SteveOlureS

Idén úgy néz ki, hogy a kevés csuka után, még kevesebb balint tartogat a “hazai pálya”, így kilométereket kell motoroznom minden alkalommal a fogatlanokért, ha csónakba szállok.

Október harmincadika van. Az utolsó igazán szokatlanul meleg napok egyikén napkelte előtt kiszálltam az autóból, hogy partról ránézzek Esztikére, de sajnos megint nem kellett pozitívan csalódnom.

Aztán a “nyugati kő” felett immáron a zöld csónakból, messziről láttam a vijjogó sirályokat, ami mindig jó jel, de sajnos csak a kishal mutatta magát a kikötő torkolatban. Balinok csak bent a kikötőben dolgoztak, ami ugye a mezei pecás elől elzárt terület.

Nem volt mit tenni, irány a szomszéd település.

A helyi móló szaron volt pecással. Letett botos és pergető horgászok hada szűrte a vizet. Amennyire tehetem, kerülöm a konfliktusokat, így bőven 40 grammos pilker távon kívül néztem körbe a hajóállomást, hátha akad nekem is valami.

A belső sarokban pakolászott egy fószer már akkor amikor befelé tartottam és még akkor is, amikor kifelé.

Egyszer csak hallom ám, hogy félhangosan magyaráz valamit a faszikám, de először nem gondoltam, hogy nekem osztja az igét. Aztán a következő mondat után, már nem volt kérdés, hogy hozzám szól.

“Menj a Marina elé te köcsög!” – szólt a jó tanács. 😀

De mielőtt még megfogadtam volna a jó tanácsot és elindultam volna a Marina felé, végig néztem, ahogy egy kis krapek éppen egy balint fáraszt a külső sarkon.

Aztán a Marina kövezés elé érve konstatáltam, hogy a kedves sporttárs legalább nem tévedett. Már nem abban, hogy köcsög volnék 😀 , csak abban, hogy valóban volt ott pár rablás.

Először a black metallic színű púpos került a kapocsba, bár ezen az őszön valahogy nem adja annyira, mint amennyire bízom benne.

Egy óvatos kapás után le is szedte az első fogatlan útonálló.

Aztán hirtelen beindultak a kő előtt és a sarkon. Úgy nézett ki, hogy egy kisebb csapat jött be a pályára, de kurvára nem kellett nekik a fekete púpos.

Gyorsan a kék hátúra cseréltem és már első dobásra robbant a víz.

Nem tudom mi történt idén, de most ősszel a baby blue és az ayu szín is agyonveri a személyes kedvencemet.

Kapás – kapást ért. Ütötték, verték, pusztították a twitchelve húzott kis púpost. Egyetlen hal volt, amit húzva fogtam, de az is először egy rángató mozdulatba ütött bele, aztán a csónak mellett duplázta be a kis twitch wobblert, amikor már gyors tempóban húztam, hogy újat dobjak.

A fenti balin már verte a 60 centit, de a bandanagy csak ez után következett.

Igazi bödönszájú, buflák fejű, benga balin volt. A kő előtt a harmadik rángató mozdulatba ütött bele, akkorát, hogy tudtam megjött a jó halam megint. Aztán vagy 15 métert szaladt a wobbleremmel a nyílt víz irányába.

Olyan vaskos – széles hal volt, hogy nem tudtam tarkófogással kiszedni.

Imádom a vastag pofájukat. Kishal legyen a talpán, ami ebből a pofából megmenekül.

Ennek a méretű balinnak már nem is mellúszói vannak, hanem sokkal inkább szárnyai. Elképesztő szép hal volt. A kapásukat meg képtelen vagyok megunni.

Persze se fogai, se tüskéi nincsenek, megkaptam már számtalanszor, de leszarom. Én arra horgászom, ami van. Nem kínlódni megyek a vízre, hanem elsősorban halat fogni.

Érdekes módon ez után a hal után elcsendesedett a pálya, így elindultam a kő előtt a szórványos rablások nyomán.

Az egyiket le is szedtem, de aztán el kezdett fújni a kevésbé várt szél, még kevésbé ígért irányból, így egy gondolattól vezérelve visszacsorogtam a kapások helyére és a sarkon – ahol még viszonylag nyugodt volt a víz – három akcióból kettőt le is szedtem, a korábban megírt “jiggelős” technikával.

Mindössze húsz perc lehetett az egész, az első hat halat ezen belül talán tíz perc, nem sok, annyi idő alatt szedtem le.

A szél egyre csak erősödött. A halak elkussoltak. Bejártam még több kilométert. Átnéztem több kövezést és bár az egyik előtt a hullámzásban és mellette, a szélvédett oldalon is volt pár balin, fogni már nem tudtam. Pedig a szélvédett oldalon, tiszta vízben, a kő mellett volt egy lekövetésem a kis fehér wtd-mre, de sajnos nem szedte le, pedig jól esett volna egy topwateres balin, így október végén.

A nap folyamán ködös és napos szakaszok váltották egymást. A szél itt már elég rendesen fújt és olyan szinten terítette be köddel a láthatárt, hogy inkább megfordultam.

Itt már jócskán kijöttem a ködből. Ezeket a képeket elnézve merem állítani, hogy a Balaton ilyenkor tényleg a mi tengerünk.

Ja és még reggel a ködöt átszakító nap sugarai által megvilágított őszülő lombkoronák sem mutattak éppen szarul a parton. 😉

A kikötőbe érve konstatáltam, hogy a hullámzás benyomott némi kishalat a csónakok közé, így bár kevés csali volt nálam és a klasszik buzerapecás pálcák is otthon figyeltek, azért sikerült jó néhány csíkos lovagot kibuzerálnom a képen látható méretben. A kis bloody mary színű fine s shad és egy ezüst flitteres easy shiner tudta a dolgát, hármas fejen.

Nem volt ez rossz peca kilenc balinnal és vagy harminc sügérrel.

Azt hiszem ezt az októbert elég rendesen kiböjtöltem július – augusztusban és szeptember jó részében.

Atomállat pecák vannak és még van egy napom a hónapból.

Mivel be kell hangoljak vagy 50 humpback shadet, így nem kérdés, hogy hol talál a holnap hajnal! 😀 😛

Az akksi már fel volt töltve. Úgy volt, hogy másnap keletnek indulok a csónakkal. Régen jártam arra. Aztán nem úgy lett. Egyrészt egy vevőm írt, hogy nyugatnak indulnak másnap, amivel nem is lett volna gond, ha ő nem keletre lenne tőlem. Mint kiderült ugyanaz a település volt mindkettőnk célpontja. 😀

Aztán meg Petya írt, hogy a vízállás ugyan még egy kicsit magas, de indul a márna. Nincs e kedvem másnap felmenni?

Hogy a vérbe ne lett volna! Erre vártam tavasz óta. 😀

Az más kérdés, hogy a peca nem úgy alakult, ahogyan terveztük, de erről majd akkor írnék, ha lesz újabb felvonás. Amilyen mínuszokat mutat, lehet, hogy a visszavágó tavaszra marad…

Szóval elindultam keletnek, csak éppen egy nappal később. 😀

A vevőm és a cimborája, amúgy szépen fogtak, de igazán délután evett a hal. Délelőtt szoptak a széllel rendesen.

Persze én marha vittem a csukás cuccot is, csak azt nem tudom minek?

Már vagy egy hónapja nem találkoztam a tarka gúnyásokkal. 😦

A pályát látva persze azért megpróbáltam. El is csesztem vele másfél órát, teljesen feleslegesen.

Aztán elindultam. Esztikét körbemotorozva konstatáltam, hogy idén lehet már megint nem lesz rajta hal az ősz folyamán. 😦

Nem lenne a motor, meg a puccos akkumulátor, tized ennyi halat nem fogtam volna idén sem….

Aztán megnéztem még egy helyet a cél előtt. Ott is voltak a halak, csak nagyrészt nagyon messze. Bent a kikötőben, ahová halandó horgász nem teheti be a lábát. 😀

Azért két akcióból, egyet leszedtem húzottra.

Aztán elkezdett fújni a nem várt és nem is ígért szél, így elindultam a cél felé, arra gondolván, hogy a kikötő egyrészt meg kell hogy fogja a szelet, másrészt majd csak megáll.

