Sok cím megfordult a fejemben, de végül emellett döntöttem.

Az az igazság, hogy korábban nem igazán gondoltam rá, hogy írjak egy bejegyzést, wobblerkészítésről.

Egyszer Farkas Peti írta kommentként, valami bejegyzéshez, hogy igazán leírhatnám, hogy készül – épül meg egy fahal?

Korábban elég sokan fordultak hozzám tanácsért, de valahogy mindig úgy voltam ezzel, hogy :

Ki vagyok én, hogy észt osszak a témában?

Nem tartozom itthon az első, de még a második vonalhoz sem. Vannak akik már 20-25 éve kezdték és a neten nagyon jó kis írások, videók vannak fent, amik alapján anno én is elindultam.

Hogy most mégis miért döntöttem úgy, hogy virtuális tollat ragadok?

Egyrészt most már elmondhatom azt, hogy talán vagyok valaki a témában, másrészt a neten magyar nyelven fellelhető írások – bár még mindig megállják a helyüket – a szereplő anyagok nagy része már nem kapható – nem elértő, így talán némi segítséget tudok azoknak nyújtani, akik most keresgélnek.

De a legfőbb ok, amiért mégis így döntöttem, az egy kommentelő volt, aki az egyik posztom alá oda kellett böfögje a következőt:

Mennyi egy ilyen wobblernek a bekerülési költsége, 900 forint?

Annyi “testvérem”, pont annyi…. 😀

Ebben az írásban az új típusom, a mini humpback fatshad születését tudjátok végig követni, az első két darabtól, a “sorozat gyártásig”, képekkel illusztrálva.

A képek mobillal készültek, az aktuális munkafázisoknál, különböző fényviszonyokban. Szóval sok extrát nem kell tőlük várni, de talán így is megmutatják, hogy egy fahal a nulláról, hány munkafázison megy keresztül, mire egy hal szájába kerül.

900 forint. 😀

Lassan a két darab BKK, vagy ichikawa horog árát nem takarja be. 😛

Ez a wobbler nem az első abban a sorban, ami egy véletlen folytán született meg a SteveOlureS műhelyben. Történt ugyanis, hogy a Finn testvéreink, a 300 darabos P2-es terelőlap rendelésembe, bele tettek – csempésztek, 2 darab kisebbet.

Ez sem az első ilyen eset. Lehet nem véletlenül csinálják, de ha mindg születik belőle, valami jó, akkor ne is hagyják abba soha. 😀

Sokáig nézegettük egymást a terelőlapokkal és bár nem az a csúcsos, hanem lekerekített formájú a tört terelőlap vége, végül úgy döntöttem, hogy a humpback fatshad mintájára, miért ne készülhetne egy jóval kisebb fahal, ugyanabban a formában?

Az alap az volt, hogy a kis púpos gyártási nehézségei miatt, egy ideje nem készített, de nagyon népszerű wobbler helyett, valami hasonlót készítsek, így a nyers fahal test hossza, itt is 4,7 centiméter lett.

Még a sablon is hasonló volt, csak kicsit magasabb háttal és teltebb kivitelben.

Így faragtam ki az első két darabot, egy maradék balsa lécből.

Nem is volt kérdés, hogy az első két darab süllyedő lesz és, hogy az egyiket feketére festem. 😀

A másik végül SFC lett, bár az algás – koszos víz miatt, ennek a felavatása elég sokáig váratott magára.

A végleges formánál egyébként az első darabokhoz képest még magasabb lett a wobbler háta.

A feketét már az első alkalommal felavattam.

A hal egy 40 ceti körüli balin volt, amit csak azért fényképeztem, mert az első hal volt, az új típussal.

Aztán mindjárt a második pecán, több balin is ledurrantotta és fogtam vele, egy nem az “életem külalakra legszebb balinom kategóriába tartozó” és nem éppen fotogén, de elég komoly darabot is, ami egy megállítás során, torokra szippantotta az apró wobblert.

