A mai Veszprémi Napló megjelentette a beküldött levelemet, kiegészítve a BHNP zrt. képeivel, és egy képviselői felszólítással.
Ma reggel az idő kedvezett, így megvolt a mentés. Ahogy az előző bejegyzés hozzászólásainál már megírtam, tegnap 15 csuka került kívülre horoggal megfogva. Talán ezért is, meg mert horgászok a leghátsó bejáratot kövek kiszedésével újra járhatóvá tették az általam várt eredményt a halászok nem érték el. Csukákat, compókat és széles kárászokat sikerült a halászoknak leszedniük az elektromos halászeszközzel. Abban megoszlott a vélemény, hogy mennyi csuka maradhatott még bent. A halászok szerint csak elvétve, de a nemzeti parktól érkező Úr szerint, és szerintem is volt olyan hal ami a zaj hatására a nádasba, vagy víz alatti tuskók alá bújhatott. Egy biztos még legalább egyszer meg kell próbálnom, hátha van még mit kimenteni.
Amit qvik írt hozzászólásában, az szóról szóra igaz! Ez egy engedéllyel folyó tevékenység, amit a nemzeti parknak nincs joga leállítani! De, és itt a lényeg: ha én nem írok nekik, akkor nem is tudnának a tevékenység megkezdéséről, mivel az ilyenkor szokásos értesítés elmaradt. Ahogy a BHNP zrt sem kapott róla semmiféle hivatalos értesítést sem. Így megy ez kérem!
A Kossuth rádiótól volt kint egy Hölgy, aki készített velem is egy rövid interjút, amiből nem tudhatom mi fog lemenni, egy biztos Balatonhoz közel lakó emberként, ő is felháborodva vette tudomásul, hogy a 21. században legálisan lehetséges a Balatont feltölteni, még akkor is, ha ezek a medencék az ember által mesterségesen létrehozott kövezés által jöttek létre. Úgy gondolom Ő is szeretne még a végére járni a dolgoknak!
Ahogy azt sem igazán értette sem ő, sem én, hogy egy ilyen régi tervet miért nem lehet felülvizsgálni, ha közben a természet elfoglalta azt, ami neki jár, és egy ilyen élettér jött ezen a helyen létre.
Azért örülök, hogy sikerült néhány halnak megmenekülnie, és vannak olyan információim, hogy a dolognak még nincs vége.
Annyit sikerült azért elérnem, hogy a bent rekedt halak megmenekülnek!:
http://www.balatonihalgazdalkodas.hu/aktualitasok2?news_id=784
Tegnap névnapom alkalmából egész napos halmentős pecát rendeztem magamnak. Felemás volt a halmentés, mivel “csak” 5 csukát sikerült áttennem a nyílt vízre. Sajnos 3 leakadt, és volt legalább 6 ütésem, amivel nem tudtam mit kezdeni. Főleg az apróbb csukák bent állnak az 5-30 centis vízben a hínár szélében, vagy a hínárban, és képtelenség megfogni őket. De volt két 50 közeli is ami, lemaradt. Egyszerűen nem lehet olyan lassan húzni a csalit, hogy megfelelően el is találják, mert akkor már hinárt szed össze az ember!
Aztán, ahogy jöttek a munkások, beindult a motoros fűrész, megindultak a cölöpverő kalapácsok inkább eljöttem! Nem volt kedvem tovább maradni!
Inkább sügéreztem egy jót a kikötőmben és Tihanyban. KB. 50 darab jött 5-25 centi között.
A szpájdör verhetetlennek bizonyult ezen a napon, nimfával csak egy naphal, meg néhány apró sügér jött.
Kösz mindenkinek a reblogokat! Talán megindulni látszik valami az ügyben! A BHNP zrt már megkeresett! Meglátjuk mi lesz a vége!
Sok címe lehetne eme bejegyzésnek, de talán ez a leghatásosabb! Gondolkodtam még a következőkön is: Természetkárosítás! Környezetrombolás! Állatkínzás! A Balaton feltöltésének soha nem lesz vége!
Mindegyik beleillik a képbe, és ezek csak olyan címek amik tűrik a nyomdafestéket, mert bizony jutottak eszembe ennél sokkal ocsmányabbak is!
2009 nyár elején egy barátom javaslatára kerestük fel először ezt a területet csukafogás reményében! A Balatonfűzfő, és Balatonkenese között található hullámtörő gátak és a vasúti töltés között elhelyezkedő kisebb nagyobb a Balatonnal közvetlen vagy másik medencén keresztül közvetett összeköttetésben lévő területet foglalja magába.
