Vége lett a nádi csukaszezonnak.

Az utolsó 4-5 alkalommal nem találkoztam egyetlen tarka gúnyással sem.

A víz lement, hínár nem is volt, kishal hébe – hóba mutatja magát, az sem az a méret, ami a csukát felettébb érdekelné.

Kisebb halak lehetnek még a nádban és persze egy – egy nagyobb is bemozdulhat, ha egy keszeg, vagy küszrajt betol a hullámzás, de kínlódni egy – egy kapásért felesleges.

Mélyebb részeken pedig, még augusztus végén – szeptemberben is kevés kapás volt.

Volt két hetünk a nagy szelek után, amikor letisztult végre, de akkor látszott igazán, hogy jórészt a nagyok is milyen sekély részeken jöttek.

Csapadék nincs, a víz meg ilyenkor is párolog, az erős északi, inkább észak – nyugati szél is jócskán elvitt a vízből.

Mióta újra horgászom, ami kb. 20 éve lehet és aktívan figyelem a vízállást, ennyire lent még nem volt ebben 100%-ig biztos vagyok.

A csónakom mellett, ha nem lenne vastag iszap és rothadó növényzet, valahol combközépig érne a víz, ha beleállnék. És ez bizony az északi part és nem a déli.

Na de visszatérve a csukákra, ilyen brutál szezonom ember emlékezet óta nem volt! 😀

Fogtam három darab 90+ost, négy darab 80+ost, és legalább 50 halat 35-75 centiméteres hossz között és ebben nagyon kevés volt a kicsi, inkább a 75 felé tendál az átlagméret.

Olyan meg, hogy augusztusban, szeptemberben és októberben is fogtam nagyon jó (80+) és kiemelkedő (90+) méretű csukákat, talán még az életemben nem fordult soha elő.

Szóval erre az írásra is jutott még két jónak mondható hal, az egyik brutális, teljes hosszban 92 centiméteres jószág volt, amire persze megkaptam, hogy igazából, csak 82-es, mert szabály szerint, faroktőig mérjük.

De közöltem az illetővel, hogy akkor mérje úgy, csak előbb kéne, hogy fogjon egy hasonló méretűt. 😀

Kurvára elegem lett az okoskodókból. Le fogom őket építeni a jövőben, igazi bunkó módjára. Ez van, ide jutottam.

Öt alkalmat fog felölelni ez az írás. Szeptember végi, október eleji pecák lesznek, szépen sorban.

Szeptember 20

Az első két képhez nem is igazán lehet mit hozzá tenni, nem is akarok.

A harmadik képen viszont látható, hogy nem csak a koszos víz miatt olyan eredményes a spinnerbait, hanem a meghorgászott hely jellege miatt is.

Ezen a képen száraz nádszálak állnak a ki a vízből, amik amellett, hogy a pusztuló nádas szomorú képét festik, bizony jól tartják a a tarka útonállókat.

A nád szálak alatt pedig mi van?

Torzsa!

A torzsában, pedig mit csinál a hármashorog?

Elakad.

Ezeken a spotokon nagyon sekély a víz. 20/1 alkalommal az is előfordult, hogy a spinnerbaitet is menteni kellett, gyakorlatilag mást nem lehetett a nádszálak között elhúzni, maximum mellettük.

De mellettük csak eleinte volt kapás, a végén már basztak kimozdulni a halak a nádszálak közül.

És hogy mekkora halak álltak ezeken a helyeken, amikért érdemes volt kockáztatni?

Példának okáért, a 80+os, ami bedarálta a kezemet, pontosan ilyen helyen állt meg a sekélyben.

Szóval 20.-a volt az a nap, amikor megunta a semmittevést.

Még egy hétig pihentetni kellett volna a kezemet, de én leszedtem a kötést, leragasztottam a sebet, ráhúztam egy gumiujjat és az első beállóban, ahová repült a dabush, meg is jött a kapás.

Mivel a zsinór egy nádszálra akadt, így a bevágás elsőre nem ült.

A második dobás már tökéletesre sikerült és az iménti kapás helyétől, egy fél méterrel közelebb, le is durrantotta a csalimat rendesen.

Hogy őszinte legyek, először kicsit fostam is, mielőtt tarkón ragadtam volna, na de fosni nem lehet, mert pont abból lehet a még nagyobb baj, ezt megtanultam már jó régen.

Nagyon virgonc hal volt, ahogy vizet ért a farka, be is indult, aztán, amikor elengedtem, telibe is fröcskölte a gatyámat és az arcomat is. 😀

Jeeeeeee Végre halat fogtam!

Nyomás tovább, lehet itt még bármi.

És lett is még egy hasonló csuka.

A spinnert elsőre elhibázó, de másodszorra, ledurrantó, bátor sügér.

És végül, a számomra örök kedvenc, a spinnerbaitet, elemi erővel elpusztító, nádi, magányos balin.