Nem volt kérdés, hogy lesz e belőle sorozat, csak az nem volt világos, hogy mikorra? 😀

Úgy voltam vele, hogy készítek belőle kézzel néhányat és szétküldöm olyan embereknek, akiktől várhatok képeket, halakkal és közben elkészült a mesterdarab is, a kis hatos pencillel egyetemben.

Az első kiküldött darabok között, voltak kifejezetten domolykósabb színek és készült egy zombie perch fedőnévre hallgató szín is, két változatban.

Az első halat mindjárt első dobásra szedtem le a fenti képen látható SFC alapúval, aztán kaptam sorra a képeket balatoni, majd folyóvízi horgászoktól.

Balázs, igazán pazar fogásai két különböző vízből, a fenti képeken kívül, még videó formájában is megtekinthetőek.

Elképesztő jó videó lett, szinte nulla instrukcióval. Tényleg csak néhány mondatot írtam az új wobblerről, ehhez képest amit kaptam cserében. Hát..

Nem győzöm megköszönni!

Jani sem aprózta el, hiszen két, pazar 50+os domolykó is megkívánta, a felúszó WildRiver színű kis shadet.

A kocka el volt vetve, de a másoló maró rakoncátlankodott, így egy kicsit késett a projekt.

Éppen ezért előre dolgoztam és a drótozást, fóliázást elkészítettem az első 100, süllyedő darabhoz. Meg persze rendelnem kellett 200 darab P1-es terelőt, ami közé a Finnek, most nem kevertek semmit.

Talán legközelebb. 😀

Amikor egy új típushoz lemarja Zoli az első adagot és elpostázza, bármilyen fázisban vagyok a műhelyben, az első dolgom, hogy egyet kicsiszoljak és nyersen belehelyezzem a drótvázat és a terelőlapot.

Mindig izgatott vagyok, hogy vajon jó lesz a forma? Hiszen a csupasz blank maga nem ugyanazt mutatja, mint a végleges darab, két réteg gyantával.

Most is végig paráztam az egészet, minden egyes lépésnél, amikor felkerült egy újabb réteg a balsa testre, hogy a vége jó lesz e? 😀

És akkor jöjjön a folyamat sok – sok képpel!

Lenagyolom az elejét sniccerrel

Méretre vágom az elejét, lecsiszolom, majd feljelölöm a végét

Levágom a végét

Lenagyolom sniccerrel

Lecsiszolom

Feljelölöm a drótváz helyét

Befűrészelem egy gérvágó fűrésszel

A drótváz elkészítését én három különböző fogóval hajtom végre. Ehhez a típushoz 0,8-as drótot használok.

Nyilván lehet ezt sokféleképpen.

Akár sablonnal, akár valami házilag összerakott barkácseszközzel, akár, direkt erre a munkafolyamatra gyártott géppel.

Én azért nem használok sablont, mert ahhoz a fa testeknek teljesen egyforma hosszúságúnak kellene lenniük. Annak ellenére, hogy a testek másoló maróval készülnek, ahogy fentebb láttátok, olvashattátok, van velük némi meló, hogy a végleges forma kialakuljon és bármennyire törekszik az ember, néhány milliméter eltérés pozitív, vagy negatív irányban előfordulhat.

Nem mosdatva a szerecsent, volt a kezemben, olyan más által készített, nyolc centiméteres sorozat is, ahol az egyik darab 7,6 centiméter hosszú volt.

Szóval előfordul, hogy a 4,7 centiméter helyett, 1-2 milliméterrel hosszabb, vagy éppen rövidebb lesz a balsa test, így a sablonnal hajtogatott drótváz nem stimmelne.

