Sziasztok,

Jól eltűntem. 😀 nyolc hónap szünet. Ilyen se volt még a blog életében és remélem, hogy soha többet nem is lesz!

Az nem igazán volt kérdés, hogy folytatom e a blogot? Inkább az, hogy honnan, hogyan, mit, merre?

Voltak már egész jó, jó és kiemelkedő pecáim is idén, de végül úgy döntöttem, hogy megyek sorrendben. Ha valami nem 100%-ra stimmel, akkor elnézést kérek, de már nem emlékszem pontosan mindenre.

Szóval az év január elsején kezdődött, mint mindenkinek, aki nem ezen nap után született 2023-ban. Kivételesen nem pecával nyitottam, de egyből első nap egy domis kép fogadott, amit Kovács Gabi küldött nekem. Szóval, ha úgy vesszük, jól indult ez az év is. 😉

Szóval ez egy rendhagyó év vége volt, hiszen az utolsó napon nem horgásztam. Egyúttal rendhagyó lett az év kezdet is, hiszen az első napon sem horgásztam és a második napon sem a Balatonon kezdtem meg az évet. 😉

Kellett valami más az egyhangú mólópeca helyett – mellett és a decemberi – januári tavaszban többen fogtak kisebb, közepes és benganagy domolykókat az általam készített csalikkal az ország különböző vizein, így mennem kellett. 😃

No meg hiányzott már a folyó zúgása is. 😍

Aznapra azt ígérték az időjósok, hogy 10 óra magasságában felszáll a köd és napsütés lesz egész délután. Na ez az időképet elnézve szinte mindenhol bejött az országban, kivéve Veszprémet és a kis folyó környékét, ahol horgásztam. 😃

A képen látható domi nem igazán éri el az ingerküszöbömet, de az év első hala volt, így lefényképeztem. Ráadásul a kis folyón az első halam volt a humpbackkel és amennyire tudom, ezzel a színnel a legelső hal.

Borza Nándi által megálmodott WildRiver szín

Összesen 8 akcióm volt aznap, ebből 4 hal volt kézben, de a balinok sem voltak túl nagyok, bár annál szebbek.

Ennyi kapásom egész tavasszal nem volt. 😉 Ez lehet akár jó jel is, de azért kellene még vagy 70 centi víz, lehetőleg egy marha nagy áradás folyományaként, ami kipucolná végre a medret.

Azért jót túráztam, tele ettem magamat csipkebogyóval és még Petya barátom is kinézett pár órára, így humán vonalon nagyon erős volt ez a nap. 😃

Ha csak pár órára áttörték volna a napsugarak a sűrű ködöt, szerintem csúnyán zabáltak volna a halak, de tudjátok mit?

Soha rosszabb első pecát ennél! ❤️💙❤️

 

A legnagyobb balatoni fogásom januárban

Elhatároztam, hogy január – februárban kurvasokat fogok melózni, aztán március – áprilisban is annyit, amennyit csak a domolykó vadászat mellett bele tudok tuszkolni a napjaimba és ezután egész májusban csak horgászni fogok.

A terv jó volt (biztos?), aztán végül úgy alakult, hogy egész májusban egy alkalmat töltöttem lent.

Munkában a szaréletűek

Lehetett volna talán sügérezni, de a dropshotos pályán a kis víz miatt nem álltak be jó halak, a csónakkikötőm már több hónapja kiürült, Alsóörsről ki lettünk tiltva, így csak egy pályám maradt, ahol viszonylag zavartalanul lehetett volna rájuk vadászni, de nem igazán voltam rendben.

Sajnos a vérnyomásom újra elkezdett szarakodni, állandóan fáradtnak éreztem magam, fájt a jobb lapockám és a meló mellett nem igazán volt erő, kedv lemenni.

Próbáltam sokat pihenni és amikor jobban éreztem magam mindig megnyomtam a melót, a májusi pecákat szem előtt tartva.

Elég sokat böngésztem a youtubot értelmes tartalmak után kutatva, így találtam rá, többek között a következő filmre, ami kedvenc íróm életéről szól. Szerintem érdemes megnézni annak, aki még nem találkozott ezzel a filmmel. Egyénként is van néhány komoly tartalom ezen a csatornán.

https://www.youtube.com/watch?v=6w-bT6mRo5Q

Ernőbá és Gyurikám the true old legends

Öreg molótrollok egymás között :
– Ernőbá: én ma haza nem megyek, amíg nem fogok egy csukát.
– Gyurikám : nézd Ernő, nyertem 19000-et a kaparóson.
– Ernőbá: add csak ide! B@szki ezt figyeld ez tényleg nyert! Na gyere Gyurikám, b@szok én a csukákra, irány a csárda!
Azóta se látni a két öreget. 🤣🤣🤣

Itt már engem se lehetett lent látni, mert a két öreg mellé egy vele kb azonos korú srác is megjelent a mólón több alkalommal, akit egy infarktus után a szívkórházban kezeltek. Totál idegbeteg volt, láncdohányos és keményebben szívta az ember életerejét bárkinél, mint akivel előtte életemben találkoztam. Psychonak neveztük el…

Februárban ugye már a csuka se játszott és mivel megint jobban voltam, toltam a melót ezerrel.