Ezen a településen több pálya is szokott halat adni. Kis nádas, kikötő torkolatok, nyílt víz, vitorlások közötti rész, strand és egy nagyobb nádfal. Szóval elég változatos helyszínek, amelyek közül több tartott halat ezen a napon is, csak éppen kurvára nem akarták adni magukat.

Kapás, lekövetés, ütés, rátolás az annyi volt, hogy már majdnem agyfaszt kaptam. 😀

Persze fogtam azért még két halat, de valami 11 akció / 3 kézben tartott halnál már kezdtem feladni az egészet. Rá is írtam a vevőmre, hogy baszki tegnap szétcsaptátok a halakat. 😀 Nem lehet ezeket megfogni. Ilyen buzi mélyről jövő burványok, meg terítős rablások is vannak, de csak toszogatják a wobblereket.

Robi nem sokra rá vissza is írt, hogy a jó darabszám ellenére előző nap sem volt könnyű. Neki a besüllyesztett, közepes tempóban húzott humpback adta leginkább. A cimborája el is kunyerált tőle egyet. A halak 90%-át a kis púpossal verték át.

Na mondom akkor csak nem adom fel és egy nem olyan régen kifejlesztett módszerrel kezdtem el szórni a kő elejét, nem tudom aznap hányadik csorgásból.

A módszer a következő. Hagyom süllyedni a kis púpost és nem oldalra ütök bele, hanem felfelé. Olyan mintha a kis wobblerrel jiggelne az ember. A kis fahal nem oldalra tör ki, hanem felfelé menekül.

Nem olyan régen egy parti peca alkalmával mocskosul működött. Az előtte inaktív halak között csúnyán rendet vágtam, ezzel a furcsa vezetéssel.

Hagyom süllyedni, majd egyet beleütök – hagyom süllyedni – kettőt beleütök. És ezt variálom. Van hogy a süllyedés közben gázolják el, de van hogy a “jiggelő” mozdulatba vernek bele.

Ezzel a fura módszerrel szedtem le a fenti jó 2,5-es jószágot is. A kapás szinte süllősen éles. Tényleg mintha a jiget verné le.

Közben a nap egyre magasabbra hágott, ezzel párhuzamosan a balinok is csendesedtek.

Egy újabb csorgás előtt a kikötő torkolatban aztán feltűnt egy bukdácsoló úszó!

Mondom ki a fene űzi velem ezt a furcsa tréfát?

Ilyen a világon nincsen, hogy megint egy leszakadt szereléket találjak, rajta egy hallal. Ahogy közelítettem, az úszó sajnos elmerült és hiába dobáltam rá. Úgy nézett ki, hogy végleg eltűnt a szemem elől.

Az X-edik kör és egy szép nád előtt elcsípett hal után, aztán az iménti helytől vagy 20 méterre furcsa kapásom volt. De úgy éreztem, hogy valami van a horgomon. Volt is. Az úszós szerelés, hallal a horgon.

Sajnos azt végül nem tudhattam meg milyen hal volt a szerelésen? De mindenképpen valamilyen jó erőben lévő ragadozó lehetett.

Amikor ráfogtam a monofil főzsinórra, lerúgta magát az amúgy már kicsorbult horogról, ami egy drótelőke végén figyelt. Az úszót elnézve ez a szerelék is bukdácsolhatott már egy ideje.

Aztán a csorgásból újra a kis nádfal elé keveredtem.

A nádfal előtt valamiért a gyors tempót választottam és már első dobásra ütöttem egy fekete hátú, nádi balint, de az is lemaradt…

Már azon voltam, hogy kész, ennyi volt befejeztem, miközben újra lendült a pálca. Következő dobásra fogtam is egyből egy méret formát.

Aztán jött egy szép kettes. Na mondom meg van a tuti! 😁

A szakasz végéhez érve visszafelé is dobtam egyet, amit egy nagyon komoly hal a csónakig követett.
Kicsit szentségelve dobtam még néhányat, majd tettem egy kanyart és újra ráfordultam a pályára, csalit cserélve.

Újabb 2 szép hal volt a jutalmam, immár a baby blue színre, majd megjött az a kapás, amire egész nap vártam.

Ahogy fentebb írtam, ezen a részen nem működött a trükközés. Úgy húztam a kis púpost, amit a wobbler még elbír.

Olyat ütött bele a képeken látható fogatlan útonálló, hogy már a kapásnál tudtam, itt a jó hal.

Brutálisat ment a finom cuccon. Kétszer megpróbáltam tarkónál fogva kiemelni, de mindig kitört, így végül a faroknyelére ráfogva tudtam elkapni.

Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nagyrészt egyedül horgászok, mert a képek olyanok lettek, amilyenek.

De nincs az a szelfi, ami miatt egy ilyen halat esetleg összetörjek.

Két próbából ez lett a jobb.

A tanulság, hogy ugyanazon a napon, de két különböző pályán – napszakban, ugyanaz a csali másképpen vezetve adta a halakat, mint korábban.

A harmadik ráállás után is volt még egy le követésem, de aznapra kimaxoltam a pályát, így elindultam a kikötő felé.

Végül jó napot zártam 10 darab feletti kézben tartott hallal. Igaz délután kettőig a vízen voltam értük.

Akkor még nem gondoltam, hogy a héten lesz még egy pecám, ahol alig egy óra kell majd 15 kézben tartott balinhoz, közte néhány igen komoly jószághoz.

Nem is beszélve a másnapi őrületről, ami életem leghalasabb balinpecájába torkollott, pofátlan darabszámmal. 😀

Minden esetre az elmaradt nyári és őszi beszámolókkal, a csukás cikkel együtt lesz még miről írjak. És talán a következő két hónap sem telik majd el esemény(ek) nélkül. 😉

Van, hogy “hiába” kel korán az ember, “hiába” motorozik kilométereket, “hiába” tesz meg mindent a kapás, fárasztás, elengedés élményéért, vagy akár azért, hogy egy ebédre való halat elvigyen és jó ízűen elfogyassza, nem igazán akar megadatni.

Ez az éjjel – hajnal is pont így indult. Nem találtam rendes küszívást egyik kövön sem, pedig már a harmadik település határát súroltam. Néhány süllőhangon ugyan mindenhol meg tudtam állni, de halas nagyon sokáig nem lett a kezem.

Mostanában a balinok nem mindig a hajnallal jönnek, így éppen a napkelte csodálatos színeit fotózgattam, amikor egy árva balin elcsattant az egyik kő előtt éppen dobástávra.

Mégis halas lett a kezem, de a balin elől ezek a színek simán ellopták azt a bizonyos showt azon a hajnalon.

Még mindig imádom a napkeltét a víz hátán tölteni, de azért lassan azt is e kell fogadnom, hogy ötvenhez közelítve, képtelen vagyok annyiszor megélni, ahányszor szeretném.

Mivel több balin nem mutatta magát, így lassan elkezdtem a visszafelé csorgást, közben a szemeimet alaposan a vízen tartva, hátha….

Így vettem észre vagy 500 méterről az egyik kövezésen egy kócsagot, ami minden esetben jó jel. A kócsag lábánál kisebb, lokális, pár méteres küszívás alakult ki, napkelte után.

Érdekes módon ebben az évben nem egy olyan helyzettel találkoztam, amikor az éjszaka csendje után indult csak meg a szélhajtók násza.

Aztán ahogy közeledtem, már láttam, hogy néhány fogatlan szedi a vámot.

Nem tehetek róla, de még mindig fel megy ilyenkor a pulzusom, így volt ez azon a hajnalon is. Fordítottam is, vagy két egységet a gázkaron. 😀

Először a kis twitch csali repült a kő el, de annyira fent volt a hínár és annyira sekélyben dolgoztak a fogatlanok, hogy gyorsan a felszíni csali mellett döntöttem. Nem hiába. 😉

Öt darab balint tudtam leszedni abban a 10 percben. Csak azért nem hatot, mert az egyik képen látható szakadt, öreg példány után érkező balin nagyon durván letorkolta a hetes Szauron békát. Nagyon ritka az ilyen eset felszíni csaliknál, de néha megesik. Erről a halról szándékkal képet sem készítettem.

Szóval nagyon nehezen tudtam belőle kiműteni a csalit és van egy olyan kép a fejemben, hogy egy pillanatra ráfogtam a kapocsra a fogóval.

