Május végén voltam a “barbárnőnél”. Mondtam is neki, hogy tavasszal is szerencsét hozott az új séró és szakáll, hátha most is beadja a jó harcsát. 😀
Igaz, hogy sapka volt rajtam, de beadta. 😀
Egy betli után, már közel a tilalom végéhez újra próbálkoztam. A három pálya közül kettőn alig volt valami, a harmadikon viszont ívott egy kevés küsz és volt is pár hang, de inkább bent a nádban.
A közeli kövezés akkor még üres volt, így ebben az öbölben volt minden bizodalmam. Rommá dobtam mindent a 120 grammos bottal és lassan jött a napkelte is, ami nálam a legtöbb szándékkal fogott harcsát adta eddig.
A szomszéd öbölben elkezdett dolgozni egy balin. Addig – addig pusztította a szélhajtókat, míg beindítottam a motort és rámentem. A harcsa veszély miatt nem mertem a kispecát elővenni, amivel balinozni szoktam, így a 18 grammos finezze akadt a kezembe. Előző nap csévéltem rá zsír új tízes madzagot és krimpeltem rá negyvenes előkét .
Dobtam egyet a rablás vélt helyre, majd még egyet. Talán fél métert húztam a kis waveshadet, amit amúgy 5 másik társával együtt pikkpakk elkészítettem magamnak, hiszen múltkor három darabtól is megszabadítottak.
Szóval talán fél métert húztam, amikor akkorát ütött a balin, hogy beszartam, majd vagy 25 métert rohant a nyílt víz felé a wobblerrel, az akkor már tudtam, hogy harcsa.
Beszarás, de megint a finom motyót ütötte le! Szerintem érzik a vastag fonott, vagy a vastag fluoro előke rezgését a vízben és egyszerűen nem mennek neki a wobblernek.
Szóval mázlim volt, mert először kifelé rohant. De aztán eszmélt és elindult a nádba. Éppen egy nádbabát akart megkerülni, amikor utána akartam menni, de izgalmamban hátramenetbe raktam a motort.
Na gondoltam ennek megint annyi. Elbasztam! De mázlim volt, mert a hal ugyan megkerülte a nádbabát, de nem ment bele, sem a sűrű nádba, így utána iramodtam és a motort is segítségül hívva immár újra a nyílt vízen harcoltunk.
Már csak arra kellett igazán ügyelnem, hogy az öböl közepén található stéget ne találja be.
Megpróbálta, háromszor is.
Többszöri csónak alá betörés, zsinórpüfölés után, végre megindultak az első buborékok, aztán még kellett vagy öt perc mire először rá tudtam paskolni a bajszos fejére és végül nyertem.
Számomra új, pergetett rekordot jelentett ez a hal, úgyhogy tilalom ide, vagy oda én kurva boldog voltam!
Saját fahallal becsapni és elkapni egy ilyen csodás erőgépet, leírhatatlan élmény!
108 centiméter volt teljes hosszban. És abban az esetben is elengedtem volna, ha tilalom után fogom.
Egyrészt van még a tavaszi két harcsából, amiket elvittem, másrészt én még mindig szeretem nézni, ahogy egy hal elúszik. Nem célom továbbra sem, hogy az éves kvótát hazacipeljem.
Ráadásul az a 70-90 centi közötti méret szerintem a legtökéletesebb étkezési célra. A tavasszal hazavitt 90+osnak, már zsíros volt a farka.
A videó után felhívták a figyelmemet, hogy az új szabály szerint, az elvinni nem kívánt halat nem tehettem volna le a csónakdeszkára fotózás, vagy videózás céljából. Szóval ti se tegyétek!
Azóta van egy halmatrac a csónakban. És bár fogtam harcsákat a június – júliusi pecákon, de egyik sem volt akkora, hogy használjam a matracot. A savage mérce elég volt mindegyikhez. Bár ha azon megugrik a hal….
Na mindegy.
Miután elengedtem a bajszost, visszamentem az öbölbe, kézbe vettem a 120 grammos botot, a 7,5 centiméteres waveshaddel a kapocsban.
Mi verte le elsőre?
Hát persze, hogy a balin! 😀
Őt nem zavarta a 30-as fonott, meg a 70-es előke. 😀
Hülyék ezek a halak! 😀
Szumma szummárum a harcsa után ránéztem a kövezés melletti területre, de üresnek bizonyult, viszont a kő előtt volt egy kis ívás és rajta néhány balin.
Nem akarom bő lére ereszteni a további történéseket, de egy újabb, csak kevesebb halat adó topwater őrületben lehetett részem (elég rossz arányban akadtak), mint legutóbb, miközben a parti kempingben, rövidgatyás, sörpocakos, más- vagy még aznapos apukák lejtették reggeli tornának csúfolt bohózatukat, valami rettenet “zenére”. 😀
Hajnali csónakosra határoztam el magam. Este írt a cimborám, hogy a nádban mindhárom helyen küszívás van. Ott volt a helyem hajnalban.
Két botot vittem magammal akkoriban, de kellett volna egy harmadik is.
Még most is remeg lábam, ha belegondolok micsoda peca lehetett volna. Írom ezt úgy, hogy így is hatalmas élmény volt ott lenni, aztán meg olyan felszíni csalis balinparádéban volt részem, hogy bárcsak mindig ilyen lenne.
Szóval napkelte előtt egy órával érkeztem. Az az igazság, hogy nem sietek sehova egy ideje. Nem is kellett. Már messziről láttam a rengeteg nagy fehér madarat, ahogy virítottak ki a sötétben a nádfalból az első spoton.
Menet közben raktam össze a két botot és ahogy közelebb értem jöttömre a madarak ellibbentek, az első hangok meg visszhangoztak a fejemben. De nem süllők voltak. Harcsák basszameg!
Ott álltam a csónakban a nádfal mellett, május végén, tilalomban, az erősebb botom 18 grammos, 10-es fonottal és mindenhol harcsa volt. Az öbölben, a nádfal előtt és a sűrű nádban is.
Ha ezt valaki úgy meséli nekem, nem biztos, hogy elhiszem!
Ha azt mondom percenként raboltak, durrantak, forogtak, mozgott a nád, pörsök jöttek fel a csónak alatt, akkor szerényen fogalmaztam.
El sem tudom képzelni mennyi harcsa volt ott és persze jött a dilemma, hogy mi a szart csináljak?
Elbaszott egy tilalmi idő ez. Keszeg meg küszíváson nem lehet hivatalosan harcsázni, de forrt a vérem és a 18 grammos bottal muszáj volt dobnom, főleg, hogy közben egyértelmű balinrablások is hallatszottak – mutatkoztak.
A kis waveshadet tettem a kapocsba. Kevésbé gondolná az ember egy 5,5 centiméteres wobblert harcsa csalinak, de idén is elég sokat fogtak már vele.
Második dobásra kapásom volt, a küzdelem nem tartott sokáig….
A fonottat szétvágta valami az előke felett.
Remegett a lábam, mint a lábam, az utolsó szőrszálam is.
Álltam ott leforrázva, aztán megint durrant egy balin az öböl közepén. Összeszedtem minden erőmet, remegő kézzel feltettem az új előkét és megfogtam a balint.
Annyi harcsa volt, hogy a süllők nem mertek kijönni a küszre és ez a balin is majdnem pórul járt. Ha megnézitek, ott van az egyértelmű harapásnyom az oldalán.
Kérdés, hogy valóban megenni akarják e az őnöket a bajszosok, vagy csak elzavarni akarják a terülj . terülj asztalkámról? De az tény, hogy egyre több balint látni, határozott harcsanyommal az oldalán.
Itt már derengett. Gondoltam a harcsák csak bekussolnak és lesz nekem még pár balin a pályán. Lett is. Még egy. Olyan igazi buffanós, majdnem harcsás rablással mutatta magát. Őt is leszedtem.
Aztán megint egy olyan kapásnak vertem oda, ami tudtam, hogy harcsa…
Percekig úgy tűnt, hogy végre szerencsém lesz, mert a hal nem a nádfalnak, hanem a nyílt víznek indult.
Már pont azon agyaltam, hogy elindítom a motort, talán már nyúltam is a kar felé, amikor a bajszos mintha megérezte volna, hogy mit akarok tenni, lefeküdt és nem mozdult.
Tudtam, hogy csak idő kérdése és robbanni fog. Úgy is lett…
És sajnos a nádas felé indult meg. Amikor nyílt a nádfal, végső elkeseredésemben ráfogtam a dobra, de nem tudtam megfordítani. Csattant a zsineg.
Álltam ott leforrázva, mint tyúk a kopasztás előtt és úgy döntöttem ebből elég. El onnan!
Nem volt könnyű döntés higgyétek el.
Néhány cimborával akkor megosztottam a történteket. Volt aki azt mondta, hogy nem szabadott volna rádobni egyet sem a harcsákra azzal a cuccal, volt aki azt mondta, hogy ő bizony addig dobta volna, míg el nem fogy az összes wobblere.
Az az igazság, hogy utólag sokat gondolkodtam az egészen és nem bánom, hogy megpróbáltam, de pont elég volt az a két akció, amivel két halat pircingeztem fel.
Egyébként júniusban az egyik vevőmnek szintén elvitt egy harcsa egy kis waveshadet, de kb fél óra múlva ott úszott a wobbler a vízen. Szóval nekem kétségeim sincsenek, hogy a a fahalaktól ezek a brutális erejű, ösztönlények hamar megszabadulnak.
Ez a két hal biztos hogy bőven méter felett volt, hiszen előtte és azóta is sikerült több harcsát fognom balinozás közben a kis finezzel ebben a 60-80 centiméteres kategóriában, viszonylag simán. Még partról is. Ezek a halak meg az egyel erősebbel is megállíthatatlanok voltak.
A második helyre már bőven napkelte után érkeztem. Ott is voltak még akkor is harcsahangok, de csak bent a sűrűben. Az egyik torzsán két balin dolgozott, az egyiket le is szedtem, de mélyre nyelt, így nem vacakoltam a fényképezéssel.
A harmadik helyen olyan részen ívott csak a küsz, ahol a wtd jött el egyedül.
Semmi jele nem volt ragadozóknak, aztán első dobásra mégis kicsapta a felszíni ketyerét, majd úgy duplázta be, hogy nem akadt meg. Második dobásra csak egy burvány mutatta a balint a wobbler alatt, aztán már nem kellett neki semmi.
Ha már ott voltam, gondoltam csak megnézem a kövezést, de először nem kellett addig elmennem, ugyanis az előtte lévő öbölben és a nádfalon orgia volt!
