legalábbis kukoricával ne, ha pergetve megfognád az viszont érdekelne!
Mióta ezt olvastam csiburaska lázban égek 🙂
Holnap remélem nekem is ad a Balaton fele ennyi sügeret és egy csukát!
Bár a menyhalnak is örülnék 🙂
Jó sokáig fent voltál, hogy ezt megírd! 🙂
Reggel voltam kint partról sügérezni, de csak aprók jöttek. Olyan tiszta, és sima volt a víztükör, és annyi kishal volt a nád előtt, hogy még most is bánom, hogy nem mentem ki csónakkal!
Remélem nektek összejön! 🙂
Úgy készültem mint egy gyerek az osztálykirándulásra 🙂 Általában ezek a pecák nem sikerülnek. De mindig nem lehet happy end.
A helyet megismertük, láttam a nádasban a lehetőséget, gyönyörű volt még így zavaros víznél is. Végül is 40 körül fogtam halat 🙂 de borzasztóan kicsik voltak 🙂
Végül is két rekord megdőlt!
Cimborámmal megdöntöttünk a pergetve fogott eddigi legkisebb hal rekordunkat!
Volt egy szép naphal,ami a naphal-a lehetett volna, de visszafordult 😦
De azért jó volt így is! Köszi mindent!
Biztos visszamegyek mert nem adom fel, hogy a “csapvízben” hajnalban beejtsem a támolygót a nádszéléhez és bámmmm 🙂
Gratulálok a sügérekhez! Csodás darabok!
A csiburaskát hol szerezted be?
Ahogy a bejegyzésben írtam:
“Kikötés mellett döntöttem, annál is inkább, mert ki szerettem volna próbálni, az előző napon postán érkezett HMarci fórumtársam által készített csiburaska “légyrákokat”.”
Bocs!De én a spec ólomra gondoltam, de a képeidet kinagyítva már értem a megoldást!
Még1x gratulálok a fogásokhoz!
Az is házibuhera! Egyébként lehet már kapni magyar webshopban is, csak én nem szeretnék reklámozni egy oldalt sem!
Köszi a segítségedet, megtaláltam!De a “házibuherád “is tecccccik!Kipróbálom holnap, ha eláll ez a pokoli szél!
Hali!
Grat az írásokhoz, nagyon jók!!!
Azt szeretném kérdezni, hogy a Mag pro botod milyen dobó súlyú?
Szia!
Kösz. Az 1-6ossal sügérezek.
Visszajelzés: Itt van… | steveolsonhun