SteveOlureS

Mivel a balinok továbbra sem mutatják magukat, ma munka után ismét a kedvenc kis csíkos útonállóim mellett tettem le a voksot. A 13:25-ös vonattal irányba vettem a Csopaki kikötőt reményekkel telve. Még a fejkamerát is magammal vittem jó felvételek reményében. Két autó már kint állt a bejáratnál, de gondoltam ők nem fognak zavarni. Hamar rádöbbentem, hogy nem jól gondoltam. Az idő sem volt túl ideális. Verőfényes napsütés és kristálytiszta víz fogadott. Nem volt egyszerű a dolgom. A nagy kopyto esélytelen volt, így a nimfa került a kapocsba, amire már voltak jelentkezők nem túl nagy méretben. Közben a két kisöreg csalihalat kezdett fogni a csónakok között, nem túl nagy sikerrel. Néhány sügéret is kifogtak csontival. Két srác közben evezett befelé megbolygatva a pályát. Két-két szép közel kettes süllő volt a zsákmányuk, de nem voltak túlzottan elégedettek. Az egyik elmondása szerint tegnap 17 sügéret fogott. Gondoltam az nem sok, annyit én is kiimádkozok valahogy, de kiderült, hogy 17 akkorára gondolt, amit el is vitt, a kicsiket szórta vissza. Nem voltam túl boldog, hogy a banda nagyokat elhordták, de a szabályok engedik sajnos. Azért vagy 30 darabot sikerült ma is kivadásznom a szűk két és fél óra alatt. Voltak köztük egészen aprók, és egy két szebb példány is.

Íme egy összeállítás a lefényképezett halakról:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Közben újabb horgászok érkeztek, akik kishalfogó hálókat leengedve még inkább megbolygatták a pályát. Mivel hat órára haza kellett érnem, így lassan pakolni kezdtem.

Nem volt ez rossz peca így sem!

Elkészült a teljes beszámoló a két sügéres napomról. Akit érdekelnek a körülmények, csalik és maga a történet azok bátran kattintsanak a következő linkre:

www.pecavilag.hu

A horgászat csalitesztelésnek indult, de az erős szembe hullámzás ez meghiúsította.

Úgy döntöttem elmegyek a csónakkikötőbe, ha más nem kimerem a vizet a csónakból. Sajnos szomorú kép fogadott a nemrég kitisztított kijáróból teljesen eltűnt a víz. Még hogy rendben van a vízállás! Ugyan már!

Gondoltam azért körbe nézek. Két csuka állt bent a csónakok között, így rápróbáltam gumihallal és életem sügére lett belőle. Másnap is lementem, a két napon összességében kb. 8 órát töltöttem sügérezéssel, és bár nem számoltam de bőven száz darab felett sikerült fognom, közte kisebb nagyobb példányokat. Az első napon átmentem még a kedvenc csukás helyemre, na ott fogadott igazán szörnyű látvány.  Április elsején még itt bele csúsztam a vízbe, mert a betonszegélyen állt a víz, most meg:

Nincs is víz!

Mivel a sügérezésről bővebb írás fog készülni a pecavilág részére, ezért csak néhány kép ízelítőnek:

Nem hagyott nyugodni a dolog, tervbe volt, vagy nem, de a vihar előtt még le kellett jönnöm. Tegnap sokat beszélgettem pergetés közben egy helyi pergető sráccal Bencével. Sok csukáról számolt be nekem, egy helyen, ahová portásfüggő a bejutás lehetősége. Azt mondta jön reggel, így egy közös peca reményében ma is korán keltem. A szél már felerősödött, hullámzott is elég rendesen, de a kövezés által védett hely meghorgászhatónak tűnt. Bence nem volt sehol, és mint kiderült bánhatta is a dolgot. A múltkor már balint hozó csörgős spro wobbler került a kapocsba. Már éppen a cseréjén gondolkodtam, amikor a kövezés lábánál leverte egy nyurga test a víztetőről. Először identitászavaros sötétben táplálkozó csukára gyanakodtam (bár ezt a tényt már többször megdöntöttem), de amikor megláttam a fehér hasát, és megérkeztek az első fejrázások, már tudtam, hogy süllővel van dolgom.