Ha tényleg nem csak a fejemben van ez a kép, hanem valóban megtörtént, akkor nem kérdés, hogy a következő balin, hogy tudta magával vinni a hetes axeheadet…. Pedig kurvajó hal volt! 😦

A kő mellett eleve olyan rablással szedte le a felszíni ketyerét, amiről már tudtam, hogy komoly hallal van dolgom. Aztán megindult a nyílt víz felé. Tépte a féket. De sajnos rövid fárasztás után, csak a nyitott kapocs fityegett az előke végén, a wobbler nem.

Sajnos ilyen dolog ez a peca. Kialvatlanul kapkod, hibázik az ember, még akkor is, ha sok év van már mögötte.

Ez a történet még július első felében esett meg velem. 10 perc volt az egész felszínis őrület. Egyrészt nem volt sok balin a pályán, másrészt a keleti széllel totál kuss lett. Kínlódás volt visszajutni a kikötőbe.

Akkor még nem gondoltam, hogy így lesz, de ez volt az utolsó igazán jó, sokhalas, felszíni csalis pecám az évben, az elkövetett hiba ellenére.

Régen írtam, de még nem vesztem el. Most egy friss élményt szeretnék veletek megosztani. Tegnapi peca, ma október 13. van.

Az augusztus – szeptember nem volt túl erős horgászat szempontjából sem. Alacsony vízállás, mocskos meleg, folyamatos szembe szelek tették zavarossá a vizet és a keleti medencében általam még soha nem látott mértékű algavirágzás sem segített rajtunk. Gyakorlatilag a két legjobb felszíni csalis hónapban nem fogtam egy átkozott halat sem felszíni wobblerekkel, igaz mással se túl sokat. 😦

Azért majd lesz néhány történet abból az időszakból is, na de térjünk vissza gyorsan a mába, vagyis a tegnapba. 😀

A héten egyedül szombatra mutatkozott jó esélyem, egy csónakos balinozásra, bár a 2 napig tomboló déli szél után érkező erős északi miatt nem számíthattam túl tiszta vízre most sem.

Pedig milyen szép peca az, amikor a kikötők környékén októberben összesereglő aprónépet hajtják a balinok az akváriumtiszta vízben.

A Csopaki strandra még egy vitorlást is kirakott a jó kis déli szél az egyik nap. 😀

Nem siettem el az indulást, inkább délutánra mutatta a szép, sima vizet és amúgy is ki kellett használnom, hogy kivételesen jót aludtam. Reggel felhorgoztam még 12 humpback shadet, amik másik 12 társuk mellé kerültek, hangolásra várva.

A cuccot már este összekészítettem, csak a kaja és az innivaló bepakolása volt hátra.

Nem tanulva az elmúlt pecák csukátlanságából és a fenti képen látható várható víztisztaság sem rettentett el attól, hogy tök feleslegesen vigyem magammal a csukás motyót is. Így a tartalék balinos pálcával együtt, négy bot került a csomagtartóba, majd a víz kimerése után a csónakba.

Bár semmi értelme nem volt, azért csak dobtam egy órát a tarka gúnyásokra, teljesen feleslegesen.

Aztán elindultam nyugatnak. Arra van több kövezés, több kikötő és legutóbb szinte mindenhol voltak akciók, igaz a kapás/fogás arány elég szar volt.

A déli orkán megtette a hatását. Kishal ugyan volt szinte az összes pályán, ahol legutóbb, de a balinok nagyon nem mutatták magukat. Már a harmadik település határán jártam, amikor két látott rablásnál és egy megfogott balinnál tartottam, ami egy mély gyanús mélyről jövő burványról jött, gyakorlatilag a semmi közepén.

Az utolsó pályán aztán volt némi mozgás és gyakorlatilag 20 perc alatt el is kaptam 4 jószágot a kő mellett, amit egy nyílt vízi bandita fejelt meg rá fél órára. Brutális kapással verte el a twitchelve vezetett, kis púpost.

Két szebb jószágot fotóztam. Közben megérkezett Balázs cimborám is gumicsónakkal, de addigra a halak szinte teljesen bekussoltak. Mielőtt odaért volt még egy akcióm, de az a balin csukaként rázva a fejét, dobálta magát a hínármező felett és megszabadult a szúrós falattól

Ilyenkor jön a dilemma, hogy egy óra totális csend után érdemes e még maradni? Hátha csak idő kell nekik, hogy újra kajáljanak? Vagy arra is meg van az esély, hogy esetleg újabb balinok érkeznek a kövezés elé.

Én amellett döntöttem, hogy elindulok visszafelé, hátha valahol ráállt egy banda a küszökre. Az akksi úgyis 50%-on volt, a sok helyváltoztatás, sokszor szembe szélben megtette a hatását.

Nem jött be a számításom, mert egy árva hallal sem találkoztam, vitorlás annál több volt ebben az októberi tavaszban.Volt olyan hajó, amin bikiniben napoztak. 😀

Nekem bizony jól esett a vízen a kantáros gatya, vékony aláöltözettel, igaz felülre elég volt egy póló és egy pulóver. A kipakolásnál viszont már a hátam közepére se kívántam a kantáros gatyát :D, de azért a bikinit túlzásnak tartom, így október derekán.

Szóval éppen egy vitorlás miatt lassítottam, amikor az egyik kövezés előtt észre vettem valamit a vízen.

Mintha egy úszó lenne, de olyan furán állt, seggel felfelé. Már mellette voltam a csónakkal, amikor megállítottam a motort. Éppen nyúltam volna az úszóért, amikor alámerült.

Basszameg ezen hal is van, konstatáltam és gyorsan rádobtam a wobblerrel, de már túl mélyen volt, vagy teljesen más irányba vitte a hal.

A következő öt percben nem jelent meg újra, így gondoltam hagyom egy kicsit a helyet, hátha később felbukkan. Abból, hogy ennyi ideig nem jött fel a felszínre, viszont arra következtettem, hogy ezen a szerelésen bizony rendes hal kell legyen, mert egy ilyen úszót percekre nem húz le, még egy csalihalként használt fél kilós kárász sem.

Akkora amúgy sem volt az az úszó, hogy ilyen nagy csalihalat aggassanak a szerelékre.

Pár perc után újra ránéztem a helyre, még körbe is szórtam a csónakot vertik csalival, hátha a zsinórba akadok. Már – már feladtam, amikor valami miatt elnéztem a nap irányában és mintha. És igen. Ott volt.

Okulva a korábbi történésből, kb. 10 méterre lehettem, amikor leállította a motort. Elsőre sikerült faszán beleakadnom a zsinórba a kis süllyedő wobblerrel. Rúgott is valami odalent. Csak az volt a kérdés, hogy a horog mennyire fogja a zsinórt?

Miután tarkón fogtam a halat láttam csak, hogy a több tíz méternyi fonott zsinór katyvaszból esélye nem lett volna kiakadni a két kis 10-es horognak.

El nem tudom képzelni, ilyen vastag fonottal hogyan tépte meg az embert, ez a kettes forma balin?

Hacsak nem a jó öreg vitorlás oldalára, éjszakára kikötött, összecsukott teleszkópos bottal süllőzött valaki igen sportszerűen. És a süllő helyett megakadt, darabos balin, addig – addig helyezkedett, tépte a féket, míg valami elvágta a zsinórt.

A 15 grammos úszó, egyes horog és a drótelőke hiánya miatt kevésbé gondolnám, hogy csukázott volna az illető.

Az ótvar büdös kishal fel volt csúszva az ólom, karabiner kombóra. Szinte folyt már, annyira el volt rohadva. Az egész szerelés iszonyat büdös volt és az úszón is látszott, hogy csóri hal nem reggel óta cipelte magával a koloncot.

Amúgy az egyes horog a jobb oldali első szilványa elé volt beakadva.

Minden esetre mázlija volt, hogy a vitorlás miatt lassítanom kellett és abban is, hogy valami miatt még elnéztem a napba, mielőtt újra indítottam volna a motort.

Amúgy jó kondiban volt. Talán a legnagyobb “kifogott” halam volt tegnap. 😀 Viszonylag hamar elúszott.

Visszafelé két pályán találtam még némi balint, de nagyon ritkán és nagyon összevissza mutatták magukat és általában nagyon messze tőlem. 😀 Aztán Esztikétől a kikötő felé félúton megállt a motor.

Mióta meg van a lithiumos akkumulátor, most fordult elő először, hogy nullára merítettem, így ha nem is sokat, de evezve tettem meg a maradék utat a kikötő felé.

Legközelebb meg cipelje a csukás cuccot, akinek két anyja van. Teljesen felesleges. Sajnos….

A pakolás egy ilyen hosszú peca után nem éppen a kedvencem és még a 24 humpback shad hangolása is hátra volt.

Mondhatnám, de valahogy nem így képzelte el az ember. Egy nap alatt 33 fokból 14 lett.

Nálunk az elmúlt 2,5 hónapban egy olyan éjszakai zápor jött, ami megtöltötte a ciszternámat, azon kívül minden egyes vihar elment mellettünk valamelyik irányba.

Egyik nap felbasztam magam és kiirtottam a kiszáradt málnabokrokat….

Pedig nagyon jó fajta és amíg volt csapadék napi szinten szüreteltem 50 szemeket, aztán szépen lassan elsorvadt, kiszáradt az összes. A málna szemek egyre kisebbek, egyre ízetlenebbek lettek. A végén már kemények voltak. nagyon hiányzott a csapadék és annyi vizem sajnos nem volt, hogy a málnát is locsoljam. Pedig még november – decemberben is szokott rajtuk lenni néhány szem. Idén sajnos nem lesz…

Tegnap kiszedtem a maradék krumplit. Olyan volt a föld, mint a beton, alig ment bele az ásó. Nem is bírja elszívni ezt a rengeteg esőt, pedig ahogy nézem a következő 2 hétben le fog esni, az, ami az elmúlt 2,5 hónapban elmaradt.

Elbasztuk ezt is, de ez van.

Tegnap le kellett volna menni még hajnalban csukázni, de szombaton voltam és gondoltam inkább a kertben elrendezek mindent eső előtt. Jól tettem. Idén csináltam két magaságyást. Kiszedtem a répát, hagymát, retket, vettem mindkettőbe még három zsák földet és az egyikbe vetettem mángoldot és spenótot. A másikba még várom a magokat, amikből még ősszel növényeket remélek.

Na de vissza az időben június végére.

Már nem tudom milyen okokból, de kimaradt kilenc nap és utána is inkább parti próbák voltak.

Idén nagyon szegényes a parti balin helyzet. Van olyan vevőm, aki idén több süllőt fogott partról, éjszaka, küszíváson, mint nappal balint. Cimborák se fogtak sokat. Egy – egy jó pecájuk volt, az is inkább gázolva.

Szóval azon a napon is egy – egy halakra vadásztam néhány olyan helyen, ahol “mindig van balin”. Az ismerősök között elhíresült bicikli tároló, vagy éppen szederbokros hely már – már kultikus balinos pálya, de idén ezek a helyek is nagyon fukarok voltak mindenkihez.

Például a szederbokornál ahányszor idén megfordultam, sosem volt nagy tumultus, jobbára egy balin mutatta magát, vagy még az sem. Ott idén csak kapásokig jutottam az ott lakó rafkós őntől.

Aznap három balint sikerült leszednem felszínivel a bicikli tárolónál. Igazi vadászat, kövön guggolva ésszel dobálva, csak akkor ha láttam valami jelet, rablást, tolóhullámot, hogy azt a pár halat ne zavarjam meg, amik ritkán, de mutatták magukat.

A következő alkalommal három balinkapásból egyet sem tudtam kézbe venni. Egy szép sügér jelentette a kiutat a betliből, ami az új fathead WTD-t tette magáévá és volt egy nagyon komoly csíkos punk, ami a minijerket támadta be, de sajnos lemaradt.

Találkoztam egy cimborával is, aki egész éjjel 2 lófasz süllőt fogott, aztán már fényben egy balin megszánta, pedig olyan küszívások voltak 4-5 helyen is, hogy tolongani kellett volna rajta legalább a fogatlanoknak, de ez idén nagyon nem így volt.

Lapot húztam a 19-re és hazafelé megálltam egy pályán, amit partról még az életben nem horgásztam meg. Csónakból voltak jó pecák, de nem a partról elérhető kövezésen.

Kevés cuccal mentem be. Kiraktam a gumis, meg az éjszakai wobbleres dobozt és persze merítőt se vittem magammal, annyira nem bíztam a sikerben.

Befelé aztán a zavaros vízben egy kisebb adag ívó küszön már messziről láttam ahogy dolgozik pár balin. A zöld moszatról meg baszom dévérek csipkedték a jövő snejdereit, ikra formájában.

Az a néhány őn hamar megunta, hogy szórom őket, egyre távolabb kezdtek el mutatkozni és egyre ritkábban.

Ezen a pályán ahogy fentebb írtam zavaros volt a víz, így úgy döntöttem, hogy dobok még párat a kis púpossal és olyan tempóval vontatom be, amit még elbír, hátha az intenzív rezgésre – veretésre felfigyel egy fogatlan útonálló.

7.30 körül olyan ütéssel érkezett, az akkor még egyéni rekord balinnak vélt jószág, hogy ASZTAK@RVA! 😃

Először csak oldalazott, aztán megindult rendesen. Akkor már gyanús volt, hogy megint egy bajszos “balin” szedte le a kis púpost. 🤣🤣

Aztán amikor először vert a zsinórra a farkával, már nem volt kérdés….

Brutálisat ment a finom cuccon. Volt két 15 méteres rohama és háromszor bányásztam ki a betonfal alól. 😍

Aztán fél lábon egyensúlyozva egy kövön négy, fejre történő paskolás után rá tudtam fogni az alsó állkapcsára.

Rommá darálta a 33-as előkét…

Fárasztás közben jött egy külföldi futó, aki tudott angolul és a kérdéseire válaszolva megpróbáltam neki ecsetelni a helyzet komolyságát és hogy elég kevés az esélyem. Aztán amint kézben volt a hal megkértem, hogy fényképezzen már le.

A képek élesek lettek, de rajtuk van a fél Balaton. 😀 Szerencsére lőttem két önkioldós képet, amik kicsit megvágva jobbak lettek, mint amiket a fazon lőtt.

Kicsit hezitáltam, hogy mi legyen a hallal? De nem volt nálam toll.

A reggeli X-et is kölcsön tollal véstem be, ráadásul addigra elég sok lett a járókelő és nem akartam egy vérző halat kicipelni közöttük. Mert ugye fejbe kellett volna előtte kólintani szabály szerint, így végül útjára engedtem. Úgyis elég sovány jószág volt.

Végül is megvágva nem is olyan rossz ez a kép, amit a faszikám készített, én meg a hallal feszítek. A bot belelóg, de egye rossebb. 😀

Aznap így is halat ettem egy számomra új recept szerint, aminek az alapját egy Zákonyi könyvből vettem, de arról majd a későbbiekben írok külön is.

Akkor egyébként még ekkora tökök teremtek a kertben, azóta sajnos ezeknek a mérete is rendesen összement. Sokat le is szedtem idő előtt, mert csökevény – korcs formájuk mutatta, hogy semmi jó nem lesz belőlük…

Estére összegyűlt pár komisz ránc a homlokomon, én pedig úgy döntöttem, hogy megszabadulok tőlük.

Pontosabban, ha megszabadulni már nem is, de el tudom őket cserélni. Egy kis alkudozás az élettel és pár vaskos homloki gondráncot, átváltok sok kis szemkörnyéki pajkos mosolyráncokra. Hogyan is?

Minden egyes méterrel, amit megteszek a folyóparti fűben, eltűnik egy az egyikből és keletkezik néhány a másikból. Ma az időzítés is tökéletes, hiszen a nap legszebb órájában érkezem. Az alkonyati szél épp csak sorba rendezi a könnyű felhőket, hogy a nap még kedvére eljátszhassa rajtuk kedvenc esti fényjátékát.

Megigézve járatom a szemem az elkápráztató nyugati horizonton, nem tagadhatom, ezek számomra az alkonyat kedvenc pillanatai. A folyó keleti kanyarjában egy másik fény is megjelenik. A Hold mártogatja merészen sugarait a vízbe és gyermeki daccal próbál versenyre kelni szülőanyjával. A Nap erre ügyet sem vetve mosolyogva távozik.

