Mentés

Ma reggel az idő kedvezett, így megvolt a mentés. Ahogy az előző bejegyzés hozzászólásainál már megírtam, tegnap 15 csuka került kívülre horoggal megfogva. Talán ezért is, meg mert horgászok a leghátsó bejáratot kövek kiszedésével újra járhatóvá tették az általam várt eredményt a halászok nem érték el. Csukákat, compókat és széles kárászokat sikerült a halászoknak leszedniük az elektromos halászeszközzel. Abban megoszlott a vélemény, hogy mennyi csuka maradhatott még bent. A halászok szerint csak elvétve, de a nemzeti parktól érkező Úr szerint, és szerintem is volt olyan hal ami a zaj hatására a nádasba, vagy víz alatti tuskók alá bújhatott. Egy biztos még legalább egyszer meg kell próbálnom, hátha van még mit kimenteni.

Amit qvik írt hozzászólásában, az szóról szóra igaz! Ez egy engedéllyel folyó tevékenység, amit a nemzeti parknak nincs joga leállítani! De, és itt a lényeg: ha én nem írok nekik, akkor nem is tudnának a tevékenység megkezdéséről, mivel az ilyenkor szokásos értesítés elmaradt. Ahogy a BHNP zrt sem kapott róla semmiféle hivatalos értesítést sem. Így megy ez kérem!

A Kossuth rádiótól volt kint egy Hölgy, aki készített velem is egy rövid interjút, amiből nem tudhatom mi fog lemenni, egy biztos Balatonhoz közel lakó emberként, ő is felháborodva vette tudomásul, hogy a 21. században legálisan lehetséges a Balatont feltölteni, még akkor is, ha ezek a medencék az ember által mesterségesen létrehozott kövezés által jöttek létre. Úgy gondolom Ő is szeretne még a végére járni a dolgoknak!

Ahogy azt sem igazán értette sem ő, sem én, hogy egy ilyen régi tervet miért nem lehet felülvizsgálni, ha közben a természet elfoglalta azt, ami neki jár, és egy ilyen élettér jött ezen a helyen létre.

Azért örülök, hogy sikerült néhány halnak megmenekülnie, és vannak olyan információim, hogy a dolognak még nincs vége.

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

15 hozzászólás a(z) Mentés bejegyzéshez

  1. qvik szerint:

    No, örülök, hogy legalább ennyi történt. Azért az tényleg érdekes, hogy a Balaton medrében alakítanak ki zagytározót. Aztán, ha feltöltődött és kiszáradt, ez már a part része lesz, építenek rá vmit, jobb esetben beültetik fűvel, fával. És majd az egykori kőgátról pecálhatsz. Persze lehet hogy az az elmélet, hogyha kisebb lesz a tó felülete, akkor a kevesebb víz is elegendő a megfelelő szinthez.
    Melyik műsorban leszel azt tudod?

    • steveolsonhun szerint:

      A nemzeti parkos Úr szerint az ilyen területeken fűzfaliget szokott kialakulni, a nád nem nagyon tud majd megélni.

      A Hajnaltájt mondta a Hölgy, a másik nem ugrik be, de szerintem még gyűjt hozzá anyagot.

  2. KorvinST szerint:

    Vá-vá-várjál csak már egy kicsit. Tehát, mondjuk van egy vízparti telkem, és akár le is tehetek elé 50m-re egy sor kövezést a tómederbe. Persze csakis azzal a céllal, hogy ne bontsa a partot a hullámzás. Aztán kis idővel később meg feltöltöm a közbeeső részt, merthogy azt már fel lehet tölteni… Nahát saját focipálya, de jó!
    Nóóóórmális?

  3. atyafi szerint:

    K U T Y A K O M É D I A

  4. Engem nem lep meg az effajta hozzáállás, húsz éve okoskodnak a nagyok a Szigetköz vízpótlásán, ezer milliárdok mentek veszendőbe de víz még mindig nincs…. “Különlegesek” vagyunk világviszonylatban is, mert száz év alatt egy 70%-ban víz borította országból, egy aszályokkal sújtott elsivatagosodó országot “építettünk” . Magyarországra kevesebb víz folyik és esik mint amennyi folyóinkon kimegy, ezt más országok még ha akarnák sem tudnák utánunk csinálni….. A halak meg? Kit érdekelnek….( a hatóságokat nem! Minket viszont igen!) volt itt már cián, vörös iszap, hab, meg még ki tudja mi minden….. Steve amit tettél az a szememben egy hőstett! Ezzel a hozzá állással és kitartással példát mutattál nagyon sok embernek, köztük nekem is! Így kell ezt csinálni alulról támadni és akkor kénytelenek foglalkozni a témával!