Goggle maps link:
Már első alkalommal sikerült csukát, csukákat fognom nem kis örömömre, mivel a partról azért ez nem egyszerű dolog a Balatonon. Jártak ide mások is, de inkább kifelé horgásztak(nak) a kőröl nem is gondolva arra micsoda halbőség van ezekben a medencékben. A három év során rengeteg halat fogtam, fogtunk ezen a területen. Csukák, sügérek, balinok, naphalak, vörösszárnyú leszegek tömkelegét fogtam(tuk) ezen a területen. Álom volt itt horgászni, ha az ember ki tudta zárni pár röpke órára a külvilág zaját. Olyan volt ez a terület, mint egy mini paradicsom, egy mini Kis-Balaton! Sokszor csak ültem egy tuskón, vagy kövön és figyeltem a tavasszal bent ivó dévérek, és hatalmas kárászok násztáncát, a compók játékát a moszaterdő közepén, a több száz fős vörösszárnyú keszeg rajokat, vagy a hamar felmelegedő vízben víztetőn sütkérező 3-8 kiló közötti fekete hátú, igazi őshonos balatoni pontyokat. Ennek az álomnak aztán szépen lassan vége szakadt, és most teljesen eltépte valami az álomnak eme selymes fonalát! Ez a valami nem más, mint az ember! Az ember, aki mindenre képes, azért, hogy neki jó legyen! Az ember, aki még mindig nem veszi észre, hogy azzal, hogy a környezetét pusztítja hosszú távon csak magának árt!
Mert nem kérdés kivégzik ezt a területet, kivégzik az önös érdekükből! Kivégzik ezt a kis álomvilágot, ezt a paradicsomot, ahol állatok milliói leltek otthonukra, mert bizony nem csak halak lakják – lakták ezt a területet, hanem vízimadarak, kétéltűek, hüllők, rovarok, és kisemlősök százezrei, milliói laknak -laktak, élnek – éltek ezen a területen!
Az interneten csak ennyit találtam a miértről: http://olajkk.szoljon.hu/somogy/kozelet/balaton-mar-csak-48-centi-a-vizszint-elkezdik-a-kotrast-459183
Írtam a Balatoni Halászati RT-nek, hogy egy különösen fontos ivóhelyet tesznek most tönkre, de nem kaptam választ! Írtam a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parknak, de csak annyi választ kaptam, hogy hivatalos levélben megkeresték a vízügyet! Írtam a vízügynek, de onnan sem jött válasz! Írtam a Veszprémi Napló szerkesztőségének, de semmi sem történt!
Ezért most írok egy bejegyzést, bár kicsit féltem a területet, féltem azoktól a horgászoktól, akik a helyzetet kihasználva a maradék bent rekedt hal életére törnek! És, hogy miért is rekedtek bent a halak? Hát azért, mert a kifolyó iszap útját a mederbe levert karrok közé font fűzfaágakkal zárták el, így elvéve a halaktól az utolsó mentsvárukat, a menekülés lehetőségét! Abban bízom, hogy a halak jó része a zaj hatására elmenekült, de biztos maradtak bent rekedt példányok is! A bent rekedt halaknak a sorsa pedig egy lehet, a lassú kínhalál, a pusztulás! Ahogy elkezd sűrűsödni a víz a betöltött iszappal, szépen lassan elfogy majd az oxigén! Az iszap letapad majd a szilványlemezeken, a kopoltyúfedőn, és a halak szépen lassan megfulladnak! Ez a 21. századi ember kérem! Pusztítsunk el mindent, amit lehet!
A következő képre pirossal berajzoltam a már elkészült lezárásokat, egyedül az utolsó medencéből van még lehetőségük a menekülésre, de már ott sem sokáig, ha azt is lezárják, akkor végük! Csak remélni tudom, hogy a nem túl sűrűre szőtt szálak között, alatt a halak egy része megmenekülhet, ha majd megérzik az igazi veszélyt! A kisebbje talán átfér egy – egy résen!
Néhány kép a folyó munkálatokról:
Ezt a területet a tavaszi időszakban kiemelt ívó területté kellett volna nyilvánítani, nem pedig tönkretenni!
És most vége! Válaszok pedig a miértre nincsenek!
Rengeteg élményt adott ez a terület, rengeteg olyan élményt, amit korábban megoszthattam önökkel – veletek, de ennyi volt, nincs tovább! Talán még egy búcsúhorgászatra lemegyek, és a fogott halakat kiviszem a nyílt vízre, de mást nem igen tehetek!
Információim szerint, minden engedélyük meg van a munkálatokra, egy tollvonás és vége mindennek!
Végül néhány kép, amikkel emlékeim előtörnek:
Az alacsony vízállást, a törpeharcsák megjelenését, és a területen garázdálkodó rabsicok tevékenységét, így is épp eléggé megsínylette ez a terület. És most az ember megadta a kegyelemdöfést! Zagytér lett – lesz ez a csodás kis terület!
