Ott fejeztem be az előző írást, hogy:

Holnap akkor is megyek, ha kiszakad a derekam.

Nos….

Nem így lett. 😀

Az asszony megvétózta a pecámat. 😦

Az udvarban már három napja együtt volt a műtött és a nagyobb kutyám, de azt mondta nem hagyhatom ott őket, nehogy balhézzanak, ha nincs otthon senki.

Ok. Igazad van, mondtam, de akkor szombatra engem felejtsetek el.

Nem viszek senkit, sehova és amíg nem fúj a szél, nem fáj még jobban a derekam és az akksi is bírja, addig maradok.

Nos…

Ez sem így lett. 😀 Nem teljesen.

Szóval pénteken ugyan zabált a balin a parti pályán, de napkeltekor 6 fenekező bot figyelt bent süllőre és öten szórták a vizet az elmondások szerint.

Na én ebben szombaton nagyon nem akartam részt venni, így a csónak mellett döntöttem.

Gondoltam, majd legfeljebb kettőt fordulok, de aztán kemény voltam és egyre kivittem a cuccot. 😀

Igaz csak balinos, meg némi buzerapecás motyót vittem, de nem is az jelentett a sok súlyt, ilyen derékkal, hanem az akksi meg a motor.

Az első képet még a stégen állva lőttem.

Hat nap szobafogság és vagy két hét csónak mentesség után, már ezért megérte felkelni.

Aztán lőttem egy képet a vízen.

Majd még egyet.

Gyerekek ezzel a látvánnyal én soha az életben nem fogok tudni betelni és örökké látni akarom!

Nem akarom azt az időt, kort elérni amikor magamtól már képtelen leszek a napkeltét a vízen, vagy legalább a parton átélni – megélni – átérezni.

A szelek előtt volt kishal a nádfalon. Mostanra eltűnt, így döntenem kellett melyik irányba induljak.

Jól döntöttem!

Az első pályán, még rablások nélkül, öt dobásból két balint is sikerült leszednem.

A wobbler az új shad volt, SFC színben.

Aztán beindultak a rablások a napfénnyel és én úgy döntöttem, hogy felteszem az új kedvenc színemet.

SFC zombie perch. 😀 Totál az ivadékhalas pecára való szín. 😀

A három legnagyobb halból, kettőnek is ez a nem éppen tipikus balinos szín kellett. 🙃🙂😁
A nagyobbik kapása pedig k@rvajó volt!

Twitchelve húztam a kis csíkos fahalat, amikor a kishalak elkezdtek mellette – mögötte, minden irányba szétspriccelni.
Egyértelmű volt, hogy jön mögötte egy balin.

Még egyet beleütöttem a wobblerbe, púposodott mögötte a víz, megállítottam a fahalat és jött a rotty!
Imádom! 😍💯
A legjobb balinkapások egyike.

Igazi beles jószág volt, az az éppen hogy tarkón fogható. 😍

A következő hal is ezt a wobblert kívánta meg.

Ő nem lefejelte, hanem a megállított, lassan süllyedő fahalat, egyenesen beszippantotta.

Volt rá még egy finom ütésem, aztán egy hatalmas burvány, az éppen kiemelt wobbler alatt mutatta, az újabb érdeklődőt.

A rablások viszont ritkultak, illetve már túl voltak azon a határon, amit még dobni lehet, anélkül, hogy elküldenének.

Igazából már így is becsorogtam annyira a torkolatba, hogy bármikor jöhetett volna az őr.

De mit lehet tenni, ha ott dolgoznak az ember előtt a halak? 😀

Szóval váltottam a feketére, amikor a kő előtt is rabolni kezdtek. Ó mondom fasza, onnan nem küldhet el senki, de csak egyet sikerült leszednem.

Kíváncsi voltam, hogy a sokszor különbséget jelentő, teljes oldalán ezüst fóliát hordozó, kis süllyedő humpback hozhat e még egy halat, a már ledobott területen?

És első dobásra meg is volt.

Kettőt ütöttem a wobblerbe és az ezüst villanás megint becsapott egy portyázó őnt, amikor is megjelent az őr egy drótszamár hátán.

Na mondom vége a partinak, a fazon el fog küldeni, de azért illedelmesen köszöntem, amire válaszként a következő hangzott el.

Rabolnak csak nem esznek?

De mondom elég szépen fogtam, viszont egy ideje ritkultak a rablások is.

És akkor vettem észre, hogy a faszikámnál is pergető bot van, rajta egy fehér testű, sárga hátú flatshaddel.

Ő persze gond nélkül dobott oda, ahová én már bemenni sem mertem.

Az első és a harmadik dobásra is balint ütött, miközben nekem is volt egy kapásom.

Azt mondta beszélt egy híres pergetővel, aki tiszatavi versenyt nyert, 64 induló között. Ő megmondta, hogy a balinoknak fehér, vagy fehér – sárga hátú vertikális csali kell.

Ez kérem a berkley legkisebb vertikális csalija, az elmúlt 2 hónapban 35 balint, meg 3 csukát adott.

Ekkor vettem észre, hogy a külső kő csücskén is hajtja egy őn az ivadékot.

Bár nem volt fehér, se fehér testű – sárga hátú, legkisebb, berkley flatshadem, azért sikerült ő(n)t is letartóztatnom, az ezüstösen villogó, apró fahal segítségével.

Akkor döntöttem úgy, hogy otthagyom a helyet. Fogtam úgyis eleget. És a faszikám úgy is rommá fogja dobni a csapatot.

Kell egy kis felfedezés, kíváncsi voltam a többi pályára is, pedig ha sejtettem volna…

Nem messze van egy kis nádas, ott leszedtem egy kevéssé fotó érettet, majd a helyi móló előtt még egyet.

De leginkább arra a pályára voltam kíváncsi, ahol egy korábbi pecán leszedtem 5-6 darabot és egy másikra, ahol halálra szívattak, ugyanis 9/2 jött ki. 😀

Mindkettő üres volt!

A következő pályán meg sem állok csónakkal, azt szórják partról éppen elegen – eleget.

Úgyis a kedvenc kikötőm volt a cél, de akkor már jócskán hullámzott és “csak” két halat adott, igaz az egyik nagyon szép volt és ő(n)t is az ezüst villanás csapta be.

Gyakorlatilag az utolsó twitchbe vert bele, a csónaktól, talán 2,5 – három méterre.

Mivel egyre erősödött a keleti szél és a rablások a két kifogott hallal, teljesen megszűntek, így visszafordultam inkább.

A szembe szélben az akksi is jobban merül, sokszor dobálta a csónak elejét a hullámzás.

Amikor “huppog” az öreg bárka a hullámokon, azt én már nagyon nem kedvelem.

A hajnali pálya felé haladva, azonban megint csökkenni látszott a szél ereje és a hullámzás és a kövezés is takart valamennyire.

Láttam ugyan néhány beleúszást, de nem ették meg a felkínált wobblereket.

Aztán mintha a kő előtt is spriccelt volna, a sekélyben.

És igen, ott voltak az ivadékok és valami hajtotta is őket.

A kapocsba megint a fekete – ezüst kis púpos volt, de mégse dobtam vele.

Mondom magamnak: Te baszki, annyit fogtál vele idén, próbáld már meg a baby blue színt!

És azzal a lendülettel lecseréltem a feketét, egy szarrá rágott, első között készült, csukákat is látott, fedőgyanta sérült, kék hátú darabra.

Nincs nagyon mit mondani a következő pár perccel kapcsolatban, hacsak azt nem, hogy:

Négy dobás, négy hal, kettő szaltóval bombázta le a süllyedő fahalat a sekély vízben.

A négyből, három hal a beeső, süllyedőt verte le, a negyedik majdnem a csónakig kísérte a wobbleremet és ott törölte el.

Az a négy hal ott “állt” a kövön, én meg a szájukba dobtam a wobblert. 😀

A negyedik elég jó hal volt, egy furcsa kitüremkedéssel a hátúszója előtt.

A szél megint felerősödött, a csónak még inkább huppogott a hullámokon, így a kikötés mellett döntöttem, úgyis meg akartam még nézni a sügereket.

Meg ugye a gyerek este behisztizett, hogy neki randija lenne ebéd után és kellene a verda.

A szél megjött, az akksi elég rendesen lemerült, 15 balint fogtam, ami több, mint elég. Az új wobbler kilencet, a kis púpos hatot adott, el is fáradtam, elég is volt.

A negyedik, vagy ötödik beszaggatott jigfej után, aztán hagytam a sügereket is a fenébe.

Egyszerűen a jobbak olyan helyekre állnak be, hogy ha hal nélkül akarja az ember kiemelni a jiget, legalább 30% az esély, hogy a cucc beszakad.

Próbáltam olyan mikrojiget, aminek a horga annyira vékony húsú, hogy ki lehet hajtani az akadóban, nádban, torzsában, de az meg kihajlott két igen jónak vélt halban is.

Így legalább a kölyök elvihette a kocsit, ami végül Almádiban éjszakázott, merte este nem indult be. 😀

Reggel hoztuk haza a szomszéddal, aki autószerelő. Az akksi adta fel 9 év után.

Élmény volt betolni a kocsit, ilyen szar derékkal. 😀

Aztán ebéd előtt, én állat, még le akartam nyírni a füvet. Amikor már a gaz felét levágtam, a fűnyíró is kilehelte a lelkét. 😀

Úgyhogy betöltöttem a sót a vízlágyító gépbe és megmondtam az asszonynak, hogy “lőjön fejbe”, ha ma bárminek nekiállok.

Nem is tudom ez a blogírás most minek számít? 😀