Ott szakadt félben a történet, hogy…

A csillagokat is leígértem az égről az asszonynak, hiszen hétfőn kezdődött az egy hónapos pergető tilalom a Balatonon, a sügérekre pedig május 1-ig kell majd várnunk. A vasárnap azért keményebb, mert ilyenkor bizony nem megy a vasútig a busz, így egy jó 35 perces sétám van minden alkalommal amíg a kikötőbe érek. Amikor teljes felszereléssel megyek, akkor ez elég húzós tud lenni, de most csak sügérezni készültem a stégek között, így egész elviselhető volt a séta. Jobb szeretek erdőn, mezőn a kutyákkal bóklászni, mint a betonon koptatni a cipőm talpát, de egyenlőre ez van.

A vízszint az északkeleti szél hatására 10-15 centit lejjebb ment, így szinte száraz lábbal tudtam bejutni a stégre.

Már sötétben lent voltam, de így is látszott, hogy a szél kicsit felkavarta a vizet, aminek az átláthatósága így az enyhén opálostól, a már-már zavarosig változott vízmélységtől függően.

Első gondolatom a dali nimfa volt az előző nap végén tapasztaltak alapján, és a víz tisztaságához igazodva a csertőz színt választottam, de ebben az esetben jó lett volna a berkley hasonló színű nimfája, vagy akár egy egyszerű, de élénk színű gumihal is.

Ott kezdtem ahol előző nap a legnagyobbat fogtam, sejtettem, hogy ott tartózkodnak megint. Sejtésemet beigazolta két dagadt sügér, amik centiben verték a tegnapi társukat, és egyből az első két kapásra ők jelentkeztek 2 percen belül.

A képek a sötétben nem sikerültek túl jól, de nem is ez a lényeg mindig, a méret meg így is látszik.

Sokszor van úgy, hogy ha jól indul valami, akkor nehéz a folytatás. Ez most is így volt! A zavaros vízben elég nehezen találtam a halakat. Sajnos sok jigfejet be is szaggattam a nádba, mert egyszerűen nem láttam, hogy hová engedem le a gumit.

A másik dolog, ami miatt a sügérek szétszóródtak, az az volt, hogy a csukák egy része befejezte nászát, és a megváltozó körülmények miatt a stég környékére merészkedtek, és hangos rablásaikkal borzolták a kedélyeimet. Innentől kezdve benne volt a pakliban, hogy a kis csalikat esetleg egy csuka kívánja meg, de szerencsére nem így történt, én pedig célzottan nem is kerestem a kapcsolatot egyikükkel sem.A képen látható méretből azért akadtak elég szépen így is vagaskyra, és a villásfarkú csodára egyaránt.

Az egyik beszakadás után aztán az előző nap nyerő színt kezdtem erőltetni, ami a nagy könyv szerint az igazán tiszta vízben lehet főként nyerő. az egyik finom emelésben brutális erejű ütés állította meg a kezemet! Először megfordult a fejemben, hogy csuka az illető, de hamar rájöttem, hogy kapitális sügér küzd a zsinór másik végén. 10-15 másodperc kellett, hogy felhúzzam, és még ennyit hagytam neki, hogy verekedje ki magát a víztetőn. Aztán egy mozdulattal megreptettem, és pont abban a pillanatban, amikor alányúltam jobb kézzel kipattant a jig a szájából, a hanyagul megkötött clinch csomó pedig kioldott. Az óriás a jobb tenyeremben pihegett. Nem életem leghosszabb sügéréről volt szó, hanem a legkövérebbről, abban 100 %-ig biztos vagyok.

Amikor a torkáról megindult felfelé a félig emésztett durbincs az élien filmekben látott jelenet ugrott be, amikor az anyakirálynőnek előjön a második állkapcsa, és kitépi az ember belét! Szerencsére a valóságban csak a durbincsot okádta vissza!

A képeken látható óriás után akár haza is mehettem volna, de nem így történt, hiszen volt még bő fél órám hátra, így folytattam a sügérek kergetését.

A következő képen a sügér mögött látható csónakkijáróban egyszer csak valami orbitális méretű krokodil rabolt. A vörösszárnyú keszegek vagy 10 méteren keresztül a vízből kiugrálva menekültek előle.

A csuka a tudtán kívül a malmomra hajtotta a vizet, illetve jelen esetben a sügéreket. Sikerült még vagy ötöt elcsípnem az előle menekülő példányokból, köztük a következő képen látható gyönyörűséget.

Zseniális két napon vagyok túl! Életem legjobb sügérpecái közé kell, hogy soroljam ezt a két alkalmat, pedig pár ilyenben már volt részem szerencsére, és remélem még lesz is.

