SteveOlureS

A nagy balatoni harcsapusztulás már a múlté.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a harcsaállomány nemhogy fejlődik, hanem ez a titokzatos és rafinált ősi csúcsragadozó, szépen, lassan átveszi az uralmat a nagy víz felett.

Minden neki kedvez és ezt a harcsa bizony ki is használja.

Még 2021-ben volt egy írásom Balatoni harcsavarázs címmel.

Az elsők között voltam, akik a Balatonon, klasszikus felúszó wobblerekkel harcsákat kezdtek fogni. Azóta eltelt négy év és a viszonyom a bajszos útonállókkal igencsak hullámzó. 😀

Abban az időszakban, amikor a nagy tavaszi zabálásba kezdenek, főként a nádasokban ívó keszegnépséget pusztítva, nálunk csakis gyűrűsférgekkel lehet rájuk horgászni.

A süllőállomány védelme érdekében, mindenféle műcsali, illetve élő és döglött hal csaliként való felhasználása szigorúan tilos és a csónakos horgászat is rendesen be van határolva. A félsziget körül például semmilyen módszer nem engedélyezett.

Pedig nagyon komoly pecákat lehetne nyomni a nádfalakat párhuzamosan meghorgászva, akár wobblerekkel, akár kanalakkal, vagy a nap közben a nádfalak előtti gödröket vertikális csalikkal, gumikkal átfésülve.

Lehet a jövőben változtatni fognak majd ezen, mert bizony a harcsa jelenléte miatt, egyéb halfajok visszaszorulni látszanak.

A bajszosok átvették az uralmat és sokszor elfoglalják a klasszikus nyílt vízi süllős akadókat, tartásokat is. Arról meg már tettem említést, hogy a sügér, illetve a kősüllő állomány visszaszorulásában, biztosan nagy szerepet játszanak.

Megfogni őket, abban az időszakban, amikor már hivatalosan lehet rájuk pergetni, viszont egyáltalán nem egyszerű.

Az én módszeremmel, felúszó wobblerekkel pedig…

Nos majd úgyis olvasni fogjátok. 😉

Na de mivel is horgászhatunk rájuk tavasszal?

Esőgiliszta, kanadai giliszta, nadály, a leggyakrabban használt élő csalik, tartósságukat – horogállóságukat tekintve, pont ebben a sorrendben.

Vannak parti helyek is, ahol érdemes velük próbálkozni, főleg, ha találunk keszegívást a parti kövezések mentén, de én jobban szeretem, a nádfalakon ívó keszegek környékén, csónakból zargatni a bajszosokat.

Így tettem ezt idén is, több – kevesebb sikerrel.

Március közepe – vége felé már érkeztek a hírek az első fogásokról, úgyhogy ideje volt egy adag nadály beszerzésének és az első próbáknak.

A sekély, gyorsabban felmelegedő pályákon hamarabb indult a hal, mint azon a területen, ahová én csónakkal ki tudok járni, így az első két pecám, kapás nélküli betli lett. A sekélyebb részeken se mozgott még a hal.

A harmadik alkalommal aztán volt végre két olyan kapásom, amik kisebb harcsák lehettek, a negyedik alkalommal, szélben, 4 órás áztató eső után pedig, megtört végre az a bizonyos jég is.

Fogtam végre egyet, amit élmény volt a szakadó esőben, felkoncolni. 😀

Annak ellenére, hogy az új esőruhám, jelesre vizsgázott, a nyakam, meg a vállam jól megfázott, így napokig szenvedtem a fájdalomtól, de akkor is megérte. 😀

A tuti hely, Amundsen és a harcsa. 😀

A harmadik, igen szarul sikerült képen látszik, hogy nem kicsit esett.

A harcsapaprikás, a harcsa mája és a kukoricalisztbe panírozott, kisütött harcsadarabkák mindenért kárpótoltak. Nagy kedvencem a harcsa fejének az alsó része, ahol a mellúszóval csatlakozik.

Imádom azt a hófehér húst lecummogni a csontról. 😀

Az egyik betlis alkalommal egyébként egy nádszál akadt a csillagrombolóba, ami valamiért nehezen engedett, aztán amikor meghúzattam a motorral, valami csattant és ahogy hátra néztem, egy sandra lógott a csónak oldalán.

Bár vízen engem fényévente ellenőriznek – hozzáteszem, egy ideje parton se túl sűrűn – azért megfordultam és a gumihalat kivittem a stégünkre, mert bizony ebben az időszakban, már azért is bünti jár, ha a táskádban – csónakodban találnak egy darab gumihalat. 😀

A nyakamat, hátamat napokra elintézte a a hideg, de aztán pár nap múlva, az újabb érkező hidegfront előtt, újra csónakba szálltam. Az engedélyezett indulás előtt jó 10 perccel – ami ebben az időszakban, reggel hat órát jelent – már a csónakban vártam.

Ki a tököm tudja kiszámolni percre pontosan Veszprémből, azt a hat órát?

Azt azért megjegyzem, hogy volt olyan peca, amikor ketten kajakoztak velem szemben a jó helyért. Na ők biztos, hogy nem hatkor indultak el a kajakokkal. 😀

Egyébként is sokszor olyan rajzás volt a vízen, hogy csak kapkodtam a fejem. Ismeretlen csónakok, még ismeretlenebb kajakosok és bizony volt aki akkor sem köszönt volna vissza, ha ráordítok.

Szóval, aznap végre meg lehetett volna horgászni azt a pályát, ahol tavaly a legnagyobbat fogtam.

Végre nem hullámzott, nem dobálta a víz a csónakot és nem tolt rá 5 perc alatt a nádfalra a súllyal együtt.

Csakhogy foglalt volt a pálya. 😦

És hiába állt ott Olivér cimborám, én nem vagyok az a típus, aki beleáll más nyakába, így az első halat adó pályán próbálkoztam.

Több helyváltoztatás és két óra kapástalanság után, aztán megindultam. Itt a barátomék már öt halnál tartottak és annyival lejjebb húzódtak, hogy, az általuk lehorgászott részen, már nem zavartam őket.

Megkérdeztem, hogy odaállhatok e?

A válasz, igen volt, sőt Olivért tudom, hogy az se zavarta volna, ha már sokkal korábban odaállok melléjük. De én ilyen vagyok és maradok is ilyen.

Két jó kapásom volt, azon a részen, amit már előttem lehorgásztak.

Az elsőnél, annyira izgultam, hogy majdnem elbasztam. 😀

Történt ugyanis, hogy amikor bevágtam a halnak, a bot nyelét nekivertem a motorkarnak és az kiütötte a kezemből a botot, ami hosszában elfeküdt a csónakban. 😀

A hal ennek ellenére megakadt.

A másik harcsa kifektette az úszót és elkezdte bevinni a nádasba.

Emiatt sokkal hamarabb ütöttem be neki, mint egyébként szoktam, de így is annyira letorkozta a csalit a hármashoroggal, hogy a fárasztás közben az úszó végig a szájában volt.

Aztán kiderült az is, hogy nem is letorkozta, hanem a gyomrában tűnt el a horog.

Az első halat eltettem, a másodikat nem volt szándékomban, de az akadást látva, illetve pont, hogy nem látva, végül amellett döntöttem, hogy azt is elteszem.

Ennyi bőven elég is volt nekem aznapra. Nem kevés idő két ilyen harcsát felpucolni és az élmény is bőven megvolt.

Ezek már igen jó halak voltak, a kutyáim pedig nagyon örültek a harcsa “alkatrészeknek”, a fejeket három darabba vágva készítem el nekik. Elvannak vele egy darabig az öreglányok, mire a kopott fogaikkal elpusztítják. 😀

Másnap is lementem. Volt 2,5 órám a szél előtt. Azt hiszem megérte. 😉

Aznap is elvittem egyet. És ez így frissen. Hát na! 😀

Voltam közben domolykózni, az idő is beszart, aztán a hirtelen jött melegben elkezdett zabálni a hal. Egy baj volt, nem volt már csalim és kapni sehol sem lehetett. Már az előző pecán is kilenc darab nadállyal vágtam bele a harcba. Igaz, ha ott a hal és eszik, pontosan elég az a kilenc szál is.

Beáradtak a folyók Ukrajnában, Szerbiában és kiapadt az utánpótlás.

A legjobb héten, a legnagyobb keszegívásban, amikor szó szerint habzsolt a harcsa, csali nélkül maradtam.