Ezt a látványt tesszük tönkre!:
Remeg a gyomrom, és a szívem is összeszorul, ha belegondolok, hogy ennek vége!
Ma reggel a mólóra jöttem le. Fél hatkor már az aluljáróban szereltem a két botot. 7 óráig egy kívülről akadt mini kősüllő volt az eredmény, aztán 7-kor varázsütésre beindultak a balinok. Egy baj volt velük, nem akartak felvenni semmit!
Az öregek elmondása szerint, az elmúlt napokban fogtak egyet-egyet, meg egy-egy csukát is.
7:50 volt, a napban raboltak sorozatban, még dobtam egy utolsó utánit, és leverte egy szép 1,5-ös példány. Először mélyre torkolhatta, mert vérzett, de fárasztás közben átakadt a horog az alsó száj peremére. Féltem, hogy elpusztul, mivel már 8 óra volt (így is késésben voltam) nem igazán lett volna időm felpuconi, halat meg nem adok senkinek. Szerencsére elég gyorsan elúszott!
Utolsó nap reggelén kipihentebben ébredtem. Legalább is először így éreztem! A hátam viszont fájt rendesen, és úgy éreztem a takony minden egyes üreget elöntött az arcszerkezetemben, amit csak lehetséges. Ekkor már biztos voltam benne: megfáztam! Elég rendesen! Hajnali magányos portyámtól azonban a megfázás sem rettentett vissza. Egy kép a faszbuknak:
Rongyul néztem ki elég rendesen! 🙂
Terveztem egy önálló pecát, mielőtt Jocival elindultunk egy ismeretlen szakaszra vezetőnk segítségével. Gyönyörű volt a hajnal, a reggel, így megörökítettem a búcsú lehető legtöbb pillanatát.
Először a híd felett próbálkoztam, eredménytelenül, majd a híd alatt, és közvetlen közelében vallattam a vizet balin reményében. Sötét lévén 7-es original SFC-t erőltettem, majd ahogy pirkadt eszembe jutott a nyáron Zolitól kapott hendméd küszt imitáló wobblerem. A Balatonon nem igen tudtam hasznát venni, de meglátszott, hogy folyóvízre született! Befeküdt szinte a sodrásba, és kéjesen ringatta a hátsóját, a balinoknak sajnos így sem kellett. Megpróbálkoztam a híd alatti sóderpaddal, ahol voltak kisebb rablások, szedések, de csak pár csípésem volt beeső wobblerre.
Fél 8 felé aztán nyakamba vettem a lábam, mert nyolc órás indulást beszéltünk meg Szabival, és Jocival, és még el akartam köszönni az induló tömegtől, már akik még harmadik napra maradtak.
A szállás mögött még lőttem néhány képet a vízről és a többiekről, akik egy hajnali búcsúpecára még felkeltek.
A ház egyik őrzője: (A dobbermannról inkább nem készítettem képet! :))
Búcsúzkodás, pakolás, majd reggeli következett. Végül is 9 körül nekivágtunk az ismeretlennek. Egy hídnál álltunk meg, ahol Szabi családostul letelepedett békéshalazni, Józsi a feleségével a helyszínen pergetett, mi pedig Jocival megindultunk lefelé gázolható pályát keresve. Sajnos a híd alatt beszakítottam Zolitól kapott küszt imitáló wobbleremet. Ez már a második hendméd wobbler volt, ami bent maradt a három nap folyamán. Ilyenkor sokkal szarabbul van az ember, mert egy bóti wobbler pótolható, de egy hendméd az sohasem! 😦
Mentünk lefelé és vegyesen gázolható, vagy partról meghorgászható szebbnél-szebb, jobbnál-jobb, és ígéretesnél-ígéretesebb pályák jöttek szembe! Sokszor zavarban volt az ember, hogy hová is dobjon! A nap első két hala az enyém volt, egy kavicspad mögötti gödörből, a lelassult vízből sikerült egy apró domit, és egy sügért kibányásznom a kis hornettel.
Már indulni akartunk, amikor egy balin rabolt a sodrásban. Joci adott egy pici originált, ő hendmédet tett fel. Persze, hogy a balinnak a hendméd kellett!
Mivel a hely már nem adott halat indultunk is tovább és egy elég hosszú szakaszon a szakadt partról lemászva tudtunk csak horgászni.
A következő videó halmentes, de aki szereti az ilyen helyeket az átérzi az izgalmat, amit az ember minden egyes dobás közben érez.
