Akkorát ment és annyi pozitív visszajelzést kaptam a műcsali készítős írásra, hogy pár napra rá, már meg volt a fejemben, hogy valamilyen formában írni akarok még a témáról.

Amikor egyik nap a kamrában pakoltam, kezem ügyébe akadt egy olyan doboz a sok közül, amiben a gyűjteményem bizonyos darabjait tárolom. Elővettem, forgattam, nézegettem egy – két darabot és konstatáltam, hogy még mindig milyen szépek.

Aztán meg is jött az ihlet, hogy leírjam, nekem honnan indult, mit is jelent ez az egész?

Korábban elég parázs viták voltak róla a műcsali készítős csoportban, hogy mi is az ami még kézzel készült – azaz handmade terméknek tekinthető?

Nos ebben az írásban, olyan készítők wobblerei fognak szerepelni ( most szándékosan nem fahalat írtam), akik szerintem a kézzel készült kategóriába tartozó műcsalikat készítenek, függetlenül attól, hogy fából, habból faragják – csiszolják, fából marják/maratják, vagy öntik a wobbler testeket.

A kínai műanyag blankok festegetése, vagy saját ötlet alapján, Kínában gyártott műanyag wobbler testek festegetése, a számítógépen tervezett és 3D nyomtatóval kinyomtatott wobblerek, szerintem nem handmade kategória.

Persze ezzel nem kell egyet érteni, ez csak az én véleményem.

Természetesen helye van ezeknek is a piacon. Nincs is velük semmi bajom, egészen addig, amíg valaki azt nem kamuzza, egy kínai műanyag testre (ami amúgy egy nagy gyártó wobblerének a másolata), hogy ő maga készíti.

Ez szerintem ultragáz és a vevő félrevezetése/átverése. Sokan meg is vannak zavarodva a témában és keverik a szezont, a fazonnal.

Van aki szerint már az sem handmade, amit én is csinálok, hiszen egy asztalos haver, egy üveg pálinkáért 😀 , kimarja a wobbler testeket és ez bizony már sorozatgyártás.

Én ezzel nyilván nem értek egyet, hiszen az összes wobblertípusom “teszt darabjait” magam készítem, én kísérletezem ki a súlyozást, találom ki a dizájnt és tesztelem a fahalakat, ha lehet rendes halakkal.

Ha valamelyikben nagy potenciált látok folyóvízen is, akkor azokból szoktam kiküldeni kézzel készült próbadarabokat.

Nem sok olyan típusom került ki, a piacra, a kezeim közül, amikkel ne fogtam/fogtunk volna egy valag halat. 😀

“Sorozat gyártásra” csak akkor kerülhetnek, ha kiállták a próbát. Azért tettem idézőjelbe az előző mondat elejét, mert évi 200 – 300 darab egy – egy típusból, amit lehet, hogy következő évben, nem is készítek, szerintem még nem tekinthető sorozatnak. Például – a főleg domolykó horgászok – által kedvelt, killer crankből 2025-ben egy darab sem készült.

Másrészt az üveg pálinka és az asztalos haver kérdése sem állja meg a helyét, hiszen nincs ilyen asztalos haverom (bárcsak lenne 😀 ), egyébként is, az évi több ezer blankért, legalább két üveggel kellene adjak. 😀

A wobbler – készítés ősélményét, nekem nem a három, talán legrégebb óta működő hazai manufaktúra jelenti/jelentette, de mindenképpen meg szeretném említeni mindhármat és azt, hogy velük milyen módon kapcsolódóm.

A Norizi egy elég specifikus csalikat gyártó, főleg a tiszai és folyóvízi horgászok körében közkedvelt vállalkozás, ami hosszú ideje, a visszatérés fázisában áll. Nyilván emiatt sem kerültem velük igazán kapcsolatba, de néhány éve kezembe akadt az egyik felszínt túró crankbait-jük, egy helyi kis horgászboltban, potom áron és kíváncsiságból megvettem.

Akkor még a harcsa kevésbé ment a Balatonon, az én kis vizemen domolykóra nagynak találtam, így végül eladtam.