Zolika jelentette a mentsvárat, aki a helyi boltban hozzájutott 50 darab, maradék nadályhoz és ha már úgyis hozott nekem egy adag kimart wobblertestet, horgásztunk is egyet.

Aztán úgy alakult, hogy két nap múlva még egyet. 😀

Annak ellenére hogy a nadály elég tartós és a horgon meg is ütköztetem, azért a kisebb harcsák, törpék és egyéb halak is le tudnak belőlük kisebb – nagyobb darabokat harapni.

A szeles időben, hullámzásban előfordul az is, hogy túldobja az ember és a nád szélében landol a szerelés, vagy elakad valamiben a víz alatt, így sokkal több csali megy pocsékba, mint amit a valós kapások száma indokolna.

Próbáltam a brutál méretű, többször felfűzött, megütköztetett esőgilisztát is, mint csalit, de azt annyira támadják az egyéb halak, hogy az én pályámon, két dobást nem értek meg a horgon.

Ezt a tőkés gácsért vélhetően a “vidránk” kapta el, amiről a videót a csukás írásban már posztoltam. Kirakta a torzsára puhulni.

Két napra rá, már meg volt bontva.

Az első napon nekem volt szerencsém, a “nagyhalas” mélyvizes pályán.

A második napon Zolika dobott a tutiba, az én kedvenc helyemen, amit Olivér “a te pályád”-ként emleget. 😀

Ott egyébként rablással mutatta magát a harcsa és nem kellett sokat várni, hogy elhúzza a dugót.

Voltak rontott kapások és kivételesen fogtunk kisebbeket, ami annyira azért nem jellemző.

Ezekkel a halakkal, azért már kellett harcolni rendesen. Hasonló méretű, dagadt jószágok voltak. Illetve még mindig azok, ha más el nem vitte őket.

Bár mondtam Zolikának, hogy vigye el, de nem fordult meg a fejében, egy pillanatra sem.

Egy ekkora harcsa felkoncolása, már kész disznóvágás lenne. 😀

A két nap között pedig megint harcsapaprikást ettem, amit most a feleségem készített el, az ő szájíze szerint.

Azért nagy duzzogva megettem. 😀

Volt olyan nap, hogy csak kicsiket fogtam, a balinok viszont az őrületbe kergettek a rablásaikkal. Ívott a küsz a kövön, zabálták a madarak és a halak is.

Aztán egy küzdős napon. Többszöri helyváltoztatás után, már magasan volt a nap, amikor a kedvenc helyemen, alig 70 centiméteres vízben, valami határozottan elhúzta a dugót és amikor odavertem neki, felrobbant minden. 😀

Mivel egyedül voltam a csónakban és nem akartam, hogy törjön a hal ezért, néhány kép után elengedtem.

100 %-ig biztos vagyok benne, hogy hosszra és súlyra is az eddigi legnagyobb harcsám volt. Igazi, nádi, fekete hátú, a nász időszakhoz közelítő szépség.

Akkor sem vittem volna el, ha üres lett volna otthon a hűtő. 😀 Pedig milyen jól jönne most, néhány vákuumcsomagolt filé. 😀

Ennél a halnál már gondolkodóba estem, hogy jövőre muszáj lesz beszereznem egy erősebb felszerelést, mert ez már necces volt a 120 grammos botnak.

Ha a nádba indul, nem biztos, hogy képes lettem volna kifordítani és persze ennél a halnál fogtak a tavasszal jóval nagyobbakat is.

Két peca jutott még a hó végére, de ezek már olyan horgászatok voltak, amiken nem csak fejben készültem az elsejei nyitányra, hanem megnéztem a csónakos pályán minden lehetséges spotot. De azért horgásztam is, az “én helyemen”.

A vidránk nem csak a gácsért bontotta ki. Gyakran hagyott halmaradékot a stégbejárón, a stégen, de találtam a csónakban is halmaradványokat. És szerencsére félbe rágott törpeharcsák is akadnak az áldozatok között.

Aznap épp egy keszeg maradványai száradtak a stégen.

A helyemhez közeledve rengeteg madár volt a nádban. És bizony a küszívás beindulni látszott.

Csapkodtam a tenyerem, fentem a fogam, hogy mi lesz itt elsején?

Éppen azon hezitáltam, hogy mikor kezdjek? Mivel kezdjek? Hol kezdjek majd? Amikor az első harcsa elhúzta a dugót.

Sikerült a végjátékra baszom nadályokat szerezni. Történt ugyanis, hogy Molnos Balázs felhívott, hogy valahol, vagy 200 kilométerre egy boltba érkezett nadály és hoz nekem is belőle, ha kell.

Hogy a vérbe ne kellett volna! 😀

Ezúton is köszönöm!

A második harcsa aztán megtréfált. Kurva jó halnak tűnt. A csónak felé – alá száguldott. Aztán egyszer csak megkönnyebbült a cucc és a zsinór vége szakadtan lógott a levegőben.

Valamibe beleúszott a víz alatt, ami elvágta a vastag fonottat.

Szarban voltam, mert nem találtam több ólmot. Megpróbáltam a harminc grammos úszóval súly nélkül, de csak két elhamarkodott – elbaszott bevágásig jutottam. Nem éreztem, hogy mikor kellene odaverni a halaknak.

Az egyik stégen ült egy bácsika. Gondoltam teszek egy próbát és hosszas keresgélés után, talált is két megfelelő ólmot.

Pénzt sem fogadott el a kisöreg.

Azt mondta: Jegyezze meg fiatal ember, hogy a vízen mindenki önzetlenül segít a másiknak. Én ezt tanultam az öregektől gyerek koromban. Tegyen maga is így, ha valaki segítséget kér magától. “

Így fogok tenni! Nem is lehet másképpen.

Kicsit amúgy is máshogy nézek az öregekre, mint 15 éve. És valljuk be, a kisöregek között is vannak jó arcok, némi zsiványság meg a horgászoknál csak bele kell férjen. 😀

Mindig Zolibá jut eszembe, az Almádi mólóról.

Volt egy alkalom. Már meg volt a 2 balin + 2 süllője mire Veszprémből busszal leértem. Egy bottal fenekezett, mellette pedig szórta a csattogós effzettet.

Nagyon akarta az ötödik halat, így megkérdezte, hogy nem e lehetne, hogy bedob még egy fenekezőt és ha jön a halőr, azt mondjuk, hogy az az én botom? 😀

Kibaszott nagy franc volt az öreg.

De imádtam a sztorijait, a hangját.

Ahogy mesélt a gyönyörű nagy vörösszárnyúakról, amiket úszós cuccal fogott a kismólón, vagy a csodás színekben aranyló széles kárászról, a hatalmas zöldarany compóról.

Ezeket a halakat annyira szerette – csodálta, hogy mindig elengedte.

Szóval lett két ólmom. Folytattam a pecát és a keleti szél előtt fogtam még egy számomra konyhaméretet.

Másnap rákészültem az utolsó nadályos pecára és közben arról is döntöttem, hogy elsején én bizony a harcsákkal kezdek.

Mert a harcsákhoz, harcsabajusz dukál. 😀

Két kisebb és egy 50 centis vízben, a bevágásnál a vizet felrobbantó 6-7 kiló közötti harcsával zártam.

Ami a legdurvább, hogy olyan küszívás kerekedett a nád előtt, amit évek óta nem láttam.

Több száz balin zabált a pályán, amit egy idő után ott is kellett hagynom, ugyanis négy olyan esetem volt, amikor a felszínen a csónak felé húzott, harminc grammos úszót, felszíni csaliként robbantották le.

A négyből három meg is akadt. 😀

Akkor azt gondoltam, hogy másnap ott kánaán lesz. De persze nem így lett. 😀

Arról a helyről a halak úgy eltűntek fél nap alatt, mintha az életben nem járt volna ott egy sem.

Akiknek elküldtem a videót, a balin őrületről, mind azt írták, hogy ilyen az életben nincs. És másnapra igazuk is lett. 😀

Elsejére készültem egy új típussal, ami az előző évben arató humpback shad vastagabbik – dagadtabb változata, ami a humpback fatshad nevet kapta.

Kurvára éreztem benne a harcsát, igaz elsején még sima BKK horgokkal szereltem.

Volt egy olyan a fejemben, hogy az erős cuccal, azért nem fogok pergetve harcsát, mert a hetvenes fluoro előkének már van egy jellegzetes hangja a vízben, ami riasztólag hat a bajszosokra és némileg befolyással van az 5,5-7,5 centiméter közötti wobblerek mozgására.