Pont tegnap este írtam, hogy milyen természetessé vált a halat visszaengedő mozdulat, hát ez a tézis ma megdőlni látszott. Nem kizárólagosan azért tettem el, hogy világosban jobb képet készítsek. Ma a gasztronómiai élvezetekre is gondoltam, gyarló az ember, még néha én is! A csörgős wobbler nem adott több halat, így egy J9SFC, került a kapocsba, ami éjszakai süllőgyilkos a szakirodalom szerint is. Az iménti helyszíntől alig egy méterre, az előbbinél alig kisebb süllő első dobásra leverte. Már léptem le a kőre, hogy könnyebben kiemelhessem, de a kis víz miatt, hamar víztetőre pocsolta magát és egy fejrázással megszabadult a vékonyan akadt szúrós falattól. Ezután több süllő már nem jelentkezett, ahogy a célhalaim a csukák is elkerültek. De nem volt ez egy rossz napkezdet így sem.

Balázs barátom mondja mindig, hogy mekkora mákom van, de én úgy érzem ez már néha több, mint szerencse. Nem gondolnám, hogy ezt már tudásnak nevezik, de a jó helyválasztás, a jól megválasztott csali, vezetési sebesség sokat számít. És ki kell tartani a végsőkig, ki kell járni horgászni, sokat olvasni a interneten, bújni kell a szakirodalmat, és egy idő után megfogja az ember, amire igazán vágyik. Ami jelen esetben ez a szép süllő volt.

És még egy dolog: Tapasztalni kell!

A ma délutáni fogásomat nem másnak mint Skillnek köszönhetem! A reggeli sikertelen próbálkozás után a következő hozzászólást írta: ” Terv. Látod Steve, ez volt a hiba Egyszerűen csak kelj fel hajnalban, és fogjál sok halat.” Hát megfogadtam, bár nem hajnalban, de 4:20-kor ma úgy döntöttem, hogy a déli hullámzás ellenére kimegyek és dobok egy párat délután. 4:40-kor már repült is az ASP a móló és a kövezés határolta területre. Szerencsémre egy fenekező öregen és két az éjszakai süllőzésre készülő kishalakat fogdosó horgászon kívül nem volt kint senki sem. 10 dobás után úgy döntöttem, hogy megszórom a kövezés végén lévő helikopterleszálló melletti részt is. Második dobásnál tán ötöt tekertem, amikor balinom leverte a pörgőfarkú ketyerét a felső vízrétegben. A kép érdekes lett, mert mögöttem sütött a nap, az ezüstös test pedig úgy verte vissza fényt, mintha alkonyat lenne.

Éppen arra járt egy németekből és magyarokból álló kisebb csoport.

– Zander? Zander? Fogas?

– Nem ez balin!

– Balin az meg mi? Mióta van ilyen a Balatonban? Süllőt lehet fogni?

– Elég régóta. Ez egy fogatlan ragadozó fajta. Süllőt is lehet fogni természetesen.

A német faszi mindenképpen fotót akart készíteni a halról és rólam a gépemmel. Hát nem volt egy nagy fotomaister. Inkább nem tenném ki az általa készített képet. Persze nem igazán értették a hal miért kerül vissza a vízbe. Számomra már annyira természetessé vált ez a mozdulat, hogy már fel sem tűnik, hogy nem viszek haza halat. Az asszonynak bezzeg igen! Nem lehet ezeken a nőkön kiigazodni, régen mindig megkaptam, ha hazavittem, hogy: Miért bántod ezeket a halakat? Nincs szíved? Most meg: Azért hozhatnál néha egyet – egyet! Ennénk szívesen!

Nemsokára megjelent egy ork a mólón, de nem is ork volt, a méretei alapján inkább barlangi troll. Leült az egyik betontuskóra és elkezdett a védett részre dobálni. Aztán egyszer csak felállt, letette a botot és elindult felém. Na gondoltam ez kérdezni akar! Úgy is lett! Nike melegítő, ManU sapka, bagó a pofában, szóval igazi sporthorgász.