Hosszú gyaloglás, és dzsungelharc után végre gázolható szakaszra bukkantunk. Feladat adott volt a vízben állva kellett minél közelebb dobni a túlparthoz, vízbe dőlt fákhoz a mélyen járó apró wobblereket. Legalábbis az elmúlt napok tapasztalatai alapján ez tűnt a helyes taktikának. A partszélben apró domikból álló csapatok úszkáltak, néha egy-egy apróság a csalit is lekövette. Egy beszakadt fánál aztán Joci “beleakadt” végre egy szebb 30-as forma domolykóba, pár kisebb domi, és egy küsz után. A nyerő csali egy fekete kenart hunter volt.
Joci felajánlotta, hogy kölcsönadja a csaliját, de volt nekem is két hunterem csak kishalas színben. Végül abban maradtunk, hogy öt dobásból ha nem fogok domit, akkor odaadja nekem próbára.
A második dobásnál apró ütéseket éreztem, így lassítottam a tempón, amire Joci annyiszor figyelmeztetett, de valahogy nem állt rá a kezem. Abban a pillanatban jó halat akasztottam! Reflexből felkapcsoltam a kamerát, és jeleztem Jocinak, hogy nem akárkivel akadt dolgom. Joci elindult felém, amikor először törte meg a felszínt gyönyörű domolykóm! “Bazdmeg ez 40 pluszos!” tört ki belőlem, és abban a pillanatban a domolykó is kitört a közelemből. Ezt a kitörést utána még többször megismételte, de láttam, hogy mélyre szívta a wobblert, így biztos voltam benne, hogy a hal az enyém lesz! Gyönyörű hal volt, az első igazi domolykós pecámon álmodni sem mertem volna ekkora halról (Na jó álmodni azért igen! :))
Izgalmamban még azt is elfelejtettem, hogy a centi a hátamon van a táskámban, így a halat csak a bot nyeléhez mértem, és néhány kép elkészítése után útjára engedtem. A bot nyelét megmérve pont 40 centisnek bizonyult. Ezért jöttem! Egy szép domolykó, vagy egy szép folyóvízi balin volt a vágyam! Nagyon nagyon titkon egy harcsa, de arra őszintén megmondva nem volt sok esélyem. Komolyabb balin egyenlőre nem jött össze, sem itt sem korábban a Dunán, vagy a Sugovicán, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem érdekelt!
Feleségem a következő kép láttán csak annyit mondott: Ki ölte meg Kennedyt?! 🙂
Jocitól fogadtam a gratulációt, akinek részben a halat köszönhetem! Aki egy ismeretlen terepen “gájdolt” engem, ahogy ő mondja: “strandpapucsban a móló kövén sétálgató horgászt”. Innen már mindegy volt mi történik velem, de azért dobáltam rendületlen.
Itt lakott a domolykó:
Szóval lassan elindultunk felfelé, mivel kettőre vissza kellett érnünk a hídhoz, és közben dobáltuk a partszegélyt rendületlen. Sajnos a nap úgy alakult, hogy minden egyes hal után nem sokkal beszakadt a halat adó wobblerem. Nem olcsó mulatság ez! Előbb-utóbb neki kell veselkedni a műhalkészítésnek, mert az ember inge-gatyája rámegy. A napom amúgy sem alakult egyszerűen, mivel az előző nap kilyukadt combosban sokszor féllábon állva kellett dobnom, hogy a túlpartot, vagy a szakadt fákat beázás nélkül elérjem.
Joci nem sokkal később ütött egy kisbalint a sodrásból, hiába no a balinokkal ő jobb viszonyt ápolt, mint én! Kicsi volt, de legalább balin.
Közben folyamatosan a domolykómat dicsérte! Ő már domolykózik egy pár éve, de hasonlót még csak drótelőkés, gumihalas csukás cuccal fogott, az meg elmondása szerint nem ér. Hiába no, ilyen a kezdők szerencséje! 🙂 Azóta is azt hajtogatja: Az a hal nagyobb volt, mint 40, biztosan elmérted! Én tudom, hogy pontos volt a mérésem, hiszen a nyéltől a privileg felirat G betűjének a végéig ért a halam teste farok nélkül, és az pont 40 centiméter.
Ahogy haladtunk felfelé Jocinak jött még két domolykó hendméd wobblerre, nekem pedig egy vezérküsz verte le a beeső wobbleremet. Újabb UL halfaj kipipálva! 🙂
Csörgött Joci telefonja! Menni kellet, mert Szabi dobott párat és egy kis mohó csuka megtréfálta! Amíg nézegette a szép mintázatát a hal a kis hármashorgot a körömágyba rántotta!
Visszamentünk a szállásra, és irányba vettük Jocival a Népligetet. Ahogy gurultunk át a Hernád hídon Joci rám nézett és ennyit mondott: “Azért csak meg kellene dobni nem?!” Ebben a mondatban minden benne volt, amit ott mi ketten éreztünk, a három nap élményei hirtelen a felszínre törtek, hiszen ki tudja mikor megyünk legközelebb!
