Az elmúlt hetekben nem jelentkeztem halas bejegyzéssel. Ez nem amiatt volt, mert nem pecáztam, hanem mert két alaklom kivételével déli, dél-nyugati erős szelet fogtam ki, ami zavarossá teszi a vizet, esélyt nem adva a pergető pecásoknak. Ezekre az esetekre volt nagyon jó a kövezés, mert ott bármekkora szélben is lehetett horgászni, de ez már úgy néz ki, hogy veszett fejsze nyele marad.
Szóval az elmúlt hetekben egy árva sügért tudok felmutatni 6 darab betlivel. A betlikben az is közrejátszik, hogy az őszi időszakban nem feltétlen a hajnali órák a legjobbak, ha sügérről, csukáról, balinról van szó. Ilyenkor inkább napközben zabálnak. Már, ha ott vannak!
A tegnapi napot eső, és erős északi, később észak-nyugati, majd nyugati szél jellemezte, így biztos voltam a balinok jelenlétében. Mivel 5 percre van a munkahelyem a víztől, így az ebédszünetben kiugrottam a mólóra, ahol egy horgász volt hal nélkül. A 3 perc alatt míg ott voltam 20-25 balinrablást számolhattam, és millió kishal volt a vízben. Már csak a 40 percnyi csúszóval megrövidített munkaidő végét kellett megvárnom.
Szóltam a barátomnak, aki szabadságon volt, hogy most menjen! Itt az idő! 20 perc alatt 4 balint kapott ki, majd később még kettőt, a legszebb 2,8-as volt. Gondolhatjátok ketté tudtam volna harapni a monitort mérgemben, hogy nem lehetek ott! Kérdés volt marad e nagy zabálás a későbbi órákban is? Aztán elkezdett kisütni a nap, megállt az eső, így az erős szél ellenére, vagy mert megtudták valahonnan, hogy megy a hal kirajzottak a pecások. Mire leértem én voltam a 9. a sorban. Nem egy szép peca, amúgy is szar napom volt, ráadásul a wobbleres dobozt a nagy sietségben a melóhelyen hagytam, így amíg utánam nem hozták, addig egy wobblerrel, és gumikkal próbálkoztam.
Mindenki fogta a balint, a durung cuccokkal, fluorcarbon nélkül noname kanalakkal, és aspvel, nekem semmi nem jött. Szar napom is volt, sík ideg voltam, ilyenkor nem szokott semmi összejönni. Aztán megjöttek a wobblereim, mondtam is barátomnak: “Én ma itt nem fogok halat!”
Szerencsére nem így lett! Ahogy kezdtek eltünedezni a többiek újra wobblerre váltottam a vasakkal való próbálkozás után és harmadik dobásra fogtam is egyet rapala xrsh-val. Sajnos letorkolta, így kivérzett. Jelen esetben annyira nem bántam, mert már három éve balinból készítem a karácsonyi halászlevet, mivel pontyozni nem igen szoktam. A hal egyben csali és botavató volt. A botot a múlt héten újítottam be egy 3 részes igazi kis utazós bot 2 méter hosszban 3-15 gramm dobósúllyal.
A másik két halam már szürkületben, illetve sötétben érkezett, és volt még ezen kívül egy jó ütésem, ami nem akadt meg. Ez a két balin is csaliavatónak bizonyult, a közepes tempóból meg – megállított OB színű BB crancknek nem tudtak ellenállni. A nagyobbat eltettem, a másik ment vissza, ahogy én is elindultam haza. Nem egy szép peca ez, amikor ennyien vannak, és a legtöbben, jelen esetben én is a hasukra gondolva pecáznak, de azért 5 betli után nagyon kellett ez a három hal.
A tanulság számomra az volt, hogy avval a csalival kell horgászni, ami az embernek bejön! Ha wobblerrel szeret valaki balinozni, mint, ahogy én, akkor nem kell mást erőltetni, hiába megy másnak bármilyen egyéb csalival.
Hazafelé még kitettem a betonútról egy eléggé lefagyott békát a fűbe, hátha megússza, nem tudom mit kószált kint ilyen hidegben.
Gyönyörű halak! Gratulálok!
Szép, szép, szép halak nagyon!
Kösz szépen!
Hello Feri!
Gratula a szép balinokhoz!
Hiába, fejben ott kell lenni, mert ha az ember feszült és nem tud koncentrálni, nem jönnek a fogások… én is már számtalanszor jártam így.
Üdv.
Tom
pecazas.blog.hu
Milyen lehet a balinleves? Még sose ettem balint. A barna varangy (Bufo bufo) nevében köszönet a mentésért! Levesbe abszolute nem jó, kissé mérgező.
Gratula a halakért! Eccer én is fogok ilyet, addig meg sárgulok.