Erre a vasárnapra egy kisebb szigetközi pecavilágos találkozó volt a fejünkben, amit szlovák testvéreink zsilipnyitogató őrülete meghiusított. A peca akkor sem maradhatott el, mivel Bálint egyrészt egy kisebb jigfejcsomagot + dobozokat akart átadni nekem, másrészt semmiképpen nem mehetett haza úgy, hogy ne horgásszon.
A megbeszélt helyen, és időpontban találkoztunk, és fél 4 körül már repültek is a wobblerek a víz felszínén pötyögő kishalakat hajkurászó süllők közé. Megint rossz vendéglátó voltam, mert lefogtam a halat a pályáról!
Két rontott süllőkapás után még sötétben sikerült két szép wobbleres sügért abszolválnom.
A Balatonon még sohasem fogtam teljes sötétségben wobblerrel sügért. Ezentúl keresni fogom őket az ilyen helyzetekben.
Aztán egy rövid szakaszon, ahol ívott a küsz egy kis nádas, és a hínármező között azt vettem észre, hogy mintha nem csak a kacsák miatt fröcsögne a víz. Rablások voltak!
Majdnem elrontottam a fogási lehetőségemet ezen a pályán mert elsőre a nádra dobtam a csalit. Miután csendben kiszabadítottam, így is sikerült egy 45-50 közötti (farokkal) süllőt elkapnom végre, majd jött egy újabb szép sügér is.
Itt Bálint elkészítette a Quasimodo és a süllő című képet!
Volt még egy balinkapásom, és Bálintnak jött két apró sügér. Mivel elég hamar szétcsaptuk ezt a rövid szakaszt, ezért a mólószárakra mentünk, ahol Bálint fogott egy 25ös forma pontyot kopytóval.
Nekem jött itt még egy kis süllő, meg tán két kisebb sügér.
Ezután kinéztünk a nagymólóra, ahol megint nem voltak ott sem a kövesek, sem a süllők, ami teljesen érthetetlen a számomra, hiszen ez talán a legjobb nappali gumis pálya az északi parton. Egyszerűen idén nem adja a halat!
Volt pár balinrablás, így megint Zolika wobblerét küldtem bevetésre. Meg is lett az eredménye! Bődületes felszíni kapással jelentkezett egy 50es forma balin. Persze merítő szokás szerint nem volt nálam, így Bálint lehasalt a kőre, hogy kézzel kivegye, de 5 centi kellett volna még, így ráemeltem. Ez a balinnak nem tetszett így lelépett!
Nemsokára a kapástalanság miatt helyet váltottunk, miután a következő pálya környéke dugig volt bojlisokkal, pár dobás után a révet választottuk. Itt fogtam újabb sügért, és egy kövest, Bálint csak ütésig jutott sajnos.
Találkoztunk Hutival, aki a kutyáimat szerezte, és kisebb nehézség árán rávette a jackrusseljét, Briant, hogy ne ugorjon a visszadobott hal után. Mert bizony nem egyszer előfordult már vele.
Kapás híján egy újabb móló következett, ahol megint csak az én pillanataim következtek. Három kövest fogtam, és volt akcióm egy orbitális méretű sügértől, de az a mocsok csak a gumit fogta meg. Itt már kezdett Bálint cérnája végleg elszakadni. Nanoról ő is monóra váltott, és még csalit is adtam neki, de egyszerűen nem akart összejönni neki.
Érdekes, hogy kettő már most fehér, hiszen még nagyon kicsik:
Bogár, csak úgy:
Akkor véltem először a nap folyamán Bálint arcán őszinte mosolyt felfedezni, amikor 4 sügér, és 2 kis süllő után egy csuka megszabadított a csalimtól a következő mólón!
Mindent elkövettem annak érdekében, hogy a vendégem is jól szórakozzon. Az utolsó helyszínen még azt is felajánlottam, hogy addig nem állok neki a pecának, amíg ő nem fog halat, amit persze elutasított. Ez a nap most így alakult, de volt már ilyen korábban is, és még lesz is. A lehetőség ott van, és ha Bálint újra erre jár, majd újra megpróbáljuk együtt. 🙂
Kemény két nap van mögöttem, mert a fiam külföldön rosszul lett, és ki kellett menni érte. Szerencsénkre az iskola ahová jár nagyon készséges volt, és megszervezte, hogy a suli kisbuszával kivittek minket a gyerkőc után. A gyereknek úgy néz ki már semmi baja, de az ilyen esetek után bizony másképpen áll az ember olyan problémákhoz, amik máskor óriási méretűnek tűnnek, holott eltörpülnek az átéltekhez képest.