Mata wobbler talán kétszer volt a kezemben és bár Józsival többször beszéltünk már messengeren, ezen kívül sok mindent nem tudok róla elmondani. Azt hiszem, mivel ő dunai horgász, ki lehet jelenteni, hogy az általa készített műcsalik, szintén folyóvízre lettek tervezve, de vannak olyan balatoni vevőim, akik harcsára horgásznak általa készített darabokkal is.

A Chervy wobblerekről hallottam már kezdő pergetőként is, leginkább Csongrád megyében horgászók körében volt népszerű. Szintén főként folyóvízre tervezett wobblerek voltak eredetileg. Egyszer a kezembe akadt, egy – még eredeti -, SFC színű küsz utánzat, az egyik veszprémi horgászboltban.

Ekkor már használtam kézzel készített wobblereket és úgy voltam vele, hogy kell nekem is egy.

Aztán az első pecán, az első dobásra elakadtam vele egy kőben és ott is maradt a terelője.

Persze anno a mesternek nem állt rendelkezésére annyiféle alapanyag, mint most nekünk, de azért csalódottan tettem a dobozba, a hamar tönkrement csalit.

A köztes és a mostani gyártóval, bizonyos viták – nézetkülönbségek miatt, teljesen megszakadt a kapcsolatom, így a mostani darabokat nem ismervén, nyilván nyilatkozni sem tudok róluk.

Ez az írás azokról fog szólni, akiknek a wobblerkészítés ősélményét köszönhetem, aki – akik miatt belevágtam, akikkel “együtt nőttünk fel”, akiket nagyra tartok, akik a barátaim, akikkel segítjük, vagy egy időben segítettük egymást, vagy akiknek kellett a munkáiból “ismeretlenül is”.

Halas képek ebben az írásban nem lesznek, wobblerek annál inkább és mindenkivel kapcsolatban megpróbálok felidézni egy – egy anekdotát, történetet, vagy az általa készített wobblerrel – wobblerekkel kapcsolatos halas élményt – élményeket.

Gyűjtő is vagyok egyben. Igaz egy időben, sajnos kénytelen voltam a gyűjteményem egy részétől megszabadulni, de a lenti doboz tartalma, csak töredéke annak, amivel jelenleg rendelkezem.

Ez egy előzetes válogatás a gyűjteményemből, amiben vannak 15 éves ősdarabok, újak és még újabbak, használtak, halasak, csak kipróbáltak, vagy amiket csak nézegetek, hogy milyen szépek. 😊

Az is lehet, hogy majd jön még hozzá néhány darab. 😉

Nem mindenki gyárt eladásra, aki majd az írásban szerepel, sőt nem mindenki készít jelenleg wobblereket, de valami miatt én mégis úgy érzem, hogy itt van a helyük.

Ha egy embert kellene megjelölnöm, mint ősélmény (ígérem megpróbálom többször nem leírni ezt a szó összetételt, de nem lesz könnyű 😀 ), akkor az Sándor Ferenc – Fefe lenne.

Anno az azóta megboldogult Eurohorgász magazinban jött velem szembe egy írása, Ultralájtos balinozós címmel, amiben kézi készítésű, minnow wobblerekkel fogott balinokat, ha jól emlékszem, a Sajó folyóból.

Meg voltam veszve érte! 😀

Aztán egyszer amikor az interneten keresgéltem pergető írások után, különböző címszavakat dobva a google keresőbe, szembe jött velem a http://www.pecavilag.hu oldal.

Ugyan regisztrált tag voltam a peca.hu és a haldorado.hu portálokon, de valamiért azokon soha nem fórumoztam, csak képeket tettem fel a galériákba.

De azután, hogy a pecavilágon megtaláltam Fefe, kibővített, sokkal több képet tartalmazó írását, meg voltam bolondulva, hogy tag lehessek.

A fórum viszont zárt volt és csak tag ajánlásával lehetett oda bejutni.

Aztán egyik alkalommal hirdettek egy pályázatot, amin talán képpel, de egészen biztosan videóval lehetett indulni.

Készítettem is képekből, zenei aláfestéssel egy szösszenetet.

