Fogási napló vezetésének szabályai
A Balatonon horgászók két különböző esettel szembesülhetnek. Az első az, amikor a horgász csak az állami fogási naplóval rendelkezik, ahhoz vált – akár a Balatonon, akár más vízterületen – területi jegyet. Ilyenkor, a horgászat megkezdése előtt, a fogási napló 3. oldalán található naptárban megjelöli a horgászati napot. Ezután átlapoz a 4. oldalon kezdődő „Fogásösszesítő táblázat a 2014. évre” című táblázathoz és beírja a vízterület megnevezését (nálunk Balaton, Kis-Balaton vagy a Cigány csatorna), valamint a következő oszlopba a víztérkódot (Balaton 000554, Kis-Balaton 000555, Cigány csatorna 001788). A horgászat megkezdésekor ennyi a teendő. Csak akkor van újabb teendő, ha halat is fog a szerencsés próbálkozó: ekkor a fogás időpontját (hónap-nap) kell beírni, valamint értelemszerűen a kifogott halakat kell a megfelelő oszlopba bejegyezni. A szabályoknak megfelelően a napi darabszám korlátozással védett halak esetében a horogtól szabadítás után, a darabszám korlátozással nem védett halak esetében a horgászat befejezésével, de a vízpart elhagyása előtt kell beírni kilogramm mértékegységben (tehát nem darabban). Amennyiben a horgászatot megszakítjuk (tehát elhagyjuk a vízpartot, de később még aznap visszamegyünk), a darabszám korlátozással nem védett halak mennyiségét be kell írni a vízpart elhagyása előtt (az ismételt horgászat során kifogott mennyiséget újra be kell jegyezni).
Amennyiben halat nem fogtunk a naptárban jelölt napon és a horgászatot a következő napon is az előző napon jelölt vízterületen kezdjük meg, úgy újra nem kell külön sort kezdenünk, az előző napra beírt vízterülettel és víztérkóddal megnevezett sor megfelelő. Amennyiben fogás volt – tehát a sorban már dátum szerepel – úgy természetesen új sort kell kezdenünk. Új sort kell akkor is kezdenünk, ha közben más vízterületet is be kellett írnunk a fogásösszesítő táblázatba.
A második eset az, amikor a 2014. évre érvényes állami horgászjegyünk és fogási naplónk mellé, valamely akciós balatoni területi jegyet váltjuk meg. Ha megnézzük ezeket az akciós területi jegyeket, jól látható, hogy a területi jegy egy másik – a Balatonra, Kis-Balatonra és a balatoni befolyókra tagolt – fogási naplóval van integrálva. Ebben az esetben először a fentebb leírt módon kitöltjük az állami fogási naplót, és ezután a területi jegyhez tartozó fogási napló 36-37. oldalán található naptárban jelöljük a horgásznapot. Amennyiben halat fogunk, úgy a fogás hely szerinti táblázatrészben (Balaton 12. oldaltól, Kis-Balaton 24. oldaltól, balatoni befolyók 30. oldaltól), az első szabad sor első oszlopába beírjuk a fogás időpontját (hó – nap – óra – perc), a második oszlopába a vízterület megnevezését (a helyet, pl: Siófok, vagy Balatonföldvár), majd értelemszerűen a halnak megfelelő oszlopba, kilogramm mértékegységben beírjuk a kifogott halat. Amennyiben darabszám korlátozással védett halat fogunk, úgy a horogtól szabadítás után, amennyiben darabszám korlátozással nem védett halat fogunk, úgy a horgászat befejezésekor, de a vízpart elhagyása előtt. A horgászat megszakításakor ugyanúgy kell eljárni, mint a központi fogási naplónál. A balatoni fogási naplóban minden darabszám korlátozással védett halfaj esetén új sort kell kezdeni, értelemszerűen dátum és vízterület megnevezés beírásával.
Néhány percnyi plusz munkát jelent csupán a balatoni fogási napló kitöltése, ezek az adatok viszont közvetlenül Társaságunkhoz érkeznek majd be, és megbízható felvilágosítást adnak a Balaton fogási lehetőségeiről.
forrás: http://balatonihal.hu/aktualitasok2?news_id=1865
Kérdés a következő:
Megér e a plusz fogási naplóval való kínlódás 3000 magyar forintot?
Meg!
Steve, hivatalban dolgozol, tehát tudhatnád, hogy a bürökrácia a legnagyobb istenek egyike, hatalma végtelen, lassan, de kíméletlenül és irgalmatlanul mindenkinek meghozza a méltó jutalmát kivéve, akiknek nem, mert vannak mégegyenlőbbek. A statisztika a prófétája, és az adminisztráció az egyháza, tehát adminisztrálj, hogy üdvözülj, így várt jutalmad – a kifogott sügér&tsudálatos balatoni horgász élmény akcijókamerával felvéve(!) – nem marad el! 😀
melyik párthoz kapcsolhato ez az eszement változtatás.Pergetö horgász lévén onos szitálás közben hulla fáradtan ADMINISZTRÁLUNK brávóóóóóóó!Megjelenik a szerv oktatást tart a helyes fogásinapló kitőltéséről .Ehez csak gratulálni tudunk BRÁVO,
Nehogy már ilyeneket olvasatok! 🙂
Én semmiféle változást nem vettem észre. 🙂
Üdv
G
Egyébként köszi a tippet! Már postán van belőle egy! 🙂
A cikk szerzőjének korrekt tájékoztatásával egyetértek. Különösen figyelemreméltónak tartom a tájékoztató második bekezdésében leírtakat, amellyel segít eloszlatni egy olyan járványszerűen kialakítani látszó beteges bizalmatlanságból vagy mindenféle ésszerű logikát nélkülöző gyakorlatot, mely szerint a vízterület megnevezését és a vízkódot minden esetben rögzíteni kellene, akkor is, ha a naptárban megjelölt napon halat nem fogtunk és az követő alkalommal ismételten ugyanazon a vízen kezdjük el a horgászatot. Azt gondolom, hogy a jogalkotó szándéka sem irányulhatott ilyen öncélú, értelmetlen, a semmitmondó bürokráciát növelő követelmények teljesítésére, amely a több-százezres horgásztársadalmat sújtaná..
Egyszerűen érthetetlennek tartom, hogy egyesek egy meglehetősen tiszta, érthető és logikus dolgot, miért akarnak mindig “túlteljesíteni”, túlragozni. Lényegében nem az időráfordítás, a fáradság, az a néhány másodperces munka a kifogásolható ebben, hanem az értelmetlenség, a logikátlanság, az öncélúság, a józan észt nélkülöző semmire sem használható indokolatlan adatrögzítés. Amely adott esetben – ad absurdum – kitöltheti jószerével a teljes fogási napló egészét. Akkor is, ha és amennyiben a horgász pl. csak ugyanazon a vízterületen horgászott / a naplóban bejegyzésre szolgáló/rendelékezésre álló 140 rovatban/ mindössze néhány alkalommal tudott fogást regisztrálni.
Azt gondolom, hogy ajánlatos a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gyakorlatát alkalmazni és és az igen tisztelt cikkírójának gondolatait megszívlelni.