Sokat gondolkodtam megírjam e újabb betlim történetét, de végül úgy döntöttem megteszem, legfeljebb röhögtök egy nagyot, hogy ez az ökör, mit írogat már megint a nagy semmiről.

Szóval reggel hétre már az edzés helyszínén voltam, de megint szarul indultak a dolgok, mivel lecserélték a 3-as faházon a zárat, ahol az én evezőm, kötelem, horgonyom is el van zárva. A tanyagazdát még nyolc után sem tudtam elérni, így egy szem “kölcsönlapáttal” és “kölcsönkötéllel” vágtam neki a víznek egy csöppet megkésve. Az egy evező és a vitorláskikötő nagy távolsága miatt, így elmaradt a reggelre tervezett kikötő bejárati süllőriogatás. Inkább a stégtől jobbra található nádöblöket, és a gyékényes körüli nyíltabb terepet vettem célba csukák reményében. A víz kristálytiszta volt, még méter feletti mélységnél is fenékig lehetett látni. Mikor később feltámadt egy kisebb keleti szél, az opálosabbá váló vízben is tisztán láttam a fenéken mozgó gumihalat. Kishal sehol nem volt, de még halmozgás sem, így az esélyeim jócskán a nagy büdös nulla felé tendáltak. Később beálltam a nyílt vízre, de nem sokáig bírtam az egy helyben létet, így a stég másik oldalát található nádast is végigcsorogtam a szél segítségével teljes eseménytelenségben. A kapocsban minden fajta csali volt különböző színekben. A mélységen, vontatási stíluson, sebességen is elég sokat variáltam, de hiába a Csukák Istene nem kegyelmezett nekem. Egy nádöbölben volt egyetlen apró sorozat ütésem támolygóra, ami vélhetően sügér lehetett. Az eredménytelenségtől lelombozódva eveztem vissza a kikötőbe, ahol a nádtorzsák között bent állt egy 50-es forma csuka, így legalább halat láthattam, de ő is meglátott engem és már iszkolt is a rejteket adó nád sűrűjébe. A kikötőben aztán láttam pár apró sügéret, de inkább megijedtek a mini gumihalaktól, twisterektől. Aztán észrevettem egy 30 körüli kis csukát, ahogy bent állt az egyik kis tisztásban. Gondoltam egy lenyomott szakállú horoggal nem sok kárt okozhatok neki, de bármit tettem fel elijesztettem vele! Egyszer azt írtam egy chatfalon, hogy az ilyen fajta horgászat, amit én is művelek az elmebaj határán van. Hát erre most rá tettem  egy lapáttal! Hat óra eredménytelen evezés és dobálás után képes voltam egy kis csukát lesni és hajkurászni, addig, amíg az ötödik fajta csali után megunta és le nem lépett! Biztos, hogy nem egészen vagyok normális!

A víz itt is olyan tiszta volt, hogy a hetven centis vízmélység ellenére tisztán láttam a feneket! Ez már egyfajta skizofrén állapot volt, hogy a víztükör által visszavert tükörképemben a szemüvegemben láttam a gumihalat és egyben a visszavert képét, ahogy emelgetem, hátha valamelyik csónak alól kiront egy éhes kis csíkos útonálló, vagy egy csuka.

A párás idő ellenére azért látszik, hogy nem voltam rossz helyen:

A képeken az is látszik, hogy nem kevés víz hiányzik a Balatonból! A nádfalakról készített képek nem hazudnak!

Mindezek ellenére, vagy éppen ezért jól éreztem magam, jó idő volt, kint voltam a természetben senki által nem zavartatva. A nap folyamán kétszer is értekeztünk Atyafival telefonon, hát nem volt túlzottan boldog, a történtek miatt. Nem tudni mi lesz vasárnap érdemes e kimennünk és küzdenünk egymással, hogy a semmiből valami legyen!

Egyetlen dolgot rontottam talán el. Az egy evező és a távolság ellenére el kellett volna evickélnem a vitorláskikötőig, ugyanis ilyenkor elég gyakran összeáll ott a kishal, odavonzva a ragadozók hadát is!

A jó időről pedig egy történet ugrik be:

Ebédszünetben kint jártunk a parton Lacival, amikor meg láttuk Béla-bát (helyi camping bringás igazi régivágású kétbotos fenekező horgász):

 – Jó napot Béla-bá! Megy a hal!

– Megy a lófaszt megy!

– Nem baj Béla-bá legalább kint van a jó levegőn!

– Jó levegő! Jó levegő! Ha jó levegő kell bemegyek a kocsmába!