Most pedig, hogy elindult a tilalom, bár nem hiszek továbbra sem abban, hogy halak ettől – eddig szaporodnak hagyom őket békében, és merem remélni, hogy mindentamacskánakspiccbotosbácsi is visszaengedni majd őket, ha a csontit kívánják meg.

Sajnos ebben nem vagyok egészen biztos!

Igen így csupa nagybetűvel BALATON! Sokunk szerelme. Mely szerelem a legkorábbi az összes közül! Egészen gyermekkorunkig nyúlik vissza. A BALATON nagyon szép ajándékkal örvendeztetett meg ismét a hétvégén, olyannal, amit bármikor elfogadna az ember, akár nyáron, akár ősszel. Abban az időszakban, amikor igazán sokkal de sokkal könnyebb ajándékát magunkhoz venni, és izgatottan kicsomagolni azt. Így tél végén pedig különösképpen becsülendő az amit felém nyújtott, aminek a lehetőségét felajánlotta nekem.

A csütörtök esti kiülős peca megmutatta, hogy a magas vízállásnak köszönhetően a kikötő tele lett fehérhallal, ami azt eredményezte, hogy követték őket kedves halaim, csíkos vitézeim a balatoni csapósügérek. A jogszabályok még két napot engedtek nekem arra, hogy kedvenceimet abajgassam. Az más kérdés, hogy a halak nem a jogszabályok alapján élnek, és nem két dátum között üzekednek, de ha már adott volt a lehetőség ki kellett, hogy használjam.

Okulva a történtekből a csizma nálam volt, így 6 után nem sokkal már a stégen szereltem össze finom pergettyűs pálcámat. Nem is volt olyan egyszerű a bejutás, hiszen a stégdeszkákra ráfagyott dér eléggé csúszóssá tette a bejárót, főleg így vizes csizmában. A víz tiszta volt, de nem akváriumtiszta, hanem kicsit barnás árnyalatú. Először egy kósza gondolta alapján megpróbáltam rézfejes nimfával a fehérhalak nagyobbikából párat becsapni, de aztán az eredménytelenség miatt hamar kistwister került a kanóc végére. Télen nem használok kapcsot soha, hogy az se zavarja a halakat, a jiget közvetlen a főzsinórra kötöm. A fehér műhernyóra volt is reakció, de csak kíváncsi tekintetek figyelték, nem tudtam vele támadásra ingerelni a kis csíkosokat.

Csaba barátom villásfarkú gumi csalija törte meg a csendet, és beindult a gépezet, egymás után fogdostam a kis csíkos vitézeket. Egy nem is akármilyen példány volt az első!

Kisebb nagyobb sügérek egymást követték, egy volt bennük a közös, mindegyik irtózatosan kövér volt! Ahogy jött fel a nap a kapások egyre ritkultak, amikor az egyik stég lábánál egy az eddigieknél sokkal aggresszívebb ütést éreztem, ami után kemény ellenállásba ütköztem. 10-15 másodperc kellet, hogy felszínre kényszerítsem a gyönyörű pocakos jószágot, de végül az enyém lett.

Meseszép példány volt tele kishallal. Nem is értettem miért kellet neki még az 4,5 centis darabka gumi? De nagyon örültem neki, hogy megkívánta. Mivel az igazán nagyok sokszor párban vannak tapasztalataim szerint, ezért gyorsan megpróbáltam elkapni a társát is. Nem kellett csalódnom!

Kicsit kisebb volt, de iszonyat kövér.

Ahogy jött fel a nap egyre nehezebb volt becsapni a sügéreket, mert egyre távolabb húzódtak a stégektől. A víz alatti náderdő miatt meghorgászhatatlan helyekre vonultak. Gondoltam egy merészet, és csónakba ültem. Mivel több, mint egy órám volt még hátra, így megnéztem nincs e mozgás a nád előtt. Néhány öböl átfésülése után konstatáltam, hogy sem a kishal sem a sügér nem mozgott, viszont vélhetően az ívó csukák több helyen is döngették a nádat. Őket pedig nem akartam zavarni, így kikötöttem.

Közben a nap egyre magasabban járt, így újabb ötlettől vezérelve megpróbálkoztam a télen vásárolt vagasky dali nimfa egyik színváltozatával, ami eléggé bejött. A maradék rövid időben kb. 15 sügér vesztett még rajta ezen a csalin.

Időm lejártával élményekkel telve indultam hazafelé, és a fejemben már az járt, hogy vasárnap is menni kéne. Már csak a feleségemet kellett megpuhítani valahogy!