Tilalom előtt mindenképpen szerettem volna még eljutni domolykózni, de elég sok hátráltató tényező lépett fel. A rengeteg eső hatására brutális módon beáradt szeretett “folyóm”, ráadásul az utolsó hét előtt pénteken és vasárnap is hajnali kettőre értem haza a munkából. Hétfőn végre, igaz hulla fáradtan, de rendbe tudtam rakni a kertet, hisz hosszú idő óta ezen a hétvégén legalább az eső nem esett. Megmetszettem mindent, lenyírtam a füvet, felástam a kertet és amit lehetett elültettem. Paradicsom és paprika palántáknak maradt még hely, de azoknak  még nincs itt az ideje.

Mielőtt nekiálltam a kerti munkáknak még legyantáztam hat csalit, hisz a forgató elvan magában, aztán este későn még úgy döntöttem, hogy a kis blackpurple crankbaitet még befejezem, hátha az kell a halaknak a keddre tervezett pecán. Elkészítettem a terelőlapot, bevágtam a helyét, beragasztottam és megkapta a második fedő gyantát is. Hajnalban az első dolgom volt letakarítani a vonószemeket és felhorgozni a kis dagadékot. Mint később kiderült nagyon jól tettem.

Szóval napkelte után kicsivel már egy csatorna partján baktattunk barátommal, ami egy kis folyóba torkollott. Barátom megadta nekem a lehetőséget, hisz ő bármikor kijöhet ide és már fogott is idén szép halakat ezen a pályán.

Sajnos ezen a reggelen ezen a helyen kapásom – kapásunk se volt, pedig nagyon ígéretesnek tűnt a torkolat előtti szakasz. Lejjebb még volt néhány beálló, amit meg lehetett dobni és az egyik helyen mi másra, mint lárvára volt egy komolynak tűnő halam. Túl közel ütötte le a parthoz a csalit, így a kapás lendületével a növényzetbe ugrott és leakadt. Bár szomorú voltam, azért egy jó nap reményének magját elültette bennem ez a hal és a kapása.

B-tervként egy újabb folyót és egy abba betorkoló újabb csatornát kerestünk fel. Sokáig itt is akció nélkül maradtunk. Általában egymást megkerülve haladunk a parton, ahogy most is történt. A befolyó pont barátomra jutott volna, de ő előzékenyen felajánlotta, hogy szórjam meg. Három kedvenc csalim mondott csődöt egymás után. Már azon gondolkodtam, hogy feladom, amikor megakadt a szemem a hajnalban összerakott blackpurple crankbaiten.

Feltettem a csalit. Megküldtem a torkolat irányába. Pár tekerés után le is kapta az első domolykó. No nem az a mohoshátú tejes és nem is az a gyomorból hörgő telény asszonyság, de azért szép jószág volt. A csali működött! Első dobás egyből hal.

Következő dobás. Néhány ütem és megint kapás. Mi van itt bakker?

Hitetlenkedve nézem a csalit és a vizet, de barátom buzdított, hogy dobjak még.

Dobtam hát, de üres járat. Aztán a következőt kicsit beljebb helyeztem el a vízfolyás szélén. A kis dagi húzta a V csíkot a tetején, aztán egy hatalmas cuppanás és már vágtam is be a komoly telénynek. Igazi horgászszívet megdobogtató felszíni kapás volt. Szerintem még Zénó is beleremegett, aki mellőlem a magas partról szemlélte az eseményeket. Fogtam már néhány komoly domolykót, de ez meg volt őrülve. Egy darabig balint gyanítottam, hisz a  hátúszója kint volt a vízből, amikor menekült a sekélyben a víz erejével szembeszállva. Majd amikor fordult láttam csak meg sötét hátát. Hamarosan a folyó közepére kényszerítettem és ott minden erejét összeszedve teljesen megbolondult! Fröcsögött, pocsolt, zurbolt, mint az őrült, de barátom hamar alátolta a hosszú nyelű szákot. A nap halát adta nekem a még gyantaszagú kis crankbait.

Mennyire csalókák ezek a képbeállítások, hiszen, ha valaki nem veszi észre a pikkelyhibát a hal oldalán, akkor simán két különböző halnak vélné a két jószágot, pedig ugyanazon halról van szó.

Csak ezért még egy kép a halról, ahol a legjobban látható a valós mérete. 41 centiméter faroktőig és bár a mérce kicsit gyűrődik olyan 46-47 centiméter a teljes hossza.

