Akkor hogy is van ez???

A következő idézet a BHNP Zrt honlapjáról származik. Az írást elolvasva még inkább nem világos előttem, hogy mitől fogja meg a lágy iszap a töltést ezen a területen, ha mellette néhány méterre kotrásra vannak kötelezve a csónakkikötő üzemeltetői?

A balatoni horgászok vesszőparipájává vált, ezért lapunkban már mi is többször foglalkoztunk vele: tíz évvel ezelőtt Balatonfűzfő és Balatonkenese között, a vízparttal párhuzamosan, mintegy 800 méter hosszan kövezést alakítottak ki. Lapunk kiderítette, a kőszórást a MÁV alakíttatta ki, félő volt, hogy a lomha vízmozgás alámossa a partot, s a vasúti pálya megcsúszik. A kőgát azonban önmagában nem fogja meg a partot, ezért a part és a kőszórás közötti területet – a tó medréből kikotort iszappal – teljes hosszában fel kívánták tölteni. A munkához az összes szakhatóság hozzájárult.

Kővári Tibor (elől) és horgásztársa, Kovács János vezetőségi tag értetlenül állnak a helyzet előtt (Fotó: Gáspár Gábor)

A kőgáttal védett területen nádas jött létre, vízi madarak vertek tanyát, a halak itt kezdtek ívni. A feltöltést 2009-ben kezdték, volt is nagy felzúdulás a horgászok körében. A munkát pár hónap után abbahagyták, majd idén augusztusban újrakezdték. Azt talán mondanunk sem kell, a feltöltést ismét több horgász nehezményezte. Kővári Tibor, a Peremartoni Horgász Egyesület elnöke elgondolkodtató történettel állt elő. Lapunk munkatársának elmesélte, az egyesületnek valamikor a feltöltendő területen volt illegális csónakmenhelye. A kikötőjük engedélyeztetése 12 évükbe telt, csakhogy el kellett költözniük, közvetlenül a kijelölt zagykazetták után, a százarulaton kaptak helyet.

Gondolták, a zagykazetta kapóra jön, hiszen a kikötőjük helyén kikotort iszapot ide elhelyezhetik. Csakhogy a hatóság ezt nem engedélyezte! Az 1600 köbméter iszapot Balatonfüredre szállították, s szikkasztás után a Probio telepén helyezték el. Mindez nyolcmillió forintjukba került! A badacsonyi iszapot viszont lerakhatják Fűzfőn?!

Az is érthetetlen számukra, hogy miközben a kőszórással és az iszappal védik a vasútvonalat (legalábbis ezzel indokolják a feltöltést), nekik a közvetlenül a vasúti töltés talpához, a 110 centis üzemi vízszinttől 30 centivel mélyebbre ki kellett szedniük a medret! Ráadásul akkora területen, hogy az engedélyezett 41 csónak elférjen. Az előírt fenékmélységet ráadásul ötévente mérni kell, nehogy feltöltődjön, ha 5-10 centis eltérést tapasztalnak, azonnal kotortatniuk kell. A zagykazettáktól pár méterre már nem kell védeni a vasúti töltést a lomha vízmozgástól?

Az egyesület tagjaiban felmerült kérdésekkel szembesítettük a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget. A dr. Zay Andrea igazgató által jegyzett levélben az áll, hogy a Peremartoni Horgász Egyesület vízilétesítményének helye a megkeresésünkben foglaltakkal szemben a Balaton medrében található. (Ez annyiban igaz, hogy a kikötő papíron tényleg a tó medrében létesült, gyakorlatban pedig szárazulaton. – a szerk.) A kikötői medence a külön engedéllyel rendelkező vasúti pályatestet védő kőszórás mögött helyezkedik el. (Ez is igaz, csakhogy itt a kőszórás mögött ki kellett szedni a földet, pár méterrel arrébb pedig töltik be a kőszórás mögött a területet. – a szerk.) Az egyesületnek kiadott engedélyben a felügyelőség előírta, hogy a kikötőmedencében szükségessé váló fenntartói kotrás esetén keletkező kotrási anyagot a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízjogi üzemeltetési engedéllyel rendelkező zagyterében helyezhető el. Arra azonban nem kaptunk választ, hogy a papíron tómederből kiszedett zagyot miért nem helyezhették el a szomszédban.

A most folyó munkákhoz előírták a meglévő kőszórások rendezését, új kőszórások-, lehatároló rőzseművek kialakítását, nádasok telepítését. A kazettákat a plusz 70 centiméteres szintig lehet feltölteni. A csónakkikötőbe bejutást pedig egy 3-3,5 méter szélességű árokkal biztosítják.


Jogszabály írja elő, hogy a kotrás és az azzal járó egyéb tevékenység ne károsítsa, ne veszélyeztesse az élővilág-védelmi szempontból a parti sáv élővilágát, valamint a halak ívó- és táplálkozó helyeit. Ennek betartását a felügyelőség rendszeresen ellenőrzi, áll a környezetvédelmi hatóság lapunkhoz küldött levelében. Csakhogy míg az egyesület a hüllők és a kétéltűek védelme érdekében kikötői munkát legfeljebb október 31-ig végezhetett, az iszappal teli uszályokat november első napjaiban is ürítették. A kőgát tíz évvel ezelőtti megépültét követően elszaporodott a nádas, halbölcső és fészkelőhely alakult ki a területen. A feltöltés idei újraindulásakor kazettákat alakították ki, elzárva a halak menekülési útját, a bent maradt halakra pedig gondolkodás nélkül rászivattyúzták volna az iszapot. Még szerencse, hogy a horgászok észlelték és jelezték a bajt, ezért a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai csukákat, compókat, széles kárászokat és keszegféléket emeltek át a Balatonba…

forrás:

http://www.balatonihalgazdalkodas.hu/aktualitasok2?news_id=897

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Akkor hogy is van ez??? bejegyzéshez

  1. atyafi szerint:

    Balatoni szociokrimi. Iszap ide és iszap oda, majd iszap amoda és vissza ide, meg oda, majd amoda…. Siralomház….

  2. qvik szerint:

    Te Sztivi, elolvastam ezt itt fenn, majd rákattintottam a Gugli Föld műhódképire, és sehogy e értem ezt az egészet. Ez nem siralomház, mert ott legalább már nyugi van. Ez egy káotikus háború, amelyben nem tudni ki ellenség s ki barát. De írhatnál belőle kabarét is, meg drámát, esetleg tragikomédiát. Na, és képzeld el, én meg a zállamizgatásban dolgozok, és kutyakomédiák tömkelegét látom gyakorta. Ha nem mehetnék ki néha a szabadba, nem is bírnám. Mindenesetre élőben meghallgatnék egy-két illetékest, hogy is van ez? Vajh mi lenne a válasz?

  3. atyafi szerint:

    Én küldeném,
    de nem tudom szabad-e….

  4. atyafi szerint:

    Átküldtem privátban

  5. qvik szerint:

    Tyűű, most nagy lebaltázást kapok majd magánban Szivtől, amiért össztrollozom a blogját. Ígérem, jó kisfiú leszek, és megtanulok sügért fogni. (Előbbbb meg kell találni őket.)

    Atyafija, szabad, ha mán…
    Steve, a molo17 szolgáltatás megszűnt, én a’se tudtam, hogy ezzel vagyok itt. Most nézem csak, és háhá! Ez meg hogy lehet?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.