Ennyi balinnal idén még nem randevúztam és azóta sem. Sőt az elmúlt években se nagyon volt ilyenben részem. Az a peca volt, amikor nem tudod eldönteni, hogy hova dobj és mivel?
Nem igazi csapatos vadászat volt, hanem hatalmas területen volt sok balin.
Az elején minden dobásra akció – akciók voltak, úgy, hogy a hülyebiztos white walkerrel egyetlen egyet dobtam, az igen tuti ezüst utazóval se sokkal többet és az is csak a végén került vissza, amikor már nem ettek meg mást.
Nagyon sok akcióm volt és nagyrészt végre, szép, erős, kövér, egészséges halakat fogtam.
Ahogy írni szoktam, ütötték, verték, kicsapták, elgázolták, lekövették, szétütötték, szétb@szták a csalikat és a vizet is.
Volt vagy 30-40 látványos akcióm, valahol 15 környékén foghattam belőlük.
Amikor jön a csali mögött a tolóhullám és megállítod, a balin meg elgázolja, mint József Attilát a gyorsvonat (bocs ez morbid volt), az valami elképesztő!
A harcsák miatt totál kész voltam. A szívem még mindig sajgott és összevissza kalapált. Kellett legalább öt hal, amire egy kicsit megnyugodtam és konstatáltam, hogy jó lesz ez így is.
És jó lett!
A nap wobblere egyértelműen a wave the dog volt. Hetes axheadre csak egy kapásom volt, a fatheadet aznap nem ették. A hatos whitewalkerrel, ahogy fentebb írtam csak egyet dobtam. A popper valahogy nem kellett nekik és a hybrid sem.
A wave the dog meg amúgy is szelektál, régen fogtam vele halat és valahogy abban volt aznap a hitem. Kisebb balin ritkán veszi le és csak jobb ezekkel a 60-65-ösökkel hadakozni. 😀
Egyébként ha valaki szeretne ebből a wobblerből, az írjon bátran, mert ez a típus valahogy nem fogyott el az egyik börzén, szóval van minden színből dögivel. 😀 steveolsonhun@com . Küldök képeket, ha kell.
A legszebb hal az utolsó volt és talán ennek volt a legjobb a kapása is. Már alig mutatták magukat.
Ilyenkor még akarok egyet mindenképpen fogni, ezért is került fel az ezüst utazó.
Két rontott kapás után egy komoly burvány jó halat mutatott. Mögé tettem az utazót. Ráburványlott, de nem szedte le. Megállítottam, majd ahogy indítottam nem láttam, de éreztem, hogy jön alatta. Pár méter után tempót váltottam és láttam, ahogy púposodik a víz a wobbler mögött. Belassítottam. Szétnyílt a víz. Kib@aszta a wobblert és a beesőt megölte.
Gyáááááááá!!!
Még a horog is cserés lett, az egyik ágat el is törte.
Hatalmas peca volt tényleg. Miközben motoroztam a kikötő felé már azon agyaltam, hogy én este ha törik, ha szakad, visszamegyek.
Persze a kérdés is ott volt a fejemben, hogy ez mennyire etikus, mennyire szegek vele szabályt? Hiszen ha tilalomban az ember üt két halat, akkor csalit, módszert, helyet kell váltani, nem hogy visszamenni, de nem bírtam ki.
Szerintem 100-ból 99-en nem bírták volna ki. De az is lehet, hogy százan. 😀
Szóval ahogy haza értem, már krimpeltem is a 70-es előkéket és előszedtem a 120 grammos meg a 60 grammos pálcáimat, hogy csatarendbe állítsam és napnyugta előtt már le is szedtem a második helyről azt az egy balint, amit reggel nem sikerült.
Az estéről nincsenek képeim, mert a memóriakártya a nikonban feladta, amit akkor még nem tudtam.
Szóval vártam a harcsákat, de nem jött a töredéke sem. Viszont pont emiatt jöttek süllők is, igaz csak az öbölben dolgoztak és nem a nádfalon. De nem igazán mertem finom cuccal dobni.
Pont azon agyaltam, hogy megnézem a másik helyet is , amikor jött az első csónak, így nem mertem a helyet otthagyni.
A szomszéd öblöt vallatták, ahol szintén voltak hangok, de hamar feladták.
Nem sokra rá jött egy puccos csónak. Ők le is horgonyoztak a szomszéd öbölben és úszóval vallatták a helyet. Volt is haluk. A fárasztás hosszából és a hangokból ítélve 1000%, hogy harcsa volt. Csak a visszaengedés maradt el és a kollégák a fárasztás után azonnal távoztak.
Bár nem láttam a sötétben, de biztos vagyok benne, hogy az a bajszos nem került vissza a tilalom ellenére.
Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy többet a büdös életben nem megyek ki erős cucc nélkül, májusban küszívásra. Én itt vívódok, vergődök magamban szabályokkal, meg etikával kapcsolatban, más meg…
Olyan éjjel egyig tartottam ki. Csak a 120 grammos bottal dobtam sokáig, de kapásom se volt rá. Aztán a 60 grammos pálcával fogtam egy kisharcsát meg egy egész szép süllőt. Itt már eléggé fáradt voltam, így kikötöttem és próbáltam aludni 2 órát.
Aztán 3 után visszamentem. Nekem amúgy is 80%-ban a napkelte környéke adja a bajszosokat.
Az éjjel csendesedő küszívás és egyre kevesebb hang volt észlelhető. Ez hajnalra megváltozott. A küszök felpörögtek és több lett a hang is, de töredéke így is az előző hajnalinak.
Napkeltekor megint letettem az erős botot és a 60 grammoshoz nyúltam. Egy rablásra dobva bődületes kapásnak vertem végre oda. Meg sem tudtam mozdítani a halat. Egy felszakadt torzsás nádfalon kapott a szomszéd öbölben, ahol éjjel úszóval leszedték azt a halat.
De sajnos pergetve esélyem se volt. Míg úszóval a nádfalról merőlegesen lehet azonnal húzni a halat, én párhuzamosan húztam a wobblert, hogy minél többet legyen a a kapászónában. De így a csalit a kagylókkal teli torzsák felett húztam el.
Hiába a 70-es, 80 centiméter hosszú fluorocarbon előke. Ahogy mozdult a hal, a fonott ment el az előke felett.
Itt adtam fel.
Aznap legalább is…
Maradni kellett volna a kaptafánál, vagyis a balinoknál. Hozzájuk talán, egy kicsit értek.
A fiam lediplomázott az ősszel és Pesten helyezkedett el. Igaz, ahol dolgozik, ahhoz nem kellett volna diploma 😀 , de az ő dolga, ahogy az a “Pestmánia” is, hiszen felnőtt ember.
Persze ahogy tud hazajön. Olyankor a feleségem napokra előre főz neki. Jaj annak, aki ebben az időszakban a konyhába merészkedik! 😀
Szóval Pesten melózik, elég idióta beosztásban, így van hogy éjjel fél egyre megyek érte a vasútra. Nyilván ha előtte pecázok, hogy valamivel eltöltsem az időt, akkor inkább a parti peca jöhet számításba, ha utána, akkor a csónakos is.
Így kerülhetett sor még májusban az első idei parti pergetésemre, ahol a balinokat kurvára nem találtam, viszont a cimborák elég szépen fogták a süllőket a napokban, úgyhogy volt remény.
Úgy nézett ki, hogy meg is találtam a tuti helyet, jöttek az első süllők és a jó hangok is, csak éppen semmivel sem tudtam kapást kicsikarni.
Hiába el vagyok szokva az éjszakai wobbleres süllőzéstől…
Sajnos szépen lassan kezdett elcsesződni az idő is és egyre jobban hullámzott, egyre kevésbé lehetett a halakat észlelni.
Ránéztem a cimborákra, akik lent töltik a fél életüket 😀 és ők bizony fogtak, nem is egyet.
Próbáltam ugyan más helyeket is, de végül az első beálló adta kis a szép süllőt, amit meg is hívtam másnapra ebédre.
Volt aki anno megkérdezte, hogy a wave shad azért wave shad, mert bírja a hullámot?
Nem azért, de végül azon az estén az adta be a halat. A 7,5-es.
Már nem tudom pontosan felidézni, hogy mikor vittem – hoztam a gyereket? Vagy mikor mentem le azért, mert a csónakos pályán szar volt a szél?
De 22.-én újra lent voltam. Korábban mentem balinokban reménykedve, de idén a parti balinpeca nem könnyű kenyér. Kapásig se jutottam, miközben többször végignéztem a több kilométeres szakaszt küszöket keresve.
Volt egy hat tagú pontyos csapat, akik két bástyán és egy lépcsőn helyezkedtek el egymástól nem messze. Ment a rakenroll és fogyott a szesz is rendesen.
Végül a lépcsős légiótól balra kezdett ívni a sneci. Ehhez viszont be kellett másznom egy bokros részre és kicsit meg is tisztogatnom, hogy a elé a kő elé tudjak horgászni, ahol a legtöbb küsz pörgött és rajta egy balin.
A horgászat eredménye elég kétes volt, mert bár én is rakenroll arc vagyok és imádom a Sabbathot, de azért elég kétséges volt, hogy ilyen zajhatás mellett kijönnek e a tüskések? 😀
Aztán egyszer csak csörgött a telefon. Balázs cimborám hívott, hogy lentebb talált ívást és elférek én is.
Azon a pályán aznap háromszor jártam és akkor még nyomuk sem volt.
A sötéttel jöttek is a jó hangok.
Valamiért az új humpback shad mellett döntöttem, annak ellenére, hogy múltkor a hullámzásban nem működött, most viszont tükör volt előttem.
És csúnyán adta!
Már első dobásra jó halat ütöttem, de sajnos leakadt. Aztán második dobásra is kapásom volt. Az meg sem akadt.
Kicsit bosszankodva másztam le a kőre a betonfalról, de aztán három dobás, három szép halat hozott. Majd jött egy negyedik is.
A harmadik halnál a cimbora már megkérdezte, hogy nincs e még egy ugyanilyen wobbler a dobozomban, mert akkor einstandolná! 😀
Akkor még nekem is csak egy – egy darabom volt a két méretből, azóta a kicsiből első körben jutott ő is egy 6,7-eshez és fogja is vele a tüskéseket.
Aznap biztos foghattam volna még, de mivel eltettem három süllőt, így befejeztem a bulit, ahogy a rakenroll arcok is a pecát, mert 11-kor már kiütve feküdt mindegyikük, épp ahol a kóma érte őket. Székben, járdán, betonon. 😀
24.-én mentem legközelebb.