Szóval a fonott végére egy not a knot kapocs került, amibe közvetlen akasztottam bele a pink killer színű fatshadet.

Régen pergettem a hosszan tartó tilalmi idő miatt.

Az erős cuccal, nulla fényben, nem volt könnyű pontosan dobni.

Volt hogy a nádfalra került a csali, de volt olyan is, hogy torzsába akadtam.

Mindig sikerült belőle kirángatni a wobblert.

Persze az adott helynek ilyenkor annyi lett.

Szerencsére az elmúlt napok felderítései nyomán, több potenciális spot is a fejeben volt, ahol éreztem a harcsát.

Volt is két kapásom, amikre 1000%-osan nem állíthatom, hogy harcsák voltak, hiszen a későbbiekben más halfajokat is fogtam ezzel a fahallal és szereléssel.

Aztán odaértem az általam korábban “nem csukás”, majd “balinos” öbölnek keresztelt helyre, ahol tavaly megtépett az a két harcsa.

Na azóta “harcsás öbölnek” hívom a helyet. 😀

Totál kuss volt. Sötét éjszaka. Sehol egy kishalmozgás. Sehol egy rablás. És szerintem pont ez volt a kulcs.

Tudtam, hogy “járnak” ott a harcsák, de nem volt ribbilió. Bíztam is a helyben és ez pont elég volt, ahhoz, hogy a második dobásba akkorát üssön bele valami, hogy majd beszartam.

Aztán jött a fekete leves. Megkönnyebbült a szerelés és a wobbler sem veretett. 😦

Ahogy kihúztam a zsinórt, úgy kunkorodott a vége, mint a kismalac farka.

Máig nem értem hogyan, de az előtte torzsából többször ki és nádról lerángatott wobblert tartó not a knot kapocsból, kihúzta a harcsa a vastag fonottat. 😦

Elvitte a wobblert. 😦

Egy pillanatra megsemmisültem, de aztán hamar észhez tértem, mert ott voltak, éreztem, hogy lehet még esélyem.

Gyorsan felvettem az olvasó szemüveget, leguggolva elfordulva felkattintottam a fejlámpát.

Egy újabb NAK kapocsba aksztottam az SFC színű humpback fatshadet, gondosan belefűztem a vastag fonottat. Lekapcsoltam a lámpát és 10 méterrel arrébb megfogtam az év első pergetett harcsáját!

Arra is nagy az esély, hogy az egész Balatont figyelembe véve, az első felúszó wobbleres harcsa volt.

Nem hiszem, hogy rajtam kívül túl sok örült volt a vízen elsején, aki éjjel kettőkor, a vak sötétben, szándékkal harcsára pergetett. 😀

Az elsejei beszámoló többi részét, aki szeretné el tudja olvasni egy korábbi írásban, itt direkt csak a harcsás részt akartam kicsit bővebben kifejteni.

Egyébként a kövezésen is volt később harcsa akcióm. Sajnos a finom cuccról el is vitte a balinok és süllők által is kedvelt minnow wobblerem. 😦

Még tavaly megfogadtam, hogy a tilalmi idő ellenére, ha csónakos éjszakai pergetésre megyek, soha többet nem hagyom otthon a harcsás botot. Többet engem ne tépjenek meg alapon. 😀

Ennek ellenére májusban, a negyedikei még érvényes és balinos cuccal fogott harcsán kívül nem volt hozzájuk szerencsém.

Az időjárás egy káosz volt és amúgy se voltam mindig jókor és főleg jó helyen. 😀

És sajnos a pályámon van egy csónak, ami szinte minden egyes alkalommal, amikor lent voltam – vagyok, ott van és a nádszéli kis vizet is végig basztatja szonárral – livescoppeal.

Nem vagyok szonárellenes – bár sokan azt gondolják – de a nád szélében a halakat felesleges ezekkel a szarokkal zaklatni, abban 100%-ig biztos vagyok.

Mert a harcsát egy idő után már nem csak a szonár zavarja, hanem az alapjáraton pörgő villanymotor zajára is menekülőre fogja. És van, hogy még egy öböl bejáratának a közelébe sem érek, amikor egy kurva nagy iszapfelhő és egy pörs sor jelzi, hogy a bajszosnak nem tetszett a jelenlétem.

Én részben ennek az eszetlen szonárhasználatnak és felesleges halbasztatásnak tudom be azt, hogy az elsejei harcsa után, több pergetett bajszost nem tudtam felmutatni.

Kapásaim voltak ugyan. Volt hogy akkorát vert rá a haresz a fahalra, minta malacot basztak volna a vízbe, de volt óvatos megtolós kapásom is, amiknek a vége általában iszapfelhő és egy hosszan, a nyílt víz, vagy a nádas felé irányuló pörs sor volt.

Szóval legközelebb már egész kevéssel a tilalom lejárta előtt és közvetlen utána voltak olyan eseteim, amikor nem mertem a finom pecával dobni.

Fogtam balint hajnalban.

Ráadásul olyan volt a víz, mintha október lenne.

Fogtam süllőt, torzsás pályán éjjel.

Aztán megint balinokat hajnalban.

És balint éjjel kettőkor, szinte centire ott, ahol elsején a harcsa elvitte a pink killert.

Majdnem beszartam, amikor az első orsótekerés után felrobbant a víz a vak sötétben. Gondolhatjátok, hogy harcsának hittem. 😀

Az erős cuccra, brutálisan intenzívek a balinkapások. Ez a hal például csomót kötött a BKK horogra, ami elsején simán tudta a 90 centi pluszos harcsát. Utána le is cseréltem 3X-es VMC-re.

Aznap is csoda volt a hajnal, mint megannyiszor.

És akkor is volt egy harcsa akcióm már világosban, de csak ez a nagy iszapfelhő maradt a hal után.

És jött a fekete leves. A motorom szétesett. 😦

A veszprémi boltban minimum 3 hetet mondtak, úgyhogy otthon összemókoltam valahogy és egy darabig úgy használtam. De a település határain kívül nem mertem mozogni, egy ilyen ragasztott, kotyogó burkolatú motorral.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy kövezéseken sem találtam olyan ívást, amire kiálltak volna a harcsák. Nem tudtam – mertem messzire menni, a helyi kövezések meg rendszerint üresek voltak.

A nádban meg, bár sokáig tartottam magam ahhoz, hogy én akkor is pergetve fogok harcsát, továbbra is csak a balinok jöttek.

Ott voltak a nádfalakban. Bent durrogtak az ívó küszön a sűrűben, de a wobblerre akkor sem jöttek ki, ha megfeszültem. 😀

A babásodó – pusztuló lengő nád lehetőséget ad a küszöknek arra, hogy ne a nádfalon, hanem a nádfalban, a sűrű nádban ívjanak és ez bármilyen módszerrel meghorgászhatatlan pálya, nem csak pergetve.

A pecákat wobblerrel indítottam. De volt egy alkalom, amikor annyi harcsa volt a pályán a sűrű nádban, hogy betelt a pohár. 😀

A végén azon találtam magam, hogy állok a boltban és nadályt veszek. 😀

Az első alkalommal persze totál kuss volt mindenhol. A második alkalommal egy olyan kapásig jutottam, aminek a nagy könyv szerint akadnia kellett volna.

De aztán már július elején, a törött motorral találtam egy pályát, amin volt némi süllő, éjszakai balin és a nádban harcsák.

Először aznap is wobblerrel kezdtem. Se süllő, se harcsa nem akadt.

Aztán amikor betettem az úszót a nádfal elé, 15 percen belül három hal is elhúzta, amiből kettőt ki is szedtem. Ráadásul úgy, hogy közben a pergetést nem feladva, balinra is dobáltam. 😀

A nadály olyan a harcsának, mint egy szelet torta nekünk. Egy kanál pörkölt, nokedlivel nem férne már be, de az a szelet torta még igen. 😀

Igazi csemege. Izeg – mozog a nádfal mellett. Szagot is áraszt magából ez 1000%.

A bajszos pedig megérzi és az egymillió kishal közül kiválasztja, majd beszívja azt az ínycsiklandó falatkát, ami még befér. 😀

A napkeltés balin az SFC színű sinking pencilre sem volt csúnya, amit a zavaros enyhén hullámzó vízben, két társa követett, a black metallic színre.