Következő dobás megint üresjárat volt, de hatodikra megjött a negyedik gyönyörű domolykó. Első bevetés, hat dobás, négy hal. Kell ennél több? Nem hiszem!

Ekkor jött volna el a barátom ideje. Először poénkodott, hogy azt a csalit ne is tegyem el a dobozba, mert jó lesz neki, aztán kapott tőlem egy ugyanilyen cranket csak más színben, de a befolyó sem neki, sem nekem nem adott több halat. Valószínű szétugrasztottam a csapatot a négy hal fárasztásával.

Mivel a lentebbi, igazán ígéretesnek tűnő szakasz nem adott még kapást sem, ezért néhány szendvics és pár deci folyadék elfogyasztása után megszabadultunk egy réteg ruhától is, mert kezdett a reggeli hűvös, szeles idő kicsit jobbra fordulni.

Az autótól nem messze volt még egy pálya, amit szerettünk volna megnézni, de pont mellette szántott egy traktor. Ennek ellenére javasoltam, hogy ne tegyünk le korábbi tervünkről, hisz a halak 1000 %, hogy hozzászoktak a zajhoz ezen a helyen is. Bejött amit gondoltam, hisz három harmincas forma domit penderítettünk ki a vízből és volt egy orbitális cuppanós rablás is velünk szemben, ami komoly hal lehetett.

Szépen lassan elindultunk felfelé a víz mellett. Barátom mindig feljebb állt a kocsival, majd visszasétált. Közben persze én pergettem. Ezen az inkább csatornára emlékeztető kis folyón újra megtapasztalhattam, hogy ugyanolyan jellegű, kinézetű szakaszok, mennyire tudnak kapásban és ezáltal halban is gazdagabbnak mutatkozni, mint más az emberi szemnek teljesen ugyanolyan részek. Az egyik helyen volt egy igazán komolynak tűnő fékhúzós kapásom, de 2-3 másodperc után távozott a jelentkező. Aztán volt két kapásom, amik nem is akadtak, majd egy 30as forma jószág leakadt.

Barátom ütött egy gyönyörű sötét hátú 40+os jószágot, majd a híd felett megint jó halnak vertem oda, ami megint lemaradt. Ahogy tekertem ki a csalit a hátsó és a hasi horog össze volt akadva! 😦 Már dobásnál megtörténhetett, vagy esetleg a hal a kapáskor akasztotta valahogy össze a két horgot, ezt nem tudom azóta sem!

A szél megint megélénkült és mivel pont szembe haladtunk vele a szemeimet már kifújta teljesen. Folyamatosan folyt a könnyem, főleg a jobb szememből. Fáradtak is voltunk már, a kapások is alábbhagytak és a víz is egyre jellegtelenebbnek tűnt, így egy újabb folyó felé vettük az irányt.

Hiába próbáltunk meg mindent a halak nem akarták. Közben kisütött a nap. Égett a bőrünk, amin a szél ugyan enyhített, de a szemem egyre kevésbé bírta. Végül barátom javasolta, hogy szerinte hagyjuk abba. Míg visszasétáltam az autóhoz még dobott azért párat a bekötő út előtti utolsó helyen és egy gyönyörű jószágot kapott a folyótól zárásként.

Itt már nem volt rajtam a csizma, sem a vastag pulóver. Kimentünk a másik autóig és azzal búcsúztunk el, hogy miért nem dobom meg a reggeli pályát, hisz pont útba esik hazafelé a kis falu? Bár a bogarat a fülembe ültette ennek ellenére úgy voltam vele, hogy elég volt, megkaptam, amiért jöttem.

Aztán a  faluban a nagy kanyarban mégis a másik irányba húzott a kezem és azon vettem észre magamat, hogy csizmában a vízben állok és repül a lárva folyásnak felfelé. Már a másodikat dobtam – húztam, amikor nagyon rövid zászlón megvillant előttem a telény hasa a kristálytiszta vízben és már vághattam is be a bitang ütésnek. Megint csak a lárvát elpusztítani akaró erőteljes kapással jelentkezett a nap utolsó halaként az egy helyben fröcskölő, zurboló, pörgő erős vad domolykó.

Elképesztő nap volt! 250 kilométer autóval, 15 kilométer gyalog. 5 helyszín, 4 víz. 14 kapás és 7 kézben tartott hal. Hullafáradtan értem haza és feltéptem a hűtőszekrény ajtaját, hogy pótoljam az elvesztett energiát. A jobb szemem még ma sem volt teljesen rendben, de ahogy a cím is mondja még a héten egyszer visszatérek. Vissza kell, hogy térjek!