Hetedikén megjött az új területim.

A tavalyi évet 108 X-el zártam. Volt már rosszabb és sokkal jobb is. Az X-ek száma nem teljesen valós, hiszen volt amikor csak csalikat hangolni mentem le és érdemben nem horgásztam.

A régi másfél – két órás meló előtti pecák megszűntek. Nincs hová sietnem, így a minőségi fél, vagy akár egész napos pecák száma megnőtt. Azért az nem olyan rossz, amikor nyáron peca után alszok 2 órát a teraszon. 😁 Cserébe utána estig dolgozom.

Én azt mondom ennél rosszabb ne legyen idén sem. 😉
Tavaly 19 nemes halat és 12 kiló keszeget vittem haza. Ez a szám a terveim szerint biztosan nőni fog. 😁 Süllőknek, harcsáknak reszeltek! 🤣🤣🤣
#nincscandrgyerekek 🤣🤣🤣

Másnap a csónakot is megnéztem, hogy bírja a jeget? A köhögős kór, a derékfájás miatt, bizony ez megint egy olyan tél volt, amikor a csónak a vízen maradt. Volt már ilyen év. Bírja az öreg teknő, de azért néha nem árt ránézni a csillagrombolóra. 😉

22.-én aztán megint nekivágtam a kis folyónak. Na ez hiba volt.

Egy időponttal a tarsolyomban a maszek kardiológushoz február 28.-án a kikötőnkben találtam magam.

Szóval a február sem a pecáról szólt sajnos. 😔

Idézem a face posztomat arról a napról:

“Ma le kellett mennem csalikat hangolni, hiszen holnaptól nincs rá lehetőségem.
Már a csali hangolás érdekesen alakult, mert egyszer csak beúszott elém egy jó kettes csuka. Gondoltam is, hogy de jó, hogy éppen nincs csali a vízben. 😁 Aztán 10 perc múlva visszajött és beállt a stég mellé. 20 percen át egy helyben lebegve nézte a wobblereket 30 centiről, aztán amikor megunta lelépett. 😁

Rá 15 percre megjelent a kis testvére. Képen láttam már kékes színű csukákat, élőben eddig nem. Állati jól nézett ki a napfényben. 😍
Aztán dolgom végeztével láttam még egy kilós formát is a sekélyben. Szerintem ezek a halak vagy üzekedtek, vagy arra készültek.

Gondoltam megnézek egy pályát sügérre, ha már lent vagyok. Egy órán keresztül csak négy piszmogós kapásom volt, de valahogy éreztem az erőt az éterben. 😁
Egyszer csak beindultak. K@rvajó peca volt! 💙

Brutál ütésekkel jelentkeztek 10-30 méter közötti távon és csak egy kisebb akadt közöttük.

Olyan 20-25 darabot fogtam a csalikkal variálva, 2,5 grammos fejen, mígnem már semmi sem kellett nekik. Gyönyörű, dagadt, erőtől duzzadó halak voltak, amiket már rendesen fárasztani kell. 😍💯
Néhányat fotóztam csak telefonnal. ”

Tényleg parádés peca volt és ezáltal, hacsak arra a rövid időszakra, de talán jobban is éreztem magam.

A kommentelők persze azt gondolták, hogy a sok meló miatt nem pecáztam annyit, de voltak akkor már olyan napjaim, amikor kurvaszarul voltam. 😦

A kardiológus (nem tudom már hányadik a sok év alatt), egy fiatal , nagyon segítőkész, normális arc volt. Alaposan kivizsgált.

Annyira, hogy a fél órás buli 45 percig tartott. Darálta az eddig szedett három gyógyszert és helyette egyet írt fel.

Mivel autoimmun betegség gyanúja merült fel benne, ezért elküldött vérvételre, hasi UH-ra, reumatológushoz és a vérvétel eredmény után várt vissza egy terheléses EKG tesztre.

Az új bogyónak köszönhetően jobban lettem pár nap alatt, így 13.-án lemerészkedtem keszegezni. Amit fogtam, aztán jól meg is ettem. 😀

A hasi UH negatív lett, a vérkép ennyi idősen a tökéleteshez közelített, a terheléses teszten tök jól teljesítettem, így nekivágtam megint a kisebb, majd Petya társaságában a nagyobb víznek.

Kurvanagy betli lett belőle! Sajnos sok csalink bent maradt. Kapásunk az volt és tök jól bírtam a napot.