Ennyi pont elég is volt aznapra. Volt fárasztási élmény. Jött három szép balin wobblerre. Az SFC színűre eszelős kapással érkezett a fogatlan harcos, a nád sarkán, a kis vízben.

A két harcsát pedig hazavittem.

A májakat, filédarabkákkal, saját termesztésű burgonyával, frissen elkészítettem. Királyi reggeli. 😀

Ebédre pedig nem más volt a menü, mint burgonyás harcsapogácsa, némi friss zöld és kapros – tejfölös mártogatós kíséretében.

Azért kíváncsi lennék, ti mit csináltok a nyesedékkel?

Nekem ennyi maradt a két hal után, úgy hogy aztán én tényleg a fejét – farkát is feldolgozom, minden egyes halnak.

Délután még egy kis sárdagasztás is belefért. 😀

Egy peca maradt még, ahol harcsát is fogtam. Persze megint úszóval, aztán a motort kénytelen voltam leadni javításra és egy hónapig nélkülöznöm kellett. 😦

Ezen a pecán végre fogtam süllőt is. Pergetve. Bluepink színű, hetes waveshaddel, ami nagy kedvencem lett az éjszakai sükkőpergetések során.

De a harcsák aznap sem álltak kötélnek, akarom mondani wobblernek.

Nadállyal azért fogtam egyet.

Egy darabig amúgy sem lehetett megközelíteni a kikötőt, mert a hatalmas vihar a bekötő út melletti fákat sem kímélte.

A legnagyobb fa pedig kifordította a nemrég visszakapott vizesblokkunkat is a földből.

Beszéltem azóta olyannal, aki szintén wobblerbuzi – talán még nagyobb, mint én – és ő is egy harcsáig és egy beeső igen jó süllőig jutott idén felúszó wobblerrel a nádasok mentén.

Annyira agyon vannak basztatva a halak, hogy mire a tilalom lejár, már szonáros pecával sem könnyű átverni őket, a nyílt vizen.

Voltam kint olyan pecán, hogy még vízben se volt a gumihal, amikor a harcsa úszott felénk, megbajszozta a jeladót, aztán unottan meglépett.

De volt olyan peca is, hogy 10-12 harcsa feküdt előttünk és ahogy a gumihal vizet ért, úgy robbantak szét 10 – 12 felé. 😀

Sajnos idén a motor hibája és hiánya miatt sem tudtam akkora területet bejárni a küszívásos időszakban, mint tavaly és a helyi kövezéseken sem sikerült beléjük futni.

Jobb harcsákat, vevőim is inkább a tilalmi időszak elején, vagy a vége előtt fogtak, wobblerrel pergetve.

A hivatalos időszakban, szinte csak kövezéseken fogott küszívásos harcsákról tudok, de oda általában csak a kisebb, 30-60 centisek állnak ki.

A 80-as már ritkának számít.

Ez a humpback fatshad szerintem egy kurva jó wobbler lett.

Én azt az egy harcsát is nagy eredménynek könyvelem el, az idei kurtán furcsa pergető harcsa szezonomban. Egy kis szerencsével az az egy, akár kettő is lehetett volna az első napon, de ezen már kár rágódni.

De legalább láthattam volna egy pillanatra…

Jövőre pedig még jobban rajta leszek, hogy elkapjak ezzel a fahallal néhány bajszos útonállót, mert a wobbleres harcsapergetésnél szerintem nincs feljebb.

Amikor a vak sötétben minden dobásban ott van az a bizonyos, nagy BAMMM!

És aztán mégis váratlanul érkezik meg a várt támadás, az szavakkal szerintem leírhatatlan!

Ott hagytam abba, hogy csodás volt a másnap hajnal és egy kis csukát, meg egy balint sikerült levadásznom.

Rá pár napra mentem legközelebb.

A tipikus nagyhalas helyeken nem sikerült akciót kicsikarni, de a sekélyben ütötték verték a kisebbek az aznap nyerő műcsalit, ami egyértelműen Ottóbá kele kanala volt.

Aztán valami brutálisat vert a száraz nádszálak között, a torzsa tetején a kanálra, de nem akadt meg és ahogy húztam tovább újra lebombázta.

Hát….

Erre szoktam mondani, hogy vakon volt! 😀 Ami az opálos vízben nem is akkora csoda.

A nád szélében nem volt amúgy semmi kishal, a nyílt vízen viszont egyre több. És a balinok elkezdték szedni a vámot, de sokáig nem adták magukat.

Aztán úgy éreztem megvan a kulcs aznapra, hiszen a kis fekete púpost, felfelé tartott botspiccel, nagyon aprókat, de gyorsan – sűrűn rángatva, brutál féknyúzós kapással verte le egy szép őn.

Miközben a halat fotóztam, fordult a szél és a hullámzással együtt véget értek a rablások és az aznapi móka, méghozzá elég korán. 😦

Az éjszakai szállásukról, a gazdák örömére a szőlősökbe igyekvő, seregélyhadsereg látványa azért pazar volt, ezen a hajnalon is. És nem maradtam hal nélkül.

Negyedikén aztán varázs volt a hajnal és ez volt az nap, ami visszaadta végleg a reményt, ami valahol tavaly veszhetett el a folyton mocskos – algás – opálos vízzel kapcsolatos negatív gondolataim és a tüskés – szúrós – ocsmány hínár között.

Tavaly szinte teljes hitvesztésben voltam a nádi csukázással kapcsolatban.

Nincs már az, mint régen.

Akvárium tiszta víz, hatalmas hínármezők, milliárd kishal és mindenhol sügerek, balinok és csukák vadásznak.

A jelen helyzet az opálos – algás, a nyugati medencére jellemző “tisztaságú” víz, nulla hínár, pusztuló nád és hajnalban milliárd árvaszúnyog és az azokat zabáló milliárd küszön, random dolgozó, sokszor megfoghatatlan fogatlanok.

De ez a hajnal, amellett, hogy csodás volt újfent, megint öt csukaakciót hozott.

Persze nem azt a szép tiszta vizes pecát. Mert hiába készítem ki minden hajnalban ottóbá kanalát, wobblereket, sétáló kutyákat, ha alkalmatlan rá a víz.

Megint a kulcstartó volt a nyerő csali. Egyszerűen kell az a pulzáló – rezgő, sok vizet megmozgató, a csukát irritáló, agresszíven rezonáló, vibráló mozgás, ami támadásra készteti a tarka gúnyásokat.

Aznap két átlag csuka és egy igen bátor csapó mellett, három darab 75-ös forma vízi tigristől volt kapásom. Az egyik olyan helyen kapott, ahol évek óta nem fogtam 55-ösnél nagyobbat.

Őt meg is invitáltam az asztalom mellé, aminek a kutyáim is nagyon örültek.

Megesett rajtuk a szívem, látván az éhező, könyörgő tekintetüket és kaptak a máj mellé frissen kisütött filédarabkákból. 😀

Amihez egyébként nagyon passzolt, az előző napról megmaradt, megmelegített zöldségfasírt és a kapros – vegan fölös mártogatós.

A másik két 75-ös forma merőben meglepett. Róluk képem sajnos nincsen.

Mindkettő olyan helyen kapott, amik régen nagy kedvencek voltak, de több éve nem adtak már egyáltalán halat. Még kicsit sem.

Ráadásul ezek voltak az első olyan kapásaim idén, amik nem közvetlen a nád szélébe beeső és elindított csalit verték agyon 30 centin belül, hanem vagy a nádfaltól követték ki a spinnerbaitet – olyan részeken, ahol még a nád széle is full mocsok volt – vagy az öböl szélén található ritkás nádból váltottak ki.

Az első szinte a csónak alatt nehezedett rá a csalira.

Nem volt rendes kapása, nagyon vékonyan akadt, így hamar tarkón ragadtam. Illetve csak akartam, mert a kezemben megőrült, én pedig szerencsére időben eldobtam a víz fölött.

Aztán amikor másodjára tarkón akartam ragadni, kirázta a horgot a pofája sarkából.

Egyértelműen nem fáradt el a rövid pórázon folytatott közelharcban. Ennek sajnos jelentősége lett egy későbbi pecán. 😦

A másik halnak pedig kívülről az állába akadt a horog, így az már az első kiemelés előtt, angolosan távozott.

Öt akció, egy hajnalon és abból három hal, ha nem is nagy, de már igen jó darabnak mondható.

Tényleg visszahozták a hitemet!

