Tesztelésből sügérorgia

A horgászat csalitesztelésnek indult, de az erős szembe hullámzás ez meghiúsította.

Úgy döntöttem elmegyek a csónakkikötőbe, ha más nem kimerem a vizet a csónakból. Sajnos szomorú kép fogadott a nemrég kitisztított kijáróból teljesen eltűnt a víz. Még hogy rendben van a vízállás! Ugyan már!

Gondoltam azért körbe nézek. Két csuka állt bent a csónakok között, így rápróbáltam gumihallal és életem sügére lett belőle. Másnap is lementem, a két napon összességében kb. 8 órát töltöttem sügérezéssel, és bár nem számoltam de bőven száz darab felett sikerült fognom, közte kisebb nagyobb példányokat. Az első napon átmentem még a kedvenc csukás helyemre, na ott fogadott igazán szörnyű látvány.  Április elsején még itt bele csúsztam a vízbe, mert a betonszegélyen állt a víz, most meg:

Nincs is víz!

Mivel a sügérezésről bővebb írás fog készülni a pecavilág részére, ezért csak néhány kép ízelítőnek:

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

11 hozzászólás a(z) Tesztelésből sügérorgia bejegyzéshez

  1. kisgyerek9 szerint:

    igazán szée sügerek! gratulálok! egy kettő azért szépen beflammolta a gumit. jól látom, hogy egyedileg patkolt megoldás némely Jig horog?

  2. steveolsonhun szerint:

    Mindegyik gyári!

  3. Korvin ST szerint:

    Gyönyörű nagy sügerek! Gratula!

  4. skill szerint:

    nagyon szépek Steve, sügerezhetnékem támadt 🙂 van is egy ötletem 😉

  5. steveolsonhun szerint:

    Mi az az ötlet?

  6. skill szerint:

    van a közelemben egy kavics/sóderbánya gödör, ahol vannak jó sügerek. nagyon ritkán szoktam ott horgászni de ha minden összejön vasárnap rápróbálok 😉

  7. Atyafi szerint:

    szép halak! 🙂 Remélem vittél belőlük.

  8. Atyafi szerint:

    Télen át fogom evezni a Balaton! 🙂
    Találkozhatnánk.

  9. steveolsonhun szerint:

    A sügér nálam olyan, mint a kősüllő! Védett hal!

  10. atyafi szerint:

    Nálam finom falat. No, nem mindegyik.

  11. kisgyerek9 szerint:

    most nekem is eszembe jutott egy sügeres pálya…rá is nézek a héten-hétvégén, asszem

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.