Itt vége is lehetne a történetnek, de van még miről meséljek.
Hazafelé megálltunk egy benzinkútnál kajálni, ahol arról beszéltünk, hogy jó lenne, ha jövőre is lehetne kapni Pecavilág pólót, mert vennék belőle gallérosat is, és megjegyeztem, hogy kár, hogy a sapkából nincs nagyobb méret, mert elég kicsi nekem. Erre Joci mondta: Neked nagy a fejed? Nézd meg az enyémet! Erre én: Cseréljünk sapkát!
Ő az én sapkámat csak úgy forgatta a feje körül, én az övét nem bírtam felhúzni!
De Jocinak erre is volt megoldása: Nem a sapkával van itt gond! Neked kurva nagy a fejed! 🙂
Respect!
Nem is untatlak tovább titeket, a végére egy picasas webalbum az összes képpel amit készítettem, közte a vacsora képeivel, amivel otthon vártak engem:
Kösz mindenkinek mindent, jó kis három nap volt a hibák ellenére, amiket elkövettem. De a hibákból tanul az ember!
Jövőre veletek ugyanitt!
Még csak annyit Joci, hogy: Watafakizdet!? 🙂
Nem egyszerű ezt a részt leírnom! Egyrészt mert a szarráázás következtében egész múlt héten dögrováson voltam, másrészt, mert a délelőtt nem hozta meg a várva várt sikert.
Szóval, Peti egy Nyéki-tavi gigasügérpecával kecsegtetett minket, ami látva szebbnél – szebb sügérfogásait, engem, és még több társamat igencsak felvillanyozott. Csapósügér bolond révén egyszerűen nem akartam kihagyni annak a lehetőségét, hogy a realitás talaján maradva 20-40 centi közötti csapókra horgászhassak. Az első bökkenő ott volt, hogy az este folyamán a túlságosan gyorsan bekapott három kávéspohárnyi pálinka után nem igazán figyeltem a házigazda intelmeire. A második, hogy szakaszosan sikerült körülbelül 3 órát aludnom a szobában zakatoló gőzmozdonyok zaja miatt. A harmadik pedig, hogy a régen áhitott eső, egy nem várt pillanatban szombat hajnalban megérkezett. Én már a tervezett indulás előtt egy órával nézegettem, hogy mi a fenét is tegyek, de az eső csak nem akart alábbhagyni. Fél hat felé a többi fecske is megjelent a panzió fedett teraszán, mígnem Victor mondta ki a varázsigét: Hát akkor essen!
Nem lehettem rest, nekem is mennem kellett, annál is inkább, mert az eső megállni látszott! Mivel a combosom beázott, ezért, bőr félcipőben, de esőruhával felszerelve indultam neki a kalandnak. Sajnos félúton megint esni kezdett, de a két autónyi őrült nem állt meg a célig. Mire odaértünk jócskán megeredt, de nem volt mit tenni megindultunk a part felé.
Victor az egyik stég mellől hamar kikapott egy kisebb sügért, ami elfeledtette velem az esővel járó kellemetlenségeket, és mindannyiunkat felvillanyozott némileg, de a folytatás nem igen akart jönni. 4-en csak pergetve, Tamás pedig vegyesen pergetve és legyezve vallatta a jobbnál jobbnak tűnő helyeket.
Az eső meg csak esett tovább, a cipőm bizony kezdett beázni, és nem volt éppen melegem sem. Eljutottam szépen lassan a tó sarkáig, minden egyes halat ígérő helyet átfésülve, de mindösszesen két apró csípésig sikerült eljutnom. Visszafelé indulva aztán Aurélnak sikerült kivarázsolnia a torzsák tövéből egy igen szép sügért.
Ahogy haladtam visszafelé kérdezgettem sorra a többieket, hogy állnak. Egy-egy sügér, naphal volt csak terítéken. Aztán egy vízben keresztben fekvő fa előtt sikerült pár sügért kicsípnünk, amiből a legkisebb nekem jutott, de legalább már fogtam valamit.
Az eső, hol megállt, hol még jobban szakadt, már a kabátom is el kezdte könyöknél és a hátamnál beengedni a vizet, a cipőm meg… Akár mezítláb is lehettem volna!
Mivel a halak továbbra sem érkeztek olyan ütemben, hogy megérte volna tovább várni, így hárman az egyik autóval visszamentünk a szállásra. A nagysügérek reményét a tóval együtt magunk mögött hagytuk. Talán majd máskor nagyobb szerencsénk lesz! A többiek még maradtak, és a közben visszaérkező házigazdával kiegészülve, az ő technikájával, illetve dropshot módszerrel kivarázsoltak még néhány példányt. Az ő kitartásuknak meglett részben a gyümölcse, bár a giga példányok náluk is elmaradtak.