Levágom a drótváznak valót

Konkáv fogó segítségével, meghajtom a vónószemet

Derékszögben meghajlítom a hasi horogszemnél

Kialakítom a hasi horogszemet a megfelelő szerszámmal

Majd újabb derékszög következik

Elhelyezem a drótot a korábban befűrészelt résbe

Konkáv fogó segítségével, kialakítom a hátsó horogszemet is

Egy tollal feljelölöm a hasi horogszem helyét a balsa testre

Jöhet a fúrógép

A súlyozást sokan sokféleképpen csinálják. Én a wobblerek döntő többségét has felől súlyozom, ami annyiban nem is olyan egyszerű, hogy a sörétet bizonyos típusoknál rá kell ültetni a drót vázra.

Én azt a “luxust” engedem meg magamnak, hogy nem szarakodok sem ólom öntéssel, sem ólomrudak vagdosásával, hanem nagy százalékban, vadászboltban kapható ólomsöréttel súlyozom a wobblereket.

Ennél a típusnál, három darabot kell bevágjak sniccerrel, hogy megfelelően rá tudjam ültetni a drótvázra.

Ami azt jelenti, hogy az első 100 darab mini shad esetében, 300 darab ólmot kellett így bevágjak.

Jó kis meló! 😀

A drót, a súlyok beragasztására, alapozásra és ennél a típusnál a terelőlap beragasztására, valamint fedő rétegként egyaránt, 30 perces devcont használok. Ragasztásra jó lenne valami olcsóbb, könnyebben beszerezhető gyantát használni, de még nem találtam meg a tutit.

Sajnos ez a két komponensű műgyanta, itthon csak kis kiszerelésben kapható, ami annak persze tökéletesen megfelel, aki havi 10-15 wobblert épít meg, de 120-150 daraboknál felejtős a dolog.

Az, hogy nagyon nehéz a beszerzése, nem kifejezés. Próbálkoztam sok mindennel kihelyettesíteni fedő rétegnek is, de nem találtam jobbat. Rideg, sárgul, reped, törik, lassan köt, stb.

Én egy ékszermérleget használok a gyanta kikeveréséhez. Nem fecskendőzök, mint sokan mások.

Befőttesüveg tetőben keverem ki a gyantát, az üvegtető addig használható, amíg a maradékkal meg nem telik. Igyekszem nem sokat hagyni benne. 😀

Miután beragasztottam a drótvázat és a súlyokat, hagyom minimum 24 órát pihenni a dolgot.

Azért 100 csalival el van az ember néhány órácskát, mire mindegyikbe bekerül a drótváz és a súlyok is. 😀

Ezután jön a hézagolás. Sokféle anyagot kipróbáltam az évek során, az epokittől a 2K autókitten át, az OBI-s fakittig és nekem az utóbbi vált be leginkább.

Az említett 2K autókitt és az epokitt, annyira durván keményre köt, hogy nehéz lesz csiszolni. Hajlamos az ember jobban megtolni, a durvább vásznat, amivel a sokkal puhább balsában elég komoly károkat lehet okozni.

Az OBI-s cucc elég gyorsan köt és viszonylag könnyen csiszolható. Első körben egy durvább vászonnal szoktam nekiesni, 180-assal. Majd még egyszer kikenem nagyon vékonyan, ha valahol még szükségesnek látom.

Miután megkötött, egy finomabb vászonnal átcsiszolom az egész testet, 300-assal.

Ezután következik a lakkfürdő. Én csak egyszer mártok. Parkettalakba. Valamennyire impregnálja is a testet, de a lényeg, hogy kihozza a fa hibáit, egyenetlenségeit, feltépi a szálakat.

24 órát legalább pihen, aztán megint megcsiszolom két különböző vászonnal.

Vannak akik többször mártják, akár egészen hosszú időre, és többször csiszolnak, majd az így kialakított felületre festenek.

Én azok közé tartozom, akik minden wobblerre felvisznek egy réteg devcont, ami amellett, hogy a festésnek stabil alapot képez, impregnálja is a fa testet.