Mivel éjjel fél egyre kellett mennem a vasútra a fiamért, ezért előtte gondoltam megint belenézek a süllőkbe. 😁
A pálya nagyon ígéretes volt. Az első hangot, mindjárt meg is fogtam. 😍
Kisebb volt, mint az előző napiak és ahogy nyúltam érte le is maradt, de nem bántam. Gondoltam itt a kánaán. 🤣🤣
Aztán több ütemben csapott le a vihar. Villámok, dörgés, szakadó eső, majd a szél is megérkezett.
Emellett a viharban megszaporodtak a pergetők is. 🤣 Már vagy nyolcan vallattuk, a magukat egyre kevésbé eláruló, hangok alapján nagyrészt nem túl nagy halakat.
Kocsiba pattanva az egyik nyugis periódusban találtam még pár jó hangot egy másik szakaszon, de aztán a szél végleg szétverte a bulit.
Aztán volt még egy alkalom, ahol csónakkal kezdtem. Hullámzott, de gondoltam a nyugati kő egyik oldala csak jó lesz, vagy a nádban találok halat.
Akkor lettek kész az első Sauron szemű walk the frog WTD-k. Másodikat ha dobhattam a kékkel.
A kő egyik oldalát vallattam. Ott viszonylag csendes és a kő szélében tiszta volt a víz.
Egyszer csak láttam, ahogy egy sötét, köpcös árny jeleik meg a felszíni ketyere mögött. Azt hittem, hogy bitang nagy sügér. Addig játszottam, variáltam a csalival, míg végül tolóhullámmal eltörölte.
Sajnos a súly nem volt lent és a szél a hal felé nyomott, az meg jött be alám. A csónak mellett vettem észre, hogy nem csapó az illető, hanem egy brutális nagy vörösszárnyú keszeg!
A fék persze nem egy ilyen puha szájú halhoz volt kalibrálva és csak egy horogág tartotta. Betört a csónak alá és sajnos lemaradt…
Biztos vagyok benne, hogy teljes hosszban verte a 40-et… Életem egyik legszebb fogása lett volna, de a peca már csak ilyen. Majd elkapom legközelebb!
A szél egyre jobban ellehetetlenítette a pecát és további halakat sem találtam, így ismét a parton találtam magam.
Mielőtt megjöttek volna a süllők, egy füredi srác odajött hozzám, hogy nem voltam e kint mostanában?
Akkor már vagy 3 hete csak csónakból pecáztam, így mondtam, hogy partról nem.
A srác nagyrészt perget, de néha van ilyen pontyos kattanása. Csütörtök hajnalban ment haza az éjszakai pecából és vasárnap amikor benézett a csomagtartóba, akkor jött rá, hogy valami hiányzik!
Baszki a komplett bojlis cuccát kint hagyta a bástyán!
Annyira fáradt volt, meg annyira hozzá volt szokva a kevés cucchoz, hogy az egészet otthagyta. De hogy erre miért csak vasárnap jött rá, azt nem tudom!?
Sajnos az este érkeztével beszaggattam a nagyobbik humpback shadet, de akkor már volt remény, hogy tudok hozzá terelőlapokat szerezni Svédországból.
A kisebbet nem is mertem dobni igazán. 😀
Nagy meglepetésemre aznap este nm rajzottak ki a pergetők, pedig a víz tökéletes volt és meg is találtam a tuti beállót.
Egy jobb hal után jött két kis süllő, egy kis harcsa és volt még két kapásom, de aztán megint jött az a rohadt szél, meg menni is kellett a gyerekért.
Ennyit a partról egyenlőre. A következő beszámoló már egy olyan csónakos horgászatról fog szólni, ami majdnem életem legjobb pecája lett. Majdnem….
Ez a bejegyzés a vásárlóknak szól, akik persze egyúttal akár olvasók is lehetnek.
Ahogy egyik nap a wobblerboltba is kiírtam az általam készített fahalakat ezentúl börze formájában lehet majd beszerezni.
Rendelés nem lehetséges!
Az elmúlt 1,5-2 év azt mutatja, hogy számomra ez a legegyszerűbb, legstresszmentesebb formátum, amivel a wobblereket értékesíteni tudom. A facebook oldalon börze formájában meghirdetett műcsalik 95-100% között fogynak el egy órán belül.
Nincs para, nincs kényszer, nem kell időre melózni. Nem kell, akár 5-10 különböző típusú wobblerből pakkokat összerakni. Nem kell egy 38. színt fújni, amit éppen a rendelő szeretne.
Nincs az, hogy miért nincs ez, meg az a szín azon a típuson is?
Miért nem zöld a szeme?
A torka miért sárga, miért nem narancs?
Nekem ayu szín kellene, de legyen telibe fehér a hasa, nekem meg SFC, de ne legyen fóliás.
A múltkori spotliteon kettővel több pötty volt, azt jobban ették.
És még sorolhatnám a végtelenségig…..
Higgyétek el külön titkárnőt kellene alkalmazni, hogy ezt az “őrületet” lekommunikálja.
Képtelenség ezt mind észben, fejben, papíron tartani. És rengeteg időt, energiát emészt fel a folyamatos kommunikáció, nem beszélve arról, hogy hiába adtam meg egy e-mail címet a kommunikációra, mindenki ott ír, ahol éppen kedve van. És van aki simán megsértődik, ha megkérem, hogy e-mailben írja le mit szeretne.
Minden szempontból egyszerűbb nekem blokkokban dolgozni. Ha rendelek mondjuk 50 darab hat centiméteres WTD blankot Zoli barátomtól, akkor azt nekem egyszerűbb, gazdaságosabb egyszerre elkészíteni, nem hónapokra, pakkokba széthúzva.
Ezen belül pedig szeretek a színekkel játszani. Nem szeretnék egy hónapban 30 darab, ugynolyan whitewalkert készíteni. Nekem sokkal jobb, ha mellette kísérletezhetek a színekkel, még akkor is, ha azokat nehezebb fújni – pöttyözni – foltozni. És ebben az esetben sokkal szebb lesz az az 5-6 darab whitewalker is, amit készítek.
Az a sok fehér nem csak a szemet égeti ki egy idő után. 😀 Persze ezt a hype-ot magamnak köszönhetem. 😉 😀
Aki követi a facebook oldalt, az láthatja, hogy a többi szín is mennyire eredményes, pedig a kapott képek töredéke sem kerül fel.
Ha nem megrendelésre dolgozok, akkor a wobbler készítés közben tudok fejlődni festésben is. Új színek ugranak be. Új típusokat tudok készíteni, vagy régi típusokat még szebb – tökéletesebb formában visszahozni.
És hát a wobblerkészítés lényege pont a kreativitás, folyamatos fejlődés.
Ebben a galériában találhatók olyan wobblerek, olyan színek, amik a wobblerboltban nem szerepelnek és már az én végtelenül kritikus szememnek is tetszenek 😀 és nagyon eredményesek is.
Viszont ennyi színt semmi értelme oda feltölteni, mert akkor egyes megrendelők még több típust, színt kérnének és képtelenség, gazdaságtalan, értelmetlen egyszerre annyi típust – színt gyártani.
Ha nem a börzét választanám – választottam volna, mint út, akkor nem lenne most fathead wtd, popper, hybrid és humpback shad sem, és valószínű, hogy “Sauron” szemű, béka mintás crankek és wtd-k sem lennének.
Például a humpback shad első 10 példánya 2 évet állt egy dobozban lefestve, befejezetlenül, ami részben az időhiány miatt alakult így, most meg, hogy befejeztem ontja a halat és nem csak nekem.
Biztosan vesztek így vevőket. Nem tudok és már nem is akarok mindenkinek megfelelni, ebben az egészben szétszakadni. Sőt azt is tudom, hogy sokan nincsenek a közösségi médiában jelen, de jelenleg nem tudok ennél jobb platformot, egyszerűbb módot az általam készített wobblerek értékesítésére.
Nyilván egy webáruház lenne az optimális, de higgyétek el készletet gyártani csak úgy lehetne, ha egy évig nem adnék el egyetlen wobblert sem. Na annyi idő alatt meg pont el is felejtenének.
Vannak persze jól működő, egyszerűbb régi színek is, mint például a crankek esetében a szivaccsal foltozott felületű dizájn.
A fent leírtak nem azt jelentik, hogy ezek mind megszűnnek. Hanem azt, hogy lesz olyan hónap, hogy szivacsos technikával foltozott crankek lesznek, lesz olyan hónap, amikor pisztráng mintásak, lesz olyan hónap, amikor fóliás alapúak és lesz amikor Sauron szeműek.
De olyan, hogy egy hónapon belül minden dizájn legyen, nem lesz többet.
Bonyolult, összetett ez az egész dolog.
A megfelelő, anyag és alkatrész beszerzése is egyre nehezebb lett az elmúlt pár évben.
Például a humpback shadhez egy Svédországban élő cimbora segítségével tudtam terelőlapokat venni, de ott van a műgyanta, amit az Angliában élő volt főnököm segítségével szerzek be, vagy ott a balsa fa, amiből jó minőséget Németországból lehet beszerezni.
Egyébként ennyi típushoz képtelenség egyszerre minden szükséges alkatrésszel, anyaggal egyszerre rendelkezésre állni.
Volt olyan is, hogy egy évig nem lehetett itthon jó minőségű 10-es méretű horgot kapni, nagy kiszerelésben. Voltak olyan wobblerek, amiket kénytelen volt, vagy méreg drágán beszerzett, de kiváló horgokkal értékesíteni és volt olyan is, amit kínai horgokkal voltam kénytelen eladni.
Szóval rengeteg stresszes része van ennek az egésznek, nem akarok folyton a rendeléseken is parázni.
És vannak aki képesek két hetente rám írni, hogy mikor lesz kész a pakkja?
Volt olyan is, aki versenyzőként, úgy gondolta, hogy ezt a több hónapos várakozási időt neki nem kell kivárnia…
És volt aki azt gondolta, hogy ez a több hónapos várakozási idő, nem más, mint kamu, reklám duma.
A kedvencem, amikor azt írja valaki a kész pakk láttán, hogy már megvette máshol. 😀
De van olyan is, aki vissza sem ír, az elkészült pakkját látva. És akkor ezek mind mehetnek börzére.
Szóval én nem látok – tudok jobb megoldást, mint eleve a BÖRZE!
A facebook oldalt mindenki megtalálja, aki igazán szeretné. A nagyobb börzéket pedig minden esetben előre bejelentem.
Én ezt látom most egyedüli lehetőségnek, hogy a lehető legtöbben horgászhassatok az általam készített fahalakkal és sok élményt szerezettek, vagy éppen fogjatok egy ebédre – vacsorára való halat. Kinek éppen mit jelent a horgászat.