Még volt kedvünk viccelődni:
Megérkeztünk után a szállásadó hölgy szerencsére a rendelkezésemre tudott bocsájtani egy hajszárítót, aminek a segítségével kiszárítottam a combost, két pár vastagzoknit, a nadrágom szárát és a cipőmet is. Közben a Korvintól kapott papucsban összekészültem a délutáni vállalkozásra, és némi tápanyag magamhoz vétele után elindultam a tegnap már felfedezett, halakat adó helyekre, és egy lentebbi kavicspadra, ahol a többiek eredményesek tudtak lenni a délelőtt, mivel a Hernádnál hamarabb elállt az eső. Fogtak domolykókat, és balinokat egyaránt. A híd alatt üres volt a pálya, felette pedig a tegnap Petitől kapott domlykókiller hendméd csalim egy fa rabja lett. Hiába na, ezen a helyen nincs kikövezve a part, mint a mólóknál, és a finom motyó miatt nagyon pontosan kellett a csalikat a partszélbe bokrok alá dobni, ami nem mindig jött össze. Ez nem olyan mint csónakos csukázásnál! Ott ha a nádba, akad a csali könnyen ki lehet szabadítani, egy folyóvízen az esetek többségében sajnos a beakadás szakításhoz vezet.
Az előző napi domis helyről aznap reggel fogtak több halat is, ez elegendő volt, ahhoz, hogy a halak megunják a zaklatásukat, így továbbálltak, vagy a partszélbe bújtak a bokrok alá.
Találtam egy helyet ami balint ígért, és néhány dobás után sikerült is elcsípnem a partszélből egy helyes kis jószágot.
Közben Pali legyes cuccal csatlakozott hozzám, így indultunk új helyet felfedezni, nem semmi dzsungelháború árán.
Ebben a videóban nincsen hal, ezt csak szemléltetésképpen vágatlanul, hogy miken megy keresztül az ember,néhány kisebb halért:
A végén mekkora katarzis, amikor sikerül kiérni a messziről kinézett kavicspadra! 🙂
A pálya nagyon balinosnak nézett ki, ennek ellenére nem jártam sikerrel e téren, ellenben egy ágasbogas rész alá beúsztatva fahalamat, azonnal ütést kaptam. Első gondolatom egy újabb domolykó volt, de mire kiért sügér lett belőle.
Aztán csendesen közelítettem meg egy részt, ami egy kis különálló medence volt, álló vízzel. Itt nem sokkal rá, újabb domolykót sikerült becsapnom.
Egyszer csak éktelen kiabálásra lettem figyelmes! Pali nem éppen szalonképes módon átkozta a világot, amiért a domolykóra szánt vékony tipettjét, egy balin már a kapás pillanatában eltépte.
Sajnos több halam nem akadt, így visszaküzdöttem magam a szálláshelyre, ahol nem akármilyen halak hírével fogadtak. Józsi nem sokkal megérkezte után kisharcsát fogott, Szano pedig megfogta a hátsó kapu mögött lakozó bő kettes balint, amire már minden létező csalival dobáltunk, az elmúlt másfél napban.
Korvin pedig legyezve élete legszebb domolykóját fogta meg.
A halászlé és néhány pohár “helyirettenet” pálinka elfogyasztása, nagy bátorságot adott az esti pergetéshez. Sajnos halak nem jelentkeztek, és az eső újra eleredt, így kénytelen voltam visszavonulót fújni, mivel az újabb szarráázást nem kockáztathattam meg. Helyette volt videónézés, csali, és felszerelés mustra, és egy újabb hendméd wobblerrel lettem gazdagabb. Az utolsó nap hajnalára, újabb bevetést terveztem, mivel a híd alatti kavicspad estefelé újabb sikereket adott egyeseknek…
A történet másfél éve kezdődött. Körülbelül abban az időben találtam rá egy nem régen alakult igen színvonalas írásokkal tarkított oldalra a Pecavilág oldalára. Először csak olvasgattam, böngésztem a nyilvános írások között, majd egyre inkább furdalt a kíváncsiság, hogy miként lehetnék eme közösség tagja. Próbaképpen beküldtem egy képösszeállítást megjelenítésre, és amellett, hogy a képösszeállítás ott figyelt az oldalon, kaptam egy válasz e-mailt, hogy nem e szeretnék tag lenni. Már hogyne szerettem volna, és onnantól kezdve indultam meg az UL pergetés “lejtőjén”. Csak szívtam magamba az információkat folyamatosan, és ez évben belevágtam. Nem kevés halat adott ez a fajta móka, és nagyon megtetszett. Eddig a tagok közül összesen kettővel találkoztam személyesen, és bár többekkel beszéltem már telefonon, chaten és a fórumon keresztül, szerettem volna megismerkedni a tagokkal a virtuális ismeretségen kívül is. Tavaly úgy adódott, hogy egyetlen találkozón sem tudtam részt venni, de idén a Hernád folyó partján rendezett dzsemborira mindenképpen el akartam menni, szerencsére ebben a családom is partnernek bizonyult. Két éjszaka, három napos találkozóról volt szó, amit sokan a horgászatnak, sokan a pohárnak szenteltek, volt aki mindkettőt érintette, ilyen voltam én is.