Éppen egy nagyon durván sekély, de nagyon koszos öblöt dobtam, amiből nyáron, harcsázás közben, ugyanazt a kis csukát megfogtam két egymást követő napon, két különböző wobblerrel.

Már lehorgásztam az egész öblöt, a csónak is kifelé mozgott, maikor úgy döntöttem, hogy még elengedek egy dobást.

Épp az öböl szélét vizslattam, hogy rendes, tavaszi vízállásnál, micsoda mennyei harcsaívóhely lesz, amikor egy ezüst villám, oldalról eltörölte a pulzáló – vibráló szoknyás fémdarabot.

És azzal az erővel rohant is ki vele az öböl bejáratának irányába.

A szigorú beállítás ellenére, még a féket is megtépte.

Fogtam már vagy 30-40 balint, kemény cuccal, de mindig meglep az az intenzitás, ahogy az erős cuccon agyonverik a műcsalikat.

Szeptember 22

Hajnalban a szokásos rituálék. Éppen mosom a fogam, de valami olyan furcsa.

Eleve az furcsa, hogy a fogkefém a mosdókagylóra fektetve találom. Lehet, hogy este maradt ott.

De amikor végzek és tenném vissza a pohárba, egy másik fogkefe van a helyén.

Az is narancssárga.

Hmmm??!!

Gyanús a dolog, egyre gyanúsabb, sejtem is a megoldást, de aztán elfeledem, egészen másnap reggelig.

Van sztori ebben a napban is, nem csak a fogkefe, amire majd később visszatérek.

Csukák jönnek, de mondhatni egyre kisebbek, sejtem már, hogy az “én pályámon” a vége felé jár a móka, de azért dobom még.

A buli hamar véget ér, az utolsó hal viszonylag mély és tisztább helyről jön, amit legutóbb takarítottam ki.

Megérte.

Balinok keresésére indulok.

Esztikétől nem messze le is szedek egyet, az új mini humpback fatshad prototípussal.

Még a blogon nem szerepelt róla kép, pedig fogtam már vele jó pár fogatlant.

Volt közte szép 60+os is.

Maga a balsa test 4,7 centiméteres.

Ez a wobbler a humpback fatshad kistestvére és a kis humpback unokatesója, hasonló tulajdonságokkal, mint a kis púpos.

Kicsit magasabb háta és köpcösebb is annál.

A véletlen műve ez a wobbler, hiszen egy P2-es terelőlap rendelésembe került bele valahogy, két darab P1-es.

Sokáig nézegettük egymást, míg meg nem született az első két darab.

Amúgy lehet, hogy a Finnek, ezt direkt csinálják. 😀

A P2-esből anno például, mindjárt, 300 darabot küldtek, a P3-as helyett. 😀

De ha nem küldik, akkor most nem lenne pac -man crank, illetve 5,5 és 7,5 centiméteres waveshad sem.

Aztán észrevettem, hogy az Esztike melletti stéghez begyűlt a kishal és balinok hajtanak mindenhol. A stég mellett, alatt, mögött és körül, egyaránt.

A stégen egy idős házaspár horgászott csak, illetve az ipse inkább szerencsétlenkedett, ahogy a durung bottal, batár nyeletős orsóval, valami pilkerrel, hol 15 métereket dobva, hol a gubancolva és szentségelve, hogy “Ezek a dögök nem eszik a vasat!”

Mellettük volt még egy pár, de ők csak napoztak. Volt hogy a hölgy alatt rabolt a balin.

Később le is kaptam onnan egyet. 😀

Már a második dobásra kapásom volt, az még nem akadt.

Az öreg motyogott ott valamit, feladni látszott a kínlódást és a másik bot után nyúlt, hogy bevesse pontyra, amikor az első jó halat ütöttem.

Ahogy meglátta, azzal a lendülettel dobta el a pontyos cájgot és vette újra kézbe az imént lerakott “pergető cuccot”, ami nagy valószínűséggel, egy átszerelt, szintén pontyozó felszerelés lehetett.

A lendülete nem tartott sokáig, végül 15 perc múlva elérte azért a beteljesülés, amikor a mami egy 2 kiló körüli pontyot szákolt be neki. 😀

Volt több rontott kapásom, de azért fogtam is a halakból. Ha hajnalban találok rájuk, szerintem komolyan lehetett volna ő(n)ket aprítani, de így sem volt rossz peca.

Aznap próbáltam először, a sinking pencil csalim, hat centiméteres, “mini” változatát. Azért azt a jó 2,5-es, sötét, nádi balint jó lett volna leszedni, ami a csónakig követte.

De hiába trükköztem neki, lemondott, a festett fadarabról. 😦

Másnap kirándulni készültünk.

Úticélunk Balatonszőlős és a Tihanyi Garda Múzeum voltak.

Reggeli közben felvetettem a feleségemnek, az előző napi sárga fogkefével kapcsolatos anomáliát, ő pedig már az első mondatnál, sírva röhögött.

Sejtésem bebizonyosodott, ugyanis van egy fogkeféje, amit a csaptelepek, a mosdókagyló túlfolyójának, vagy éppen a mosógép, mosószer tartójának a tisztítására használ.