Aznap háromkor már vízen voltam tüskéshátúak reményében, pedig bőven elég lett volna hatkor kihajózni. 🙁
Süllő az nulla, de legalább rohadt hideg volt a vízen az északi szélben. 😃
Na jó kicsit hazudtam, mert az egyik pályán volt pár süllő, de nagyon random és persze soha nem mutatta – hallatta magát egyik sem a csónak közelében.
Tényleg mocsok hideg volt! Ha nem vittem volna be magammal egy softshell kabátot pluszban és ha nem készítek reggel egy termosz meleg teát, fél ötkor úgy kijöttem volna a vízről, ahogy kell. 😃
Jó sokat motoroztam, de végül találtam 3 lokális, kis küszívást. Némi információm az elsőről volt, ott jött mindjárt 3 hal, 5 akcióból, aztán bekussoltak.
Ezen a szél és hullámzás által felszaggatott torzsán ívott a küsz. A képen látszanak is a kishalak ahogy kidobálja a hullámzás. Tök jó pecák vannak ezeken a szél és hullámzás által felszaggatott torzsákon, csak éppen ez is egy jele annak, hogy pusztul a nád. 😦
Sok helyen. Olyan helyen is, ahol az ember, csónakkijáratokkal nem szabdalta szét a nádast és a környéken sincs egyetlen, új, a mederbe messze benyúló kövezés sem, ami miatt az áramlási viszonyok megváltoztak volna.
Megfordulni látszik a felmelegedéssel párhuzamban az uralkodó szélirány és rongálja a nádat rendesen. A magas vízállás is nekünk horgászoknak kedvez igazán, a nádasnak nem. Az elmaradt telek miatt, több éve a nádvágás sem lehetséges, így nehezebben újul meg.
Hát ez van. Remélem az én életemben azért nem pusztul ki végérvényesen.
A másik 2 ívás, annyira kicsi volt, hogy csakis a kócsagokat, gémeket látva találhattam rá mindkettőre. Rablás először nem is volt egyiken sem, de hal az igen. 😉
A második helyen 3 hal volt kézben, 3 kapásból. A harmadik pályán az első 2 kapást elcsesztem, aztán rájöttem, hogy a sekély vízben felfelé tartott bottal, közepes tempóban húzott humpback lesz a nyerő.
Amint így vezettem a kis púpost négy akcióból négy kijött vele.
Sok halat nem hagytam egyik pályában sem.
Akkor még nem sejtettem, hogy milyen események várnak még rám az utóbbi két helyen. Ahogy azt sem, hogy a képeken látható fekete humpbacket egy harcsa elragadja majd tőlem. 😦
Kép nem készült sok. Nem látom értelmét az egyen balinok folyamatos fényképezésének. Csak három nagyobbat fényképeztem le.
Az előző bejegyzésben szerepelt két harcsából készült étel. Egy kedves olvasó kommentben kérte a recepteket. Gondoltam ide biggyesztem a bejegyzés végére a recept, illetve a videó linket, amik alapján az ételeket készítettem.
Krumplis halpogácsa, amibe én harcsa filét tettem:
Jött a hír, hogy a csónakos pályámon egy torzsás részen beindult a küsz, szépen fogták a balinokat. Már nem tudom miért, de csak két nap múlva tudtam rámenni hajnalban süllők és balinok reményében.
Süllőkhöz kicsit későn értünk ki, de még ott voltak, viszont a balinok nem igazán jöttek akkora számban, mint az előző két napon.
Nekem balintól csak kapás jutott, a cimborám fogott egyet sötétben, míg én a torzsáról lerántott wobbler és előke katyvaszból próbáltam valami használhatót összehozni. Süllőtől viszont nekem volt csak értékelhető kapásom.
Az első a nagyobb humpback shadre még nem akadt meg, aztán a kisebbet olyan szinten leszívta egy, hogy aznap meg kellett hívjam ebédre.:D
Akkor még nem tudtam, hogy ez a wobbler mekkorát fog menni a későbbiekben. És azt sem, hogy milyen nehéz lesz hozzá alkatrészt, terelőlapot szereznem. 😉
Ezt a típust két éve találtam ki, aztán valahogy festett állapotban egy dobozban állt az a 10 darab, amihez volt terelőlapom. Még januárban befejeztem. Egy – egy SFC megtartottam a két méretből, a többit elpasszoltam én hülye. 😀
No de maradjunk a csónakos pecánál. Ahogy fentebb írtam a balinok nem tobzódtak, így megnéztük a két kövezést és az egyiken fogtunk egy – egy darabot kis wobblerekkel. Azon a helyen 90%-ban van egy – egy balin, csak nem mindig lehet őket elkapni. Most el lehetett.
Ha már gasztró, akkor itt van két kép, hogy a harcsákból, amiket elvittem, milyen kaják készültek?
Lecsós harcsaragu barna rizzsel és és burgonyás harcsapogácsa, kapros mártogatóssal.
A következő pecán meghívott voltam. Míg Olivér babrált a technikával egy rontott kapás után leszedtem egy jó balint a kis púpossal.
Neki is volt egy kapása, de aztán sem ott sem a laposon nem mutatták magukat. A nád előtt fogtunk még egy – egy kisebb jószágot és a kő előtt ő fogott egy szebbet, aztán a süllők nyomába eredtünk, hiszen hírt kaptunk egy helyről, ahol szépen fogtak gumival az azt megelőző napokon.
Dobtuk is helyet serényen. Több beállásból kis süllő és köves, meg rontott kapások után nem messze tőlünk kishalfocis jelenetre figyeltem fel. Talán délután kettő lehetett.
Aztán megint robbant és csak robbant a víz. Már szóltam is a cimborának, hogy ha lehet én tennék a süllőkre. 😀
Igazi őrület volt előttünk vagy fél órán keresztül. Végre egy olyan peca, ami minden felszíni csalibuzi horgász álma. Repült ott minden kérem, kishal, nagyhal, fahal, minden. 😀
Elképesztő kapások sorában volt részünk. Ütötték, verték, kicsapták, bombázták, szaltóztak, víz alá vitték a felszíni ketyeréket. Volt olyan, hogy egy húzáson belül három akciónk volt, vagy éppen láttuk, hogy jön a balin a wtd alatt és megállítva azt, elütötte.
A legdurvább talán az volt, amikor cimbora fényképezett, kezemben a hallal, miközben a wtdje a csónak mellett a vízben lebegett és abban a pillanatban, amikor felvette a pálcát, ledurrantotta a balin a felszíni wobblert. 😀
Az utolsó halat az új 7,5 centiméteres jerkkel szedtem ki, ami a minijerk, eggyel nagyobb változata, aztán csend lett.
Próbálkoztunk még a süllőkkel, de már nem voltak ott a helyen, ahol a előző napokban, így tovább keresgéltünk.
Egy kezdődő küszíváson volt pár balin a bokrok, fák árnyékában, de nem adták magukat. Rápróbáltunk a sekélyben gumival is, mert a szonáron volt pár jó jel, de csak tilalmas köves és kis süllő jött így odébb álltunk.
A további keresgélések nem sok eredménnyel kecsegtettek és közben a vihar szele is megcsapott minket.
A nyugati medencében már piros jelzés villogott, nálunk még csak sárga, de gyűltek a randa felhők rendesen. És bár ott kellett volna maradni a küszíváson, nem mertük bevállalni, mert túl messze voltunk kikötőtől és ha kint ér a vihar, abból csúnya dolgok lehettek volna.
Aztán visszafelé egy másik pályán Tünde szemem megint kishalfocira lett figyelmes, vagy 300 méterre.
Először azt gondoltam csak egyetlen balin volt a tettes, mert sokáig nem ismétlődött meg az eset, aztán amikor vonalba értünk berobbantak. Nem volt kérdés, hogy megnézzük a helyet! 😀 Ennek még bele kellett férnie. 😉
Rablás mögé dobtam az új fatheadet. Közben Olivér mondta: Egy, kettő, három, most veri le. És abban a pillanatban robbant a víz, ahogy kellett. 😀
Igazán szép balin volt, amit egy kisebb társa és pár rontott kapás követett. Nem volt akkora a banda, mint amikbe kettő után futottunk bele. Hamar szétcsaptuk őket a sekélyben.
Mire kiértünk szemerkélt az eső, de végül a vihar elkerülte a térségünket.
A következő peca részben ehhez a pályához köthető, csak most abban az irányban egyetlen balint sikerült leszednem a laposon, az viszont olyan kapással szedte le a kis púpost, hogy a lábam is beleremegett. 😀
A halakat végül a másik irányban találtuk meg az alatt a bokorsor alatt, ahol az első napon a kajakos süllővel kezdtem az évet.
Ott ívott a küsz a bokrok alatt, amit csak kis süllyedő wobblerekkel lehetett jól meghorgászni a hullámzó vízben.
Az egyik lyukból 5 halat szedtünk ki egymás után. Az volt a trükk, hogy a bokorhoz a lehető legközelebb kellett dobni, és egy picit süllyedni hagyni a csalit.
Vagy a süllyedő fázisban, vagy az első twitchelő mozdulatba vert bele a legtöbb hal. Szépen fogtunk belőlük, de aztán elcsendesedtek.
Keresgéltünk még süllőket, nem sok eredménnyel, illetve balinokat a nádban, de nem találtuk őket.
Az egyik öbölben azért nagy élmény volt megfigyelni a forgó, farkával sokszor a vízből kicsapó, fészkét tisztogató harcsát.
Visszafelé azért fogtunk még egy – egy halat ha jól emlékszem, de aztán a cimborán úgy dobta fel a bokorra a wobblert, hogy menni kellett érte, ezzel egy időre kivégeztük a helyet.
Kifelé találkoztunk még ismerősökkel. És mivel dumáltunk vagy fél órát, így a hely is nyugton volt egy kicsit és Balázs cimborám szintén eredményes volt a kis fekete humpbackel.
És hogy miért lett ez a bejegyzés címe?
A kishalfocis felszíni pecán azt hiszem végig fülig érhetett a szám a sok rontott kapás ellenére is. És ahogy ott álltam vigyorral a képemen az egyik csalicsere és megakasztott hal után, Olivér csak ennyi mondott:
Ez vagy te!
Igen. Ez vagyok én. 😀
És még szeretnék is lenni jó sokáig és ezért mindent meg is teszek.
Mint ahogy az elősző bejegyzésben említettem újra kajakoztam, három alkalommal, több, mint egy év után. Pedig nagyon nem volt benne a pakliban, viszont május elsejére ez volt talán az egyetlen esélyem az érdemleges halfogásra.
Napi 120-150 fekvőtámasszal próbáltam magam fizikailag is kicsit megerősíteni az elmúlt hónapokban, legalább kiderült, hogy fel tudom e még tenni a kajakot a kocsi tetejére?
