Há Teeee, há nem látod, há viszed az egészet, hát Te, há baszdmeg, há Teeeeee!!!

Szólt a monológ a vitorláskikötő védő kövezése felől, de először még a hang gazdáját se láttam, nemhogy azt, hogy mit is viszek? 😀

Na de nem itt és ezzel kezdődött aznap a peca, szerencsére.

Október 15.-e volt. Végre megállt a szél, így csónakba pattantam. A csukáknak, akkor már se híre, se hamva nem volt a nádban, de hat balint azért sikerült elcsípnem, igaz nagyon sokat mentem értük és két helyen rengeteg hal volt, de aznap valahogy nem igazán álltak kötélnek.

Gyakorlatilag az volt az első pálya, ahol halakat találtam és az volt az a pálya, ahol az ősz – színezetre mindenképpen – legszebb halát sikerült átvernem. Nem volt egy vastag hal, de azért hosszra sem volt rossz.

Mindig nagy öröm, ilyen pazar színekben pompázó, hínárlakó balint átverni, kiváltképpen, október derekán.

Mert a Balatonnak se “csak” ezüst nyilai vannak ám. 😉💯

Egy kövezés melletti, maradék hínármező felett vezettem a nyolcas, fekete pencilt, ő(n) pedig úgy döntött, hogy twitchelés közben letartóztatja azt, így fejjel befelé, torokra nyeste. 😁

Szerencsére, sérülés mentesen távozott.

Aztán ezen a területen, beljebb hatolva elképesztő mennyiségű ivadékhalon, viszonylag sok balin garázdálkodott, de aznap nem tudtam rájönni, hogy mi a csel? Ahogy a következő helyen sem…

Két napra rá, viszont beütött a buli rendesen, de ne szaladjunk ennyire előre, mert ez a nap is tartogatott még szép halakat és emlékezetes kapásokat.

Érdekes amúgy és megfejthetetlennek tűnik, hogy totálisan egymásra hajazó helyek sora közül éppen melyikre állnak be a halak?

Aznap is két pályán volt viszonylag sok hal, ezeken egy – egy balin jött csak, illetve a hínárlakós pályán, visszafelé, első dobásra fogtam még egy kicsit is. De a legtöbb kövezés teljesen üresnek bizonyult.

Horváth András írta egyszer az egyik bejegyzésem alá, hogy azt bírja bennem, mennyire gyermeki örömmel, mekkora lelkesedéssel tudok még mindig írni, minden egyes kapásról.

“Minden kapás armageddon!” 🤣🤣

Ez azért nem egészen így van, hiszen a “nyócezredik” balin kapásánál már régen elfogytak a jelzők, de az alábbi képeken látható őn kapása is nagyon emlékezetes volt. 😁

Elpusztította, elgázolta, lebombázta, lemoslékolta, kivégezte, legyilkolta…..
Ezek közül a kifejezések közül, bármelyik felhasználható, abba a leírásba, ami a kapását jellemzi.💣💯💣

Épp kedvenc kikötő torkolatomban horgásztam. Ez a legtávolabbi pont ameddig el szoktam menni csónakkal. Itt érzem azt, hogy még viszonylagos biztonságban és nem csutkára lemerített akksival vissza tudok érni a csónak kikötőmbe.

Aznap három rendes rablás volt a torkolatban és abban a szerencsében lehetett részem, hogy mindhármat leszedtem.

Kettőt fogtam a kedvenc, nyolcas, fekete pencilemmel, amikor úgy döntöttem, itt a hatos ideje.

Hogy miért váltottam méretet és miért pont fehérre?

Kíváncsiság, megérzés, fene se tudja. 🙃😉😀

Mögöttem pont akkor harsant el a harmadik rablás, amikor a mini pencil már a kapocsban volt.

A hal jobbra fordult ki a rablásból.

Persze ilyenkor jó kérdés, hogy a felszín alatt jobbra tart tovább, vagy a rablás irányába visszafordulva keresgél a bódult kishalak között? 🤔🤷‍♂️🤔

A távot talán 1,5 méterrel tudtam túldobni és az iménti támadás helyétől, kicsit jobbra esett be a kis “cerka” a vízbe. ✏️✅

2-3-at beleütöttem és hagytam lassan süllyedni, majd ezt ismételtem meg még egyszer.

