A Karácsonyt aktívan, horgászattal szerettem volna kipihenni. Keresztlányom moziba csábította kisfiamat és a feleségemet, így a szabadidő adott volt. Reggel hétkor már az ünnep előtt beújított 0,13-as sárga power pro fonottat tekertem az orsó dobjára. Nagyon szép lett a zsinórképe, sokat várok az új fonottól. Érdekes, hogy semmivel sem vastagabb, mint a 0,08-as stren zsinór volt. Elégedett voltam azzal is, csak kicsit megfogyatkozott az év során. Partról nem egyszerű az elakadt műcsalit kiszabadítani, sokszor ez a művelet nem sikerül, ilyenkor egy pár méter mindig a vízben marad.

A kicsit vastagabb, nagyobb szakítószilárdságú fonottal, talán nagyobb eséllyel szabadíthatom majd ki az ágakból-bogakból, víz alatti akadókból műcsalijaimat.

Ismerős volt a sofőr, aki horgász is, így megbeszéltem, ha nyitva a kikötő kapuja, akkor ott szállok le, ha nincs akkor kivisz a kőig. Szerencsére zárva volt a kapu, így kilenckor már dobtam is az elsőt az öböl vízébe. Nagyot koppant a kopyto! Akkor vetem csak észre, hogy az öböl jobb oldala befagyott, így a bal oldalra kellett átmennem, ahol a víz köszönhetően a szélnek, és a befolyónak folyamatosan mozgásban volt. Egy kis nádcsomó mellé dobtam az elsőt, aminek a rejteke sok szép csukával örvendeztetett már meg. Első dobásra egy fekete árny követte a csalimat, másodikra le is verte, de nem akadt, majdnem a partig követte azt a kristálytiszta vízben. Kisebb csalira váltottam, de elsőre nem érdekelte, visszaállt a helyére. Odadobtam neki a kis kopytot, amit második emelés után le is vert. Nem volt, nagy ellenfél, kicsit nagyobbnak gondoltam, de a víz picit felnagyította, a hevesen védekező egyenkrokit.

Túl nagy sérülést nem okoztam a szájszélbe akadt kis egyágú jighoroggal, így remélem pár év múlva félelmetes ragadozóként látom majd viszont.

A következő hely egy csónakbeálló volt, de sajnos az utolsó kő kimozdult a lábam alól, így két szép sügér rontott a nyílt víz felé a kő elől. A megfogásukra az esély igen csak lecsökkent! Egy ütést, semmi mást nem adott a hely.

Egy mélyebb öböl következett, ahol egy valamelyest az előzőnél hosszabb árnyék követte le a csalimat, de nem dőlt be a trükknek. A víz nagyon tiszta volt, így vagy engem látott meg, vagy a zsinórt. A következő helyen aztán több sügér rohamozta egyszerre a csalimat, egy meg is akadt, de ágba húztam így lelépett. Kedvenc öblöm következett, de megcsúsztam a lejtőn, így ezen a helyen egy csukát riasztottam el. Sajnos bármit dobáltam, esélyem sem volt!

A mélyebb részek következtek, de mivel a víz állt, így be voltak fagyva az öblök. A múltkori sügéres helyen azért dobtam párat. A jég mögött öt, előtte pedig három métert tudtam húzni a csalikat. Egy sügéret akasztottam a szélében, de az is lemaradt. Visszafelé vettem az irányt, közben feltettem a fluorcarbon előkét, aminek az előző sügéres helyen meg is lett az eredménye, egy igen mérges kis csíkos vitéz képében.

Sajnos társai nem voltak, így megpróbáltam a korábban látott csukát becsapni a fluoro előkével. Be is jött a terv! Második dobásra leverte! Keményen küzdött, bár ellenfél ő sem volt, rázta a fejét a víz alatt, és még két szaltóra is futotta az erejéből.

Ez a csuka már picit nagyobb volt, de természetesen hamar amnesztiát hirdettem az ő számára is.

Mivel nem volt több meghorgászható rész, így bementem a már nyitott kapun a kikötőbe. Sajnos ismét tapasztalnom kellett, hogy vannak emberek akik, a horgász engedélyüket, egyben halász engedélynek használják, és kishalfogó hálóval merik a vízből a szebbnél szebb keszegeket! Igaz a kikötőn csak a horgászni tilos felirat virít, az: Orvhalászni tilos! az nem.

Érdekes jelenség volt a legalább ötven darabot kitevő víztetőn vergődő dévérkeszeg! Nem tudom mitől, de haldokoltak, külsérelmi nyom nem látszott egyiken sem! Hogy ezeket merték e kifelé, vagy esetleg a küszrajok alatt tanyázókat azt nem tudom, mint, ahogy azt sem, hogy mi okozhatta a dévérek bódultságát. Ha megpiszkáltam őket megpróbáltak elúszni, aztán ismét a víz tetején kötöttek ki.

A kikötőben egy kis sügéret fogtam csak nimfával, nem találtam a nagyobb rajokat, ha voltak bent egyáltalán.

Az alábbi képen található víz felé bilincsre felakasztott hármas körüli rothadó süllő látványa viszont sokként ért! Még mindig nem értem a dolog miértjét! Tán valaki ott felejtette! Már a süllőnek sincsen semmi becsülete!

Döbbenten néztem az ott lógó egykor szebb napokat látott balatoni fogasra, aki nem is olyan régen, még a kishalak réme volt, most ott lógott kifehéredett szemekkel, az egykor otthonát adó víz felett! Egyszerűen nem értettem! Nem értem!

Hazamentem!