Mivel fel tudtam, így gondoltam, akkor evezni is tudok majd, aztán a peca végén valahogy csak újra felszenvedem. 😀
Elég szar időt mutatott elsejére, a csónakos pályámon erős széllel, kb az egyetlen olyan településen, ahová ki lehet és egyáltalán érdemes még partról kimenni szinté nem kecsegtetett semmi jóval.
A kajakos pálya is necces volt, de úgy voltam vele, ha szar a helyzet a parton, akkor legfeljebb hazamegyek.
Nagy flash, hogy amióta nem fosok, nem kell 1,5 – 2 órával korábban kelnem, hogy elinduljak valahová, így több idő jut alvásra is. 😀
Napkelte előtt talán 30 perccel érkeztem, igazából balinokkal számoltam leginkább. Mielőtt leteszem a kajakot, le szoktam azért sétálni a vízhez. A helyi strandon kicsit hullámzott, gondoltam elsétálok a “sólya helyig”.
Ahogy leléptem a vízhez fröcsögésre lettem figyelmes. Mellettem ívott a dévér. Ahogy rávilágítottam a vízre, tele volt minden küsszel. És volt két süllőhang is.
Nem volt több kérdés a fejemben! 😀
Vissza a kocsihoz. Leszedtem a kajakot. Összeraktam a c-tugot (speckó kajakkocsi). Bepakoltam. felkaptam a gumicsizmát és irány a víz.
Nem sokat időztem azon a helyen, ahol a dévérek ívtak, mert a magas víz miatt nem lehetett behorgászni a bokrok alá. Bíztam egy spotban, ahol erősen szokott ívni a sneci és így is lett.
A baj az volt, hogy a hullámzásban nem nagyon tudtam megfelelően ráállni a bokrokra, meg a nap is jött lassan. Ennek ellenére a szezon első hala egy süllőcske lett, amit egy 7,5-es waveminnow-val szedtem ki, ami az egyik facebook börzén megmaradt.
Nem nagy, de süllő és azóta mit ment ez a wobbler, amíg bent nem maradt a kőben! 😦
Ha előbb értem volna ki, biztosan nem egy süllővel zárom az első peca ezen részét, de nagyon a végére értem ki a bulinak.
A bokros rész után van egy fasza kis öböl, ahol szinte mindig van balin, vagy balinok, így volt ez azon a hajnalon is.
A nád sarkán rabolt is egy hal. A wave minnow lett a ő(n) végzete is. Süllőre legtöbbször simán csak húzom, balinra twitchelem. Jóval túldobtam a rabláson, szépen ütöttem, ahogy kell, az egyik twitchelő mozdulatot be is szopta rendesen.
A következő balinnak már a felszíni kellett. Az akkor még WTD2024 néven emlegetett, azóta fathead WTD-nek elkeresztelt új felszíni csalim fehérre festett változatát torkozta le ugyanennek az öbölnek a közepén.
Az az igazság, hogy itt már fülig ért a szám. Alig 20 perce kezdtem el érdemben horgászni és három halam volt. A szél is fordult, A hullámzás éppen akkor csillapodni látszott és ott volt még előttem az egész nádas tele rengeteg reménnyel.
A következő balinnak szintén a fathead kellett, de ez a hal kicsi is volt, meg vérzett is, így nem kínoztam tovább egy fotó kedvéért.
Volt egy igen jónak tűnő rablás a nyílt vízen, vagy 15 méterre a nádfaltól. Előtte nem sokkal volt egy olyan gondolatom, hogy a nagy visszatérő hybrid névre elkeresztelt popper propbait hibriddel kéne halat csípni.
Évekig nem gyártottam sem poppert, sem ezt a típust, mert nem tudtam a terelőlapot szépen megoldani.
Aztán tavasszal megkerestem egy régi faragót, akiről tudtam, hogy terelő lapokat gyárt másoknak is, hogy vennék tőle két típusomhoz terelőket és akkor már rákérdeztem erre a popper terelő témára is.
Elküldtem neki a paramétereket és küldött is mintát még azon a héten.
Szóval éppen a hybrid csali volt a kapocsban. Annyival másabb, mint egy sima popper, hogy amikor megállítom a rángató mozdulatot a pukkanó hang után a propeller még finoman pörög. Olyan mint amikor a béka még rúg egyet.
Na ez a béka “rúgott”, a balin meg beszopta a trükköt. 😀 Úgy cuppantotta le az álló csalit, ahogyan azt kell. Működött a prototípus.
Imádom basszameg! 😀
Mielőtt menekülni kellett kifelé az egyre erősödő szél miatt még két halat sikerült levadásznom. A vadászat itt szó szerint értendő, hiszen ezek mind magányos halak voltak, csapat balinról véletlenül sem lehet beszélni.
Idén egyébként ez a jellemző.
Igazán nagy csapattal eddig csak két pecán volt dolgom. Jellemzőbb az egy – egy hal, vagy a kisebb csapatok, amit egy – két jószág megfogása után, gyakorlatilag szét is ver az ember.
A nagyobb sajnos leakadt a kajak mellett, pedig nagyon komoly hal volt. Igazi sötét magányos nádlakó, ami egy belső zúgban árulta el magát egyetlen rablással.
Sokáig azt gondoltam, hogy a nádasok nagyrészt az ember áldásos tevékenysége miatt pusztulnak. De ezen a pályán nincsenek a nádban csónakhelyek, ezáltal nincs szétszabdalva és nincs a környéken egyetlen nagy vitorláskikötő sem, aminek a védőkövezése több 100 méterre nyúlna be a vízbe, megváltoztatva ezzel az áramlási viszonyokat.
Itt egyszerűen azért pusztul – babásodik a nád, mert megváltozott az uralkodó szélirány és az év legalább felében telibe veri a nádfalat. Ráadásul ami nekünk horgászoknak jó – a magas vízállás – az a nádnak nem feltétlen kedvez.
Tavaly mivel nem kajakoztam, így nagyon keveset pecáztam ezen a pályán és meglepett, hogy mennyire átalakult – pusztul – babásodik a nádfal. 😦
Szóval ez a belső zug is a pusztulás miatt alakulhatott ki. Csónakból meg sem tudtam volna pecázni a helyet. Kajakból is csak másodjára tudtam a megfelelő helyre juttatni a bluepink axehedat, amit cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő szaltóval bombázott le a gyönyörű, közel hármas őn.
Sajnos rendesen erőltetni kellett a szűkös pálya miatt és csak egy horogág fogta, ami a kajak mellett el is engedte.
Az utolsó halat egy olyan öbölben szedtem le, ahol a balin odafelé mutatta, de nem adta magát. Visszafelé viszont igen.
Itt már villogott a sárga jelzés, ami mire kiértem piros lett. Ahogy eveztem kifelé találkoztam egy vevőmmel, aki nem merte a csónakos pecát bevállalni, inkább gázolt.
Mint kiderült, ahol betettem a kajakot, napkeltével volt csapatbalin. 15 darabot szedett le közülük.
Szóval igaz hogy darabszámban nem fogtam sokat, de az ember, aki horgász is egyben, ennél rosszabb 1,5 órát soha ne éljen át a vízen, ami nekem aznap megadatott.
Parádés peca volt, igazi vadászat!
A hét magát mutató balinból hatot leszedni szerintem nagyon jó arány. 🙂
Én csak egy felszíni csalis balint szerettem volna aznap elkapni. Ennyit nem is reméltem!
Nem gondoltam volna, de ezen hajnal után, másnap újra vízen voltam. És megint kajakkal.
Aznap háromszor annyit eveztem, mint elsején, ennek ellenére a képeken látható három halat ugyanabban az öbölben és mellette egy szórványos küszíváson csíptem meg, egy 70 méteres szakaszon, ahol tegnap az első két halat.
Kevésbé voltak aktívak a balinok, mint előző nap, gondolom a front nekik is betett.
Megfogtam az első halam az új saját készítésű popperrel és az elsőt a mini ezüst utazóval. Mindkét esetben a szituációhoz választottam a csalit és bejött. 😁💯 Imádom az ilyen agyalós – megoldós pecát. 💯😍
A popperes balint úgy vettem észre, hogy a bokorsor mellett merőlegesen kifújt egy küszt a vízből. Se burvány, se rablás, se tolóhullám, se semmi, csak egészen kicsi küszt merőlegesen kifújt. Tudtam hogy eljött a popper ideje és második dobásra, be is szopta. 😀
Imádtam, ahogy szinte harcsásan cuppanós hanggal leszedte.
A mini utazó pedig a sekély nádszélben időközönként magát mutató halat csapta be. A 30 centi mély vízben kellett az apró csali, ami nem mozgat meg akkora vizet, így nem hatott zavaróan az őn számára sem.
A harmadik jószág a bluepink axeheadet durrantotta le. Sajnos a viharjelzés hamar véget vetett a mókának, de ez a rövid peca is igen faszán sikeredett.
A harmadik kajakos peca a hónap végén talált ugyanezen a pályán. Közte azért volt néhány komoly csónakos és parti dzsembori is, de azok majd külön bejegyzések formájában jelennek meg.
Aznap megint csak ott volt reményem nyílt vízi pecára, ahol az első két napon, így megint eveztem egy jót.
Találtam is küszívást vagy 200 méter hosszan, de alig volt rajta hal. Végül egyet leszedtem a sekélyben, meg egyet “fejbe dobtam” a nyílt vízen. Mindkettőnek a humpback kellett.
Aznap nyomott a front rendesen a kajakülésbe, de legyőztem őt is, meg a félelmemet, hogy rosszul leszek.
Az öreg bütykös a kicsik védelmében szeretett volna kifilézni, így kénytelen voltam felmutatni neki az evezőt.
Szerencsére megfutamodott. 🤣🤣🤣
Mindketten jobban jártunk így. 😁
Az elmúlt napokban olyan eseményeken, történéseken vagyok túl, amikre tavaly nem volt esélyem sem. Bár egy ideje vacakol megint az emésztésem, a héten három éjszaka is vízen voltam és nem pusztultam bele.
Tavaly egy éjszakai etap után egy hétig haldokoltam. Nem azt mondom, hogy a régi erőm visszatért, de bírtam. Igaz tegnap este fél nyolckor sikerült “elájulnom”. 😀
Nagyon sok írni valóm van még mire a júniushoz eljutok, de mint látjátok – olvashatjátok sűrűsödtek a bejegyzések megint, mert nem csak új notebookom van hozzá, hanem kedvem is. Szóval csak eljutok majd ezen éjszakai, őrületes pecákig is.
Ma melóztam úgy 4 órát, voltam a boltban, gyógyszertárban és még meg is locsoltam. Nyom ez a tetű meleg, úgyhogy délelőttre elég volt. Gondoltam megírom a domolykós részt.
Ez a meleg bárkit megüt és annyira már nem pusztulok meg tőle, mint tavaly nyáron, de sokszor érzem azt, hogy egy hajszál választ el attól, hogy megint szarabb legyen. 😦
Szóval még tavaly Karácsonykor megint szarul lettem. Ekkor felmerült keresztlányom részéről, hogy nem e hisztamin, vagy bármi más érzékenység okozza ezt a sok szart nálam?
A barátja hisztamin érzékeny és hasonló problémákkal küzd, mint én.
Gugli a barátod alapon rá is kerestem, de nem voltak meggyőzőek az ott leírtak. Mondom akkor már rákeresek a gluténra is.
Hát… Puffadás, hasmenés, migrénes fejfájás, reumatikus panaszok, magas vérnyomás, idegrendszeri problémák, álmatlanság, végtagfájdalmak, levertség, indokolatlan izzadás, stb… Szinte kottára stimmelt minden, így úgy döntöttem leteszem a glutént és kértem időpontot egy gasztromókushoz.
Majd egy hónapra rá kaptam időpontot, addigra túl voltam az elég kemény elvonási tüneteket hozó első két héten. Éjszakánként rendesen szakadt belőlem a víz, úgy éreztem magamat, mint egy félhulla, viszont a székletem elkezdett rendbe jönni.
Valaki akkoriban azt mondta nekem, hogy elhiszi, hogy ez mekkora flash nekem, hiszen nem is igazán emlékszem arra az időszakra, amikor nem fostam. 😀 Most meg elkezdtem magam alatt kolbászokat, hurkákat látni. 😀
2016-os az bejegyzésem, amiben először említést tettem itt az oldalon a gyomorpanaszaimról.
Lehet alpári, de nekem az életem jó része a fosásokból állt. És nem vagyok olyan hülye, hogy ne mentem volna el a problémámmal már nagyon régen dokihoz, csak valahogy mindig az lett a vége, hogy nem lett vége.
Kisgyerekként jöttek a majd kinövi a hasfájást, fejfájást dumával. Aztán jöttek azzal, hogy attól, hogy az apjának emésztési gondjai vannak, maga még nem kellett, hogy örökölje dumával, a biztos csak elrontotta a gyomrát dumával, a biztos csak valami vírus dumával és még sorolhatnám.
Nyilván nem írt ide le mindent az ember, de volt olyan kajakos pecám ami előtt kétszer fostam otthon és háromszor lent a bokrosban.
Ez, hogy napi nagyon max háromszor megyek klotyóra, de 90%-ban egyszer és szintén 90%-ban rendes, vagy rendeshez nagyon közeli székletet látok magam alatt teljesen hihetetlennek tűnt és tűnik még ma is.
A gasztromókus első körben elküldött egy vérvételre. Ekkor már 1,5 hónapja gluténmentes voltam. A teszt negatív lett.
Azt mondta ez simán lehet fals eredmény, ha jobban vagyok tőle folytassam a diétát és elküldött egy újabb vérvételre, amire jó 2,5 hónap gluténmentesség után került sor.
Persze az is negatív lett. Ezek a tesztek akkor mutatnak valós eredményt, ha az ember sokkolja a szervezetét azzal amire gyanakodnak. Én meg tiszta voltam.
Volt egy lehetőségem arra, hogy ezt én is megtegyem, de a doki azt mondta, hogy: Ferenc maga értelmes embernek látszik, ide járnak olyanok, akikkel egyszerű dolgokat sem lehet megértetni, ha jobban van attól, hogy nem eszik glutént, folytassa tovább a diétát.
A papíromra az van írva, hogy nem bizonyított a gluténérzékenység, de mivel a vizsgálatok több hónap gluténmentes táplálkozás után készültek, ezért nem kizárható a cölikália lehetősége, így javasolt a diéta fenntartása a továbbiakban is.
Közben a vérnyomás csökkentő adagom a felére vettem vissza önhatalmúlag, mert néha már nagyon alacsonynak ítéltem meg. Bár nem alszom még mindig minden nap jól, de javulás lépett fel ezen a téren is. Teljesen elhagytam a nyugtató bogyókat és nyugtató teákat. Idén összesen nem vettem be egy doboz fájdalom csillapítót, míg tavaly tavasszal heti két dobozokat termeltem be. Frontint se vettem be vagy 2-2,5 hónapja, akkor is csak alváshoz.
Nem volt idén olyan, hogy délután, vagy napközben elszaródott volna annyira a vérnyomásom, hogy újabb bogyókat vegyek be.
Labilis még az egyensúly. A frontok most is megnyomnak, de már nem döglök bele.
Szóval a negatív vértesztek ellenére tartom maga továbbra is a gluténmentes étrendhez. Közben azért átestem egy jó kis tükrözésen is, ami szintén negatív lett. A gyomorfájások nem múltak el teljesen, de a dokival abban maradtunk, hogy most pár hónapig ne bolygassuk a rendszert.
Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, halat eszem. A tejtermékeket, kész termékeket is minimalizálom amennyire csak lehet. Húst is sokkal kevesebbet fogyasztok.
Igazából már annak is örülök, hogy összességében fizikálisan és fejben is jobban érzem magam, bár sokat fogytam.
Idén már elég sok pecán, de milyeneken vagyok túl! És idén újra kajakoztam, több mint egy év kihagyás után. Azért csak háromszor, mert nagyrészt csónakkal járok ki.
Megjegyezném, hogy korábban is jártam gasztromókusnál, amiről itt szintén írtam. Ő is elküldött tesztre, csak éppen akkor a háziorvoshoz mentem el vérvételre, hogy ne kelljen fizetni érte, ő viszont csak hivatalos, nem maszek szakorvos által kért tesztet hajthat végre, így anno a gyógyszertári tesztet csináltam meg. Negatív volt.
Na, de már eleget írtam a kínjaimról, úgyhogy jöjjenek a domolykók, amik tavaly szinte teljesen kimaradtak… Meg persze a bajszos jószágok amiket szintén tavasszal csíptem el. 😀
Március 14.-én lett egy olyan kattanásom, hogy másnap fel kéne mennem. Tavaly tök feleslegesen vettem meg az éves jegyet, így idén még nem rendelkeztem oda semmilyen passzussal. Szóval én állat megvettem a napijegyet másnapra, ami 5000 forint volt. 😀
A víz nagyon sokat ígért. Tiszta volt, magas és rengetek ivadék és kishalmozgás volt több spoton is, így első sorban a humpbacket erőltettem ayu színben, illetve a kis ayu pac – man cranket.
Kora tavasszal a domik fő tápláléka szerintem az ivadék és kishal. Bogár, rovar, férgek ekkor talán még kevésbé állnak rendelkezésre.
Marhára nem akart hallá összeállni a dolog, aztán az egyik helyen feltettem a klasszikus black caterpillar színű dozert. Fekete csali, a hasi részen két sor sárga pöttyel. És az addig üresnek tűnő – egyébként egyik kedvenc spotomon – leszedte egy kormorán rágta 45-ös.
Csak megérte az a napijegy! 😀
Én állat persze, hogy megint megvettem az évest és a 22.-e újra parton talált, méghozzá süllyedő pac- man crankekkel felszerelkezve az új színekben, de még nem a végleges szemekkel. 😀
Talán ötödik dobásra meg is fogtam a tavaszi szezon második, számomra legnagyobb kézben tartott telény asszonyságát.
Lementem a hídlábhoz dobtam kettőt lefelé, kettőt szembe, kettőt felfelé. Na jó akkor talán a hatodik dobásra lett meg. Ledurrantotta a folyással egy irányba húzott kis cranket.
Közben lesem a facebook posztot, mert mindenre én sem emlékezhetek. Ott negyedik dobást írtam, de végül is ez totál lényegtelen, ahogy az is, hogy a telefonos képen és a videón 49 centit mutat a hal, a nikonoson meg elcsúszott kicsit, így csak 47-et.
Kibaszottul örültem a hölgynek és ez a lényeg.
Az új színvilág, ami azóta felkerült a dozer és big flat crankek mellet a hetes axehad WTD-re is szerintem elképesztő jól sikerült. Nem vagyok egy csalifestő zseni, de ezek a wobblerek már tényleg szépek, nem csak eredményesek.
Két alkalommal voltam még fent. Az első áradást hozott, illetve egy hidegfrontot, amik miatt a tervezettnél előbb mentem haza. Megnyomott rendesen. 😦
Halakat már egyik alkalommal sem sikerült kézbe vennem, pedig akadtak botot a kézből kiszedős kapások, látott halas támadások, nem kis jószágoktól, de valahogy nem jutottam el egyszer sem akasztásig. Wobblert annál többet vesztettem. 😦
Én azért az előző évhez képest így is elégedett lehettem.
A záró peca rendhagyóra sikeredett. Petya barátom idén sokszor inkább kiült márnázni, minthogy a domikkal szenvedjen. Nem adta a víz annyira neki sem. Se a kis folyó, se a nagy és munka, családi ház, kis gyerek mellett sokszor jobban esett neki a feeder botok mögött üldögélni, belassulni egy kicsit.
Ráadásul nagyon jó pecái voltak, sok és komoly halakkal. Volt olyan horgászata, hogy pár óra leforgása alatt nem fogott egyetlen márnát sem két kiló alatt. Nem beszélve a kiló feletti paducokról és egyéb beeső halakról.
Aznap sem voltam teljesen rendben, de azért felmentem. Szerelésem nem volt, így kaptam egyet a cimborámtól. A víz nem volt az igazi. Gyakorlatilag a zsilip alatt óránként ment le és fel a vízszint 70 centiket. Ennek ellenére mindjárt elsőre ütöttem egy nagy márnát, de sajnos ő nyert.
Aztán több kisebb márna, különböző keszegek és küllők után, azért csak sikerült fognom egy elég szépet.
Igazán király, esemény dús és élvezetes peca volt. Megyek még idén az 1000%, csak a vízállás lehetne már kicsit szerényebb. 😀
Áprilisban aztán a balatoni bajszosok nyomába eredtünk. Akkor még nem pergetve, hiszen a Balatonon abban az időszakban az tiltott, sőt a csónakos peca a nappali órákra van korlátozva és az is a parttól bizonyos távolságon belül és bizonyos partszakaszokon lehetséges.
Jött a hír, hogy keszegívásokra kiálltak a halak. Tavaly tavasszal annyira szarul voltam, hogy ezek a nadályos pecák nekem teljesen kimaradtak, miközben a cimborák fogták, csak fogták a szebbnél szebb bajszosokat.