A gyanta felvitelére ecseteket gyártok, hurkapálcikából, maradék fonott zsinórból és egy fanyelű festő ecetből. Az ecsetből a fa rész a cserépkályhába, a fém a szelektív kukába kerül, így minimalizálva a kialakult szemetet. A kis ecsetek sajnos így is a kukába kerülnek.

Alapozásnál 12 wobblert tudok lekenni egy ecsettel, mivel a hatos forgatómra – ami egy igazi, cserére érett ősdarab – ebből a méretből, duplán tudok tenni.

Egy konkáv fogó és egy sniccer segítségével levágom a gyanta felesleget a vonó és horogszemekről. Ha találok egyenetlenséget a gyanta felületen, azt finom vászonnal megcsiszolom.

Vannak aki nem pucolják le, a vonó és horogszemeket, csak a legvégén. Én ezt így tartom szépnek és korrektnek.

Nagyobb gyártók balsa wobblerein is annyira csúnya tud lenni, amikor a végén vágják le a több réteg lakkot – gyantát – festéket, másrészt úgy a rétegek sem zárnak rendesen.

Ezután bevágom a lapkafészkeket a terelőlapoknak. Van aki ezt a legvégén teszi csak meg, én így szoktam meg, ráadásul, ahogy látni fogjátok, a terelőlapot én egy időben ragasztom be, a záró gyantaréteg felvitelével együtt.

Az előző munkafolyamatokat, azért mutattam be nagyrészt, 10 darab wobbleren, mert ebből a típusból, első körben 10 különböző szín készült.

A fehérekre három réteg alapozó, a feketékre két réteg kerül. Ezeket airbrushal fújom, a rétegek között több óra száradással – kötéssel kalkulálva.

Először átoknak gondoltam, hogy a régi kompresszorom feladta a harcot, de miután sikerült a megfelelő átalakítót beszereznem az új kompresszoromhoz, már örültem neki.

Végre nem szenvedés csalikat festeni! 😀

Kettő, fekete, nyolc pedig fehér alappal.

Zombie perch

SFC zombie perch

SFC WildRiver

WildRiver

Ezeknél, a csíkos daraboknál, a csíkozás egy kis szivacs darabkával kerül felvitelre. Van amelyikre 5, van amelyikre 6 csík jutott, amik nem egyformák, sőt volt olyan, aminek az egyik oldalára 5, a másikra pedig 6 csík került. De hát a halak sem szimmetrikusak és egyformák.

Meg ugye ez valóban handmade! 😛

SFC és AYU, amikhez a fejrészre kerülő ezüst fóliát már jó előre felrajzoltam sablon segítségével, majd ki is vágtam egyesével.

Ennek a színnek black lett a végleges neve.

Fóliákhoz a fenti két sablont használom. Réz színű fólia, az egy ún csigamászást gátló fólia, ezüstből pedig a tesa vállt be.

Én csak olyan öntapadós fóliát használok, aminek van papír hátlapja, a többivel kínlódás az egész.

A “telibe” fóliás darabokat egyben vágom ki, majd wobblerenként, a két oldalt összefogva kerekítem le a fejrész körömvágó olló segítségével.

A pikkelymintát, vagy egy bőrlyukasztó, vagy egy műkörmös eszköz recés nyelével viszem fel.

Egyszer kérdezte valaki a műcsali készítős csoportban, hogy mennyi szeméttel jár ez az egész?

Hát…

Ennyi a maradék fólia, harminc wobbler után. És ez csak a szemét egy kis része sajnos, de talán nem miattam fog elpusztulni a Föld.

Itt elmaradtak a képek a rész munkafázisokról, de szerintem így is sokkoló a képtömeg. 😀

900 forint. 😀

Szóval felragasztom a fóliát, az AYU metallic és a blackmetallic színeknél a korábban körömvágó ollóval kivágott hasi úszók is felkerülnek, míg a browntrout szín esetében a fentebb bemutatott műkörmös eszközzel felviszem a fehér, majd száradás – kötés után a fekete és a piros pöttyöket.