– Hello! Láttál mostanában errefelé balint?

– Egyet – egyet lehet csípni.

– Miért erre mikor jönnek? (Mit gondolt mi vagyok én jós!)

– Talán, ha hűl a víz és összeáll a kishal többen lesznek.

Azért gondolta, hogy sejthetek valamit, mert elkezdett keresztbe elém dobálni. Egészen addig, míg a szél a villantót a helikopterleszállóra vitte, így sikeresen betépte. Ennyi volt a felszerelése, pakolt,ment, ahogy én is mentem.

Reggel menjek?

Nem tudom még!

Az megint nem lenne spontán!

Tegnap este már gondolkodtam rajta, hogy ma reggel munka előtt kellene párat dobnom, de aztán hamar elhessegettem magamtól a gondolatot. Tegnap volt a névnapom és egy kiadós vacsorát kaptam az asszonytól, ami után elég hamar elaludtam. Hajnali négykor aztán megébredtem és nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy pergetnem kellene. Tíz perc forgolódás után aztán indulnom kellett. Hatkor már a parton voltam. A víz ott volt a késztetés is bennem a halfogásra. El is kezdtem a dobálást még a sötétben különböző kétrészes és mindenféle csörgős felszíni csalikat próbálgatva egymás után. A strandon vízben hagyott focikapuk felől egyszer csak hatalmas loccsanást halottam az alig nagyarasznyi vízből. Megpróbáltam becserkészni őkelmét, de a lassan vontatott felszíni csalikra nem támadt gusztusa legnagyobb sajnálatomra. A napkorong lassan megindult az égen felfelé, amikor a kis 66 milliméteres yo-zuri l-minnow mellett döntöttem. Igaz ez egy süllyedő csali, de nagyon hasonlít a balin fő táplálékára a szélhajtó küszre, és megfelelő sebességgel vontatva, magasan tartott spiccel el lehet húzni a kis vízben.

Mivel rablások nem voltak, éppen azon merengtem, hogy kapásom lesz e, amikor elemi erejű ütést kaptam, és halam már rázta is a fejét, ahogy a víztetőt pocsolta széjjel. Először megijedtem, hogy csuka lesz, de nemsokára megláttam az oldalazó halam hátúszóját, ahogy meredt kifelé a vízből. Itt már tudtam, hogy balinnal akadt dolgom, jól küzdő balinnal.

Azért lehetett a csukához hasonló fejrázás, mert valahogy oldalról támadta a kis műhalamat, ami teljesen kipeckelte halam száját. Úgy úszott a wobblerrel, mint kutya a raportfával a szájában.

Halam még többször visszatört, de hamar megadásra késztettem.

Ott feküdt előttem a fűben ez a gyönyörű közel kettes balin, ami bearanyozta a reggelemet.

Szóval srácok, ami a lényeg: Mindig hallgassatok a megérzéseitekre!

Megéri mindenképpen!

Már négy hónapja, hogy életemben először a Pecavilág közösség hatására kipróbáltam a patakon történő csuka pergetést. Akkor egy nagyon eseménydús horgászaton vehettem rész, ami nagyon eredményesnek is bizonyult. Erről egy írás is született akkor ami egy kisebb képösszeállítást is tartalmazott. Régóta terveztem, hogy újra elmegyek, de valami mindig közbe jött egészen tegnapig. Balázs barátommal megbeszéltük már előző héten az indulás időpontját és azt, hogy tolunk egy egész napos patakpecát fittyet hányva minden külső tényezőre, információra. Balázs kishalas úsztatást tervezett és pergetést. Én pergetni akartam elsősorban csukára, de vittem azért egy finomabb pálcát is pár apró gumival, hátha rátalálok a sügérekre, és volt nálam néhány apró wobbler is. A napijegyek megvétele után fél kilenc magasságában már szórtam is szorgalmasan a vizet a múltkor már jól bevált kopytokkal, míg barátom kishalfogással próbálkozott.

