Már négy hónapja, hogy életemben először a Pecavilág közösség hatására kipróbáltam a patakon történő csuka pergetést. Akkor egy nagyon eseménydús horgászaton vehettem rész, ami nagyon eredményesnek is bizonyult. Erről egy írás is született akkor ami egy kisebb képösszeállítást is tartalmazott. Régóta terveztem, hogy újra elmegyek, de valami mindig közbe jött egészen tegnapig. Balázs barátommal megbeszéltük már előző héten az indulás időpontját és azt, hogy tolunk egy egész napos patakpecát fittyet hányva minden külső tényezőre, információra. Balázs kishalas úsztatást tervezett és pergetést. Én pergetni akartam elsősorban csukára, de vittem azért egy finomabb pálcát is pár apró gumival, hátha rátalálok a sügérekre, és volt nálam néhány apró wobbler is. A napijegyek megvétele után fél kilenc magasságában már szórtam is szorgalmasan a vizet a múltkor már jól bevált kopytokkal, míg barátom kishalfogással próbálkozott.

Az már pár perc után tisztán látszott, hogy nincs annyi kishal a pályán, mint legutóbb itt jártamkor, és a csukák sem igen mutatták magukat. A part viszont tömve volt az októberi nyártól megbódult kecskebékákkal. Lassan elindultam felfelé, míg barátom a hozott fagyasztott kishallal próbálta a csukákat átverni. Aztán a hírek lassan beigazolódni látszottak. “Feleslegesen” jöttünk ilyen korán, a hírek is arról szóltak, hogy dél körül kezd el enni a hal. A múltkor jól bevált helyek sem adták a halat. 11 felé hívott a főnököm Laci, hogy: Mi a helyzet? Én beszámoltam neki a nagy semmiről, de ő biztatott, hogy mindjárt meg lesz az első. Már dél idő lesz enniük kell! A következő beálló legutóbb több halat is adott. Egy gondolattól vezérelve feltettem egy delalande sandrat, amit egy internetes ismerősöm igen preferál ezen a vízen. Már a lábam alatt járt a csali, láttam, ahogy ingerlően mozog a farka a vízben, mikor egy fejmérete alapján kettes feletti csuka váltott ki rá a nád tövéből, de elvétette. Nem akartam elhinni! Végre ott volt a hal, de elbénáztam. Kicsit lejjebb dobtam, hátha a csuka visszább állt, sajnos a zsinór beakad egy vízre hajló nádszálba. Míg avval vacakoltam újra leverte a csuka. Meg is akadt, de sajnos csak egy pillanatra. Utána többször visszatértem még ide különböző gumikkal, hátha visszaállt a helyére, de nem sikerült becsapnom őkelmét. Lefelé menet aztán Balázs hívott, hogy semmi nem jött úsztatva, kishalat sem tud fogni, így elindult felém pergetve. Amikor a következőt dobtam a túl part irányába éles ütést közvetített felém a botom. Bevágtam és végre a jól ismert érzés kerített hatalmába. Halam volt! Nem volt egy óriás, de a folyóvízi halakhoz méltóan méretét meghazudtolva harcolt a 45-ös körüli példány.

A következő beállóban aztán egy csuka kivégezte a kis kopytot, miután leharapta a farkát. Legutóbb is ezzel fogtam a legtöbbet, sajnos ebből a színből ez volt az utolsó darabom. Feltettem egy hasonlót és már meg is volt a következő kis harcos példány.

Közben megérkezett a barátom is így együtt mentünk tovább, nem túl nagy eredménnyel. Nemsokára a szétváltak útjaink, mivel Balázsnak pergetve sem jött semmi, így egy rövid időre beült újra úsztatni. Néhány helyen próbálkoztam a sügérekkel is, de eredmény nélkül. Egy helyen aztán pici domolykókat láttam a víz tetején, és több szedésnek vélt mozdulatot is láttam a víztetőn. A következő dobásnál a part mellett egy 20 centi körüli domolykó feljött a gumihalért, oda is vert, de nem akadt meg. Innentől kezdve több mint egy órát dobáltam apró wobblerekkel kapás reményében, de eredményt nem hozott a próbálkozásom. Lassan elindultam lefelé, és azon a helyen, ahol az előző két csukát akasztottam megint ütésem volt, de lefordult a csuka. Visszatettem neki a gumit, csak úgy bottal lendítve és húzva, a kis mohó pedig újra leverte.

Ezután már eseménytelenül telt a nap. Valahogy nem voltak éhesek a halak. Talán megzavarta őket ez az októberi nyár, vagy egyszerűen csak nem volt annyi hal a vízben mint legutóbb. Sajnos ez sem egy túlzottan őrzött védett szeglete az országnak. Rengeteg szemétkupac a parton, nádban egyaránt, vízben úszó szemét is előfordul helyenként. De ami kiverte nálam a biztosítékot az a következő képen jól látszik.

A sátortámasznak és ágasnak valót az élő fáról szaggatták le! NO COMMENT!

Négy óra tájban aztán elpakoltam a felszerelést és fáradtan feküdtem el a fűben, míg barátom rendületlenül valatta a vízet.

Volt még három kapása, de sajnos egyik sem akadt meg rendesen. Én már majdnem aludtam, mikor szólt: “Ennyi volt mára!”

Elindultunk, de még idén visszajövünk!

További képek itt.