Ezután egy nagyon kevés kikevert devconnal felragasztom az összes szemet.

A szemeket Kínából rendelem. Nyilván itthon is ugyanezekhez lehetne hozzájutni és nem mindegyik tapad rendesen, másrészt, ha gyantával ragasztom fel, sokkal kisebb a lehetősége a zárógyanta felvitelekor a buborék képződésnek, a szemek körül.

Jöhet a zárógyanta réteg és a terelőlapok beragasztása.

Mi kell hozzá?

Devcon, ékszermérleg, terelőlap, ecset és határozottság. 😀

No meg kicsi kampók és némi befőttes gumi a forgatóra való rögzítéshez.

Aztán ha minden rendben, akkor másnap egy konkáv fogó és egy sniccer segítségével lepucolom újfent a vonó és horogszemeket.

A 100 darab wobblerre felhelyezem a horgokat, amihez én szintén kínai, bearking kulcskarikákat használok, kivéve a célzottan harcsás wobblereket.

Panasz még nem érkezett rájuk. Kis humpbackel és pac – man crankkel is fogtak 120-130 centis harcsákat, apró kínai karikákkal, nyilván nem harcsás cuccal.

Na akkor kész volnánk, gondolná a kedves olvasó, de még hátra van a wobblerek hangolása, fényképezése, nem beszélve arról, hogy már két hete nyomom a promót a facebook oldalon. 😀

Előzetes ígéretek is vannak szinte minden hónapban, ezektől sosem szabadulok. 😀

Aztán jön a börze. Küzdelem az “én kommenteltem előbb” vevőkkel. Összeírás, számlázás, csomagolás, foxpostos csomagok létrehozása, postázás.

Kész, vége, kiégtem! 😀 😀 😀

Szóval 900 forint…

Még ha kínai műanyag blankot festegetnék (amivel amúgy semmi baj nincs, amíg valaki nem állítja be handmadnek), akkor sem állna meg 900 forintból, festékkel, fedőlakkal, kulcskarikákkal, horgokkal ez az egész.

Meg sem akarom számolni, hogy hány munkafolyamat egy wobblert fából elkészíteni, ahogy azt sem akarom tudni, hogy menyi az anyagköltsége? 😀

És akkor még nem beszélve, a víz, villany, fűtés, NAV, helyi adó, szamlazz.hu, honlap fenntartás, stb. költségekről.

Tényleg nem rinyálni akarok, de 900 forint?

Honnan vehette ezt a jómadár? 😀

Szerintem aki ezt az írást végig olvasta, vagy csak a képeket végig nézte, annak lejött, hogy nem ebből lesz a Rózsadombom villám és nem ebből fogok évente a Hawaii szigeteken 3 hetet, lábat lógatni, viszont szeretem csinálni.

Szeretek kitalálni, maradandót alkotni, örömet okozni.

Egy általam elkészített wobbler árából, nem jön ki két hamburger menü, valami menő gyorsétteremben, ami egyrészt egészségtelen, másrészt másnap ki is ürül az emberből.

Egy SteveOlureS wobblerrel pedig rengeteg halat foghattok, élményekkel gazdagodhattok, vagy éppen az asztalra kerülhet egy szép süllő, harcsa, csuka, vagy amit szerettek és a hamburgernél biztosan sokkal egészségesebb.

Szerintem nem sok értük, az a 6-7000 forint.

Egyáltalán nem!

Én bíztatok mindenkit, hogy ha teheti vegyen Magyar kézműves wobblereket!

Mindegy hogy az fa, hab, vagy más anyagból készül, ha az adott gyártó műhelyében fogant meg, legyen az komoly műhely, nyárikonyha, fészer, pince, vagy egy kis szoba, a panel negyedik emeleten.

Nagyon sok olyan gyártó van az országban, aki megérdemli, hogy támogassátok!