    • steveolsonhun szerint:

      Hőstett akkor lett volna, ha kimegyek és lerombolom a gátakat, vagy Búvár Kundként meglékelem az uszályokat. Ehhez azonban nem vagyok elég tökös legény! Ami tőlem telt azt megtettem, ennyire tellett. Még azért kimegyek néhányszor idén, mert a kis vízben, ami csónakkal járhatatlan lett volna van még bent pár csuka, amit szeretnék a kövön kívül tudni. Egyébként nem egyszerű az efajta “kényszerhorgászat” sem! Amikor azon agyalsz, hogy tudnál minél többet kimenteni, és közben egyre görcsösebbé válik a dolog. Amikor az elsőt megakasztod, és áthelyezed eufórikus öröm tör ki rajtad! De amikor lemarad egy hal az a porig súlyt! Szóval amikor “kényszerből” horgászol, az azért nem az igazi! Hiányzik a felszabadultság, és az igazi öröm, amiért az ember valójában csinálja!
      Bár egy srác akivel levelezek rendszeresen ezt írta nekem: “Ennél jobb célért még soha sem horgásztál!”, és ebben is van azért valami.

      • kisgyerek9 szerint:

        egyet ne felejtsetek el! a hősökre szükség van, viszont a hősökkel törlik fel először a padlót. Steve! szerintem pont azt tetted, ami ebben a szituációban megállja a helyét. Nem voltál erőszakos, nem akartad meglékelni az uszályokat, egyszerűen kompromisszumot kerestél. És az értelmes beszéd ellen nem sok mindent lehet tenni erővel, így végül azért úgy érzem sikert értél el!

  5. steveolsonhun szerint:

    Egyébként sokan biztos, hogy fanyalognak, hogy ezért a pár halért csináltam ekkora patáliát! De higgyétek el nekem itt nem feltétlen erről a pár halról van szó, hanem arról a sok tízezerről, ami tavasszal keresi majd a megszokott ívóhelyét, de már nem találja majd meg! Mert ma már a következő medencét kezdték el tölteni, az első tele lett, szép lassan majd eljutnak az utolsó nagy medencébe, ahol még van minimális élet!

    Kíváncsi leszek egyébként, ha a jövő év hasonlóan csapadékszegény lesz, mint az idei, és a zagy tetejéről lemegy a maradék víz is, mit kezdenek majd a megszáradt szálló porral? Mert, hogy a nádas nem fogja tudni megkötni erősebb szél esetén, abban biztos vagyok!

    • qvik szerint:

      NE aggódj, gyorsan belepi a növényzet, ha engedik. Eleinte pionír fajok jelentkeznek, ezek általában a gyomoknak nevezett növények közé tartoznak. Aztán, ahogy már említetted, megjelennek a fűt, vagy nyárfajok. A gyorsaság az iszap nedvességétől, állékonyságától is függ. Nádas nem lesz, de minek is lenne, a halak nem tudnák használni. Láttam már ilyen kiszáradt zagytározót, de nem mondhatnám, hogy túlzottan porzott volna, viszont két év alatt akkora füzes nőtt rajta, hogy még egy ló is elbújt volna benne. A póniló legalábbis. 😀

  6. willyfog67 szerint:

    Szigetközi csónakos pecással egyetértve, elismerésre méltó, ahogy a szívügyeddé tetted ezt a halmentést. Nem kell ahhoz uszályt süllyeszteni, hogy hős legyél.
    Respekt!

  7. Forstyle szerint:

    Minden elismerésem,Steveolsonhun!

  8. steveolsonhun szerint:

    Vizsgálják majd az iszap mezőgazdasági hasznosítását: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/a-kotras-nem-megoldas-huledeznek-illes-szavain-a-szakemberek-465143

    Csak az a majd ennek a területnek már kicsit későn lesz!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.