Szemeim megdörzsölöm, ideje ébredni és arra gondolok, hogy remélem nem potyára jön ma fel a vacsoracsillag. Sétálok csendesen, majd némán a vízhez lopakodok. Óvatosan meglendítem a botot és falatnyi fahal a vízre hull. Tekerem lassan és élénk figyelemmel várom minden pillanatban, hogy az egy V betű észrevétlenül kettőre változzék.

A boldogság hamarosan meg is érkezik, méghozzá igazán ehhez az estéhez illő alakban és utolsó ráncot triplán váltja át.

Kérem a Holdat, kössünk mára barátságot, tartson velem ezen a szép estén és osztozzon felhőtlen örömömben. Nagy, kerek sárga arcán megértést látok tükrözni.

Hazafelé a rádióból jóféle country duruzsol, és na lám, a Hold tényleg hazáig kísért.🌞🌅🌝

Lovas Ferenc

https://www.facebook.com/angliaimh

Surrognak az elsárgult gesztenye és platán levelek Csanád apró szandálja alatt, ahogy átgázol az előző esti vihar által a játszótér bejáratához összehordott kupacon.

Így augusztusi hosszú hétvége után nincs is ebben semmi különös, persze mindig kíváncsi gyerkőcünk érdeklődve áll a kialakult jelenség előtt. Megállíthatatlanul közeleg a nyár vége és őszintén szólva nem is baj, hogy a perzselő hőséget valamelyest megregulázta az újdonság varázsával érkező hidegfront.

Vajon tudják ezt a balinok is?

Csak órákban mérhető a fent említett játszóterezés és a Balaton-i parkolóban bezáródó kocsiajtó között eltelt idő, egy nap felével semmiképp, hipotalamuszom legnagyobb örömére. 😅

Alugggyyáááá má’ embeeeer! – őrjöng, de majd az adrenalin lerendezi. Legalábbis ennek reményében merülök egyre mélyebbre, az amúgy rendkívül kellemes hőfokú vízben!😁

Épp csak színesedik a horizont. Kiváló lehetőség – egyéb aktivitás hiányában, hogy megfigyeljem az aznapi táplálékhalakat, akik az ezrével szálló árvaszúnyogot szedegetik a víztetőről. Ennek alapján bekészítek a kapocsba egy 7-es Slim Axehead és krokodil módjára türelmesen várom a támadáshoz -pontosabban dobáshoz – szükséges stimulust.

Ráncosra ázik a lábam mire az első balin felrobbantja a szinte tükör vízfelszínt.

Sikerül a közvetlen közelébe küldenem sokat látott kutyusomat, amit egy méteren belül tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát megszégyenítő kivetődéssel felképel a kosfejű útonálló.

Luft! De a visszaesést követően már nem véti el!

Megvagy!

Majd a parton ülő idős kolléga emelkedő karikáját figyelve, szintén ezt mormolva bevág!

Ohhh yeahhh! Magyarázd el kérlek, hogy hogyan lehetséges az apró kapocs felső fülébe belefűzni a saccra 40-es zsinór?!?

Küzdelmes negyed óra következik, minek eredménye két totálkáros szerelék és egy gyönyörű balin! 😁 Megvan? Megvan. A fárasztás élménye nem szép, de a kapás benne van a top 5-ben.

És most jöhet a szokásos: az egyre magasabbra kúszó nappal eltűntek a bla-bla… de ma különös módon maradt egy-két hal a pályán, ráadásul dobótávon belül. Be kell legalább egyet cserkésznem.

A krokodil módszert folytatva, lassan, felnyitott felkapókarral araszolok a rablások irányába. Tíz méteren belül durran a következő. Csali pontosan a fejére esik, kiüti, de nincs folytatás. Sebaj, az elvárt adrenalin szint már megvan. Tovább!!

Kicsivel távolabb dolgozik a másik, épp elérem és már a beeső wtd mellett púposodik is a víz. Bámmm! 10/10! Mellém ér, konstatálom, az előző testvére. Bajlódjak a fotózással? Most inkább csak megélném ezt a szép pillanatot.

Gyönyörű a Balaton, csodás az idő és halat is fogtam. Kiakasztom a horgot és útjára engedem, hisz lassan nekem is ezt kell tennem…

Juhász Péter – Fishfluenszer

Életem legjobb csónakos küszívásos pecája lehetett volna! Az is volt, de mégsem…

Volt egy írásom. Domolykók és mindenféle bajszosok a glutén árnyékában? – címmel.

Azért ez lett a címe, mert amikor az írásban szereplő események történtek, még úgy gondoltam, hogy meg van a megoldás a kínjaimra, de amikor írtam a bejegyzést, újra szarakodott a rendszer. Sajnos azóta újra hullámhegyek és völgyek kísérik a mindennapokat. Ezért volt a bejegyzés címének végén az a kérdőjel.

Az viszont mindenképpen előrelépés a tavalyi tavaszhoz és nyárhoz képest, hogy akármi is ez szar, nem esek letargiába és ki akarok mászni belőle.

Ez a gluténmentes étrend hozott nekem közel öt olyan hónapot, ami évek óta nem volt az életemben. A két hetes leszokási periódus vége felé kezdett például rendes székletem lenni. Tudom, ez egy horgász blog. Ki a faszt érdekel, hogy egy évtized után az írója végre nem egy halom fost lát maga alatt napi több alkalommal?

Lehet, hogy senkit, de nekem jól esik kiírni magamból. 😛

Szóval amellett, hogy 99%-ban rendbe jött a székletem egy rakat dolog javult. Eltűntek az ekcémák, csökkentek, szinte teljesen elmúltak az ízületi, gerinc, derék, nyak, hát, lapocka fájdalmaim.

Nem kattogtak a könyökeim fekvőtámaszozás közben!

A fejfájásaim elmúltak. Tavaly tavasszal napi 3-5 fájdalomcsillapítóval éltem, ebben az öt hónapban összesen nem vettem be ötöt és a frontint is elhagytam nullára. Kezdtem jobban aludni. Terhelhetőbb lettem. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerem a felére csökkentettem. Jobban aludtam. Leszartam a frontokat, amik előtte gajra vágtak. És még sorolhatnám a végtelenségig.

Aztán május 29.-én újra fostam. Négyszer. A negyedik ráadásul csak egy fingnak indult. Aztán a meleg lé folyt végig a lábam szárán. 48 évesen azért ezt elég szarul éli meg az ember, de nem pánikoltam be, ráadásul ez olyan fosásnak tűnt, mintha elkaptam volna valamit. Pont akkor volt amúgy egy ilyen járvány és bár a családomban senkit sem érintett, azzal biztattam magamat, hogy tuti bekaptam.

Emlékszem másnap egyáltalán nem voltam wc-n, aztán a következő napokban kezdett normalizálódni a dolog. Úgy voltam vele, hogy minden fasza lesz, de sajnos nem így lett.

Azóta megint hullámzik minden a fosásokkal párhuzamban. Újra jöttek a vérnyomás ingadozások, fejfájások, ekcémák, ízületi gondok, álmatlanság. És két nap szarul lét után nem olyan régen, kvázi születésnapi ajándékként újra kiborult az aranyerem is. 😀 Your Welcome! 😀

Voltam a körzeti dokinál, elmondtam neki az egész történetet, de nem nagyon tudott mit javasolni, azon kívül, hogy Pesten van egy maszek klinika, ahol a bél – agy kapcsolaton alapuló problémákat vizsgálják és esetleg megérne egy próbát.

A gasztroenterológusom nyári szabadságán volt éppen. Lehet hozzá még visszamegyek, hiszen abban maradtunk, hogy tartsam a gluténmentes diétát, de ha a maradék gyomorpanaszom nem szűnne, akkor ősszel menjek vissza egy gyomortükrözésre. Mivel az elmúlt hónapban voltak újra refluxos panaszaim, ezért lehet még oda visszamegyek, de sok bizodalmam már nincs az orvosokban.

Szerintem ha az összes vizsgálat, gyógyszer, csodaszer, masszőr, akupunkturás és mindenféle kezelések összege itt lenne most előttem, nem beszélve a benzinpénzről, kiesett munkaidőről, rosszul létekről, idegeskedésekről, hát pénzben és időben is milliomos lennék.

De hogy senki semmi konkrétummal nem tudott eddig szolgálni a kínjaimat illetően az elég szomorú szerintem. Pedig ezek a dolgok valamitől jönnek, hol külön, hol csomagban és hát kurvára nem egyszerű így az élet…

Na de mi is volt június 21.-én?