Az már pár perc után tisztán látszott, hogy nincs annyi kishal a pályán, mint legutóbb itt jártamkor, és a csukák sem igen mutatták magukat. A part viszont tömve volt az októberi nyártól megbódult kecskebékákkal. Lassan elindultam felfelé, míg barátom a hozott fagyasztott kishallal próbálta a csukákat átverni. Aztán a hírek lassan beigazolódni látszottak. “Feleslegesen” jöttünk ilyen korán, a hírek is arról szóltak, hogy dél körül kezd el enni a hal. A múltkor jól bevált helyek sem adták a halat. 11 felé hívott a főnököm Laci, hogy: Mi a helyzet? Én beszámoltam neki a nagy semmiről, de ő biztatott, hogy mindjárt meg lesz az első. Már dél idő lesz enniük kell! A következő beálló legutóbb több halat is adott. Egy gondolattól vezérelve feltettem egy delalande sandrat, amit egy internetes ismerősöm igen preferál ezen a vízen. Már a lábam alatt járt a csali, láttam, ahogy ingerlően mozog a farka a vízben, mikor egy fejmérete alapján kettes feletti csuka váltott ki rá a nád tövéből, de elvétette. Nem akartam elhinni! Végre ott volt a hal, de elbénáztam. Kicsit lejjebb dobtam, hátha a csuka visszább állt, sajnos a zsinór beakad egy vízre hajló nádszálba. Míg avval vacakoltam újra leverte a csuka. Meg is akadt, de sajnos csak egy pillanatra. Utána többször visszatértem még ide különböző gumikkal, hátha visszaállt a helyére, de nem sikerült becsapnom őkelmét. Lefelé menet aztán Balázs hívott, hogy semmi nem jött úsztatva, kishalat sem tud fogni, így elindult felém pergetve. Amikor a következőt dobtam a túl part irányába éles ütést közvetített felém a botom. Bevágtam és végre a jól ismert érzés kerített hatalmába. Halam volt! Nem volt egy óriás, de a folyóvízi halakhoz méltóan méretét meghazudtolva harcolt a 45-ös körüli példány.

A következő beállóban aztán egy csuka kivégezte a kis kopytot, miután leharapta a farkát. Legutóbb is ezzel fogtam a legtöbbet, sajnos ebből a színből ez volt az utolsó darabom. Feltettem egy hasonlót és már meg is volt a következő kis harcos példány.

Közben megérkezett a barátom is így együtt mentünk tovább, nem túl nagy eredménnyel. Nemsokára a szétváltak útjaink, mivel Balázsnak pergetve sem jött semmi, így egy rövid időre beült újra úsztatni. Néhány helyen próbálkoztam a sügérekkel is, de eredmény nélkül. Egy helyen aztán pici domolykókat láttam a víz tetején, és több szedésnek vélt mozdulatot is láttam a víztetőn. A következő dobásnál a part mellett egy 20 centi körüli domolykó feljött a gumihalért, oda is vert, de nem akadt meg. Innentől kezdve több mint egy órát dobáltam apró wobblerekkel kapás reményében, de eredményt nem hozott a próbálkozásom. Lassan elindultam lefelé, és azon a helyen, ahol az előző két csukát akasztottam megint ütésem volt, de lefordult a csuka. Visszatettem neki a gumit, csak úgy bottal lendítve és húzva, a kis mohó pedig újra leverte.

Ezután már eseménytelenül telt a nap. Valahogy nem voltak éhesek a halak. Talán megzavarta őket ez az októberi nyár, vagy egyszerűen csak nem volt annyi hal a vízben mint legutóbb. Sajnos ez sem egy túlzottan őrzött védett szeglete az országnak. Rengeteg szemétkupac a parton, nádban egyaránt, vízben úszó szemét is előfordul helyenként. De ami kiverte nálam a biztosítékot az a következő képen jól látszik.

A sátortámasznak és ágasnak valót az élő fáról szaggatták le! NO COMMENT!

Négy óra tájban aztán elpakoltam a felszerelést és fáradtan feküdtem el a fűben, míg barátom rendületlenül valatta a vízet.

Volt még három kapása, de sajnos egyik sem akadt meg rendesen. Én már majdnem aludtam, mikor szólt: “Ennyi volt mára!”

