Idén úgy néz ki, hogy a kevés csuka után, még kevesebb balint tartogat a “hazai pálya”, így kilométereket kell motoroznom minden alkalommal a fogatlanokért, ha csónakba szállok.

Október harmincadika van. Az utolsó igazán szokatlanul meleg napok egyikén napkelte előtt kiszálltam az autóból, hogy partról ránézzek Esztikére, de sajnos megint nem kellett pozitívan csalódnom.

Aztán a “nyugati kő” felett immáron a zöld csónakból, messziről láttam a vijjogó sirályokat, ami mindig jó jel, de sajnos csak a kishal mutatta magát a kikötő torkolatban. Balinok csak bent a kikötőben dolgoztak, ami ugye a mezei pecás elől elzárt terület.

Nem volt mit tenni, irány a szomszéd település.

A helyi móló szaron volt pecással. Letett botos és pergető horgászok hada szűrte a vizet. Amennyire tehetem, kerülöm a konfliktusokat, így bőven 40 grammos pilker távon kívül néztem körbe a hajóállomást, hátha akad nekem is valami.

A belső sarokban pakolászott egy fószer már akkor amikor befelé tartottam és még akkor is, amikor kifelé.

Egyszer csak hallom ám, hogy félhangosan magyaráz valamit a faszikám, de először nem gondoltam, hogy nekem osztja az igét. Aztán a következő mondat után, már nem volt kérdés, hogy hozzám szól.

“Menj a Marina elé te köcsög!” – szólt a jó tanács. 😀

De mielőtt még megfogadtam volna a jó tanácsot és elindultam volna a Marina felé, végig néztem, ahogy egy kis krapek éppen egy balint fáraszt a külső sarkon.

Aztán a Marina kövezés elé érve konstatáltam, hogy a kedves sporttárs legalább nem tévedett. Már nem abban, hogy köcsög volnék 😀 , csak abban, hogy valóban volt ott pár rablás.

Először a black metallic színű púpos került a kapocsba, bár ezen az őszön valahogy nem adja annyira, mint amennyire bízom benne.

Egy óvatos kapás után le is szedte az első fogatlan útonálló.

Aztán hirtelen beindultak a kő előtt és a sarkon. Úgy nézett ki, hogy egy kisebb csapat jött be a pályára, de kurvára nem kellett nekik a fekete púpos.

Gyorsan a kék hátúra cseréltem és már első dobásra robbant a víz.

Nem tudom mi történt idén, de most ősszel a baby blue és az ayu szín is agyonveri a személyes kedvencemet.

Kapás – kapást ért. Ütötték, verték, pusztították a twitchelve húzott kis púpost. Egyetlen hal volt, amit húzva fogtam, de az is először egy rángató mozdulatba ütött bele, aztán a csónak mellett duplázta be a kis twitch wobblert, amikor már gyors tempóban húztam, hogy újat dobjak.

A fenti balin már verte a 60 centit, de a bandanagy csak ez után következett.

Igazi bödönszájú, buflák fejű, benga balin volt. A kő előtt a harmadik rángató mozdulatba ütött bele, akkorát, hogy tudtam megjött a jó halam megint. Aztán vagy 15 métert szaladt a wobbleremmel a nyílt víz irányába.

Olyan vaskos – széles hal volt, hogy nem tudtam tarkófogással kiszedni.

Imádom a vastag pofájukat. Kishal legyen a talpán, ami ebből a pofából megmenekül.

Ennek a méretű balinnak már nem is mellúszói vannak, hanem sokkal inkább szárnyai. Elképesztő szép hal volt. A kapásukat meg képtelen vagyok megunni.

Persze se fogai, se tüskéi nincsenek, megkaptam már számtalanszor, de leszarom. Én arra horgászom, ami van. Nem kínlódni megyek a vízre, hanem elsősorban halat fogni.

Érdekes módon ez után a hal után elcsendesedett a pálya, így elindultam a kő előtt a szórványos rablások nyomán.

Az egyiket le is szedtem, de aztán el kezdett fújni a kevésbé várt szél, még kevésbé ígért irányból, így egy gondolattól vezérelve visszacsorogtam a kapások helyére és a sarkon – ahol még viszonylag nyugodt volt a víz – három akcióból kettőt le is szedtem, a korábban megírt “jiggelős” technikával.

Mindössze húsz perc lehetett az egész, az első hat halat ezen belül talán tíz perc, nem sok, annyi idő alatt szedtem le.

A szél egyre csak erősödött. A halak elkussoltak. Bejártam még több kilométert. Átnéztem több kövezést és bár az egyik előtt a hullámzásban és mellette, a szélvédett oldalon is volt pár balin, fogni már nem tudtam. Pedig a szélvédett oldalon, tiszta vízben, a kő mellett volt egy lekövetésem a kis fehér wtd-mre, de sajnos nem szedte le, pedig jól esett volna egy topwateres balin, így október végén.

A nap folyamán ködös és napos szakaszok váltották egymást. A szél itt már elég rendesen fújt és olyan szinten terítette be köddel a láthatárt, hogy inkább megfordultam.

Itt már jócskán kijöttem a ködből. Ezeket a képeket elnézve merem állítani, hogy a Balaton ilyenkor tényleg a mi tengerünk.

Ja és még reggel a ködöt átszakító nap sugarai által megvilágított őszülő lombkoronák sem mutattak éppen szarul a parton. 😉

A kikötőbe érve konstatáltam, hogy a hullámzás benyomott némi kishalat a csónakok közé, így bár kevés csali volt nálam és a klasszik buzerapecás pálcák is otthon figyeltek, azért sikerült jó néhány csíkos lovagot kibuzerálnom a képen látható méretben. A kis bloody mary színű fine s shad és egy ezüst flitteres easy shiner tudta a dolgát, hármas fejen.

Nem volt ez rossz peca kilenc balinnal és vagy harminc sügérrel.

Azt hiszem ezt az októbert elég rendesen kiböjtöltem július – augusztusban és szeptember jó részében.

Atomállat pecák vannak és még van egy napom a hónapból.

Mivel be kell hangoljak vagy 50 humpback shadet, így nem kérdés, hogy hol talál a holnap hajnal! 😀 😛