Pénteken 4:30-kor már a Budapest felé tartó buszon ültem, ahonnan egy fórumtársam vitt tovább autóval, akivel ott találkoztam először életemben.
A cuccot már előző napon összekészítettem.
Egy UL bot, egy médium szerkó, combcsizma, ruhák, műcsalik, két csomag pogácsa, két doboz linzer, egy üveg pálinka, és különböző kiegészítők voltak az útitársaim Budapestig.
Miután bepakoltam Joci autójába, a cél felé irányította “hajónkat”, amiben immáron közösen eveztünk az áhított folyó felé. Közben lassan összeismerkedtünk. Fő téma persze a horgászat és a fórumlét volt, de más egyéb témák is szóba kerültek. Egy benzinkútnál aztán megálltunk egy kis pihenőre, ahol én vásároltam néhány csokit, és cerbona szeletet, aminek az ára 666 igazi Magyar forint volt. Gondoltam ez is jól kezdődik, hiszen az ördög is velünk van! Lassan fogytak a kilométerek alattunk, mellettünk pár kilométerre a Zagyva Joci kedvenc folyója, alattunk a Sajó, majd elértünk első megállónkhoz egy kis patakhoz, aminek jóformán csak egy híd utáni felduzzasztott részén volt víz. Tavaly a srácok akiket akkor Joci vitt a találkozóra nagy sügérparádét tartottak ezen a kis vízen, de mi akkor a szállás felé vettük az irányt, a helyi kisbolt érintésével.
Mire a szállásra megérkeztünk két készülődő “helyi erő” várt minket a helyszínen, egyikük a “Megjött a Balaton Királya!” mondattal fogadott, amit két 1 decis pálinka elfogyasztása után, már nem is éreztem akkora túlzásnak. Gyorsan kipakoltunk, átöltöztünk, szereltünk, és a hátsó kapu mögött 5 méterre található folyóban gyönyörködhettünk. Peti ellátott minket némi instrukcióval, és már csépeltük is a vizet, ki legyezve, ki pedig pergetve próbált halat csípni.
Házigazdánk hamar meg is mutatta, hogy van hal a vízben, még ha nem is raboltak annyira intenzíven, int ahogy elvártuk volna tőlük :). Először thrillel, majd saját gyártmányú egyhorgos békawobblerrel fogott egy kölyökbalint. Hozzá kell tenni a történethez, hogy a Hernád vízállása nem volt éppen ideális, a tavalyi találkozón másfél méterrel magasabb volt a vízszint, igaz akkor meg gázolni nem igen lehetett, ellenben sokkal több volt a hal, mint most, a domolykók még sötétben is nagyon aktívak voltak, sőt akkor ettek a nagyobbak.
Lassan mindenki a saját útját járta, a kapott instrukciók és olvasmányaim, tapasztalataim nyomán szerettem volna én is az első halat amennyire csak lehet önállóan horog végre keríteni. Szóval a csapat eléggé szétszéledt, mígnem a helyi legyes ember ért a közelembe, amikor épp egy ígéretesnek tűnő kőruganyt vallattam. Lejjebb egy törés mellet sikerült elkapnia élete legszebb 48 centis domolykóját! Neki már megérte eljönni a találkozóra. Együtt mentünk tovább a folyón felfelé, ő leginkább gátolva, mivel mellesben volt, én hol gázolva, hol a parton cserkelve, mivel a combosnak vannak azért korlátai. Egy helyen aztán combközépig süllyedtem a iszapba, ahonnan egy parti fa ágaiba kapaszkodva tudtam megmenekülni. Láttam is némi derültséget Susi arcán, de a “bosszú” nem váratott sokáig magára, hiszen Susi egy víz alatti farönkben megborulva “pofával” a vízbe vágódott. Szerencsére a kicsi víz miatt nagy baja nem esett, azon kívül, hogy nyakig vizes lett. Ami a légyeg a telefon és a fényképező túlélte a rövid, de annál tanulságosabb úszóleckét. Nemsokára visszafordultunk, ő szállást én a hidat vettem irányba, amiben csatlakozott mellém Pali immáron pergető felszereléssel. Én megálltam több jónak vélt helyen is, Pali pedig egyből a hidat célozta meg. Az egyik köves partszakaszon egy bokor előtt szedéseket láttam, nosza összeraktam az UL cuccot, aminek kapcsába a Petitől kapott hendméd domolykó gyilkos wobbler került. Volt két apró ütésem, majd a mederben egy kisebb rablásra dobva megfogtam első hernádi halam egy kisbalin személyében. Magamtól, de némi segítséggel. Hal nélkül már nem megyek haza! – gondoltam akkor, mert még nem tudtam mi vár rám.
