Estére összegyűlt pár komisz ránc a homlokomon, én pedig úgy döntöttem, hogy megszabadulok tőlük.

Pontosabban, ha megszabadulni már nem is, de el tudom őket cserélni. Egy kis alkudozás az élettel és pár vaskos homloki gondráncot, átváltok sok kis szemkörnyéki pajkos mosolyráncokra. Hogyan is?

Minden egyes méterrel, amit megteszek a folyóparti fűben, eltűnik egy az egyikből és keletkezik néhány a másikból. Ma az időzítés is tökéletes, hiszen a nap legszebb órájában érkezem. Az alkonyati szél épp csak sorba rendezi a könnyű felhőket, hogy a nap még kedvére eljátszhassa rajtuk kedvenc esti fényjátékát.

Megigézve járatom a szemem az elkápráztató nyugati horizonton, nem tagadhatom, ezek számomra az alkonyat kedvenc pillanatai. A folyó keleti kanyarjában egy másik fény is megjelenik. A Hold mártogatja merészen sugarait a vízbe és gyermeki daccal próbál versenyre kelni szülőanyjával. A Nap erre ügyet sem vetve mosolyogva távozik.

Szemeim megdörzsölöm, ideje ébredni és arra gondolok, hogy remélem nem potyára jön ma fel a vacsoracsillag. Sétálok csendesen, majd némán a vízhez lopakodok. Óvatosan meglendítem a botot és falatnyi fahal a vízre hull. Tekerem lassan és élénk figyelemmel várom minden pillanatban, hogy az egy V betű észrevétlenül kettőre változzék.

A boldogság hamarosan meg is érkezik, méghozzá igazán ehhez az estéhez illő alakban és utolsó ráncot triplán váltja át.

Kérem a Holdat, kössünk mára barátságot, tartson velem ezen a szép estén és osztozzon felhőtlen örömömben. Nagy, kerek sárga arcán megértést látok tükrözni.

Hazafelé a rádióból jóféle country duruzsol, és na lám, a Hold tényleg hazáig kísért.🌞🌅🌝

Lovas Ferenc

https://www.facebook.com/angliaimh