Kivételesen késő délután mentem.

Kurva nagy szél volt, de azt ígérte, hogy estére elmúlik.

El is múlt, viszont közel 2 órával később, mint ahogy ígérte. Nyugati irányba nem akartam messze menni, mert ha mégsem jön be az előrejelzés, akkor kínlódás lett volna szembe széllel visszajönni.

A keletibe meg elindultam ugyan, de Esztike oltalmából kiérve, olyan hullámok csaptak szembe, amikor ugrál – huppog a csónak eleje. És bár tudtam, hogy, ha a sima víznél 25 percre található kövezés nyugati oldalát elérem, akkor szélárnyékom lesz, de nem vállaltam be a hullámzásban 40 percesnek megítélt gyomorforgató túrát.

A stégünk körül viszonylag csendes volt a víz és annyi kishal volt a páylán, mint 10 éve ősszel, de csak pár balin dolgozott rajtuk. Ezeket próbáltam becserkészni, volt is négy kapásom, de nem tudtam egyet sem átverni.

Aztán naplemente előtt nem sokkal tényleg kezdett csendesedni az idő, így megindultam.

Már messziről láttam, hogy van egy csónak a pályán, ahogy azt is, hogy dolgoznak a balinok.

Az első három dobásból kettőt le is szedtem, de aztán vége lett a bulinak. Ahogy kezdett sötétedni, egyre kevesebb mozgás volt és nem tudtam becsapni egyet sem.

Jó darabos halak voltak és bár nem vagyok egy esti pecás, az esti balinokban kevésbé hiszek, azon a napon, ha csak fél órával előbb érek ki erre a pályára, bizony rommá foghattam volna magam a fogatlanokból.

A sötéttel aztán beindult az addig csak inkább lézengő küsz. Végig ívtak a kövön és volt pár gócpont, ahol igazán aktívan tették mindezt és ez volt a kulcs. A sötéttel sajnos nem csak a küszök, a szúnyogok hada is beindult. A hajnali pecákon nem nagyon volt hozzájuk idén szerencsém, így este se készültem rájuk, így aznap volt mit csapkodnom, vagy fél órán keresztül. 😀

Aztán jöttek végre az első hangok, eleinte még kevés és kisebb süllőtől, majd egyre szaporodtak a rablások és jött néhány harcsa is a pályára.

A kanyarban volt egy kő, amellé kellett dobni, illetve kicsit túl is rajta és amikor a kő mellé ért a wobbler jött az ütés is.

Nem súlyoztam le a csónakot. Így könnyebb volt a kőben elakadó, vagy a kövezésre feldobott wobblert kiszabadítanom, ellenben minden hal után vissza kellett állni a csónakkal a nyerő pozícióba.

Fél lábbal a csónakban, másikkal egy lapos kövön álltam. Nem volt kockázat mentes, de aznap ez működött a legjobban. Ha elakadt a wobbler, csak engedtem egy kicsit a csónakot és a fahal vagy magától kiúszott a kövek közül, vagy egy finom pöccintéssel ki tudtam szedni. Tízből kilenc alkalommal ez működött. Talán így zavartam meg legkevésbé a pályán dolgozó süllőket.

A tüskés hátúak folyamatosan jöttek. Egyfolytában raboltak és általában 4-5 dobásonként ütöttem egyet, szinte ugyanott.

Persze nem minden kapást váltottam halra, de volt egy másfél óra, amit azóta sem tudok elhinni – elfelejteni, pedig ott voltam, részese voltam ennek az egésznek.

Nulla óra húsz kőrül fogtam az utolsó süllőt. Itt már nagyon fáradt voltam, éreztem, hogy mennem kell.

Ott volt előttem az a rengeteg hal és mégis a józan ész döntött. Éreztem, ha maradok még, benne van a dologban, hogy szarul leszek.

Ráadásul mutatta az előrejelzés, hogy kedvezőtlenül fordul a szél és a sötétben legalább fél órás úttal kellett számolnom. Nem beszélve a kocsiba pakolásról és a hazaútról a “vadak földjén” át.

Így az utolsó süllőt fejbe vertem és irányba állítottam a csónakot.

Talán két darab, méretet éppen meghaladó tüskés jött az elején, többi küszívásos mércével igen jó hal volt. Jött még egy kisebb harcsa, meg egy nyolcvanas, olyan kapással, hogy lefostam tőle a bokámat, de akkor szerencsére csak képletesen. 😀

Olyan négy méterre tőlem a kövezés mellett a sekély vízben tulajdonképpen felszíni rablással durrantotta le a wobbleremet és azzal a lendülettel repült ki a vízből és verte szét a süllőktől hangos vízfelszínt.

Leírni, elmesélni nem lehet!

Nem tudom pontosan hány süllőt fogtam. Töredékét sem fényképeztem.

Igazából így is bőven megkaptam, amiért mentem, de ha rendben vagyok “négyökrös szekérrel” se lehetett volna kivontatni a kövezés mellől. Szerintem a darabosabb harcsák csak ezután jöttek….

Fogtam halakat waveshaddel és wave minnowval is. De sajnos az egyik minnowt feldobtam a kövezésre és ahogy ráálltam a csónakkal, valahogy még beljebb csúszott. Nem tudtam kiszedni. A másik pedig több kőre érkezés után elhagyta a terelő lapját.

A nyerő csali a 6,7 centiméteres humpback shad lett, amit másnap nyugdíjba is küldtem.

Ahogy a lenti kis videóban is láthatjátok, az elmúlt pecákon kapott süllőktől, nagy csukától, harcsáktól eleget és sajnos nem egyszer landolt a különböző kövezéseken.

Bárcsak minden wobblerem így nézne ki! 😀

Öszintén szólva, nem tudom megmondani volt e valaha ilyen rövid idő alatt, ennyi halat adó wobblerem, ebben a küszívásos időszakban!?

Azóta egyébként szép balinokat, nagy csapókat is fogtak az első szériás darabokkal a Balatonon és már a Dunán is hozott egy szép süllőt a baby blue színváltozat. Persze ezek csak azok a fogások, amikről tudomásom van.

Szerencsére aznap is épségben hazaértem. A süllőt megpucoltam és aznap ebédre jól meg is ettem.

Most, amikor ezeket a sorokat írom is szarakodik a vérnyomásom, pedig tegnap még egy medvét le tudtam volna birkózni. 😀

Faszom se érti ezt az egészet, de majd csak legyűrőm valahogy. Ha bele döglök is. 😀 😀 😀

Ui: a csónakos fazon, aki ott volt a pályán, nem fogott egy darab halat sem, amíg kint voltam. Pedig egy úszós – kishalas motyóval is próbálkozott, de nagyon nem jól csinálta azt sem…

Van előnye és hátránya is annak, ha több hónap távlatából írom meg a bejegyzéseket.

Előnye, hogy ha van olyan az olvasók között, aki azokon a pályákon horgászik, ahol én és esetleg felismerné az adott helyet, nem fog a nyakamba mászni másnap. 😀 Hátránya pedig az, hogy nem biztos, hogy minden egyes momentumra pontosan emlékszem.

Igazából azt kellene csinálnom, hogy a bejegyzést azonnal megírom és elmentem vázlatként, de már nincs meg bennem az azonnal posztoljak minden megfogott halat és rögtön megírjak mindent roham, mint régen volt. Így most marad ez a késleltetett verzió.

Ebben a történetben három pecát foglalok majd össze, de belecsempészek egy képet, egy családi kirándulás keretén belül fogott halról is. Ezért lett a három, végül négy.

Szóval azon kövön nem volt hal. Sajnos a szél megint leverte. Hogy ez mitől függ, hogy leveri e, vagy ívnak tovább a küszök és a hullámzásban még jobban megbolondulnak a rájuk vadászó halak ezt soha nem fogom megtudni?!

Valószínű ilyenkor kellene jegyezni a légnyomás adatokat is. Azzal lehet összefüggésben a dolog. Hiszen van amikor kakaó vízben, 40 centis hullámzásban is zabál a süllő az ívó küszökön délelőtt 10-kor, van amikor meg jön egy nagyon enyhe szél, ami éppen fodrozza az addig feszített víztükröt és minden bekussol két percen belül. A rosseb se érti…

Szóval üres volt a kő így mentem tovább a következő településre, idén még úgy sem jártam ott.