Éppen csak végeztem a hal visszaengedésével, amikor éktelen ordítozásra figyeltem fel! Pali volt az a híd irányából, és valaminek nagyon örült! Sztív gyere fényképezni, nincs nálam gép! – kiáltotta, így mennem kellett. A híd lábától, majd a túlpart irányából két szép balint sikerült fognia thrillel, a másodiknál már a helyszínen voltam, és amikor láttam, hogy szépen a híd láb elé dobta a csalit, már tudtam, és mondtam is, hogy kapása lesz, és bejött.
Aztán a híd felett nekem is sikerült még egyet elkapnom, a túra egyetlen halát a “keményebb” bottal, mert innentől minden az UL-re érkezett. Sajnos ez sem volt egy acélos példány, egyszerűen folyóvízen nem sikerül “normális” méretű balint fognom, na de halam volt, és ez a lényeg.
A többiek közben folyamatosan érkeztek, egyre több horgász volt a vízen. Egy kis időre még visszatértem az első balint adó helyre, ahol több ütésem is volt. Közben Victor haladt el mellettem, aki tapasztalt domolykóvadászként, egyből snecikre gyanakodott. De én biztos voltam benne, hogy más hallal volt dolgom, és ezt egy csalicsere után be is bizonyítottam.
Mivel a hídnál a halak “elfogytak” így kinéztem magamnak egy helyet, amit a túl partról egy napraforgótáblán és egy vastag erdő és bokorsávon át tudtam csak megközelíteni. Bokrok, tüskék, iszalag, bogáncs két méteres csalán, és farkasfog. Ezeken át vezetett az utam. Kedvencem a farkasfog volt, hiszen a ruhába csizmába mindenbe belekapaszkodott. Ahogy Joci később megjegyezte: “Nem a móló kövén kellett strandpapucsba sügérezni mi?!” Hát nem, de pont ez volt a szépsége a dolognak. Kellett a változatosság!
Sajnos Victor pályáját sikerült megzavarnom, mert alatta pár méterrel bukkantam ki az erdőből, de nem láthattam előre, így megpróbáltam minél csendesebben átgázolni a vízen, és a sóderpadon lejjebb mentem. Találtam egy mellékágat, ami csak jelen vízállásnál volt az, nagyobb víznél egy lehetett a folyóval. Ezt a kis csendesen csordogáló szakaszt, vízbe logó faágak bokrok övezték. Szedések voltak mindenütt! Már repült is Peti csalija, az ígéretes helyre, ütés – ütés hátán, kapás – kapást követett beesőre, húzottra egyaránt, de valahogy nem akartak megragadni a tűhegyes apró hármashorgon. Akkor még nem tudtam mi volt a gond, de később kiderült, hogy túl gyorsan húztam a csalit. Viszont mire ez kiderült, már nem találtam ennyire halban bő helyet. Végre aztán megragadt az első domolykóm, amit még 3 társa követett, közte egy közel harmincas. Egy kivétellel a hendméd csali volt a nyerő, az az egy pedig tinyre éhezett meg. Azért bosszantott, hogy sok kapást rontottam, de legalább megvoltak életem első domolykói, és meg volt a tanulópénz is.
A kapások aztán alábbhagytak, azért a szemem sarkából láttam, hogy Victor is elkapott néhányat, köztük volt egy szebb példány is.
Lassan visszaindultam a szállásra, ahol ismerkedés, pálinkázás, csalimustra, vacsora, majd újabb peca következett. Innen is köszönöm Naszinak és segédeinek az igen finomra sikerült vaddisznó pörköltet.
Az esti pecát hamar megszakítottuk, egyrészt mert nem ettek a halak, másrészt mert megmerültem az egyik combossal. Legalább is akkor még azt hittem, de később kiderült, hogy a dzsungelharcban kirepedt! Ez volt az egyik hiba, amit elkövettem, hogy combost vittem a melles helyett, így sok ígéretes hely elérhetetlen volt a számomra, a másik hiba később következett be!
Viszonylag hamar eltettük magunkat éjszakára, legalább is néhányan, akik a szombati Nyéki-tavi sügérpecára készültünk, de ez majd a 2.0-ban lesz…
SteveOlureS 