Rólam

Pár év kihagyás után, felnőtt fejjel kezdtem el újra horgászni, majd 2006-ban fogtam meg az első pergetett halaimat.

A pergetés idővel az életemmé vált, amikor csak lehetett a vízen kezdtem a hajnalokat. Egyenes út vezetett ehhez a bloghoz, majd a videózáshoz.

Négy éven keresztül a Savage Gear és Okuma Magyarország teszthorgásza voltam, majd két éven át nemzetközi vonalon tevékenykedtem konzultánsként. Ez az időszak 2021 január elsején lezárult.

Szenvedélyem a felszíni műcsalikkal való horgászat, de minden évszakban, hónapban meg vannak azok a halfajok és módszerek, amiket a leginkább űzök, kisebb – nagyobb sikerrel. 

A wobbler készítéssel barátok által ismerkedtem meg. Először csak használtam az általuk készített csalikat, majd egy játék révén én is belekerültem a körforgásba.

Nem úgy indult ez az egész dolog, hogy valaha is eladásra fogok műcsalikat készíteni, de aztán az élet így hozta.

IMG-9610

Jelenleg közel 20 darab fix típusom van, egyes típusokon belül több méret is megtalálható.

Mellette készülnek egyedibb,  különlegesebb darabok is, mint például a dupla propbait, vagy a Balaton wtd, ami egy koprodukciós munka révén jött létre és a  végleges formája a műhelyemben öltött testet .

Hihetetlen jó érzés saját készítésű wobblerekkel halat fogni. Amikor kipattan az ember agyából egy új fahal ötlete és azt papírra veti, majd testet ölt az elképzelés, amit a halak is díjaznak, az leírhatatlan!

Ennél már csak az jobb érzés, amikor barátok, ismerősök, vevők küldik a képeket, beszámolókat, videókat általam készített wobblerekkel fogott halakról. Ha vannak is néha hullámvölgyek, ezek segítségével mindig túllendülök a nehézségeken.

Ha bármi kérdésed lenne, keress bátran az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

steveolsonhun@gmail.com

+36/20/435-0044

https://www.facebook.com/steveolsonhun

https://www.instagram.com/steveolsonhun/

16 Responses to Rólam

  1. Erdős Attila's avatar Erdős Attila szerint:

    Helló Steve!Két másik portálon(rol),ismerhetjük egymást!Tetszik az oldal,meg a hozzá állásod a horgászathoz és magához a pergetéshez.Szeretnék sok sikert kívánni hozzá!Reméljük sok-sok évet meg fog érni!Addig is GÖRBÜLJÖN!!!Üdv:pimpa83(Erdős Attila).

  2. steveolures's avatar steveolsonhun szerint:

    Kösz Pimpa a jó kívánságokat! Én is remélem!

  3. pupa's avatar pupa szerint:

    Szia Steve!

    A pecavilágra próbáltam volna regelni, de meghívó szükséges.
    Szerettem volna felhívni a figyelmet a az “év horgászblog”ja díjra.
    Téged ajánlott egy közös ismerős.
    Talán ezt megtennéd-e nekem, vagy küldenél-é meghívót?
    Ha itt is felhívod rá a figyelmet, megköszönöm.

    info : http://horgaszosef.blogspot.com/2011/11/2011-horgaszblogja-dij.html

  4. ur6i8q's avatar ur6i8q szerint:

    Szia!
    Nagyon tetszenek a cikkjeid és a videóid. Én is a pergetés szerelmese vagyok. Ha van kedved egy csónakos balatoni horgászathoz jelezz vissza!

  5. qu's avatar qu szerint:

    Szia Steve!
    Gratulálok az oldalhoz, és az eredményeidhez! Én is Almádi-csopak vonalon próbálkozom, jóval kevesebb alkalommal mint Te. Ha van rá mód, szívesen összefutnék Veled tapasztalatcserére.
    üdv qu

  6. klauzovits ágoston's avatar klauzovits ágoston szerint:

    Üdv.nagyon szivesen olvasom az irásaidat,lenyügözö mien szép halakat fogsz pergetve elismerésem.énnekem a balinfogás nemnagyon müködik mert ritkán van lehetöségem gyakorolni,mert ahol horgászom inkább csukás-süllös a terület.ezért a segitségedet kérném.a jövöhéten utazom siofokra a molo közelébe a sio fojo eredésénél lévö molohoz.és a kérdésem mien mücsalikat eröltessek?mert itt a viz igen méjj és ritkábban látni rablásokat.ha ebben tudnál segiteni megköszönném.üdvözletem.