A mólón alig volt horgász, aznap nem volt bulika sem, így már messziről hallottam, ahogy csattognak a süllők a kő előtt. Már dörzsöltem a tenyeremet, miközben lassítottam a csónakot.

Természetesen a rablások epicentrumába kerülve már dobtam is az elsőt, aztán felcsippant valami. 😦

Írom a szitut. Faszikám alszik a vitorlásban a kövezés belső oldalán, ami ugye a vitorlás kikötő.

Két bojlis bot bevetve 50 méterre a kő elé, fenékólommal és az iszapban fekvő döglött küsszel, miközben a kövezés előtt, az emberünk lába alatt orgia van. És nem szar süllők. Érthetetlen.

Egy úszós, kishalassal 10 percen belül megfogta volna a három jó halát. Két bottal talán 5 perc alatt. De hát ő tudja. Az is lehet, hogy utálják otthon. 😀 Mindenki arra bassza el az idejét, amire akarja.

Sűrű elnézések közepette lefejtem a wobblert a zsinórról (mondjuk kivilágítva nem volt a hely), aztán olyan távolságban álltam meg, hogy lehetőség szerint ne fogjam meg még egyszer a szerelékét.

Sajnos azon a helyen sokkal kevesebb volt a rablás, miközben a spori cucca alatt igai őrület volt. Folyamatosan jöttek a jobbnál jobb hangok. Kibaszott bosszantó volt a helyzet, de nem volt mit tennem.

Volt előttem is pár jó hal, kisebb hangok mellett, de az idő az fogyott rendesen.

Két kisebb hal után lemaradt egy jó darab, aztán végre egy igazán szép leszedte a humpback shadet.

Mivel a hangok lassan elcsendesedtek, ezért keresgélni kezdtem, de a sötétben nem találtam számot tevő halat, a következő két kövezésen, így már fényben még tovább álltam.

Világosban meg is lettek a balin komák. Szépen szedték befelé a kis púpost. Nem fényképeztem mindet, csak párat az emlék miatt.

Egy idő után az volt a trükk, hogy a kis twitch wobblert le kellett engedni olyan mélyre, ahol még nem akad el és után a beleütni egyet. Általában jött is a kapás, az akkor már inaktív balinoktól.

Aztán az egyik ilyen twitchelő mozdulat és a várva várt kapás után úgy maradt a bot.

Talán 15-20 másodpercig lehetett meg, a nem is kérdés, hogy harcsa, de sajnos okos volt és nem a nyílt víz felé indult meg, hanem tartotta magát a kövezés mellett, ahol ugye a víz alatt is kövek vannak, kagylókkal, ki tudja milyen szeméttel, törmelékkel, törött üvegekkel, és éles peremekkel.

Keményen túrta – fúrta le magát a hal, miközben csépelte a zsinóromat, amíg az bírta a megpróbáltatásokat. Szakadtan és nyálkásan láttam legközelebb viszont az előkémet…

A következő alkalom volt az a bizonyos családi kirándulás. Ilyenkor a balinos pálca, meg egy doboz wobbler valahogy mindig a csomagtartóba kerül. 😀

Egy balin garázdálkodott csak a móló spiccen, amit végül ugyan nem tudtam becsapni abban a kemény 5 percben, de egy sügér megkegyelmezett nekem a baby blue színre, amire a feleségem előtte 2 perccel mondta, hogy szerinte nem jó szín. 😀 Na mindegy…

A következő (rendes) alkalom már eleve azon a kövön talált, de közben megint fordult a szél és nem volt egy deka hal sem a kőnek a keleti oldalán. Már kezdtem feladni a témát, aztán mintha rablások hangját hozta volna a víz.

És igen, a nyugati, szélvédett oldalon egy hínármező mellett, a lámpa fényében orgia volt. Süllők, harcsák és egy éjszakai, benga balin randalírozott a pályán. Igazi sötét hátú, hármas forma jószág, ami többször szinte nekiúszott a csónaknak, ahogy jött kifelé a rablásokból.

A kis finezzel dobtam az elsőt. Nem nagy, de harcsa lett belőle, így azonnal váltottam a 18 grammos botra, ami ugyan nem harcsabiztos továbbra sem, de küszíváson, kövezés mellett mégsem dobálhat az ember babkaróval. 😀

Jöttek is sorban a kisebb, illetve nagyobbacska süllők, majd az újabb kölyök harcsa. Aztán változtatni kellett a beállón és jöttek tovább, amíg meg nem hallottam az első komoly buffanást a belső oldalon található hínármezőben.

Azóta már tudom, hogy azokat a harcsákat a tavaszi nadályos motyóval lehetett volna csak lépre csalni. Ott buffogtak, forogtak a sűrű hínárban. Sokszor láttam is ahogy fordultak és az oldaluk megvillant a hínármezőben található lyukakban, de a zöldségből ki nem mozdultak bármit is húztam el nekik a vadölővel. Egy süllőcske csimpaszkodott csak rá az egyik wobbleremre.

Gondoltam van még bőven időm, de ezen a napon is, mint az idén általában a süllők előbb elhallgattak, mint ahogy az szokásos. Viszont szép lassan a napkeltével kezdtek beindulni a fogatlanok.

Nem volt sok balin a pályán. Inkább csak azok az állandóan ugyanoda odabaszó darabok, amik a nyílt víz felől, mindig ugyanott “nekirohannak” a kőnek, aztán fordulnak, majd 5 perc múlva megismétlik ugyanezt.

Ahogy egyre magasabban jár a nap az 5 percből 10, majd 15 lesz, míg el nem kussolnak teljesen. Este vélhetően újra kezdik.

Túl sok balint se fotóztam, ahogy süllőt sem, de az éjszakai nagyobb dög továbbra sem hagyott nyugodni. folyamatosan űzte a szélhajtókat a hínármező mellett.

Az volt az ő(n) revírje!

Gondoltam, na akkor ezt most leszedem WTD-vel. 😀

Másodikat dobtam, az új hetes Sauron békával, amikor lecuppantotta felszínről és olyan sebességgel hozta felém, hogy sokáig nem volt kontakt, így félő volt, hogy elvitte a wobblert, de nem így lett. 😀

Pár perc küzdelem után kézben tarthattam az idei legszebb színezetű és azóta is a legnagyobb idei őnömet.

Igazán pazar hal volt és hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy végül sikerült átvernem.

Volt még utána egy igencsak jó balinom, hetes ezüst utazóra, ami leakadt, de aztán egy kicsit kisebbet, de nem kevésbé csúnyát még átvertem a kanál effekttel.

Két nap múlva újra menni kellett. 😀

Ugyanott volt a hal, de sokáig megúsztam kapás nélkül.

Aztán ráálltam úgy a kőre, ahogy legutóbb a második beállásnál tettem és varázsütésszerűen beindultak a kapások.

A lényeg az volt, hogy egy kiálló kő és a hínármező közötti 5-6 centiméteres sávban kellett elhúzni a wobblert, ami még a lámpa fényében sem volt olyan egyszerű, de ha jól sikerült a behúzás, akkor 5 dobáson belül jött a kapás is.

Több kisebb süllő után láttam a fényben, ahogy a hínárból kiforduló árny leszívja a wobbleremet. Annyi fény azért nem volt, hogy biztos legyek benne, de belül tudtam, hogy újabb éjszakai csuka a tettes. 😀

Az volt.

Aztán meg láttam, ahogy a jó süllő a sötétből a fénybe érkező wobblert lehajrázza és leszedi. Elképesztő sebességgel!

Két szebbet fényképeztem csak, mert napkelte előtt megint elhallgattak. A benti harcsákat már meg se próbáltam, inkább vártam a balinokra.

Mivel nem igazán akartak jönni, így tettem egy próbát egy általam ismert helyen a mederben süllőre.

Sajnos nem süllőt, hanem egy vélhetően böszme csukát ütöttem a nagyobbik vertikem prototípusával, amiből nekem is egyetlen darabom volt és el is vitte.

A hatvan centiméteres, negyvenes fluorocarbon előkéből huszonöt centimétert hagyott meg nekem.

Valami bugyli lehetett…

Szauron szeme a következő kövön két balint is megigézett.

Majd visszafelé menet megjelentek a balinok az éjszaka vallatott pályán is.