Elindultunk, de még idén visszajövünk!

További képek itt.

Ahogy a cím is mondja ma otthon voltam, a Balatonon, de még is vendégségben, mivel egy csónakos pergetésre invitált egy ismerősöm, Balázs. Egyik nap kaptam tőle egy e-mailt, amiben felajánlott két doboznyi pulse shadot két méretben. Mivel úgyis szükségem volt rá, főleg a kisebb méretre, ezért a megvétel mellett döntöttem. Balázs átvételi lehetőségként egy közös horgászatot ajánlott. Én persze éltem a lehetőséggel, mivel még soha nem horgásztunk együtt, és úgy gondoltam egy két fortélyt el leshetek tőle, tapasztalt csónakos horgásztól. Reggel hatkor találkoztunk és húsz perc múlva már siklottunk is kifelé a kis kikötőből a nyílt víz felé. Gyönyörű volt a hajnal.

Csak két csónakos horgász előzött meg minket. Egyikből ketten horgásztak és boterdő eredt a nyílt víz és a nádas felé. Őket megkerülve a nádtól kis távolságban az áramlattal csorogva dobáltuk könnyű támolygókkal a nádas szélét. Nemsokára Balázs meg is akasztott egy 38-as kölyökcsukát, egy Ottó bácsi által készített támolygó kanállal. A következő öbölben aztán nekem kedvezett a szerencse egy 47-es körüli csuka képében. A csuka a kedvenc gipo siluro támolygómnak vert oda elég keményen.

A csorgást ezután tovább folytattuk. Hamar végig értünk a pályán és mivel nem jelentkeztek a balinok a nyílt vízen, ezért Balázs úgy döntött, hogy még egyszer végigcsorgunk a pályán további csukák reményében. Mivel a fényviszonyok megváltoztak, ahogy a nap megindult felfelé, társam javaslatára egy réz színű támolygót csatoltam fel, ami egy kisebb öbölben egy ezzel a csalival kevésbé várt gyönyörű sügéret eredményezett.

Mivel a sügérek továbbra is kopogtatták a támolygó kanalakat több helyen is, ezért a kis gumicsalikhoz folyamodtunk. Volt több koppintásunk, lemaradt sügérünk, de Balázs rutinjának és helyismeretének köszönhetően többet is akasztott kis fehér twisterrel. Talán ez volt közülük a legszebb.

A sügéreket keresve beálltunk a következő strand elé, de több hal már nem jelentkezett. Épp azon tanakodtunk, hogy mitévők legyünk, amikor balinrablásra – rablásokra figyeltünk fel a távolban. Balázs fel is tette a tesztelésre szánt kék jig-wobblert, amivel talán harmadik dobásra akasztott. A hal nagy erővel rohant a csónak felé, így leverte magát a csábítóan mozgó kis hibrid csaliról. Átfésültük még a közeli vitorláskikötő területét is, ami partról is jó halakat ad néha, de most nem volt eredmény, pedig a balinok itt gyakrabban mutatták magukat. Időnk lejártával és nyílt vízi balinok reményében elindultunk lassan visszafelé. A kikötő előtt aztán megjelent a csapat a távolban. Nem túl intenzíven, de ott voltak. Balázs óvatosan közelebb evezett és a jó csaliválasztásnak köszönhetően hamar akasztott egy jó másfeles példányt.

A fárasztás közben, mintha egy UFO jelent volna meg a távoli égbolton, de valójában ne kérdezzétek, hogy mi az, mert fogalmam sincsen.

Mivel a balinok elég messze voltak, és a pilker nem kellet nekik ma reggel, ezért én is az ASP mellett döntöttem. A kis méretűnek nekem sokszor felakad a csalitestre a horga, így volt ez most is. Feltettem hát egy nagyobb méretű kéket, dobtam, a felkapókart visszaváltottam és már tépte is a balin a beeső csalimat. Zene volt füleimnek, ahogy az orsó fékje felsírt, ami jobb halat sejtetett. A balin olyan sebességgel indult a csónak irányába, hogy kétszer is azt hittem elment. De nem! Amikor közel ért kétszer is betört a csónak alá, itt már mutatta is magát halam és látszott, hogy valóban komolyabb példányba akadtam.

Vékonyan akadt, csak egy horog fogta, de szerencsémre sikerült a csónakba emelnem néhány fotó erejéig.

Halam saccra 2-2.20-as lehetett és egyben horgászatunk utolsó halának bizonyult. Összességében egy nagyon jó pecán vagyunk túl, bár sok halat nem fogtunk a röpke három óra alatt, de mindketten fogtunk mindhárom fajból, amire ezen a szakaszon elsősorban számítani lehetett.

Köszönöm Balaton, hogy ismét bőkezűen bántál velem – velünk!

A hajnali strandi pergetések nem mindig voltak eredményesek, és nagyon vágytam már egy szép süllőre. Jelen esetben volt egy tőlem nem annyira megszokott szándék is a dologban. Méghozzá az, hogy legalább két éve nem ettem már ebből a csodálatos ízvilágú halból. Zárójelnem megjegyezném, ha ilyen hátsó szándékkal érkezek a vízhez, a fogás nem igen szokott összejönni. Az elmúlt napok problémái pedig arra késztettek, hogy nekem bizony szezámmaggal kevert zsemlemorzsába forgatott süllőt kell ennem. Biztató jelek folyamatosan érkeztek, hiszen az egyik ismerős éjjeliőr, folyamatos éjszakai rablásokról számolt be, mígnem egyik éjjel két darab  kiló fölötti süllőt fogott kishallal. A terv megvolt! Egyik nap éjfélig – egyig irány a strand. Nem igen hiszek semmiféle hókuszpókuszban, de a telepátia ebben az esetben működött. Laci barátom invitált, hogy csütörtökön menjünk egyet süllőzni, csak még nem tudja hová. A hely megvolt, ahogy a horgásztárs is, így csütörtökön támadtunk. A pergető botok mellé jelen esetben bekerült fejenként egy tirolifás süllőző szerelés és egy ideig próbálkoztunk a pontyokkal is. A kishalakat hamar megfogtuk, így bevetésre készen meredtek a botok a víztükör fölé. A tér pedig meggörbült, legalább is egy pillanat erejéig a fényképezőgépen!

Ahogy a nap elindult lefelé a Balatonalmádi Öreghegy mögött úgy csendesedett el szépen lassan minden. Vagy legalább is akkor még ezt gondoltuk.Merengésemből és a fényképezőgép kattogtatásából egy erőteljes húzás ébresztett, de sajnos eleresztette a ragadozó az áldozatát. Balin gyanús eset volt, mivel az szokott ilyen hévvel nekirontani a csalihalnak. Vagy elvétette, vagy megérezte a veszélyt és elengedte áldozatát. Közben a pontyozó is kikerült a vízből és vártuk a Laci által emlegetett fél nyolcas süllőket. Helyettük a csendet megtörő 60 fős gyerekcsapat érkezett és azzal a lendülettel gázolt bele a mellettünk lévő kis vízbe. Már kezdtünk örülni, amikor a tanár heves integetésére kitakarodtak a vízből. De az öröm korai volt! Az őr érkezéséig, egy órán keresztül pont a mögöttünk lévő területen kellett nekik focimeccset játszani, a lányok meg úgy sikítoztak, mintha…de mégsem. Aztán az őr érkeztével eltűnt végre a tömeg, és csend honolt volna a tájon, ha katonai repülők nem pont a felettünk lévő légtérben kezdtek volna éjszakai gyakorlatuk elvégzésébe.