Aztán megint egyre szarabbul lettem. Félbe maradt a márciusi meló is. Sokszor mindenem fájt, úgy éreztem meg fogok dögleni. Aztán megint jött pár jobb nap, aztán megint pár szarabb. Hullámzott az egész. Igazából 2019 év vége óta hullámzik, csak egyre nagyobbak a hullámvölgyek és egyre kisebbek a hegyek. Egyre több a puliszka és egyre kevesebb a túró.

A reumatológus dokinéni is jó fej volt. Azt mondta látja rajtam, hogy valami nagyon nem stimmel. Mindenféle szindrómákkal, autoimmun szarokkal riogatott. Lupus, vaszkulitisz, meg a faszom tudja már mik voltak. Nem is akarok emlékezni még a nevükre sem.

Kiderült hogy főállásban főorvos az egyik szomszédos (vár)megyében és felajánlotta, hogy ha nem akarok egy vagyont fizetni, akkor másnap megcsinálják a vérvételt az autoimmun tesztekhez TB alapon. Persze ha el tudok menni.

Másnap ott voltam. Innen két hét várakozás következett. Közben én állat az interneten utána néztem ezeknek a kóroknak. Nagyon nem kellett volna. Szinte bármelyik autoimmun szart rám lehetett húzni és ettől totál bekattantam. Állandóan fájt a fejem, a vérnyomásom megint elkezdett szarakodni, indokolatlan helyzetekben fáztam, nem tudtam aludni, pihenni. Totál kikészítettem magam.

Közben megjött az eredmény. Minden negatív lett. Ahelyett hogy örültem volna, megint ott voltam, hogy de akkor mitől vagyok szarul?

Egy újabb tesztre hívott be a dokinő, de az első alkalmat lemondtam, mert nem éreztem magamat alkalmasnak egy egy órás útra.

És közben lemondtam a kardiológiai kontrollt is, amire Füredre kellett volna lemennem. Abban maradtunk a dokival, hogy majd Húsvét után keresem.

Amúgy a telefonban elejtett egy olyan mondatot, hogy nekem a stressz kezeléssel van a legnagyobb gondom és ezzel kellene valamit kezdenem…

Aztán egyik hétfőn rászántam magam az újabb vérvételre, de visszafelé olyan szarul lettem, hogy a métereket számoltam, nemhogy a kilométereket. Nem szabadott volna autóba üljek.

Itt már totál ki voltam készülve. Voltak éjszakáim, amikor 20 percenként jártam pisálni. Folyamat szakadt belőlem a víz. Fél nap alatt olyan ótvar büdösre izzadtam magam, hogy saját valómat nem bírtam elviselni. Egyébként az első 2019-es nagy rosszul létem után, kb ugyanilyen tüneteim voltak. Kb ugyanebben a sorrendben.

Itt már napi három fájdalomcsillapítót nyomtam magamba, hogy valahogy elviseljem a nagyrészt fekvéssel töltött napjaimat. Volt hogy nem bírtam enni sem. Főleg reggelente. Fájt a gyomrom is elég rendesen.

És vártam azt a kurva eredményt, miközben azon szenvedtem, hogy tutira meg fogok dögleni.

Meg is jött az eredmény és az egyik érték “végre” pozitív lett. Bizonygattam a családnak, hogy na ugye nem vagyok teljesen hülye! Csak van valami ezek mögött a szarok mögött, amik évek óta vetésforgóban, vagy egyszerre gyötörnek.

Őszintén szólva már örültem volna neki, ha végre valaki azt mondja: Horváth Úr ön nem hülye, ez és ez a baja, ezt a gyógyszert kell ennie élete végéig, ilyen meg olyan szteroidos kezeléseket fog kapni, nem lesz sosem egészséges, de egy normális, minőségi életet fog tudni élni.

Szóval már leszartam volna, hogy autoimmun bajom van, csak már mondja ki végre valaki….

Aztán a dokinéni nem vette fel a mobilt, nem válaszolt az sms-ekre. A munkahelyén először azt mondták elutazott, aztán több napos értekezlet, majd a másik épületben keressem. Egyszóval eltűnt. Letagadtatta magát, én meg ott voltam egy pozitív eredménnyel és nem tudtam mi legyen?

Végül egy barátom segítségével bejutottam a reumatológiára, ahol a főorvosnő arra jutott, hogy be kéne feküdnöm 2 hétre, mert annyira szerteágazóak a tüneteim, hogy ennek járóbeteg szakellátással az életben nem érek a végére.

Így érkeztünk el május 17.-éhez, amikor megettem a kórházban az első ebédemet, amit Tomi barátom faszfőzeléknek nevezett el.

 

Folyt. köv.

Ígérem lesznek halasabb posztok is a későbbiekben. 😀