Idén elhatároztam, hogy akkor is fogok, ha ott pusztulok meg. 😀
A két parti próbálkozás alkalmával csak kapásokig jutottam, pedig a második peca igen jól sikerülhetett volna, ha nem vagyok olyan makacs. 😀
Történt ugyanis, hogy az egyik legjobb parti helyen pontyosok ültek, így 30 méterrel mellettük telepedtem le. Aztán egy órával rá elmentek, de úgy voltam vele, hogy jó az ott nekem.
Elbasztam. 😀 Megúsztam kapás nélkül. Míg egy veszprémi cimbora a helyre leülve nyolc harcsáig meg sem állt. Én a második halánál haza is mentem. 😀 Egyrészt kurvára fáztam, másrészt meg…
Aztán az első két csónakos peca igen jól sikerült, bár sokáig úgy tűnt azokat is bukom, ugyanis a kocsinak fékezésnél igen szar hangja volt. Be kellett adnom a szervizbe.
Olivér barátom jó fej volt, így felajánlotta hogy bejön értem.
Akkor igazán még szerelésem se volt ehhez a pecához, hiszen a horgászboltba sem tudtam elmenni, így az első halakat az ő cuccával fogtam.
Igazi, aktív keresőpeca volt, erős cuccal a nád mellett keszegíváson dolgozó harcsákat figyelve.
Két jó alkalom volt front előtt, aztán egy lehűlés véget vetett az egésznek.
A második alkalommal már minden saját volt. Csónak, motor, akksi, szerelés és addigra szeretem be 30 darab nadályt is.
Összesen hat harcsát sikerült elkapnom, közte egy egyéni rekord darabot, ami 115 centiméteresnek bizonyult, a cimborám darabszámra ugyan kevesebbet fogott ezen a két pecán, neki viszont jutott egy 145 centiméteres.
Kurvajó pecák voltak! Jövőre is ott a helyem.
Csak ez a fránya fülzúgás múlna már el. De lehet, hogy az is csak idő kérdése.
Fejben is akarni kell rendbe jönni. Nagyon akarni kell!
Kimaradt pár őszi és téli peca. Mármint beszámolót nem írtam az eseményekről, pedig lett volna miről, de ez most így alakult.
Novemberben egy nagyon rossz hírt kaptunk, de úgy néz ki, hogy egyenlőre megmarad a csónakkikötő és hát milyen pecákat toltam az öreg csillagromboló fedélzetéről április – májusban. 🙂
Az egyik oka a félbemaradt tartalom közlésnek az, hogy a 10+ éves, önkormányzattól kiselejtezett notebookommal kínlódás volt már minden, így a blog írás is. Persze jöhet a kérdés, hogy miért nem vettem másikat?
A válasz egyszerű, nem volt rá keretem. Az elmúlt 2 évben közel kétmillió forintot talicskáztam a magyar egészségügybe, maszek orvosokba, vizsgálatokba, gyógyszerekbe, csodaszerekbe és sorolhatnám a végtelenségig. Nem beszélve az üzemanyagköltségről, a kiesett munkaidőről, a folyamatos idegeskedésről az orvosok által feltételezett vélt, vagy valós betegségek miatt.
Már rég kellene legyen egy komolyabb honlapom is, új lógóm, esetleg ruházati termékek és egy új csónak, de ezekre sem futotta, nemhogy notebookra.
Sokszor voltam vele úgy, hogy már a drága akksi megvétele is meghaladta azt, amit költenem kellett volna, a vállalkozás fenntartása és az egyéb költségeim mellett.
Most jutottam el oda, hogy vettem egy felújított notebookot, 2 év garanciával. Ezt a bejegyzést már erről írom. Persze nálam ez sem ment zökkenőmentesen. 😀 A bejegyzés írása közben behalt az egér. Mivel teljese felszámoltam az informatikai tevékenységemet, így egy külső egér se volt itthon, hogy a touchpad drivert újra telepítsem. De megoldódott.
A feleségemnek is vettem egy notebookot, ott meg rossz tápkábel került a dobozba, így gyorsan beugrottam a céghez, akiknél vettem.
Mire végeztünk egy kamion állt mögöttem, amiről több raklap cuccot pakoltak le, így végül a szegélyeken átvergődve tudtam kiállni a kocsival.
Na ezek a dolgok is csak velem történhetnek meg. 😀
November 4.
Megint ütöttem egy harcsát a kis púpossal, de sajnos nem akadtak jól a halhoz mérten apró, tízes horgok. A csali meggyalázva került elő a gerebenfogak közül.
November 7
Aznap három csuka és két balin volt kézben. Ez a bödönszájú, fogatlan jószág azért rendesen odab@szott. 😍😁💯 Szó szerint is, mert a kis tízes horog egyik ágát le is törte. 😲😲 65 centiméter volt teljes hosszban, de iszonyú beles volt, böszme nagy fejjel és minden kishalat elnyelő pofával. 🙂
November 10
Klasszikus buzerapeca egy szerencsés bónusz csukával.
És egy novemberi topwater óriással. 😀
Kicsi, de legalább a kép is szar. 😀
November 14
Mólópeca, avagy fogjál nekem egy balint.
Szinte még ki sem léptem a móló betonjára, a helyi erő köszönés nélkül azzal nyitott, hogy fogjak neki egy balint.
Amikor megfogtam abból a három halból az egyiket, ami az egymilliárd kishalon dolgozott, mászott is bele egyből az arcomba a balin reményében, de csalódnia kellett. 😀
November 16
Mólópeca újfent.
Jött egy szép 64-es süllyedő humpbackre.
Az egyik vevőmtől hallottam, hogy a humpbacket sokszor akár 5-6 másodpercre is megállítja.
Mivel ez egy igen lassan süllyedő, apró wobbler, így van hogy ebben a fázisban verik le.
Aznap is így történt. De kurvasokat kellett dobni érte. Ráadásul úgy leszívta a kis wobblert, hogy nem láttam értelmét elengedni.
Amikor éppen letettem az autó mellé, a már tarkón szúrt halat, pont beparkolt a múltkori öreg.
Hát ez pofátlanság! Múltkor nem adtad nekem azt a jó hármas balint (talán másfél kilós ha volt), most meg elviszed? Add nekem ezt!
Próbáltam megmagyarázni megint a fazonnak, hogy egyrészt szabálytalan a halat elajándékozni, másrészt én vagy elengednem, vagy ha olyan a helyzet, vagy halat akarok enni, akkor elviszem. Azt hiszem hogy nem sikerült…
Pontosan már nehéz felidézni minden eseményt, de arra emlékszem, hogy egy sügér raj alatt volt az egyik alkalommal egy komoly halam, de sajnos lemaradt, aztán a kormoránok érkeztével megint eltűnt az összes hal a nádból…
November végén volt az első mólópecás próbálkozásom csukára, komoly eredménnyel. 😀
Télen is voltak mélypontok rendesen, így egyetlen télikeszeg peca jutott. Azért a kevés keszegért, amit aznap fogtam, rendesen meg kellett küzdenem. A hely is egyre kevesebb, ahol lehet ezt a “műfajt” űzni és pont ezért rengeteg a horgász, így sokszor kedvem sem volt a kínlódáshoz.
December – januárban fogtam azért csukákat, de a méret nem volt az igazi. A sügerek meg vagy kicsik voltak, vagy nem is voltak. De ez van…
Februárban kisebb kövesek, kis süllők és egy kis balin akadt az új engedéllyel. Mivel idén a balinka volt az első pergetett halam, ezért lefényképeztem. Erőltetni nem erőltettem a halat, pont azért, mert elég kicsik voltak a parti pályákon, csónakkal szonár nélkül meg szinte esélytelen télen. Dolgozni viszont dolgoztam, amennyit az észszerűség határán belül lehetett. Új színek, rég elfeledett, visszatérő formák, új típusok is készültek.
Talán meg van az alap problémám, ami a kínjaimat okozza, ha igen, akkor nem az orvosok jöttek rá, hanem én magam.
Idén olyan igazán bitang szarul még nem voltam, mióta tartom magam ahhoz, amit kitaláltam, igaz pont pár hete megint rosszul alakult valami, de ezt majd megírom a későbbiekben.
Márciusban négyszer voltam domolykózni és kipróbálhattam folyón és a Balatonon is egy – egy számomra eddig idegen módszert is. Ha valaki ismerősöm a facebookon, vagy követ az instán, az láthatta a kifogott halakat, szóval nem akkora spoiler, hogy bajszosok voltak, két fajtából és egyik sem a ponty. 😀 Valahogy az továbbrasem motivál, hogy pontyra horgásszak.
Ja és persze akadt egy egész szép és egy komolyabb telény is.
Október egy cseppet sem hasonlított a régi ködös – esős – tiszta vizes – csukázós októberekre. Szinte nyári idő volt a hajnalok kivételével. Napközben vékony kabátban, pulóverben pecáztam. Sokat voltam kint csónakkal, de akadt parti peca is a sorban, ahogy akadtak halak is elég szép számmal és volt meglepetés vendégem is.
Október 11.
Ezen a napon olyan szelet és hullámokat ígért, hogy nem mertem messze menni, pedig kellett volna, ugyanis a szélből, meg a hullámokból aztán szinte semmi sem lett. Ezek az előrejelzések egyre gyatrábbak sajnos….
A közelben azért találtam több szakaszt fullon kishallal, de valamiért a ragadozók nem álltak rá egyik csapatra sem, nagy számban.
Négy csukával, egy szép csapóval és egy minijerkes balinnal zártam a napot, ami dobástávon gázolta el az éppen megütött csalit. 😃 Parádés kapása volt!
A csukák sajnos egyre kisebbek. Októberre eltűnt az a kevés hínár is, a víz meg a legtöbb helyen továbbra is palaszürke. 🙁 Cipelem magammal a jerkeket, csak azt nem tudom minek? 😦
A darabos sügér kanálra azért megidézte bennem a régi októbereket.
Október 12.
Utólag derült ki, hogy tényleg mennem – mernem kellett volna, mert zabált a balin. Ráadásul nem fogtak két kiló alattit és fotó alapján bizony akadt négyes forma is..
Úgyhogy nem volt mit tenni, másnap újra csónakba ültem és a napkelte már a tuti pályán ért, két településsel odébb.
Persze a balinoknak először nyomát se nagyon láttam. 😀
Azért bíztam benne, hogy napkeltével beindulhat a buli, mert a nádas előtti szakasz és a mellette található két kikötő torkolat tele volt kishallal.
Az egyik torkolatban aztán még sötétben megjött az első kapás, majd a második. Az első egy kisbalin volt az SFC szinű kis púposra, a második már egy egészen szép jószág. Aztán sokáig nagy csend következett.