Fél kilenc felé aztán elcsendesedett minden, csak egy távoli szórakozóhely zenéje szűrődött be némileg. Kishalak locsogtak a víztetőn mindenfelé, ahogy kapkodták a víztetőre zuhanó bódult kitudja miket, amikről nem igazán sikerült eldöntenünk, milyen rovarok is lehetnek. Fél kilenckor beköszönt a tirolifás cuccra a várva várt süllő. Húzta, majd ejtette, megint húzta, megint ejtette, közben remegett a karika, ahogy forgatta befelé a kishalat. Ilyenkor döntési helyzetbe kerül az ember, hogy: Mikor? Meddig? Majdnem botig húzta a karikat, amikor Laci szólt, hogy: Üsd meg, mert elengedi! Ő bizony már nem bírta idegekkel! Bennem motoszkált az érzés, hogy várnom kellene, de rá hallgattam. Felspannoltam a madzagot és odacsaptam. Akadt a hal, a bot görbült, a hal rúgott kettőt és azzal a lendülettel távozott a kishallal. Nem tudom mi történhetett, de vagy nem nyelte eléggé le, vagy csontot üthetett a horog és nem akadt rendesen. Arra nem is gondoltam, hogy kicsi lehetett, mivel jó húzást éreztem. Öt perc sem telt el Lacinak kapása volt. Elég határozottan húzta neki, mikor koppant a jelző rátartott, hala volt. Süllőre kevésbé jellemző erőteljes húzás miatt, először balinra gyanakodtunk, de a parti lámpa fényénél már látszott az ikrafalók gyöngye, kishalak réme, a kígyóhal. Jó kiló feletti jószág volt és mivel nem a Balatonba való egyikünk szerint sem, ezért az elvitele mellett döntöttünk. Csendben telt a következő pár óra. Sajnos a rablások sem jelentkeztek, így a pergetés eredménytelennek bizonyult. A napomat végül tizenegy után egy agresszíven kapó harminc feletti köves mentette meg.

Mivel a köves nálam “védett halnak” számít, ezért a kép elkészülte után szabadon távozhatott, vissza oda ahonnan jött, a vízi világba. Sajnos a maradék időben már nem sok esemény történt, csak az, hogy vélhetően egy mohó garda letépte a felső horgon leledző kishalam fejét. Éjfélkor aztán mennünk kellett, mert reggel dolgozni kellett.

Hát ennyi lett volna az első halas történet, amit remélem sok halakban bővebb fog még követni.

Tisztelt Olvasó!

Régóta gondolkodom, egy önálló blog indításán, mivel rengeteg jó internetes naplóval találkoztam már a világhálón.

Az elmúlt napokban kisebb perpatvar kerekedett kedvenc horgászportálom chatfalán, aminek a vége az lett, hogy az egyik alapítótag is távozott az oldalról, akinek az írásai, képei, horgászathoz, természethez, halakhoz való hozzáállása miatt szerettem volna annak a közösségnek a tagja lenni. Teljesen ismeretlenül beküldött videó összeállításom alapján meg is hívott az oldalra, ahol a hónapok során rengeteg hasznos információval találkoztam és “megismerkedtem” elég sok különböző habitusú, nézetű, de egy horgászközösséget alkotó emberrel. Mivel az eddig igen jónak mondható egység megbomlott, én egyenlőre nem tudok olyan aktivitással részt venni a napi “életben”, mint előtte. Még sokat kell gondolkodnom a történteken, aztán majd meglátom, hogyan alakulnak a dolgok. Az idő általában sok mindent megold.

A most induló önálló blogom mellett havonta egy összetettebb írásom továbbra is meg fog jelenni a http://www.bbhsz.hu oldalon, ahol ez az egész horgásztörténet, vagy napló, vagy mindenki nevezze, ahogy szeretné dolog egyáltalán elindult. A bbhsz oldalon beindulófélben van egy önálló internetes fényképalbumom is, amihez már csak egy komolyabb fényképezőgépet kellene beújítanom.

Más horgászportálokon is meg szoktam jelenni képekkel és hozzászólásokkal egyaránt steveolson néven. Ennek a névnek semmi köze nincs a horgászathoz, az eredete a veszprémi street sport élethez kötődik. Mivel 14 évig görkorcsolyáztam a horgászat mellett, és egy időben inkább helyette, a gördeszkások szerint pedig akkoriban igencsak hasonlítottam egy Steve Olson nevű kultikus deszkásra, így rám ragadt ez a név.

Ennyit gondoltam így elsőre, remélem nemsokára jelentkezhetek majd halas és egyéb képekkel teletűzdelt bejegyzésekkel is.