További két balint tudtam még összeszedni a folyton váltakozó irányú szélben. A másodikért konkrétan 45 percet motoroztam, szembe szélben, azzal, hogy visszafelé legalább könnyű utam lesz.

Persze nem így lett, mert vissza úton, a lehető legszarabb, szembe – oldalt szelet kaptam, így folyamatosan korrigálni kellett a motorral, hogy nagyjából egyenesben maradjak.

Szerencsére jól bírja, mióta megcsináltattam, de nem volt könnyű az a teljes hónap motor nélkül. 😦

Talán majd azt a pár pecát is megírom, de most jöjjön a következő.

A kilenc balinos.

Mert bár aznap volt eddig talán a legtisztább és a legideálisabb minden körülmény.

Füstölt a víz a sás körül, de csukák nem ettek.

Még kapásom sem volt.

Viszont nem estem kétségbe, mint tavaly oly sokszor. V

annak ilyen napok, amikor nem esznek és kész.

Hajnalban a facebookos árvaszúnyog hiszti hatására készítettem még sötétben egy videót.

Engem amúgy nem zavarnak, csak egy kicsit addig, míg kiérek a csónakkal a nádfalból. Akkor gyorsan lekapcsolom a fejlámpát, a hajnallal meg úgyis elülnek.

A halaknak meg valljuk meg ez kurvajó. Minden hajnalban milliárdnyi küsz és keszeg zabálja őket.

Persze éjszaka ki nem ülnék nyílt vízre süllőzni. De vannak akik, ettől sem riadnak vissza. 😀

Szóval pont amikor a csukás szakasz végére értem, felrobbant mögöttem a víz a napkeltében.

Úgysem voltak a tarka gúnyások, étvágyuknál, úgyhogy szépen, lassan összeraktam a balinos pálcát.

A kapocsba tettem a piros szárnyú, fekete pencilt.

Az esélytelenek nyugalmával dobtam el a wobblert, a nap irányába, hiszen az a hal, akár több száz méterre is elúszhatott volna ennyi idő alatt.

Nem így tett!

Ahogy visszakattintottam a felkapókart és indításként egyet beleütöttem a süllyedő fahalba, felrobbant az aranyhíd!

Eszelősen szép és tökéletes pillanat volt!

Már ezért az egy halért megérte négy után kelni és igaz, hogy a következő halat jó egy óra múltán csíptem el, de végül 4 pályán, 9 hallal zártam.

Volt közte szépségdíjas szintén magányos jószág, egy kövezés mellől.

Volt nyílt vízi magányos, nem túl nagy, de annál deformáltabb jószág.

Aztán fogtam nyílt vízen egy benga, de igen sovány jószágot, egy új típussal, aminek a kilétét egyenlőre fedje homály. 😛

És mielőtt bejött volna a keleti szél, ez az apró fahal, adott még négy további halat, de csak azokat mutatom meg, ahol nem látszik a wobbler. 😛

Aztán már elég későn és nagyon melegben, a keleti szél csillapodása után a pencil, egy strandi bójasor előtt, kiadta a nap záróhalát.

Az eset érdekessége, hogy előtte két perccel mondtam, magamban, hogy milyen fasza lenne még egy záróhalat elkapni és megadatott. 😀

Sokaknak álom, egy ilyen kilenc halas peca és lassan én is úgy vagyok ezzel, hogy nem is kell több, de azt hozzáteszem, hogy egy igazi kishalfocis hajnalon, a kilenc balin csak azért nincs meg kilenc perc alatt, mert annyi idő alatt fizikai képtelenség megoldani.

Viszont ilyen hajnalban idén egyáltalán nem volt részem, sőt csapatbalinra is csak kétszer horgászhattam, még küszíváson, májusban.

Ezt a kilenc halat, ha tetszik, ha nem nagyon sok melóval, nagy területen, négy pályán kukáztam össze és ebből a kilenc halból, négy totál magányos jószág volt.

A maradék öt hal is nagyon nagy, de azért összefüggőnek mondható területen jött össze. Csapatnak azonban azt sem mondanám. Sőt!

Azt hozzá tenném még, hogy volt 2-3 rontott kapásom is.

És akkor jött a peca, amikor nagy hibát követtem el és egy időre bizony parkoló pályára tettem magam. 😀

A hajnal tökéletes volt, bár a víz az előző napi déli szél hatására, inkább hasonlított valami szürke foslére, mint az őszi Balatonra. 😦

Előttem ment le a Hold, mögöttem jött fel a Nap.

És a csukák ott voltak a sekélyben.

Két átlagossal kezdtem, de úgy voltam vele, hogy felesleges őket lefotózni.

Aztán a csukás pálya végén, ahol az előző pecán elcsattant mögöttem az a balin, az aranyhídban, egy olyan öblöt dobtam, ami nagy kedvencem.

Mindig ad halat, minden évben, de idén még nem volt hozzám kegyes.

Az utolsó reményem volt aznap, sőt a víz is olyan tiszta volt, hogy ha nem akadós a terep, akár más csalit is játékba küldhettem volna.

És ahogy döccent a spinner a nádszálon, láttam az árnyat. Jött a kapás és egy szép hatvan feletti lecsavarta a spiccet a víz alá. 🙂

A felhők kezdtek felszakadozni és elindult a balinkeresés.

Két méretformát ütöttem, egy rontott kapás mellett.

A második halért megint motoroztam vagy 40 percet, aztán újra befelhősödött, így úgy döntöttem, hogy teszek még egy próbát a tarka gúnyásokkal.

A sekély már annyira dzsuvás volt, hogy az esélytelen nyugalmával küldtem harcba a kulcstartót a torzsás pályán, a ritka, száraz nádszálak közé.

Fél tizenegy volt.

És ott ahol reggel leszedtem egy ötvenes formát, amikor a spinner elütötte a második nádszálat, a csuka elütötte a spinnert. 😀

Már a kapásból tudtam, hogy jobb hallal van dolgom, de az akadós terep nem tette lehetővé a szarakodást.

A cucc bírta.

Én meg húztam.

Amikor először a csónak mellé ért, hirtelen felindulásból tarkón ragadtam és akkor konstatáltam, hogy ez a hal, nem hetvenes, inkább nyolcvanas, de még inkább annak a föle.

Az ilyen méretet tarkófogással már necces kivenni. Elvinni nem akartam, így egy esetleges megugrás esetén ledobni sem.

Így gyorsan átváltottam kopotyúfogásra.

Nem tudnám megmondani hány száz csukát vettem már így ki. Több százat, az egészen biztos.

De most hibáztam.

Hibáztam, mert ez a hal sem fáradt el a közelharcban.

És erre pont akkor ébredt rá, amikor elkezdtem kiemelni a vízből. És megörült!

Volt már ilyenre eset korábban.

Általában kisebb karcolásokkal, vagy menő “pike knuckels”-el megúsztam.

Most nem így történt.

Ez a hal annyira megkattant, hogy nem tudtam megtartani.

Egyszerűen nem fáradt el a rövid pórázos csatában és vagy a kopoltyúfedele, vagy a tekergésben valamelyik foga, jó 3 centi hosszan és jó mélyen belevágott a jobb kezem hüvelykujjába.

A halat utána kifárasztottam, véres kézzel lőttem róla egy nem túl, jó képet, kiszedtem a csalit a pofájából. ( Ilyenkor persze mindkét egyes horog fogja. 😀 ) Aztán elengedtem.

Csupa vér volt minden. Még a húsom is kifordult. 😀

Véres volt a telefon, a fehér UV álló felső, a nadrágom, a cipőm, meg a bárka is.

Gyorsan lemostam ivóvízzel a sebet. Aztán a méretre vágható sebtapaszból került rá két réteg.

Persze a két “nagycsukás” helyet még megdobtam. Én állat! 😀

De addigra átvérzett a sebtapasz, így jobbnak láttam befejezni a mókát.

Nagyjából egy kézzel kikötöttem, kipakoltam. Három fordulóban kicuccoltam a kocsiba. Hazavezettem, lecseréltem az átvérzett sebtapaszt. Átöltöztem, aztán irány a baleseti.

Három órát töltöttem várakozással.

Szerencsére nem kellett varrni, de mára visszarendeltek.

Ma azt mondta a doki, hogy még a sebösszehúzó tapaszt is leveszi róla, a fertőzésveszély miatt.

A héten minden nap menjek a seb kifertőtlenítésére, átkötésére és a következő két hétre felejtsek el minden műhely munkát.

