Horgászni kell!

Ma meg volt az idei első balatoni peca. Hideg volt reggel, esett a hó is, de mennem kellett. Sokat agyaltam hová menjek, mivel a csopaki kikötőm védett az északi széltől, így sanszos volt, hogy befagyott. Végül mégis megkockáztattam a dolgot.
Amikor leértem szomorúan konstatáltam, hogy vékony jégréteg van mindenen. A kis privit összeszereltem, kis jigfej került a zsinórra kapocs nélkül, kis fehér twisterrel. Az egyetlen bent hagyott csónak mellett feltörtem a vizet, és hagytam had nyugodjon meg a hely.  Addig nádszálak mellett, stéglábaknál a pár négyzetcentis lyukakon eresztettem le a kis twistert, és emelgettem, kvázi lékhorgászatot imitálva. Az első sügért egy ilyen lyukból sikerült kivennem.

P2102394

Megvolt az első idei balatoni halam! big_smile

Amit a csónak mellől még 20-25 darab követett a szűk másfél óra alatt. A nyerő csalik a fehér, és citromsárga twister,és a nimfa voltak. Fogtam süllyedőre,megemeltre, fenékre letettre, és vízközt egy helyben megtartottra.

A legszebb a fehér twister kapta el. 20+os forma volt.

P2102400

Vélhetően dugig volt ikrával.

P2102401Még egy szebbecske jött azért.

P2102403Többi kép:

https://picasaweb.google.com/102245286028597082458/2013Februar10?authuser=0&authkey=Gv1sRgCKPV3cbJ4Y7WXw&feat=directlink

Szegény mátyásmadarat még reggel találtam egy kerítésre felakadva. Beakadhatott a drótba a lába.

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

8 hozzászólás a(z) Horgászni kell! bejegyzéshez

  1. szucslevente84 szerint:

    Köszönöm szépen a válaszát. Akkor ez most sehogy sem fog összejönni nekem. Talán nyáron eljutok még egyszer. Ismét gyönyörű halakat fogott, csak így tovább, én várom az újabb bejegyzéseket.
    Üdv

  2. steveolsonhun szerint:

    Szívesen! Köszönöm!

  3. Domi szerint:

    Hello nem rég akadtam a blogodra , nagyon jó kis írások vannak rajta!!Grat érte!Nagyon szép tónusos sügérkék!:D A fent akadt madár pedig, szerintem nem szajkó hanem, meggyvágó 🙂

  4. sügi szerint:

    Az utolsó képen olyan vörös a hüvelykujjad, mint a sügér hasi úszója.-)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.