Harmadjára már nem kellett, mert a lassan süllyedő, a bódult kishalat szinte tökéletesen imitáló fahalat, agyon is verte ez a paradés szépségű hal. 😍🥰😍

A benti halak itt sem álltak kötélnek, úgyhogy elindultam visszafelé.

Szokásommá vált, hogy a kikötő felé a kövezésektől, jó 30 méteres távon csorgok végig a csónakkal, szinte alapjáraton. Olyan filingje van az egészne, mint egy dunai partdobálós, csorgós peca.

Nem mintha részt vettem volna, valaha ilyenen. 😀

Csak arra kell nagyon odafigyelni, hogy nincsenek e bedobva szerelékek a kövezésekről?

Sikerült is ezzel a módszerrel a kis púpossal leszednem egy szép őnt.

A víz pazar volt!

De ahogy az alábbi a képen is látszik a tavaszi vízvonalhoz képest, nagyon lent volt. 😦

Szóval éppen ez előtt a kő előtt csorogtam, amikor rablás csattant, jópár méterrel mögöttem, azon a részen, amit már lecsorogtam.

Dobtam egy hosszút visszafelé, el is értem volna vele a halat, de mielőtt leverhette volna a wobbleremet éreztem hogy elakadtam valamiben.

Az a valami nyúlott.

Először beszakított zsinórra gyanakodtam, de aztán felnéztem a kőre és akkor vettem észre egy botot, csak éppen a gazdája nem volt sehol.

Na mondom, gyors hátramenet, aztán kiakasztom a horgot a zsinórból.

És akkor…

Há Teeee, há nem látod, há viszed az egészet, hát Te, há baszdmeg, há Teeeeee!!!

Faszikám futott ki a kikötőből, miközben éreztem, hogy a motor darálja be a másik szerelését. 😀

A sporttárs két bottal volt bent. A két bot kb. 30 méterre egymástól, úgy feltámasztva, hogy a víz felől még véletlen se vegye észre az ember, hacsak nem sasnak született. Közben ő meg egy harmadik bottal egerészett bent a kikötőben, vagy 100 méterre.

Hát honnan a véreres f.szból kellett volna látnom, hogy be van ott dobva bármi is?

A wobbler leakasztottam a zsinórjáról. A bedarált szereléket, leszedtem a motorról és kidobtam az ipsének a kőre, aki közben folyamatosan morgott, szentségelt. Meg ugye miért nem mentem beljebb, egy 10 méterrel, mert akkor biztos, hogy nem akadok bele.

Hát ombre, akkor sem akadtam volna bele a szerelékedbe, ha szabályosan a két bedobott cájg mellett üldögeltél volna, ahelyett, hogy szabálytalanul, egy harmadik bottal, halásztál, illetve jelen esetben horgásztál a zavarosban”.

Ezekből az öregekből, nem lehet kiölni ezt a három botozást.

Még szeptember végén is elhúztam egy harmadik botot. Történt ugyanis, hogy a kisöreg, akitől tavasszal az ólmot bugáztam, a harcsázáshoz, kint pecázott a stégjén.

Ilyenkor jó 20 méterrel el szoktam kerülni és a stégre merőlegesen kimotorozok dobótávon túlra, nehogy begyűjtsem a cuccát.

Rá is köszöntem, hogy: Jó napot bátyja!

Ő köszönés gyanánt, már dobta is felém a kérdést, hogy: Volt e valami?

Mivel aznap eltettem egy kettes forma csukát, így felmutattam neki, ő gratulált, miközben a harmadik feltámasztott bot, aminek a zsinege látszólag a stégre lógott le szabadon, megindult. 😀

Az öreg “hatalmas lendülettel” utána kapott, én pedig állítottam is le a motort, miközben már hallottam is, hogy darálja be a cuccot.

A miért nem szólt? – kérdésemre – El is felejtettem! – volt a válasz. 😀

Mint kiderült, be volt dobva egy fenekező, egyel kishalazott, amire meg azt hittem, hogy nincs bedobva, na az egy kishalas úszós cucc volt.

Persze kivittem az öregnek a bedarált szereléket, de az műanyag csőből barkácsolt úszó, menthetetlen volt.

Még aznap elhatároztam, hogy viszek a kisöregnek néhány általam nem használt eszközt, közte úszókat is, de a következő alkalommal már fel volt fordítva a stégen a pad és le volt láncolva.

Úgyhogy meg kell várjam a tavaszt, hogy átadhassam neki a csomagot.

Remélem, hogy ott találom majd!