Por, szennyeződés, Balaton víz mellett, csapvíz sem érheti.

Kicsit azért túlpörögte szerintem a dolgot, hiszen halpucolás közben is előfordul, hogy a süllő, vagy csuka alkatrészek megvágják az embert és még egyszer sem haltam bele. 😀

Annyira nem érzem vészesnek a dolgot, bár szépnek, valóban nem szép a seb. 😀

Nem is fáj, nem is fájt, csak lüktet, ha lógatom.

A meló sajnos csúszik és hiába vannak itt a csukák, hiába kegyes hozzám a víz ezen az őszön, egy pár napig biztosan nélkülözniük kell engem.

Amit ők azért kevésbé bánnak, mint én! 😀

Szép volt ma otthon is a napkelte, már a házakat és a Jutasi úti lakótelepet leszámítva, de azért jobb lett volna a napot a vízen indítani.

Sokkal jobb!

A feleségem egyik reakciója egyébként az volt, hogy most aztán két hétig neki kell mosogatnia. 😀

A fiam, meg annyit írt, hogy még szerencse, hogy tíz ujjad van. A mínusz egy, az nem is olyan rossz arány. 😀

Tavaly nem írtam a csukákról. Nem véletlen. Az ősz katasztrofális volt. Algás – koszos volt a víz. Kevés hínárral. Ahol volt hínár, ott is az a szúrós – tüskés szar, amit én sem kedvelek és a halak sem igazán. 😦

Egyszerűen nem akart letisztulni még a széle sem, így a spinnerbaitet voltam kénytelen szórni szinte egész ősszel.

Két darab nyolcvanasat fogtam, ami nálam még nem a nagy csuka kategória és talán 20 darabot, úgy 2,5 kilósig.

90%-át spinnerbaittel, a maradékot vékony lemezes támolygóval.

Amúgy pontosan ennyi, azaz két darab nyolcvanasat fogtam, nyáron küszíváson, éjjel, wobblerrel, lámpafényben a süllők között. 😀

Erre mondják, hogy nem sok lófasz!

És az okok?

Okok azok vannak.

Igaz nem megyek annyit, mint régen és voltak nagy csukára jellemző kapásaim, sőt egyik alkalommal egy hatalmas ütés és burvány után, egy a nyílt víz felé vezető pörs sor mutatta, hogy bajszos csuka vétette el a spinnert, de az ősz összességében, csuka fronton siralmas volt.

Sajnos az időjárás változás és annak következményei rányomták a bélyeget a csukákra és a csapósügérekre is.

De tényezőként lépett be a törpeharcsa és az egyre nagyobb számban és méretben jelen lévő harcsa is.

Ebben a évben a hínár jelenléte már a nullához tendál.

Már a fent említett ocsmány, tüskés szar sincs…

Mi ennek az oka?

Tavasszal mesterségesen magasan tartjuk a tó vízszintjét, készülvén az aszályos nyárra. Az uralkodó szélirány az utóbbi években északiról a keleti – délkeleti – déli szélre váltott, ami folyamatosan felkeveri a vizet. A felkeveredett vízben, nem jut le elég napfény a fenék közelébe, így a hínár sem tud kifejlődni, úgy, mint régen. És persze a hullámzás is gyengíti, kitépi.

Emellett a tonna számra a tóba öntött ponty sem biztos, hogy sokat segít a hínár kifejlődésében, megerősödésében.

Ha nincs hínár, kevesebb a keszeg, a kishal. Ha nincs táplálékhal mit keresne ott a sok csuka, sügér?

Aztán nyáron szépen lemegy a víz. Bepunnyad, elburjánzik – a keleti medencére eddig kevésbé jellemző alga – és koszos – algás – zaccos lesz a víz.

A csukának és a sügérnek ez kurvára nem jó!

Az Alsóörsi vitorláskikötőben pár éve már októberben akvárium tiszta volt a víz. Tavaly novemberben is úgy nézett ki, mint a barna híg fos….

Emellett a törpeharcsa 100%, hogy a sügér ikráját és az ivadékokat is zabálja, a harcsa meg egyértelműen megeszi a sügeret.

A kormorán is hajtja őket egész télen. És vidránk is van. Tavasszal le is filmeztem.

Én imádom őket!

Gyerek koromban láttam egy emlékeim szerint még fekete – fehér filmet, ami egy mentett vidráról szólt. Azóta is keresem, de a címét sem tudom.

Ha valaki vágja, az légyszíves írja már meg! 🙂

Sokan kérdezik, hogy miért nem sügerezek? Meguntam?

Nem. Egyszerűen töredéke van, illetve még töredéke sincs a10 évvel ezelőtti állománynak. Nem kedveznek annak a halnak sem a változások.

Idén konkrétan három darabot fogtam. Kettőt wtdvel, egyet az új pencillel, igaz nem is nagyon erőltetem.

Nincs miért?

Sajnos….

És akkor még nem is említettem, a pusztuló, babásodó nádat.

A szél állandóan veri a nádast, a szélén először kiszakad a gyökérzete, lengő nád alakul ki.

Majd több száz kilós torzsák szakadnak ki a helyükről, babásodik, szálasodik a nád.

Ezt a csuka és a sügér nem komálja, a harcsa viszont igen, mert imád tekeregni, bujkálni ezeken a helyeken, amik amúgy fészek építésre is tökéletesek. Nem is beszélve arról, hogy ideális ívóhelyek a keszegféléknek.

Igen. Lehet azt mondani, hogy minden a harcsának kedvez. Részben örülök is neki, hogy horgászatok, ezekre a titokzatos lényekre, csak mire hivatalosan is lehet rájuk pergetve horgászni, addigra annyira óvatosak lesznek, hogy iszonyat nehéz őket megfogni.

Küszíváson bele lehet azért nyúlni, de ott általában ezek a 30-60 centis példányok vannak jelen. A 80-as már ritka.

És ahol a harcsa tavasszal – nyáron megjelenik a nádban, ott ősszel ne várjuk a csukákat sem!

Nagy Andris fogalmazta meg az instán az egyik posztja alatt, hogy hová is tartanak a vizeink.

Mondhatni tűpontos, amit ír.

Az engedélyével ti is olvashatjátok.

Na de mindezek ellenére, végre van apropója egy csukás írásnak. Halakat fogtam, nem is akármilyeneket.

Hogy ez egy kivétel erősíti a a szabályt nap volt?

Vagy pont azt a hajnalt választottam, amikor először megmozdultak a gigászok a nád szélében?

Vagy jókor voltam jó helyen?

Vagy ez a három együtt?

Azt sosem fogom megtudni. 😀

Idén érdemben három alkalommal próbálkoztam célzottan a kedvenc tarka gúnyásaimmal.

Első alkalommal két kapásból egyet sikerült lencsevégre kapnom.

De legalább letesztelhettem az új ötös axehead WTD-met. Bár halat nem kellett vele fognom. Egyrészt nem volt balin a pályán, másrészt ebben a fos vízben a felszíni balinozás is a hagyjuk már kategória lett sajnos. Idén talán 10-15 darabot fogtam felszínen. 😦

Második alkalommal egy délután mentem ki a nagy vízre. Minden full északit mutatott, ehhez képest keletivel indult a buli, ami átfordult délibe, majd nyugatiba, naplementére jött meg az a bizonyos északi.

A víz egy merő mocsok volt. A szeles naplementében egy kisebb balin gyilkolta le a dabusht, a napot a betlitől megmentve. 😀

Az elmúlt hetekben – hónapokban végre újra sokat túráztunk. Mostanában egészen jól is voltam, inkább csak az emésztésem baszakodott, de a sok mozgás, egyértelműen jót tett nekem.

A múlt héten érkező hidegfront mégis csúnyán beborított, így a front utáni első kevésbé szeles hajnalon, nem tudtam a vízen lenni. Cimborám fogott is egy szépet.

Aztán összevissza szelek jöttek, kezdtem megint összekapni magam. Az előrejelzések szerint a hajnalokra 1,5 – 2,5 óra finom északi szelet mutattak, majd minden nap jött a keleti – délkeletei – déli szutyok.

26.-án már majdnem elindultam. De aztán inkább a meló mellett tettem le a voksot, azzal, hogy másnap már még jobban leszek, a szél is jobb lesz, meg amúgy is 27.-e lesz na. 😀

Nem vagyok egy babonás ember, de a 27-es szám, az mindenek felett áll. 😀

Egyrészt 27.-én születtem.