Arra már nem emlékszem, hogy helyezett lettem e?

De talán igen, viszont azt tudom, hogy mivel Fefe volt az egyik admin, így kapcsolatba kerültem vele és egyszer csak megkérdezte, hogy nem e akarok tag lenni?

Hogy a vérbe nem akartam volna!? 😀

Később nekem nem a Haldorádós, wobblerkészítő cikksorozat jelentette az egyik legfőbb támpontot a kiinduláshoz, hanem Fefe írása, ami a lenti képre kattintva elérhető.

A másik pedig Szabó Zoli videója, aki akkoriban már nem nagyon vett részt a fórum életében, így őt én még virtuálisan sem ismerem.

Ebben az írásban nagyon sok olyan műcsalikészítő szerepel majd, akiket erről a fórumról ismerek és soha az életben nem kerültem volna velük kapcsolatba, ha Fefe nem teszi fel nekem a fenti kérdést.

Csak ámultam és bámultam, micsoda tudástár volt azon az oldalon és nem csak wobblerkészítéssel kapcsolatban.

Ezen a fórumon ismerkedtem meg Zolikával is, aki miután “meghívatta” magát egy balatoni pecára, a kezembe nyomott egy marék általa készített wobblert.

Na ő volt nekem az első kézzel is fogható ősélmény (na csak leírtam még egyszer 😀 ), wobblerkészítéssel kapcsolatban.

Sokáig nem is mertem dobni a kis ékszereket, amik között ott volt, a még balsafából készült, fóliás ősbobbler is.

2014 májusában, egy küszíváson aztán csúnyán beütött a bobbler, ami sokáig a kedvenc balincsalim volt, így amikor egy alkalommal a Szigetközben leakadtam vele, majdnem elsírtam magam, de egy 15 perces huzavona végén, sikerült visszaszereznem.

Annyi halat fogtam vele, hogy Zolika sok éven keresztül elküldte nekem az adott évben elsőnek elkészült darabot, így egy elég komoly sorral rendelkezem bobblerből.

Bal felül az igazi ősdarabot látjátok

Zolikával azóta is töretlen a kapcsolatunk, igaz mióta kis gyerekek vannak a Marcsó családban, nem pecázunk annyit, mint régen, de mondhatom, hogy napi kapcsolatban vagyunk, hiszen ő marja nekem a wobblertesteket ( eskü nem pálinkáért 😀 ), illetve szoktuk segíteni egymást beszerzésekben is.

Egyik nap már burkoltan bejelentkezett, egy tavaszi, nadályos harcsázásra. 😀 😛

Régen hungarianwobblers néven futott, ma Marcsóműhelyként találjátok meg az interneten.

Nyáron, amikor megkérdezte, hogy festenék neki néhány blankot? – azonnal igent mondtam, sőt megtiszteltetésnek vettem. Szerepelt is az oldalon, a saját darabommal fogott balin.

Zoli mellett Fefe az akitől a legtöbb handmade wobblerem van. Ő már anno olyan békákat, bogarakat, kétrészes csalikat, csörgős cuccokat, egereket, darazsakat készített, hogy csak lestem és feltettem a kérdést, hogy ezeket meg hogyan?

Tőle több korszakából is rendelkezem wobblerekkel és nagyon büszke vagyok rá, hogy amikor sokadjára újra belevágott a fahal építésbe, akkor az én meggyőző erőm is kellett, hozzá, hogy belevágjon az airbrushal való festésbe. 🙂

Ő az az ember egyébként, akire annyira felnéztem anno, hogy személyes találkozásunkkor egy köszönésen kívül, hozzá szólni sem mertem. 😀

Azt hiszem ma már menne. 🙂

Fefe-féle ősdarabok

Fóliás darabok az első újrakezdés után

Airbrushos őrület és kreativitás

Ha nem küldi el nekem azt az első képen látható fekete – arany színű thrillhez hasonló gyors wobblert, akkor lehet, hogy az életben nem jöttem volna rá, hogy a Balatonon is mennyire durván eredményesek a fekete wobblerek.

Az első képen látható slider szerű wobblerből két darabom volt. Egy szigetközi mellékágon szerettem volna vele balint fogni. A helyet tenyereként ismerő cimborám, azon kérdésemre, hogy nem kellene e drótelőkét feltennem? – azt a választ adta, hogy itt még életében nem fogott csukát, csak balint és domolykót.

Egy hármas csuka, első dobásra, látott kapással verte le a kis glidert a parttól öt méterre, majd harapta el a 22-es monót, úgy ahogy kell. 😦

Nagy hatással volt rám, egy másik Pecavilág admin, Skill munkássága is. Ő leginkább a lengyelek által készített fahalakhoz hasonló púpos – domis vonalban (hubal – kenart) és a kisebb fóliás, vagy matricás minnow wobblerekben jeleskedett.

Az alábbi képen látható wobblerek közül, a bal felső volt az, amivel az első gyomorból hörgő, malac domolykómat fogtam, ama “Zagyvai – zúgó” alatt. 😀

Igazi legenda az a bal felső darab

Skillel kapcsolatban soha nem fogom elfelejteni, amikor egyszer írta a fórumon, hogy mekkora baromság, ez a felszíni csalis balinozás, hiszen egy csomó kapás nem akad meg. Aztán egyszer csak mégis elkezdett WTD-ket gyártani. 😀

És aki nélkül, nem kezdtem volna el anno a gyártást, az nem más, mint Gombár Péter – alias GPepp lures.

Ő volt ugyanis a fórumon, aki egy csalicsere játék ürügyén beírta, hogy többször emlegettem korábban, hogy neki kellene állnom, nekem is. 😀

Még aznap belekezdtem. 😀

Peti békái méltán híresek és a minnow csalijai is nagyon eredményesek.

Szerintem ő a magyar műcsali készítők “mindent tudó polihisztora”. Nem tudsz neki olyan kérdést feltenni, amire ne tudná a választ és általában mindent használt már, amit te még nem is láttál. 😀

Ígérem nem csak volt Pecavilágos kollégák lesznek a sorban, de először menjünk végig rajtuk.

Tomi, alias Navy lures. Dunai fenegyerek. Igazi dunai horgász és ezt hangoztatja is. 😛

A Balaton pocsolya, keszeget csak ő tud jól irdalni, ahogy halászlevet és csukapörköltet készíteni úgyszintén. 😛

És ha már csuka, amellett, hogy az utóbbi években alkalmatlan a Balaton a jerkes pecára, azért sem készítettem még csukás jerket, mert van nekem busajerkem és gold breamem.

Akkor meg minek? 😀

Mindkét típussal fogtam már több 70+os darabot, de a legemlékezetesebb pecákon az “arany dévérre” -aminek egyébként miattam, narancssárga a háta – voltak olyan akcióim, amiket máig emlegetünk.

Egyik sem lett meg, de tipikusan, az agyamba – retinámba beégett jelenetek voltak. És nem csak én emlegetem ezeket, hanem a cimbora, akivel mindhárom esetben együtt kergettük a tarka gúnyásokat.

Az egyik esetnél egy olyan öbölből úszótt elő, egy fatörzs méretű csuka a bream után és böködte, szúrta, nézegette az ezüstösen csillogó wobblert, ahol se előtte, se azóta nem fogtunk egy megveszekedett halat sem. 😀

A másik esetnél, akkor robbant rá egy 90+-os, amikor a csónak mellett az utolsót ütöttem a gliderbe. Mindkettőnket beterített a hideg vízzel. Elképesztő látvány volt.

A harmadik esetben két pályán, két csónakból vallattuk a zavaros vizet, amikor a legutolsó öbölben, az utolsó utáni dobásnál rárobbant egy bigmama, de az sem akadt meg.

Busa jerk, golden bream és a totál elmebaj, banán WTD

A következő legyen Máté, akitől ezt a két WTD-t szerintem valamelyik Pecavilág Karácsony keretén belül kaptam. Imádtam ezeket a Karácsonyokat, mindig azon izgultam, hogy engem egy műcsali készítő húzzon. 😀

Szerencsére többször is megadatott.

A fehér színnel több balint is fogtam, egy előtte pár héttel megnyitott kikötőben, ami addigra már elég rendesen rommá volt dobva. A dolog pikantériája, hogy a memóriakártya a fényképek elkészültekor még hibátlanul működött, de letölteni már nem tudtam egyet sem. 😦

Jöjjön Patrik, aki amellett, hogy elképesztő kreatív wobblereket épített, már 15 éve is, a legnagyobb yo-zuri zombie fan az egész Föld nevű bolygón. Őszintén szólva én sosem értettem azt a koncepciót, de ő nagyon sok szép halat fogott az évek során a zombie sorozat különböző darabjaival.

Parádés, felszínt túró fantázia bogár

Itt van még Levi, aki régen az egyik legnagyobb blog olvasóm volt és az én meghívásomra lett Pecavilág tag.

Tőle is van néhány wobblerem. Halas emlékeim az alábbi kis minnow-hoz kötnek.

Hasonlóan a Skill által készített minnow-hoz, nagyon tudja a gyors vizet a zúgó alatt. Fogtam vele 45-ös domit és egy alkalommal három csodás csapót is.

És életem egyik legjobb domis napján, első dobásra volt horgon egy matuzsálem is. Sajnos egyetlen horogág tartotta, amit egy méterre a merítőtől sikeresen kirázott magából.

Lila hátú, kis aranyos minnowk

Meg kell még említenem Esoxx-ot, aki az egyik Pecavilág Karácsonyra, többek között egy vaddisznós jerket készített számomra.

Nem véletlen. 😀

Illetve Korvint, aki végül a horgászatot és a fahal készítést felcserélte egy teljesen más hobbira, az esztergálásra.

Neki volt egy olyan whitewalkere, ami egy évet töltött egy Duna melletti fán, mire sikerült visszaszereznie.

De nem mehetek el szó nélkül Szano mester mellett sem, aki több, mint 10 éve Svédországba tette át a székhelyét és főleg nagy csukás jerkek gyártására specializálódott. Mellette gumihalak öntésével is foglalkozik és azt hiszem az első abachi léc darabokat még tőle kaptam, amikből az első wobblereimet készítettem.

Vannak még Pecavilágosok, akik eseti műcsali készítők voltak, de tőlük vagy nincs wobblerem, vagy nem tudnék semmi történetet, anekdotát hozzájuk kapcsolni, így most jöjjenek a többiek.

Péczi wobbler szerintem az egyetlen olyan honi wobblerkészítő, aki nem egy, nem is kettő, hanem sok “lemezből” készíti a fahalakat.

Volt tőle egy sügerem még korábbról és amikor idén újra kezdte a gyártást, egyből írtam neki, hogy szeretnék egy Péczi buksi WTD-t.

Mint sok más wobbler, ez is csere keretén belül került a tulajdonomba.

Zoma lures wobblerei legalább annyira szépek és precízek, mint a Zoli által készítettek. Sajnos ő elég rég óta nem készít csalikat. 😦

Annyira tökéletes, hibátlan, ami a keze alól kijön, hogy nehezen hiszi az ember, hogy fából vannak ezek a remekművek.

Nekem mindig az jut róluk eszembe, hogy olyanok, mintha egy “gép köpte volna ki” mindet.

Somogyi Laci nekem a Pecavilágon kívüli wobbler készítő ősélmény (na csak leírtam megint, de nem találok más szóösszetételt helyette 😀 ).

Igazi ősdarabok

Egy fiatal gyerek még tavaly feltett egy képet egy popperől a műcsali készítős csoportba, mint az első wobblerek egyike, amit készített.

Én állat meg odaírtam neki tanácsként, hogy műanyag popperpofa nélkül elég sérülékeny lesz az eleje, pedig fel kellett volna ismernem, hogy azt a poppert bizony Laci készítette.

A gyerek csak fel akart vágni valamivel, amihez köze nem volt. Szánalmas…

Laci pedig tipikusan az a készítő, akinek nagyon jellegzetesek a wobblerei. Azóta is ég a pofám, elég rendesen. 😀

Szabó Zoli egy olvasóm volt, aki Németországban él és gyönyörű wobblereket készített nekem, a nevemmel ellátva, lassan 10 éve.

Vele nem is tudom mi lehet most, teljesen eltűnt a látókörömből.

A popperekkel és a wobblerel is parádés balinokat fogtam. A wobblerrel, igazán szép 3+osat is.

Réti Bence – Rétilures, egy veszprémi kölyök, aki azóta, hogy elkezdtem egyengetni – terelgetni, először a pergetés, majd a műcsali készítés rögös útján, egyetemistává cseperedett.

Anno volt egy műcsali készítő pályázatunk, 18 év alatti gyerekeknek, amin indult a Balaton WTD nevű alkotásával.

Sokan egy másik Bencére gondolták, hogy belőle nagy pecás, meg wobbler faragó lehet, de nem így lett.

Én már akkor láttam, hogy az általam említett Bence sokkal jobb és kitartóbb pecás lesz, hiszen már az első alkalmakkor elképesztő érzékkel nyúlt akár egy wtd-hez, vagy popperhez.

A képen látható Balaton WTD, már egy használható, végig drótozott, balinos méret. Őszintén szólva azt már nem tudom, hogy ezt még ő, vagy már én készítettem, de a balinok szeretik, ahogy a felette látható jerket és WTD-t is.

Gyuszi nagy savage gear rajongó volt (nyilván a lárva forma, nem véletlen), őszintén szólva vele sem tudom, hogy mi van, de ő készítette az elhíresült gyulárvát, amiből az egyik, nehéz napon, hatalmas betlitől mentett meg és a képen látható WTD, bár nem tökéletes, mégis gyönyörű balatoni őnöket adott nekem, néhány évvel ezelőtt.

Tábori Attilától, egy süllyedő WTD-m van, ami totális meglepetésként érkezett ezen a nyáron.

Próbáltam vele néhány alakalommal balint fogni, de a víz tisztasága alkalmatlan volt arra, hogy realisztikus kinézetű wobblerrel halat fogjak.

Attila elképesztő precízen dolgozik, ő a hazai wobbler fóliázás nagymestere!

Barillo custom fishing lures, ő Tihamér egy törzs vevőmből lett wobblerkészítő.

Talán nem sértem meg azzal, ha azt írom, hogy (főleg korai) munkáinak egy részén látszanak is hatások és nem csak az irányomból, hanem a fent említett Attila munkáit végignézve is mutatkozik stílusban némi hasonlóság. De ezzel nincs is semmi baj.

Még mindig nagyon tetszik ez a WTD, csak a hengeres test miatt nehezen fényképezhető.

Halbogár lures egy elképesztő figura. Ő inkább művész a szememben, mint műcsali készítő.

Neki a wobbler a vászon, vagy egy műalkotás alapja.

Ezek a különböző hangyaleső szárnyakkal, madártollakkal díszített fahalak, tényleg elképesztőek!

A vergő korai verziójával, néhány éve fogtam egy balint kajakból, amit ugyanabban a hínármezőben, saját készítésű WTD-vel is megfogtam, pár nap különbséggel.

Régóta tervezünk egy közös pecát, hiszen még a zenei ízlésünkben is vannak átfedések. Talán majd idén összejön.

Nagy Laci – NL wobbler.

Ő egy olyan készítő, aki nem fából készíti a wobblereket. Ahogy a honlapján szerepel, a testek anyaga vízálló.

Az ő védjegye az élethűség. Elképesztően igényesen festett békák, küszök, csiborok, naphalak és a lótetű.

Vele kapcsolatos emlék, például, amikor Petya barátom, miután a halak nem ették már a felúszó csalikat, feltett egy NL békát és további 5 kapásból, 3 harcsát rámolt ki vele a pályámon.

Igaz azóta nem volt olyan jellegű helyzetben részem, de még aznap rendeltem Lacitól két darabot. 😀

Néhány alkalommal beszélgettem a mesterrel messengeren. Megtisztelve éreztem magam, amikor azt írta, hogy WTD-ket az én hatásomra kezdett készíteni, ahogy azzal is megtisztelt, hogy az általam készített, eléggé kezdetleges cranket, anno összehalazta.

Van még két hazai készítő, akik szintén nem fával dolgoznak és szerintem nagyszerű amiket készítenek, de jelenleg tőlük nincs wobblerem, mert amikor több, mint fél évig nem dolgoztam és táppénzt sem kaptam, (ahogy fentebb is írtam) megváltam a gyűjteményem egy részétől és bizony az általuk készített wobblerek is beleestek a szórásba. 😦

Az egyikük Urbányi Feri, az elképesztően élethű dévéreivel. Vele horgásztunk is anno egyszer. A fia szép balinokat fogott whitewalkerrel.

A másikuk Gersy Laci bácsi, a mindenféle “őrült” és színes kreálmányaival. Vele is találkoztam személyesen, Kapolcson. Nagyon jó fej ember!

A végén szeretnék még néhány nevet megemlíteni, akiktől még nincs wobblerem, de idővel lehet, hogy lesz. Ilyen Bátyi Andris, akinél a hatalmas szemek, mint védjegy, megkerülhetetlenek.

De ilyen két ex-vevőmből lett műcsali készítő, Árpi – Lure nest, vagy éppen, Ákos – Luca lures is.

Nagyon ígéretes amiket ők készítenek!

A műcsali készítők többsége különc, kicsit kilóg a sorból, mondhatni dilis. Ehhez azért kell némi ego ( egyeseseknél azért ez rendesen túlteng :P) és némi jó értelemben vett magamutogatás is (sokaknak ez a része egyébként nem igazán megy) és ha nagy példányszámokat gyárt valaki, akkor nem baj, ha a monotonitás tűrő képessége átlag feletti.

Szerintem a wobblerkészítés lényege nem a szolgai másolás.

Nyilván, az elején sokan próbálkoztak a jól beválthoz leginkább hasonlatost készíteni a drága rapalák, salmok helyett, de aztán rá kellett jöjjön szép lassan mindenki, hogy a kézzel készült wobbler nem olcsóbb, mint a gyári, főleg ha nem mindenféle otthon talált, agyagból készül.

Az írásba szereplő gyártók darabjai néhánytól eltekintve, mind teljesen egyediek, felismerhetőek. Vannak realisztikusak, fóliásak, egyszerűbbek, bonyolultabbak és teljesen elmebeteg darabok is. 😀

A lényege szerintem ennek a játéknak a kreativitás. Nyilván minden wobbler hasonlít egymásra valamilyen szinten, de azért bele lehet tenni mindig némi csavart a dologba.

Hogy néhány saját példát említsek, így született anno a műhelyemben a waveshad, amire volt aki azt mondta inkább minnow forma. Pedig, ha nem lenne a hasából “kiharapva” két darab, akkor tökéletes shad forma lenne.

Ilyen ötlet például a szaggatott fóliás dizájn, amire megkaptam, hogy: “ezt én az életben nem fogom tudni feldolgozni” – pedig elképesztően jól működik.

Vagy ilyen volt a minek ilyen ívelt hátú WTD-t készíteni? (axehead wtd)

Minek ilyen vékony WTD-t készíteni? (slim axehead wtd – azaz ezüst utazó)

És ilyen a külső fóliás dizájn meg nem értése, a kis púpos, vagy a fent említett ezüst utazó esetében – Na mi van, elfogyott a festék?

3,5, illetve 4 centiméteres crankekbe se sokan raktak előttem, tört terelőlapot.

Pedig ezeknek a formáknak, festési, fóliázási trükköknek az értelme nem csak a másság – a különbözőség, hanem az is, hogy elképesztően jól működnek.

Nagyon sokan vagyunk még. Mindenki nem fért – férhetett bele ebbe az írásba. Remélem senki sem sértődik majd meg.

Sem azok, akikről írtam néhány gondolatot, sem azok, akik kimaradtak a felsorolásból.

A lényeg, hogy támogassátok a honi wobbler készítőket, mert megérdemlik.

Hajrá hazai handmade!