Tegnap otthon maradtam vele, de ma reggel muszáj volt pecáznom egyet a hétfőn, kedden történtek után. Végre találtam Almádiban sügéreket, pedig már kezdtem azt hinni, hogy beoltotta valami haldoktor az itt élő halakat antisztívaminnal! 😀
Nem volt még mindig annyi belőlük, mint szokott, de egy nagyobbacska azért akadt, egy szép mintázatú naphal mellé.
A nap meglepetését pedig egy dagadt sügérből a hasi fénykép elkészítése előtt kikönyöklő béka jelentette. A kis brekkencs úgy nézett rám, mint Józsi bá hajnali 5-kor valamelyik falusi kocsmában a csaposra! Olyan hunvanmánazafröccs tekintete volt, ahogy ott könyökölt a sügér pofájában. 🙂 Fénykép után a béka, és a sügér is sértetlenül elúszott, igaz csóri sügért megszabadítottam a nemrég lenyelt reggelijétől, és még a kis gumicsalit sem hagytam nála emlékként! 😀
Ja a dekopír fűrészt majdnem el is felejtettem! Pár hónapja kértem kölcsön az öcsémtől. Parkettázáshoz, és kutyaól építéshez kellett. Már többször vissza akartam neki hozni, de valahogy mindig otthon maradt. Most a csizma mellé bekerült az is a szatyorba. Ma reggel nem kellett használnom egyiket sem. A csizmát azért, mert lejjebb ment a vízszint (engedés + északi szél), a dekopírt meg azért, mert nem akartam a sügéreket ma sem feldarabolni, pedig hamar végeztem volna velük a fűrész segítségével! 😀
Ahol ilyen első napja van az ember fiának, aki nem mellesleg ízig – vérig horgászember, annak ott kell lennie a következő napon is! Így is lett! Tudtam az első napot nem lesz könnyű még megközelíteni sem, nemhogy túlszárnyalni, mert ahogy a régi bölcs mondás tartja: Egyszer volt Budán kutyavásár! De nekem akkor is ki kellett próbálnom, hogy lehet e még egyszer? A kedves olvasó meg döntse el, hogy valójában lett e?
Fél háromkor kezdtem a parton. Persze a süllők megint játszottak csak az idegeimmel, így kicsit mérgesen, de odébbálltam, hogy ránézzek a mólószárnyra. Ekkor találkoztam újfent Mircivel, aki előző éjjel kicsit rám ijesztett. Nem is biztos, hogy Mirci volt ő, sőt azt sem tudtam először, hogy macskával van dolgom, de én így neveztem el. Történt ugyanis az első éjjelen, hogy egy világító szempárt vettem észre a vak sötétben, ami abban az időpillanatban nem csak macska, hanem akár kutya, róka, vagy akármi is lehetett volna. Aztán ahogy közeledett egy koromfekete macska körvonala rajzolódott ki a sötét éjszakában szájában egy ezüstösen csillogó kis lélektelen testtel. Macskánk ugyanis rájött, hogy a nagy fröcsögésben partra vetődött szélhajtó küszök, alias snájderek terülj terülj asztalkát jelentenek a számára. És persze a család számára is, hiszen szorgalmasan hordta el egymás után az apró falatkákat.
Szóval Mirci az éjszaka kis fekete réme újfent szembe találta magát velem, és nem akarván zavart kelteni a kis életében nagy ívben elkerültem őt, had vadászon (halásszon) békében.
A mólószár nem igazán hozott szerencsét, így visszatértem abba a kanyarba, ahol a balinokat vártam, és újfent találkoztam előző éjszakai alkalmi horgásztársammal, aki már a második süllőnél tartott. A szerencse annyiban mellém állt, hogy a nyerő csali receptjét átnyújtotta nekem, és volt is belőle egy példány a dobozomban, így nem sokára egy kölyök süllőnek örülhettem.
Horgásztársam amellett, hogy sokkal tapasztaltabb éjszakai süllővadász mint én, tán egy kicsit szerencsésebb is volt. Neki még két süllő, és egy szép köves adatott meg azon az éjjelen. Négy óra után aztán egyre több lett a balinrablás, így velük próbálkoztunk tovább. Most nem a középtempós wobbler, sőt nem is a popper, hanem egy gyorsan tekert fahal hozta az első kapást, ami nem kis meglepetést okozva nekem, egy kis süldő süllőgyerek volt.
Közben a helyi spori is a balinokat vette üldözőbe. Hármat el is kapott mielőtt hazament volna. Nekem elég nehezen indult a reggel. Kevesebb volt a küsz, tán a balinok sem ettek olyan mohón az időjárás folyamatos változása miatt. A szél kavargott, felhők gyülekeztek, és keletre láttam hogy leszakadt az ég, a felhők lába leért a Balaton tükréig.
Aztán kapás, kapást követett, de nem akartak akadni. Ugyanaz a felszerelés, ugyanazok a wobblerek, és mégsem! A tegnap olyan sikeres barátom által gyártott wobblerre öt jó kapásom is volt, abból három tán másfél méterre tőlem, de csak egy akadt meg, igaz, hogy az a két nap legszebbike volt, és bődületes fejrázós kapással jelentkezett.
Közben megjött, és egy balin megfogása, meg pár rontott kapás után le is lépett Balázs barátom. És őt követte a helyi erő! A balatoni horgászok mintapéldánya! Fólia a nyélen, zöld drótelőke a 7es thrill elé, és szórta a csalit rendületlen! Nem akartam vele összeakaszkodni, így kicsit elnéztem másfelé is. Abban az öbölben, ahol tavaly a roveres balin akadt megint roverrel, popperekkel próbálkoztam. Roverre rá is rontott egy 50es forma ezüstös villám, de elhibázta sajnos, pedig magasra repült ő is, a csali is.
Mivel a helyi erő kicsit odébbállt (nem értem miért nem kapnak, pedig mindent próbáltam – persze ugyanaz a thrill lógott a drótelőkén egész nap), ezért visszaültem középtájra a külső ívre, hogy balra dobáljak. Egyet a kő elé, egyet a nyílt víz felé. Tervem bevált! A fekete/arany hendmédre bődületes kapásom volt, de a lábam előtt lemaradt. Más se kellett a helyi erőnek! Közölte kérdés nélkül is, hogy milyen szar horgaim vannak, bár azt hozzátette, hogy előző nap neki is lemaradt kettő.
Következő dobásra volt pofám végre fogni egyet. Persze a szákolást elutasítottam, és mire a halamat visszaengedtem a spori már mellettem állt, fent a betonszegélyen és merőlegesen a partra dobált befelé. Pont úgy, hogy még véletlen se tudjak balra dobni.
Őszintén meg kell, hogy mondjam nektek, annyira csodálatosan alakult ez a két nap, hogy nem akartam elbaszni a kedvem azzal, hogy elküldöm a picsába ezt a bunkót. Inkább elbasztam az ő kedvét avval, hogy jobbról fogtam még egy balint, onnan ahol az előbb ez a faszkalap dobált! 😀
Nem az enyém a Balaton, és nem is az övé, de ha valaki egy bizonyos irányban dobál, akkor nekem tuti nem lenne pofám keresztbe hajigálni neki még akkor sem, ha barátok vagyunk!
Mivel újfent visszament jobbra, ezért odébb álltam, sajnos megint csak rontott kapásig, lemaradásig jutottam el. Ezt a szerencsétlent meg megszánta két éppen méretes jószág, amik persze a hálóban végezték. Még annyi sem volt emberünkben, hogy lemásszon a kőre! Fentről a betonról a köveken keresztül rángatta fel a halakat. A két kis jószág tapasztalatlansága az életükbe került. Szeretem a halat, balint is eszek néha, de ezen a két napon egyik általam megfogott halból sem lett fasírt! 😀
A végén kontrollként feltettem egy gyári csalit, és kivétel erősíti a szabályt alapon vele fogtam meg a nap utolsó fenekeszegjét.
Elképesztőenfantasztikusanmegismételhetetlenülszuper volt ez a két nap még a lemaradt kapások, és a faszkalap ellenére is. Az elsőt megismételni ugyan nem sikerült, de a második nap is adott olyan szép halakat, hogy a fele is elég lenne bármelyik betlis napon. Remélem lesz még folytatás!
Vasárnap este korán végeztünk a melóhelyen, így kölcsönautóval indultam bele a balatoni éjszakába süllők, majd hajnalban balinok után kutatva. Jó két órába telt mire a küszöket megleltem. Elképesztő mennyiségben ívtak vagy 2-300 méter hosszan, 10-15 méteres parti sávban fekete szőnyeget alkotva. És ott volt a süllő. Csak éppen megint túljártak az eszemen. Három kapásból mindössze egy 20as forma akadt meg. Akivel együtt horgásztam az éjjel egy részében az fogott egy 38ast, de folyamatosan szopattak minket a süllők. Volt köztük szép is, de a milliárd táplálékhalnak nem jelentett megfelelő konkurenciát egyetlen általunk felkínált fa – műanyag hal, és gumi sem. Hajnali 3-kor egy nádas melletti öbölben megjelentek a böszme nagy balinok is. Olyan rablásokat produkáltak, hogy majd beszart az ember, sokszor már harcsára gyanakodtunk. Alkalmi társam elég sűrűn előfordul ezen a pályán (én sajnos kevésbé), de ő is azt mondta, hogy ilyenben még soha sem volt része. Nem túlzás, szerintem több száz, ha nem ezer ragadozó hal volt jelen a pályán! És zabáltak, de sajnálatunkra csak a küszöket! 😦
Tudom klisés, de itt már olyan szinten szétáradt bennem az adrenalin, és kalapált a szívem, hogy fognom kellett végre valamit, mert úgy éreztem robbanok!
Odébb aztán beindultak a kisebb balinok is a part szélben (nagyrészt 50-60 centi közöttiek voltak a kifogott példányok). 5-10 centire a kőtől verték a küszöket. Popperrel akartam fogni az elsőt, így azt erőltettem. Két rontott kapás után, mikor is a balin és a popper külön repült ki a vízből átszakítva annak küszöktől, és ragadozóktól fodrozott tükrét tán a nap legnagyobbja leverte a poppert. Egy pillanatra azt hittem, hogy letépte, és elvitte, mert a zsinór belazult. Aztán a következő pillanatban arra ocsúdtam, hogy mellettem száguldott el egy ezüstösen csillogó szépséges fenekeszeg.
Végre fogtam egy darabosabb halat! Erre vártam már jó ideje, és ekkor még nem is sejtettem mi jöhet még!
Mivel popperre nem akadt több jelentkező, ezért Marcsó Zoli barátom által külön a balatoni őnök megfogására készített kézműves remekmű került a kapocsba. Elképesztő volt, ami ez után történt. Rablásra dobtam a part mentén, és az elindított csalit azonnal leverte egy balin, aztán ugyanez megismétlődött megint, majd két üres dobás után húzottra újabb őn kapta telibe a gyönyörű boblert!
Folyamatosan forrt a víz, micsoda rablások, kapások, rávágások voltak! Cserélgettem a wobblereket, egymás után fogtam a szebbnél szebb őnöket, és persze ígéretemhez híven hívtam Balázs barátomat, hogy amint teheti jöjjön, mert nem tudom meddig tart ez a paradicsomi állapot.
Nem készült minden halról kép, mert nem láttam értelmét azzal húzni az időt, meg amúgy is az ilyen napok emlékképei örökre az ember agyába vésődnek, mélyen és kiirthatatlanul.
Közben a nap is kisütött, én pedig jó darabig nem találtam az ellenszert. Aztán eszembe jutott egy másik kézműves remekmű, egy másik wobblerfaragó mestertől, egy fekete/arany gyorsan húzható wobbler. Arra gondoltam, hogy az erős napfényben a kontrasztos csali be kell, hogy jöjjön. Úgy is lett! Négy gyönyörűséggel jutalmazott meg!
Miután a balinok aktivitása csökkent, és a vállaimban erős fáradságot, fájdalmat éreztem ezért átmentem a mólószárra egy kis buzerapecára, aminek egy szép sügér, és egy köves lett az eredménye.
Közben hívott barátom, hogy megérkezett! Hová menjen?! Adtam telefonon az ukászt, és mire odaértem már túl is volt az első balin (k)anális kielégítésén. 😀 Kedvenc balincsalija még mindig a kanál, abból is a csattogós, de azért egyre többet használja a wobblereket is. Elkaptam még én is kettőt, de ekkor már görbült a tér a karomba, vállamba ható fájdalomtól, és a kialvatlanságtól elég rendesen! 😀
Az elmúlt jó pár óra hatásától mámorosan, de fáradtan a távozás mellett döntöttem, hisz az elmúlt hetek esőzései után ki kellett mernem a csónakomból a vizet. Ha már ott jártam kikapkodtam pár szebbecske sügért a csónakok mellől! 😀
Zseniális, felülmúlhatatlan nap volt, amit másnap megpróbáltam megközelíteni legalább. Hogy sikerült e? Az majd a következő bejegyzés témája lesz!