Jól van ez még nem nagy dolog, de a feleségem is 27.-én született, ugyanúgy 76-ban, csak másik hónapban.

Talán még ez se lenne, olyan extra, de úgy sikerült összehozni, hogy a fiunk is 27.-én született, csak másik hónapban és persze ő, nem 76-ban. 😀

Azért ez így már elég extra szerintem. 😉

Szóval 27.-e napkelte a csónakban talált.

Konstatáltam, hogy csak az a bizonyos hajnali szél lengedez, a víz továbbra is koszos – algás, de a nád széle egy 10-15 centis sávban tisztább. Na nem olyan akvárium tiszta, mint régen, de ad némi reményt a sikerre.

Két bottal készültem. Az egyik a nagyágyú, a másik a wobbleres – kanalas – ne adj Isten topwateres pálca, bár a topwateres csukafogásban, annyi reményem sincs, mint az előző évben. 😦

Az első öböl és a mellette található nádfal üres volt.

Aztán az egyik kedvenc helyemet fésültem végig, szép szisztematikusan a kis dabushal, amikor a nádfaltól indított kulcstartót határozott kapással leszedte az első csuka.

Nem is akármilyen, hanem egy szép nyolcvanas.

Bár a képen nem látszik, de örömöm határtalan volt. 😀

Elengedtem a halat (bár egy kicsit hezitáltam 😀 ), aztán dobtam még párat az öbölben, de nem adott több halat.

A következő spot, egy apró kis öblösödés – inkább lyuk volt a nádfalban. Régen nagyon sok halat adott, de vagy 4-5 éve nem fogtam ott semmit.

Kicsit rövidnek ítéltem meg az első dobást, de mégis úgy láttam, de lehet, hogy csak látni akartam, vagy inkább csak éreztem, hogy mintha mozdult volna valami a nádfal előtt, a vízben.

A következő dobás tökéletesre sikerült és ahogy kezdett pörögni a kulcstartón a két kanál, egy határozott ütés, rögtön megálljt parancsolt a pörgésnek.

Abba a pillanatban tudtam, hogy nagy hallal van dolgom, de a szigorú pálca hamar felőrölte az erejét.

A hal kifeküdt.

Akkor láttam, hogy milyen hosszú is valójában és azt is, hogy egy jellegzetes kicsi seb van a pofáján.

95 centisre tippletem. Nem sokat tévedtem. 🙂

Itt azt hiszem már a képeken is látszik, hogy mennyire örültem. 😀

Gyorsan elengedtem, aztán emlékeim szerint a levegőt csapkodtam és szerintem elhangzott néhány Ezazbaszdmeg is! 😀

De dobni kellett!

Ott voltam, amikor kellett és végre ettek.

A következő helyen a nád szélében hosszan tiszta volt a víz, így elővettem a finomabb pecát, a drótelőke kapcsában ott figyelt, a zombie tiger színű, 8,7 centiméteres humpback shad.

Itt elég hosszan el tudtam vezetni a wobbler a nádfal mellett, viszonylag sekély vízben.

És mindössze kettőt kellett dobnom, ahhoz, hogy egy szép 66-os pocakos lebombázta a wobbleremet. 😀

Mondhatni, hogy megette a wobbleremet, én pedig megettem őt. 😀

Sorrendben reggeli, ebéd és másnapi reggeli. A zöldségek nagy része saját termesztés, a kenyér saját sütés, a fűszerek pedig kakukkfű, rozmaring és némi só.

Na de itt még nem volt vége a napnak!

A tuti nagycsukás öblök nem adták ki a halat, de aztán a szálas – pusztuló nád között, egy negyvenes forma nem kegyelmezett ottóbá kanalának. 😀

Sokat kellett motorozni, a következő kapásért, de mint látni fogjátok mindjárt, megérte.

Kurvára megérte! 😀

Egy tagolt, széles öblöt kell elképzelni, öbölből nyíló kisebb öblökkel, nádbabákkal.

Ha csuka lennék, én biztosan ott laknék pálya.

Na ehhez képest életemben kettő darab akcióm volt itt. Vagy 10-12 éve fogtam egy ötvenes formát, amire azért is emlékszem ennyire, mert az egyik szilványa, szürkén és élettelenül lógott.

Aztán 6-7 éve egy brutális, 90+-os monstrum ütötte el a herring shadet a nádbaba takarásában, de nem akadt meg, majd másodpercekig lebegett előttem a tiszta vízben.

Na most nem volt tiszta a víz, még a széle sem. Lassan jöttek is a hullámok, de úgy voltam vele, hogy sosem lehet tudni.

Csak ezen a helyen több százat dobhattam, üresen az elmúlt 15 évben, de valahogy mindig éreztem a helyben a halat és most beadta.

Brutális erővel törölte el a kulcstartót.

Azonnal lehúztam a nádfalról.

Sokáig nem mutatta magát.

Nehezen akartam elhinni, de szépen lassan tudatosult bennem, hogy újra egy gigásszal küzdök.

Betört a csónak alá, bele akart menni a motorba, de a jól beállított fék nem engedett neki egy centit sem.

Amikor először mutatta az oldalát, láttam, hogy nagy, de amikor kibukkant, a hatalmas papucs feje, majd utána a széles háta és felfeküdt a tetejére, azt hiszem elhangzott egy húbaszdmeg mekkora! 😀

Évek óta vártam egy ilyen hajnalra.

Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy lesz még ilyenben részem.

Pont a napokban írta Olivérnek, hogy örülhetek, hogy én még horgászhattam nagy csukára azon a Balatonon, ahol ősszel csapvíz volt, és hatalmas hínármezők tele voltak hallal és, hogy soha többet nem lesz ilyen.

Ő meg biztatott, hogy majd októberben.

De hát az elmúlt évek októberei nagyon nem ezt mutatták.

Szóval, brutál, fiatal, erős, fatörzs hátú krokodil volt. 🐊🐊🐊

Tényleg nem vacakolt, nem tologatta a csalit.

Meggyilkolta, ahogy kell!

Amikor először rá akartam fogni, begorombult.

Teljesen a felszínen menekült, mint egy anakonda. 🐍🐍🐍

Kígyózott a teste, ahogy tolta vizet, utána nyúltam a bottal és még a féket is megtépte.

Imádom! 😍

Ez az én pecám!

Elkaptam!

Brutális!

Gyönyörű!

Nincsenek szavak!

Köszönöm Balaton! 💙❤️💙

Másnap persze nem bírtam ki és lementem. 😀

Öt fokkal melegebb volt a hajnal. A víz, ha lehet még koszosabb lett, még keskenyebb volt a tiszta sáv, a nád szélében és kurvára nem ettek.

Egy kicsit fogtam, meg egy balint levadásztam, a nyílt vízen összevissza lófrálok közül.

A hajnal viszont csodás volt.

Megérte!

Tavaly dilemmáztam az Aszófős írásban, hogy menyire ildomos volt annyi balint megszúrni?

Vass Endre akkor azt írta, hogy nem érdemes ezen dilemmázni, annyira ritka egy ilyen peca az ember életében, hogy ünnepnapként kell megélni,

Azt hiszem ez a 27.-e pont egy ilyen ÜNNEPNAP volt, amit mélyen elraktároztam a fejemben, szívemben, lelkemben.

Nagyon gondosan, kitörölhetetlenül és mélyen!

Ezekben a nagy halakban rengeteg kitartás, hajnali kelés, több ezer dobás van. Kőkemény meló, egy hatalmas vízből.

Ezeket a csukákat, nem egy “lavórból” fogtam, amibe tegnap én magam telepítettem őket.

Igazi vad halak és nekem csak ez számít!

Mert képes vagyok a dolgokat helyi értékükön kezelni, sokakkal ellentétben.

Megint régen írtam, pedig lett volna mit, de valahogy mindig közbe jön valami szar…

Ma például egy rövid, de annál durvább vihar söpört végig a Balaton felett, 130-as széllel. Nagyon komoly károk keletkeztek lent.

Pont most posztolt képeket az egyesület a facebook oldalára, hogy a vizes blokkunkra is rázuhant egy fa és az úton is több kidőlt fa fekszik keresztben, gyakorlatilag meg sem tudom nézni a csónakomat, mert nem biztonságos a bejutás. A tűzoltóknak meg akad jelenleg ennél biztosan komolyabb baja is.

Durva károk keletkeztek lent a képek, videók alapján, amiket eddig láttam.