Aztán a csónak előtt, a napkeltében megjött akire vártam. Hatalmas rablás, majd egy igazi nagy balinos burvány mutatta, hogy maradt még jó hal a pályán az előző napi kánaán után.
Annyira tudtam, hogy jó hal és valahogy éreztem, hogy meg lehet. Nem is kellett nagyot dobni, csak úgy lazán, csuklóból egy 5-6 métert és a harmadik twitchbe olyat vert bele, hogy szinte beleremegtem. Aztán pár pillanat múlva a folyamatos húzást egy megkönnyebbülés követte. Tudtam, hogy valami nem stimmel, de éreztem, hogy nem szakadt semmi, viszont se a hal, se a csali nem volt meg.
Az előző peca után, ki kellett volna basznom az összeset a szemétbe. A képen látható állapotban csüngött a kapocs a krimpelt előke végén. 😦
Ipari hulladék….
Kurvára nem szeretek halakkal csalikat megetetni. Főleg nem wobblereket. Vannak akik tök lazán veszik az ilyen eseteket, nekem ez továbbra sem megy. Remélem azért sikerült valahogy megszabadulnia a wobbleremtől.
Az esetet követően fogtam még 3-4 halat, de a mosolyom már nem volt őszinte.
A naphoz hozzá tartozik, hogy a második pályán a nádas előtt volt egy másik csónakos, aki először csak elmotorozott mellettem, de aztán visszafelé megkérdezte, hogy mi a helyzet?
Mondtam, hogy akadt pár balin, erre elkezdte vizslatni a csónakom, hogy nem látja a halakat kikötve. Mondom persze, mert mindet elengedtem.
Aztán kisvártatva elkezdett utánam csorogni a nádfalon és figyelt.
Az egyik rablásra dobva meg is fogtam a balint, mire az ipse a következőt kérdezte:
Olyat lehet, hogy te nem írod be, én meg elteszem? 😀
Felvilágosítottam, hogy nem, mert vagy elteszem magam, ha éppen úgy döntök, vagy elengedem.
Na onnantól nem kellett halat fogni, mert az ipse egy baszom kanállal szétcsapta nekem a vizet. 😦
Vissza is tértem a reggeli helyre. Éppen odaértem, amikor motorzúgásra lettem figyelmes. Olyan sebességgel jött rám a csónak, hogy az ellenfényben is biztos voltam a halőrben, vagy vizirendőrben, úgyhogy letettem a botot és a táskában kotortam az engedély után, amikor a halőr megszólalt.
Szép jó napot! Jaaa, te vagy az. Akkor jó fogást. És mire köszöntem és megkérdeztem, hogy mutassam e a zsugát? Már sarkon fordult és száguldott vissza második pálya – vagyis az ipse felé.
90%-ig biztos vagyok benne, hogy a mondró küldte rám a halőrt. 😀 Nem az első ilyen eset.
Október 13.
A szél miatt aznapra parti peca jutott. Volt róla infóm, hogy az egyik hajóállomás mellé beállt a balin. De előtte még ránéztem az egyik kedvenc topwater pályámra. Itt totál szélcsend volt, kristály tiszta vízzel, csak éppen a tuti helyen egy pontyos ült. Volt pár rablás, de nem tudtam egyikre se rádobni, csak mellettük kavirnyásztam teljesen feleslegesen pazarolva a drága időt. Ráadásul atomra sütött a nap és kicsit megkésve kaptam le magamról a kabátot, amikor már kezdtem rendesen megizzadni.
Hamar a mólón találtam magam, ahol gyorsan visszakerült a kabát, ugyanis a hátamat telibe kapta a szél. Ráadásul minél kijjebb merészkedtem, annál inkább szakították le a fejemet a széllökések. Hal se volt annyi mint, amire az előző délutáni információ alapján számítottam és a nagyja olyan helyen volt, amit még a minijerkkel is csak éppen hogy elértem. A negyedik halat nem is saját készítésű csalival fogtam, mindig van nálam pár mentőcsali az őszre. Azt egy pörgősfarkú bizbasszal értem el.
A két minijerkest tán a Jóisten tartotta, a humpbacket viszont úgy trafálta el, hogy sokáig nagy halnak gondoltam. Nem voltak valami acélos példányok és még a hátam is jól megfázott a nagy szélben.
Október 17.
Aznap ráérősen mentem ki a vízre. 11 után értem ki és rengeteg akcióm volt. Kb a fele lehetett kézben és volt közte már nem is annyira meglepetés hal is. Egyrészt a kis púpos már nagyon sok csukát adott, másrészt pont ezen a pályán, ugyanígy balinozás közben, talán ha 50 méter eltéréssel, tavaly is leszedte egy a balinok között.
Volt halam húzottra, twitcheltre, megállítottra is, a végén más csak a másodpercekre megállított wobblert támadták. WTD, minijerk és a miniwave minnow se kellett nekik, csak a kis púposra voltak akcióim. Öt óra körül adtam fel, mert ha még egyet kellett volna twitchelnem a csalival, szinte bizonyos, hogy le is szakadt volna a bal karom. 😀
Ez a peca már kezdett hasonlítani arra, amit az őszben szeret az ember, de még mindig nagyon sokat kellett motorozni a halakért, nem voltak úgy igazán összeállva.
Október 18.
Mivel 19.-től négy nap déli szelet, melegfrontot ígért, ami ugye pergető szempontból nem sok mindenre jó, úgyhogy délután leugrottam pár órára.
Nem voltak túl aktívak a halak. Két kisebb balin után jött ez a másfeles forma és volt vagy 5 rontott kapásom.
Csak böködték, tologatták, lekövették a wobblereket.
Aztán este a stég elé bejött egy ivadékraj, amit zabáltak a sügerek.
Elég szépen fogtam belőlük, de sok volt közte a kicsi, így már abba akartam hagyni, amikor megjött a szél.
A kishalakat a hullámzás az aljára nyomta, eltűntek a kisebb csapók és elkezdtek kapni a darabosabbak. Az egész nem tartott tovább pár percnél. A képen látható volt a bandanagy.
Sokan mondogatják nekem már nagyon régen, hogy a sügér milyen finom hal. Nyáron egy horgászcimbora majdnem hogy lehülyézett, hogy a küszíváson fogott darabos csapókat mind elengedtem. Szerinte sokkal finomabb a húsa, mint a süllőnek.
Őszintén szólva sügeret én egyszer vittem haza mióta pergetek, de nem tudom felidézni, hogy mi lett vele. Előtte még kölyökként vittünk haza jópárat az öcsémmel az ásványrárói horgásztáborból, de azok olyan kicsik voltak, hogy azóta sem értem minek?
Nézegettem egy kicsit ezt a halat, aztán végül a balin mellé került. Elvittem mindkettőt.
Az az igazság, hogy a kevés fény miatt (amúgy a képen se látszik) nem vettem észre a halon a fekete pöttyöket, ami a paraziták jele. Otthon vettem csak észre és tele is volt csórikám fonálféreggel. Elég sok hús pocsékba ment, így kicsit sajnáltam is utólag az öreget, de a húsa az valóban elképesztően finom volt. Nem hazudtak a “kémek”. 😀
Ennek ellenére nem vittem azóta haza egyet sem. Igaz pár napra rá megjött a fekete sereg északról, úgyhogy túl sokat nem is kellett rájuk horgásznom a kikötőben. 😦
Október 23.
Aznap, a nyári melegben Olivér meghívásának eleget téve egy másik települést néztünk meg csónakból. Két nappal előtte sikerült igazán jó süllőket csípnie, de azért előtte megnéztük a balinkomákat is.
Süllő ugyan nem jött, ahogy a balinok is szívattak rendesen, de a balinok között a kis humpbackkel megint komoly halat akasztottam, ami ha balin lett volna, akkor biztosan országos rekord :D, de egy idő után már rutinból bemondtam a harcsát. És hát az is volt.
Neki sem kegyelmeztem. 😀
Máig biztos vagyok benne, hogy ha nem baszunk el három órát a semmiben a süllők keresésére, akkor nem egy – egy kézben tartott hallal zártuk volna a napot. De hát vendég voltam. 🙂
Október 28.
Amilyen szeles napok voltak mögöttünk és előttünk, kb. aznap volt esélyem halfogásra. 😔
Sajnos – szerintem totál indokolatlanul fellőtték a piros jelzést – de azért előtte jött 2 pályán 1 szép csapó és 6 balin.
Csak a black metallic színű süllyedő humpbackkel tudtam halat fogni, vagy egyáltalán kapást kicsikarni a saját arzenálomból.
Az utolsó 1,5 órában a viharjelzés előtt már ezt a wobblert sem ették meg. Rengeteg ivadékhal volt a pályán, amit ütemekben zabáltak, néha teljes testtel kivetődve a vízből, vagy éppen mélyről jövő burványok kíséretében, hogy aztán percekig kussoljanak.
Szakadó esőben, de tükör vízen kénytelen – kelletlen visszamotoroztam a kikötőmbe. Mire odaértem kisütött a nap is, de 2 településnyit már akkor sem motoroztam volna vissza, ha leveszik a viharjelzést, ami amúgy sem történt meg.
Aznap történt egy elég vicces jelenetsor is. Már nekem volt vicces, a horgászbot tulajdonosa és a megakasztott balin kevésbé nevethetett, mint én.
Történt ugyanis, hogy a kövezés külső íve előtt megjelent egy csónak, két pergetővel a fedélzeten. Messziről felismertem őket. Éppen odaértek az általuk tutinak gondolt helyre, amikor az egyikük halat akasztott. A másikuk be is mondta, hogy egész jó balin.
Abban a pillanatban a csónak megbillent a hullámzásban és egyszer csak azt vettem észre, hogy a halat fárasztó sporttárs is megbillent és ijedtében rendesen eldobta a botot, hogy megkapaszkodhasson. Nem szimplán le, vagy elejtette csónakba, hanem rendesen bedobta a vízbe. Én ilyet még életemben nem láttam.
Nem tehetek róla, de annyira röhögtem, hogy le kellett ülnöm, hogy bele ne essek a vízbe. 😀
Aztán egyszer csak hallom ám az illetőt: Feri nem akarsz idejönni vertikális csalival meghorgászni a medret? 😀
De kurvasokat kellett dobni érte. Ráadásul úgy leszívta a kis wobblert, hogy nem láttam értelmét elengedni.
A darabos sügér kanálra azért megidézte bennem a régi októbereket.
Sokan mondogatják nekem már nagyon régen, hogy a sügér milyen finom hal. Nyáron egy horgászcimbora majdnem hogy lehülyézett, hogy a küszíváson fogott darabos csapókat mind elengedtem. Szerinte sokkal finomabb a húsa, mint a süllőnek.
SteveOlureS 