Le is szedtem twitchelve egy kisebbet, meg egy fekete, öreg darabot, ami miután letörölte a kis púpost, vagy 15 métert rohant vele a nyílt víz fele.

Már kezdtem megijedni, hogy megint egy bajszos szórakozik velem. 😀

Pár dobásra rá így is lett! 😀 Kellett nekem a harcsát a falra festeni? 😀

Szerencsére ez nem volt annyira komoly darab és bár fúrta magát a kőbe, szarrá darálta a negyvenes előkét, végül elkaptam.

Bár méretes volt, elengedtem.

Nem panaszként, de május – júniusban annyi harcsa van a pályákon, hogy nem nagyon lehet tőlük még balinozni sem, fényes nappal.

Utána viszont még ha ott is vannak, egyre óvatosabbá válnak és egyre nehezebb átverni őket.

Tilalomban bezzeg a fejükre is rá lehet állni a csónakkal. 😀

Volt hogy alatta forogtak, jöttek fel a pörsök, de nem egyszer alig egy méterre a csónak mellett durrogtak, vagy éppen a nádról leszabadított wobblerrel a kezemben, a helyről éppen elmotorozva durrant oda akkorát, ahol előtte 2 másodperccel szétzörögtem a pályát, hogy nem hiszek a szememnek.

Sokat gondolkodtam ezen a harcsa témán, de egyszerűen nem számolhat velük az ember minden egyes pillanatban. Nyilván a kis púpost nem éppen harcsára terveztem, de elárulom nem ez volt az utolsó harcsa, amit idén kiszedtem vele. És másnak is vitték már el, illetve mások is fogtak már vele, még folyó vizeken is nem egy bajszost.

Egy 4,7 centiméteres wobblert viszont nem lehet durunggal dobálni.

Másrészt ezek a rohadékok nekem a legkevésbé sem támadják be az erős cuccal húzott wobblereket továbbra sem. És fogalmam sincs mi lenne az az optimális cucc, amivel még van esélyem és a zsinór hangja nem riasztja meg őket?

Lehet egyszerűen el kell engedni a dolgot és a szerencsére bízni az egészet, vagy arra az esetleges egy nagy halra koncentrálva csak erős cuccal dobálni mindenre?

Franc se tudja. 😀

Június elején Dave barátom Veszprémben tartózkodott. Igaz hogy partról is volt esélye halra, de valahogy neki is tele lett a tudata azzal, hogy a parti helyek egyre csak fogynak a környéken, ahol meg horgászni lehet, azok a részek szarrá vannak csépelve. Némi eszmecsere után úgy döntött, hogy vesz egy kiegészítő csónakos jegyet és kijön velem a vízre a csillagrombolóval

A nádban egyik helyen sem volt már intenzív ívás, de azért megálltunk dobálni azon a pár hangon, amit hallottunk. Mivel nem jöttek a várva várt halak, így még sötétben megindultunk.

Az egyik kövezés belső oldalán, egy kis nádsziget mellett és a hínármező határán aztán meghallottuk, amit kerestünk. Süllők szedték a vámot és volt ott néhány harcsa is. Kicst megkésve, de ott voltunk a tutiban!

Már első dobásra jó süllőt ütöttem a humpback shaddel, de sajnos lemaradt. Az első 5 dobás 4 kapást adott. Az egyik süllő úgy leszívta a wobblert, hogy el kellett tennem.

Dave itt azért finoman rákérdezett, hogy nem e akarnék elmenni a picsába? 😀 És hozzá tette, hogy kell neki ilyen wobbler!

Aztán lassan jött a nap, a süllők elhallgattak, de a harcsák ott durrogtak, forogtak abban a pici nádban.

Tudtam, hogy ezen a helyen sem torzsa, sem akadó, sem semmi nincs a fenéken, a nád mellett, ezért feltettem a nagyobbik vertik prototípusomat.

Második dobás, második emelésbe bele is ütött a bajszos. Mondtam is a barátomnak, hogy itt a harcsa.

Az volt! 🙂

Maradjunk annyiban, hogy Dave híresen rossz fotós.

No comment! 😀

Fogtam még egy süllőt offset horgon felkínált gumival, aztán jött az őr, hogy menjünk kifelé…

15 év alatt most küldtek el onnan másodszor. Tavaly volt az első alkalom. De hogy napkeltekor ki a bánatot zavar ott az ember, amikor régen délben sem küldött el senki azt nem tudom?

Átmentünk még a szomszéd településre, de egyik kövön sem volt egy árva balin sem. Visszafelé egy általam is ismert nyílt vízi helyen, jött még egy tilalmas köves, aztán aznap ennyiben maradtunk.

Legközelebb, rá egy hétre jutottam ki. Nagyon szeles napok voltak és rengeteget esett az eső is, ami sajnos a júliusra nagyon nem mondható el.

1,5 órám ráment mire egy olyan kövön találtam küszívást, ahol évek óta nem volt ilyen éjszakai esemény. Legalábbis akkor nem, amikor én arra jártam.

Az ívás a kövezés külső kanyarívén koncentrálódott egy kandeláber fénye alatt, ami egyáltalán nem ritka esemény felénk, így nem is volt kérdés, hogy ott kell letennem a súlyt.

Szokásos módon élénk színekkel kezdtem. SFC, pink killer a kedvenc küszívásos színeim a saját palettáról. Nagyon nem akarta beadni.

Éjszaka, főleg erős fényben sokszor működnek a természeteshez közelebbi, kevésbé élénk színek. Süllőre legalább is. Így volt ez azon a hajnalon is.

Négy süllőt szedtem le, közte két igen szépet és még egy jónak vélt darab le is maradt. Az egyiknek a bluepink színű, 7,5 centiméteres waveshad, a másiknak egy sima, fehér, 6,7-es humpback kellett.

A legjobb halakat aztán mégis az SFC szín adta be, kb. 1 óra különbséggel.

Az elsőt még elbénáztam…

Az SFC színű humpback shadet bombázta le valami olyan erővel, hogy biztos voltam a nagy, éjszakai balinban. De ennek a halnak a lámpafényben nagyon nem balin formája volt.

Először azt hittem, hogy életem wobbleres süllője, de aztán a csónakhoz közelítve az első szaltó után már tudtam, hogy csukával van dolgom. Méghozzá komoly darabbal!

Nem ritka jelenség, küszíváson, lámpafényben a csukafogás, de ekkorával eddig még nem hozott össze a sors.

Ráadásul ez a hal totál kattos volt. Egy 80-as forma csuka sem mutatott be még nekem négy szaltót egymás után, pedig fogtam már párat életemben.

A negyedik szaltó már a csónak mellett találta. A wobbler a pofája oldalán volt, így kevés volt az esélye, hogy az előkét elmetélje.

Leguggoltam a csónakban, nyúltam a halért és ahogy hozzáértem még egyszer megkattant. Az ötödik szaltójával félig – meddig beugrott a bárkába. A hasi horgot belehúzta a nadrágomba, ahogy lefejelte a combomat, letépte magát a hátsó horogról és azzal a lendülettel távozott. 😦

Ugye ha lett volna nálam merítő…

Nincs mit szépíteni rajta, nem számítottam rá, hogy még egyet ugrani fog, így elbasztam a dolgot.

Kb. egy óra elteltével megint brutális kapásom volt. Már tudtam, hogy csuka, ráadásul ez a hal rendesen lekapta a 7,5-es, szintén SFC színű wave minnowt. Az előkén található krimpelő hüvely, a szája sarkában volt.

Ez a csuka nem volt ugrálós kedvében és egy határozott mozdulattal tarkón ragadtam, mielőtt elvitte volna a wobbleremet.

Teljes hosszban tudta a nyolcvanat. A legnagyobb küszívásos és egyben a legnagyobb idei csukám volt. Sőt az első idei, kézben tartott csukám. Soha rosszabb kezdést, még ha nem is volt szándékolt fogás.

100 %, hogy nem ugyanaz a hal volt, mint amit elbaltáztam, ugyanis annak volt egy elég nagy, már begyógyult seb az oldalán, ez a hal pedig tökéletes formát mutatott.

Az egész peca érdemi része 1,5 óra volt csupán, de gyönyörű halakkal jöttem ki öt órakor a vízről, ugyanis a balinok nem tették tiszteletüket a pályán és még halakat is kellett pucolnom azon a hajnalon.