Amúgy ebben a pusztulat májusi októberben, majd később a rohadt melegben nem nagyon volt kedvem se írni.

30+ fokokban melót, kertet, pecát, kutyasétákat, tornát, bármit, így az írást is a hajnalokba – reggelekbe és a késő délutánokba – estékbe kellett – kellett volna beleillesztenem.

Hajnalban azért nem nagyon van ihletem, este meg a tetőtéri kis kuckóban, ahol írni is szoktam, a 30+ fokokban. hát…

Az írás meg nem lehet kényszer, mert akkor semmi értelme.

Másrészt továbbra is szopok az egészségemmel, de már meguntam a saját nyavalygásomat hallgatni. 😀

Szóval elhatároztam, hogy megírom a pecákat, a képek és az emlékeim alapján, szépen sorjában, minél kevesebb sírás – rívással spékelve. 😀

Még május hatodikán egy délutáni pecára határoztam el magamat. Mondjuk akkor pont nem volt meleg. 😀

Felhős volt az idő, fújt a szél is és be is hűlt valamelyest.

Itt már hivatalosan nem lehetett harcsára dobni és én állat nem is vittem magammal a bajszosokra összerakott motyót.

Aztán az egyik öbölben rabolt két balin. Megküldtem a kis púpost és mi verte le első dobásra szerintetek?

Persze, hogy egy bajszos balin…

Iszonyat mázlim volt.

Na nem azzal, hogy megfogtam volna, hanem azzal, hogy rövid rohangászás után, kiakadt belőle, az apró tízes horog. A wobblert azért jól megrendezte.

Esélyem se lett volna kiszedni, abban a sekély öbölben, hacsak nem a nyílt víz irányában indul meg a csónak mellett.

Sokáig nem találtam a halakat, aztán megnéztem, hogy esetleg a csövön nincs e valami?

Az öbölben vannak spotok, amiket Olivér, vagy én neveztünk el, lehet, hogy másoknak nem mondanak semmit, de mi mindketten tudjuk miről is van szó.

Ilyen helyek: Esztike, a Paksi, a babás nádas rész, a nagy csukás öblök, a nem csukás öböl, a te helyed (ezt Olivér nevezte el így), vagy éppen az imént említett cső.

Szóval odaértem a csőhöz és csak annyit láttam a fodrozódó vízben, hogy valami odavert egy baszott nagyot.

Óvatosan, alapjáraton benavigáltam, letettem a súlyt és miközben vártam, hogy megismétlődjön az iménti eset, azt is észre vettem a hullámzásban, hogy a torzsán a nádban ívnak a küszök.

A második rablásnál már a kezemben volt a bot és repült a harcsa által szétgyalázott kis púpos.

9 balint fogtam, kb. 20 dobásból. Az első 6 dobásból, csak azért nem jött ki 6 hal, mert az első dobást elizgultam.

A vége felé azért kockáztatni kellett, mert csak akkor csapták el a humpbacket, ha a nádszálak közül indítottam.

Egy lemaradt hallal és egy rontott kapással fejeződött be a móka.

Ennyi hal volt aznap ott.

És egy rövid keresgélés után hiába mentem vissza.

Az értelme annyi volt, hogy sikerült a torzsába szaggatnom a harcsa által megtépázott, 9 balint adó, kis púpost…

Másnap nem voltam, de zabált a hal a csövön, így harmad nap együtt vágtunk neki a mókának a cimborámmal.

Hát… Nem volt kánaán. 2-2 halra emlékszem és a cimbora egyik balinját, igencsak megnyúzta egy harcsa.

Na jó, a képek tanúsága szerint hármat fogtam. A harmadikat, ami aznap az első volt, emlékeim szerint a szomszéd településen csíptem el. Tényleg bejártuk Tolnát – Baranyát, majdnem feleslegesen.

Egyébként akkor már kezdett beütni a májusi lehűlés és mocskos, rohadt hideg volt. Igazi október. 😀

Amikor kifelé motoroztunk felkerült a kabát és mindkét csuklya is.

11.-én egyedül vágtam neki az öbölnek. Sokáig brutális nagy betlinek nézett ki, pedig elmotoroztam a szomszéd településig.

Végül Esztike adott egy balint.

A majdnem betliből, csak azért lett egy kurvajó peca, mert úgy döntöttem, hogy kikötök és partról fogok süllőt, mit süllőt, süllőket. 😀

Még előtte azért volt egy küldetésem. Az egyik vevő visszaküldött egy hybridet, azzal, hogy neki az előke minden egyes dobásra összeszedi a hasi horgot!

Azt hiszem elég jó mintavétel, ha 15 dobásból nekem ezt egyszer sem sikerült ezt összehoznom. Szóval nem a csalival volt a probléma, hanem vagy a dobástechnikával, vagy a vezetéssel.

Ahogy egyébként ezt sejtettem.

Szóval ott hagytam a csövet, ott hagytam az öblöt és fél óra múlva a parton találtam magam.

A harcsák miatt egy ideje, a 18-as finezzével süllőzök. Kövezéseken. Oda általában nem áll ki akkora bajszos, amivel ne bírnék el, azzal a pálcával.

De mivel még volt reményem balinra és nem akartam két botot cipelni, ezért csak a kicsit vittem magammal.

Már messziről hatalmas csattanásra lettem figyelmes és ahogy másztam le, a bástya mellett megint rabolt.

Elég sok küsz volt előttem, de nem ívtak.

Akkor még.

A balinokhoz sokáig egyáltalán semmi közöm nem volt. A kis púposnak túl sekély volt a pálya. A topwatert meg nem ették, így visszamentem a kocsihoz. Egyrészt kezdett mocsok hideg lenni, másrészt a balinos pálcát és dobozt, ideje volt süllősre cserélni.

Magamhoz vettem egy müzli szeletet, ittam némi vizet, felvettem a kabátot, lassan besötétedett, de a fogatlanok még mindig csattogtak, a küszök meg a hideg ellenére ívni kezdtek.

Lett egy olyan ötletem, hogy az elsején a harcsa által elorzott wave minnow helyett, újra horgzott és bekészített ősdarabok közül, a baby blue színnel elkapok egyet. 😀

Húzva nem kellett nekik, így elkezdtem elég agresszíven, jerkelve vezetni és láss csodát, megjött a várva várt kapás.

Persze egy hal még lehetett volna véletlen, de én mindjárt hármat szedtem le vele, a harmadikat már tök sötétben.

A harmadikat nem kérdés, hogy egy bajszos zúzta le ennyire.

Kegyetlen gyilkosok ezek. 😀

Mint írtam elkezdett ívni a küsz, méghozzá nagyon brutális mennyiségben. És szépen lassan megjöttek a süllők is, az éjszakai balinok közé.

Jó hangok voltak.

Mindenütt.

De úgy nézett ki, hogy a jobbnál jobb wobblerek sorban csődöt mondanak.

Annyira fel is basztam magam a dolgon, hogy egy fél órára otthagytam a pályát.

Szerencsére nem állt oda senki.

Talán a májusi hideg miatt nem hittek a halban és hát eléggé szürreális is volt, 10 fokos levegő hőmérsékletben, küszíváson horgászni. 😀

Lassan azért kezdtem elkönyvelni a betlit, amikor a szemem megakadt a másik oldschool wave minnow FT változatán.

És láss csodát, első dobásra leszedte egy, aztán leszedte még egy, aztán sajnos kabátoltam egy dévért, ami horogszabadítás közben annyira vergődött, hogy kitört a terelőlap a nyerő wobblerből. 😦

Na mondom felteszem a kék hátút és hamarosan megjött a harmadik süllőm is.

Faroktőig 38 és 44 centi közötti halak voltak. A tökéletes tepsiméret. A 44-es ráadásul elképesztő jó kapással jelentkezett.

Izomból leverte a wobblert, de nem akadt meg. Hagytam egy pillanatra felúszni és amikor elindítottam, legyilkolta. 😀

Meg is voltam aznapra, de mivel tudtam, hogy Balázs cimborám vízen van és nem sok sikerük volt csónakból, így felhívtam, hogy hazafelé szerintem érdemes lenne megállnia.

Kettőig lent volt és rommá fogta magát. 😀

Tanulságos peca volt.

Általában ennél jóval hamarabb fel szoktam adni.

Sőt alap esetben, a csónakos peca után azonnal haza is mentem volna.

De aznap volt valami furcsa megérzésem.

Bejött!