    • steveolures's avatar steveolsonhun szerint:

      A déli parton nem vagyok ismerős egyáltalán. Mély vízen vertikális wobbler, gumi, leengedett kanál, pilker, wobbler működhet, már ha nem felszínen rabolnak a balinok. Az északi parton nyáron azért jellemzően a partközeli kisebb vízen lehet őket megfogni hajnalban vagy este felszíni csalikkal. Mélyebb vízen inkább ősszel szoktak a nagy tömegben összeálló kishalakra vadászni. Úgy tudom a déli parton sok szabadstrand, szabad partszakasz van, ahol érdemes lehet vízbe gázolva kergetni őket. Sokan a bringa, látcső módszerrel kergetik őket.

  7. streamfun's avatar streamfun szerint:

    Üdv Steve.
    Hosszú hónapok óta okoz kikapcsolódást a blogod munka közben. Viszonzásul meginvitállak a nemrég elindított, most még elég patracul kinéző saját oldalamra (pergetés, Zagyva-Tarna). Ezzel kicsit törlesztenék az adósságból:)
    További írói kedvet kívánok sok névtelen olvasód nevében:)
    Gabesz

  8. Márk Pataki's avatar Márk Pataki szerint:

    Szia Steve!

    Nagyon szeretem ezt a blogot, kezdő balatoni pergetőként az egyik olyan, amire igazán etalonként tekintek. Jók a bejegyzéseid, érdekes és igényes. A videók úgyszintén, nem mellesleg zeneileg is felüdülés 🙂 A pergetéssel nemrég óta ismerkedőként tényleg ritka kincs a blogod, rengeteget tudtam innen tanulni, ellesni. Szemléletet, látásmódot a horgászattal kapcsolatban egyébként éppúgy mint gyakorlatot. Szóval le a kalappal, gratulálok és köszi! Remélem fogunk még kilós sügérekre pergetni mint a svédek, persze itt a Balatonon! Addig is, várom a következő bejegyzést 🙂

    Üdv,

    Márk

    • steveolures's avatar steveolsonhun szerint:

      Szia!

      Igazán köszönöm a dicsérő szavakat! Örülök, hogy segíthettem! Én már annak is örülnék, ha a nagy átlag 20 centi felett lenne, vagy 40-50 deka környékén!
      Bejegyzés még biztos lesz, de nyilvános videó már nem nagyon!

      üdv:

      steve

  9. adamrezi's avatar adamrezi szerint:

    Hello Steve,

    Jövő hétvégén megyek Csopakra egy családi hétvégére.
    Persze, a pergető szettet levinném.
    Tudnál nekem segíteni, hogy hol és mivel érdemes most pergetni?

    Köszi!

    Ádám

    • steveolures's avatar steveolsonhun szerint:

      Hello!

      Még csak csukázni lehet(ne) partról. Egy a baj! Nincs csuka. Valószínűleg előbb ívtak, és már kint vannak a nádasokban. Azt a két csukát fogtam eddig összesen áprilisban, amit a blogon látsz. 20 óra peca, ezer hely meghorgászása után. Volt még egy kapásom békára, és fogtam egy sügeret 19 grammos lipless baittel. 😀 Ráadásul meg sem lehet horgászni a legtöbb partról elérhető pályát a folyamatosan kavargó szél miatt. Egész hétvégén 70-es déli szél volt most is, kakaó vízzel. Szóval nem igazán tudok tanácsot adni sem helyre, sem módszerre!

      Próbálj kekersni olyan pályát, ahol viszonylag tiszta a víz, és van környéken nádas. Mólók inkább ősszel jók csukára, de bármi lehetséges.

      üdv:

      steve

  10. Vincze Tamás's avatar Vincze Tamás szerint:

    Szia Feri!
    Érdeklődni szeretnék: a palóznaki öbölben horgászok.Szeretnék a stég nyújtotta előnyök miatt is a Honvéd Egyesületbe átpártolni.Kerestem neten telefonszámot,de nem találtam.Tudnál nekem telefonszámot adni,h. ez ügyben ki tudna nekem segíteni?
    Előre is köszönöm.
    Üdvözlettel: Vincze Tamás

Hozzászólás a(z) klauzovits ágoston bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .