Ez az írás csak egy facebook posztnak indult, de aztán olyan hosszú, meg talán tartalmas is lett, hogy itt is megosztom veletek.

Tegnap este varázs volt a víz!

Ennek ellenére csak egy nagyon kis szakaszon ívott a küsz. Bokrokon keresztül úgy kellett bemászni és a moszatos – csúszós köveken belavírozni a tutiba.

Még világosban fogtam róla két balint öt kapásból. Tudom, elég vacak arány, főleg wobblerrel, de ez az öt kapás maximum 3-5 haltól jött. És idén annyi a rontott balinkapás, hogy már meg sem lepődtem.

Elmentem még körbe nézni B és C terv után, hiszen biztos voltam benne, hogy a dzsindzsába nem mászik be senki más.

Mivel máshol nem találtam halakat, így visszamentem az auóig, ettem – ittam, magamhoz vettem a kabátot és a süllős cuccot.

Még le se ment a nap teljesen, még nem jöttek azok a jól ismert süllőhangok, de már fogtam két 30 centi formát.

Na mondom megtaláltam az elmúlt napok legjobb ívását és durrrr és durrrr, megjöttek!

Szumma – szummárum, egy méretes forma volt még kézben, pedig nagyon komoly halak voltak előttem.

Ez az egy hal kapott rendesen. Eltűnt benne a 7,5-es minnow.

Volt olyan hal, ami fél méterre tőlem, szinte a talpam alatt durrogott olyan hanggal, hogy beremegett a szívem!

Legalább öt wobblertípusommal volt kapásom, már ha azt kapásnak lehet nevezni, hogy megáll a wobbler veretése.

Egyszerűen nem ütötték le a fahalakat, csak ráfogtak. Ez amúgy idén eléggé jellemző és egyszerűen nem jövök rá az okára.

Három jó halhoz nagyon közel voltam.

Az egy a 11,5-es wave minnowt fogta – majd engedte el. A másik a 7,5-est támadta.

Ez olyan közel volt, hogy a bevágáskor a wobbler kiugrott a vízből, a süllő meg balinként üldözte a felszínen, de nem találta el.

Ilyet se nagyon láttam még!

A legemlékezetesebb, talán 2 méteres zászlón fogta meg a 6,7-es humpback shadet, majd a féket tépve indult a nyílt víz felé.

Egy darabig biztos voltam benne, hogy ez a csíkos vitéz az enyém lesz.

Amikor 1,5 méterrel a kő előtt feldobta magát láttam, hogy a fahal a pofája jobb oldalán van kívülről es hát elég volt egyet ráznia magán…

Igazán pazar hal volt!

Legalább kettes, ha nem nagyobb.

A hangok alapján tudtam, hogy vannak a pályán wobbleres viszonylatban nagyon jó halak, most már nem csak hallottam, de láttam is az egyiket…

Megsemmisített!

Éjfélig még kitartottam ugyan, de egyre ritkultak a hangok és már fordult a szél is.

Ez alatt a 3 óra alatt, többször megfordult a fejemben, hogy hagyni kellene a helyet, de hát ott volt a hal előttem. Pedig van amikor a kevesebb a több.

Mit előttem?

Volt olyan hal, amit ha elég gyors vagyok, kézzel megfoghattam volna.

Tegnap hárman kérték, hogy adjak tanácsot süllőzésben, mert idén nem bírnak velük.

Higgyétek el, hogy nálam van olyan aki lényegesen többet fogott idén, igaz sokkal többet is megy értük.

Ha meg eddig eljutottatok az olvasásban, akkor kiderült, hogy a kánaánban is van, hogy csak puliszka jut az embernek.

A túró ott marad!

Talán a sekély víz, vagy a kis területen összetömörülő rengeteg táplálék, esetleg az érkező front lehetett a ludas?

Vagy finomabb fékkel, esetleg puhább bottal kellett volna próbálkoznom?

De hát máskor ugyanezzel a cuccal simán halra váltom a kapásokat.

Ilyenkor napokig képes vagyok ezeken agyalni, pedig lehet, hogy csak el kellene fogadni, hogy ilyen is van.

Nem lehet mindig – mindent megfogni, hiszen akkor meg is unná az ember.

És én voltam ott, én éltem át azt a 3 órás csodát!

De az a rohadt “DE” mégis mindig ott motoszkál a fejemben és nem enged el soha.

Ne is engedjen!