Elérkezett a várva várt nap, amikor minden szabadul a kősüllő kivételével. Éljen május elseje, csak kicsit más aspektusban, mint régen! Olyan ez a nap egy pergetőhorgásznak, mint gyereknek a Karácsony, Húsvét, Télapó, meg az összes ünnepek egyben. 😀 Napok óta balinokkal, süllőkkel, sügérekkel álmodok, és az ilyen álmokból általában elég silány ébredés következik. Felemás érzéssel tekintek vissza erre a négy napra, mert horgásztam is meg nem is, fogtam is, meg nem is, jó idő volt, meg szar is!
Következzenek a történések kronológiai sorrendben:
Május 1.
Kölcsönautóval száguldok a Balaton felé, mert végre csónakba ülhetek, nem mintha eddig nem tehettem volna meg, csak jelen esetben a pergetőcuccom is ott lehet mellettem. 🙂 Kicsit túlzásba is viszem tán a sebességet, de nem tehetek róla, hajt a vérem. Az egyik kanyar után aztán kishíján öt megtermett szarvastehénnel mítingelek, de szerencsére a reflektor fénye, és járművem zaja az út szélén megfordulásra készteti őket. Két kanyarral odébb egy bika áll az út közepén. Szerencsémre eddigre visszaveszek a tempóból, így az agancsok továbbra is a bika fejét díszíthetik tovább! 😀
Lent vagyok végre! Magamhoz veszem az evezőket, lábamra rántom a csízmát, kimerem a vizet a csónakból, és már küzdöm is kifelé magam a nádon keresztül a nyílt víz irányába. Sajnos a víz zavaros, rablás egyenlőre sehol, így a csukákkal próbálkozok. Nincs nagyon miről írnom! Üres az öböl, sehol egy rablás. Több mint két órás küzdelmemet egy óvatos csukakapás édesíti némileg, persze nem akad. Taktikát váltok. Kikötök, és üldözőbe veszem kedvenc csapósügéreimet, de sehol senki. Hiába no zavaros a víz, esélyem sincs, irány a móló. Már majdnem végigérek rajta, amikor határozott ütést kapok. Alig bírom felpumpálni a finom cuccal, húzza a féket is rendesen. Egyszercsak hatalmas kősüllő sziluettje töri át a habokat. Van vagy 50 centiméteres, igazi öreg fekete csíkozású kiló feletti példány. Életem egyik legszebb hala! De csak volt, mert a következő pillanatban lefordul. Nézem a microjiget, és már tudom, hogy hibáztam! Hibáztam mert sügérezés közben egyszer leakadtam, és kézzel hajlítottam vissza a horgot, a horgot ami a kapitális kövest nem bírta ilyen állapotában el. Majdnem teljesen kiegyenesítette! 😦
Összetörten állok a móló végén, és konstatálom, hogy a pechsorozatom folytatódik. Ezért nem volt mostanában bejegyzés sem. Nem azért mert nem horgásztam, vagy teljesen elment volna a kedvem az írástól, hanem mert semmi sem jön össze. Áprilisban volt 5 balatoni csukás betlim egyetlen apró sügérrel, és mellette volt egy folyóvízi, és egy patakos betlim is szintén egyetlen sügérrel, de rengeteg rontott kapással.
Kezdek aggódni, hogy bennem van a hiba, vagy a felszerelésben, ami eddig működött, vagy valamiféle átok sújtott le rám?
Nincs több kapásom, így továbbállok egy nagyobb mólóra. Szerencsére nincsenek sokan, így kedvemre vertikálhatok. Végre fogok is egy szebbecske kősüllőt, majd nagyobb csalira váltok.
Szokásos módon emelem – engedem, emelem – engedem, amikor BÁÁÁÁM! Sír a fék és csatt! Csuka volt! Nem megy ez nekem. Már azon vagyok, hogy mára feladom, úgyis időre ígértem magam, hisz nem a peca miatt van főként nálam az autó, hanem családi kirándulás végett.
Megyek tovább hisz nem adhatom fel! A fekete lovag mindig győz! 😀
Egy kősüllőt még akasztok, ami a felszínen leveri magát, de semmi több.
Otthon a feleségem csüggedt arcomat látván aztán megszán! Tihanyba kirándulunk, így kapok délután még egy órát, mielőtt betérünk egy csopaki csárdába, hogy a szép kártyán található összeg mellett némi táplálékot is szívjunk magunkba a vélt lelki feltöltődés után.
Rengetek a kiránduló! Nem is gondoltam volna, de minden tele ukránnal, némettel, lengyellel, és ki tudja még milyen nációkkal?!
A kilátás ami elénk tárul gyönyörű, mint mindig, de igazán ősszel szeretem ezt a helyet, mert akkor békesség, és csend honol mindenen.
Sétálunk, fagyizunk, és megnézzük a némi csalódást keltő Levendula házat is. Közben fekete fellegek gyűlnek a távolban, csapkod a villám a Tihanyi belső-tó mögött és a távolban lóg már az eső lába is.
Egy órát kapok a mólón, ami egy kapást eredményezett. Pont mondom a kölyöknek, hogy ha ennyi idő alatt nem jött hal, akkor már nem is nagyon fog, amikor egy szép köves ledurrantja a gumihalamat.
A csárdában stílszerűen halat rendelek, de nem vagyok elragadtatva tőle. Sem a mennyiségtől, sem a milyenségétől. A csárda maga nagyon szép, ahogy a házi szörpjük is nagyon ízletes, a család elégedett és jóllakott kivéve engem, de ez most mellékes.
Május 2.
Célzottam Tihanyba indulok kicsit még korábban is, mint előző nap. Úgy gondolom, ha délután 25 fokban az embertömeg közepette képes voltam egy halat kicsikarni, akkor hajnalban több esélyem lehet. Miközben megyek ki a mólóra kisebb ívó küszcsapat vonja magára a figyelmemet, de nem eléggé ahhoz, hogy megálljt parancsoljon nekem. A móló köves oldalán szinte nulla halmozgás, de a mély oldalon elég sok küsz tartózkodik, ott kell lennie a süllőnek is. Kis csalira nem jelentkezik semmi, így „nagyobb” kopytóra váltok. Egy eresztésnél olyan ütést kapok, hogy még nyitott felkapókarnál is érzem a csuklómban. Visszahajtom a felkapókart, és keményen akasztok. A bot úgy marad, a fék sír, és csatt! Csuka volt, biztos csuka, nyugtatom magamat, és hogy beigazoljam egy ugyanolyan csalival vízközt emelgetek tovább, amikor újabb kapás, és egy a finom cucchoz képest elég jó másfeles forma süllőt emelek fel a felszínre a bevágás lendületével. Persze a horog egy fejrázást követően kipattan a szájából! Most már tényleg értetlenül álok a dolgok előtt. Nézegetem a botot, orsót, zsinórt, a horog hegyét, és mindent rendben találok. Egyszerűen nem értem mi lehet a probléma! Lehet, hogy a jelentősen nagyobb vízmélység, és az eddigi években megszokotthoz képest darabosabb halak miatt fonottra kéne váltanom, hogy direktebb legyen a kapás, és keményebb az akasztás is.
Mivel több kapás nincs így odébbállok, de közben még megnézem a kis öblöt, ahol reggel ívtak a küszök. Dobok egyet flegmán a gumival, az eredmény egy szép sügér.
Van itt hal! Újat dobok. Kopog a gumi a küszök hátán, ahogy húzom, majd két apró ütés. Tán kicsi sügérek. Dobok egyet jobbra is, és újabb kapás. Ha sügér, akkor nagyon nagy lesz, de nem az, hanem egy kölyökbalin teszi tiszteletét nálam. Jó reggelt balin úrfi! Maga meg hogy gondolta ezt az egészet? Hát nem tetszik tudni, hogy én a balinokat wobblerrel szeretem megfogni? 😀
Hangoskodók zaja ránt vissza a valóságba. Egy 10 tagú csapat, „horgászok” + barátnők érkeznek a partra házi horgászversenyt rendeznek. Vagy hármat fordul mindegyik mire „ágyasztalTV” is bekerül a helyére. Kiabálnak rikoltoznak, és beindul valamelyik szemét rádió is. Van előttem egy darabosabb balin is, de nem sikerül becsapnom, majd egy leakadás után egy sügért még ad a hely mielőtt menekülőre fogom.
Sajnos a másik pályán rengeteg a pecás, így csak rövid ideig próbálkozok eredménytelen. Valami belső hang arra késztet, hogy menjek vissza az első helyszínre, és nem bánom meg, mert végre sikeresen kézbe veszek egy szép süllőt, miközben jót beszélgetek egy régi ismerőssel. Reggel fogott egy balint, majd nem sokkal később akaszt még egyet, de lemarad. Van pár rablás, de még nem az igazi. Ő melóba, én haza, hisz ma meg permeteznem kell.
Este elkészítettem a süllőt. Szerintem jobb lett, mint amit a csárdában ettem! El is határozom, hogy többet nem eszek halat semmiféle vendéglátóipari egységben. 😀
Május 4.
Május 3.-án nem voltam pecázni más elfoglaltságok miatt, de 4.-én reggel Balázs barátommal megint Tihanyba indulunk. Közben megjött a jósolt hidegfront széllel, esővel, igaz nálunk majd minden napra jutott zápor, zivatar, jégeső. Már félúton járok a buszpályaudvar felé, amikor SMS-t kapok, hogy mi legyen? Felhívom Balázst, és némi rábeszélés után indulunk Almádiból autóval célunk felé. Az északi szél sokszor akkor is jó, ha viharos, csak éppen azt nem kalkuláltam bele, hogy Tihanyban az északi majdnem olyan, mint Almádiban egy kelet, délkeleti.
A hullámok elég rendesen ostromolják a móló sekélyebb oldalát, és a mély víz is teljesen zavaros, amellett, hogy nem árt kapaszkodni a korlátba, hogy ne tépjen le a szél! Esni éppen nem esik, de hamar feladjuk a küzdelmet az elemekkel!
Ránézünk hát a csendes öbölre, ahol a küszök két napja kezdődő násztáncukat lejtették. Ott vannak most is, csak kicsit még bentebb húzódtak a kanyar utáni védettebb részre. Van is néhány rablás a kő előtt, persze a süllős wobblereket otthon hagytam. Kicsit odébb próbálkozom, amikor látom, hogy barátom könnyű pezon pálcája perecben, és bólogat rendesen. Süllő! Nem nagy, de süllő! A kő elől nappal zavaros vízből gumival! Él a remény! 🙂
Megnézünk még néhány pályát, de a viharban esélyünk sincs. Az eső, az erős szél, és a további fogásban való remény visszakerget minket az iménti fogás helyére, ahol az ismerősöm hozzánk verődik, akivel pénteken is beszélgettem. Sajnos ő sem számol be túl fényes eredményről, de sokadik dobásra szép süllőt akaszt az általam mutatott helyen, ahol még mindig ott a küsz, és ott a süllő is.
Több kapásunk itt nem akad, ezért elköszönünk Zolitól és odébbállunk. Balinnal próbálkozunk egy védettebb részen. Sokadik dobás után egy hendméd jerk csalira esik a választásom. Rángatom is serényen, amikor odaver valami bitang jószág. A botot alig bírom megemelni, sír a fék, de a hal leakad! Most már szentségelek rendesen! Barátom nyugtat, de már nem tudom így szemlélni a dolgokat! Reményt vesztve dobálok még egy darabig, de menni kell hisz anyák napja van, így is kapok a késésért a fejemre elég rendesen. 🙂
Ja és ne feledjétek: Kutyával horgászni TILOS! Miért nélküle lehet? Beszarás, hogy mekkora kretének az emberek!
ui:
Miért is ez a cím?
Pénteken amikor sétáltunk lefelé a tihanyi dombról egy a fiam szerint lengyel társaságba keveredtünk, ahol egy kisfiú a szemét eltakarva incselkedett, én meg viszonoztam azt, amire morcos nézés, és valami elképesztő hablatyolás volt a válasz. A kissrác gesztikulálásából, és szavaiból pedig a következőt szűrte le a kedves feleségem:
– Pöcsfejbácsi hagyjál engem békén! 🙂
Erről most, hogy e sorokat írom, egy középiskolai osztálytársam, Deres Laci jutott eszembe, aki valamelyik bulin némi alkohol elfogyasztása után közölte velem:
– Ferike neked az orrod olyan, mint egy fasz! 🙂
Nem tehetek róla, hogy nagy az orrom, de ahogy a mondás mondja:
– Kis ember nagy orral jár!
Ja hogy nem is így van a mondás, és nem is vagyok annyira kicsi! Nem baj, nem számít! 🙂
Március harmadika már nagyon régen volt! Megpróbáltam hasznossá tenni magamat minden hétvégén, de már annyira hiányzott a peca, hogy újfent kiültem. Most csak ide Almádiba a kismólóra. Minimál cucc, egy meccs, egy féder, csonti, giliszta, kukorica. Első kapások a féderen jelentkeztek, de nagyrészük maszatolás volt, szinte megfoghatatlan ezzel a cuccal. Finom pikker kellett volna vékony 16/10-es összeállítással, de erre a pár alakalomra nem ruházok be. Maradt a régi MH féder, a mi a finom pergetőcuccokkhoz szokott kéznek már elég böszme jószág. Végre kapás volt a az úszóson is, és evvel indult egy kisebb börleszkjelenet. Történt ugyanis, hogy a botot a hajók kikötésére használatos fém nemtudomhogyhívjákra támasztottam, csak a zsinór alákerült, így bevágáskor szakadt. Gyorsan kitekertem a fédert rádobtam az úszósra, így elkaptam a zsinór végét. A fédert kaja nélkül visszadobtam, amint süllyedő fázisban elkapott egy keszeg. Beváktam, meccs zsinór a fogaim közé, mivel rajta volt a hal, és kitekertem a 20-25 dekás dévért. Úgy döntöttem elteszem, miközben a fédert letettem, a horga vízbe lógott. Amikor kézzel húztam ki a meccs zsinórját elkezdett bólogatni a féder is. A 10 centi feletti vezérküsznek mindkét horog a szájában figyelt. Jót röhögtem a bénázásomon és folytattam a pecát. Összességében két kilónyi keszeg jött, amiből 9 darabot hazavittem. A túl kicsiket azért nem, mert had éljenek, a legszebbet meg azért nem, mert ha már megúszott egy komoly támadást, akkor had éljen tovább!
Ja és megfogtam életem első törpéjét, amit az új szabályok szerint akkor sem lehet visszatenni, ha nem akarom elfogyasztani.
A nap egyik színfoltja a kisebb gyerekcsoporttal érkező tanárnő volt, akinek a gyermeke horgászik, így képben volt a halakkal kapcsolatban. És csendre intette többször is a gyerekeket, hogy ne zavarják a horgászokat.
– Gyerekek milyen őshonos balatoni halakat ismertek?
– Keszeg.
– Balin, de az ragadozó.
– Törpeharcsa.
– Ponty.
– Hány féle ponty létezik?
– Kettő!
– Mi az a kettő?
– A sima, meg a tükrös!
– Mi a különbség a sima meg a tükrös között?
– ??? (ezt nem tudták a gyerekek)
– A sima az olyan hosszú, a tükrösnek meg nincs pikkelye! (Mindig tanulok valami újat! 😀 )
Szóval ilyen és ehhez hasonló élményekben lehet része egy csend, nyugalom, magány kedvelő pecásnak a Balaton partján, ha a mólót választja. És a többi pénteki élményt az elvigyem e gardát, vagy ne, mert nehogy megbüntessenek dilemmától a bojlis bottal keszegezőkig már nem is említeném inkább.
Ami biztos az az, hogy a szombati reggelim az zseniális volt!
Egy fontos dolog még eszembe jutott! Múltkor a süllő általam lerágott fejét nekiadtam a kutyáknak, és nagyon ízlett nekik. Mivel aktívan érdeklődtek a nyers hal irányába is, így nekik adtam a halfejeket, és mind megették. Így az sem ment veszendőbe, ami egy nagy pozitívum nálam.
A Balatonon még sohasem fogtam teljes sötétségben wobblerrel sügért. Ezentúl keresni fogom őket az ilyen helyzetekben.
Itt Bálint elkészítette a Quasimodo és a süllő című képet! 
Volt még egy balinkapásom, és Bálintnak jött két apró sügér. Mivel elég hamar szétcsaptuk ezt a rövid szakaszt, ezért a mólószárakra mentünk, ahol Bálint fogott egy 25ös forma pontyot kopytóval.
Találkoztunk Hutival, aki a kutyáimat szerezte, és kisebb nehézség árán rávette a jackrusseljét, Briant, hogy ne ugorjon a visszadobott hal után. Mert bizony nem egyszer előfordult már vele.
Kapás híján egy újabb móló következett, ahol megint csak az én pillanataim következtek. Három kövest fogtam, és volt akcióm egy orbitális méretű sügértől, de az a mocsok csak a gumit fogta meg. Itt már kezdett Bálint cérnája végleg elszakadni. Nanoról ő is monóra váltott, és még csalit is adtam neki, de egyszerűen nem akart összejönni neki.
Érdekes, hogy kettő már most fehér, hiszen még nagyon kicsik:
Akkor véltem először a nap folyamán Bálint arcán őszinte mosolyt felfedezni, amikor 4 sügér, és 2 kis süllő után egy csuka megszabadított a csalimtól a következő mólón! 
SteveOlureS 