Azt tette le este valamiért a mosdókagylóra és én azzal mostam fogat előző nap hajnalban, félkómában.

Még szerencse, hogy a budit nem azzal pucolja! 😀

Azt kell mondanom, hogy a feleségemet az elmúlt 20 évben nem hallottam ennyire és ennyit nevetni. Szakadtak a könnyei, még 10 perc múlva is harsogott a ház, egyszerűen nem bírta abbahagyni. .D

A Garda Akváriumban volt csuka is. Mindenkinek csak ajánlani tudom, szép az összevágott kisfilm is, amit vetítenek.

Szeptember 29

Mivel 24.-én fogtam azt a nagy csukát, aminek a történetét már megírtam, így azon a napon újabb nagy halak reményében indultam el a “cimborám pályájára”.

A napkelte, több ezredszerre is odatette magát, a csukák azok kevésbé. Konkrétan kapásig sem jutottam. Akkor még azt gondoltam, hogy bemákoltam azt a jó halat, de aztán nem így lett.

Szóval a balinok után eredtem, egy olyan pályára, ahol a motor hiba miatt, idén csak egyszer jártam, akkor sem a saját ladikommal.

Nincs nagy sztori a dologban. Négy balint szedtem le.

Az elsőt még a nagy, a másik hármat már a kis hatos pencillel.

Ráadásul pont akkor jött a kicsivel az első, amikor már úgy voltam vele, hogy a kisebb testvér ” ide most kevés lesz”.

Tévedtem.

A lehűlés viszont érezhető volt a halakon. Itt már a simán, csak húzott pencil nem igazán érdekelte őket, talán csak a naggyal fogtam úgy, azt az egyet, a többinek a meg – meg állított, játékos fahal kellett.

Mivel a következő három kikötő előtt egy árva balint sem találtam, így visszafordultam és a saját pályámon leszedtem egy szép csukát, a koszos, sekély vízben a szokásos spinnerbaittel.

A filéket, lebőrözve, gondosan elcsomagoltam. Másnap reggelire pedig, a májat, filédarabkákkal, némi só, frissen szedett kakukkfű és rozmaring kíséretében elkészítettem.

Amit viszont máig nem értek, hogy 29.-én este is készítettem egy képet. És fogalmam sincs, hogy akkor éppen mit kerestem a Balaton mellett. 😀

Október 01

Kurva egy szél volt.

Szenvedtem.

Menni akartam.

Éreztem.

És nem csak én. Délután aztán levették a piros jelzést.

Olivért írt, hogy nem e megyünk?

Én meg amúgy is menni akartam. Szélben, ketten talán jobb is. Nem csak a biztonság miatt, hanem a kitartás végett. Talán úgy kevéssé hamar adja fel az ember.

Elkezdtük dobni a csukát. Totál napfényben, bár teljesen logikátlan volt.

Aztán hosszas szenvedés után ránéztünk a balinokra a múltkori pályán.

A cimborám amikor először meglátta élőben a pencilt és, hogy mennyire hatékony, húzva sekély vízben is, amikor a balinok leszarták a topwater csalikat, azonnal kért egyet ayu színben.

Így eshetett meg, hogy míg ő első, vagy második dobásra ütött egyet az nyolcasával, addig én kicsaptam egyet, a megállított hatossal.

Duplabalin. 😀

Aztán jött nekem egy kisebb, majd egy igen szép. Olivér először kőre mászott a wobblerért, utána az enyémet egy oszlopról kellett levadászni, az újra erősödő szélben.

Végül kicsaptam, egy ilyen csúnyácskát, megállított kiswobblerrel is.

Hogy az most a kis púpos volt, vagy az új mini shad, arra már eskü nem emlékszem, de a black metallic szín volt, az egészen biztos.

Tovább állni, abba az irányban nem volt értelme. Irány vissza a nád elé, az aznap még nem dobott részre.

Dobtuk már egy ideje, amikor cimborám jelezte, hogy elvesztette a hitét.

Erre én mondtam neki, hogy nemár baszki!

Én kurvára érzem a halat. Tipikus “nagycsukás” idő van, meglásd mindjárt fogunk egyet.

És fogtunk is. Illetve ő fogott. Ugyanazt a csalit dobtuk, sokadjára, ugyanabba az öbölbe, amikor lecsavarta neki a jó hal a spiccet.

Brutál kapás volt. Láttam az egészet. A hal meg mindent bevetett. Még szaltózott is.

88-asnak mértük, már majdnem a nagy kategória. Olyasforma, mint amit legutóbb fogtam, jó 1,5 kilométerrel feljebb.

Nekem az első kép jött be inkább, neki a második, bár közölte, hogy nem is tudja, mit várt egy ekkora haltól.

Nem mutat igazán!

Én már többször mondtam neki, hogy ő és sok más fiatal felnőtt (nekem akkor is kölyök), akik sokat vannak a vízen és sok nagy halat fognak, nem is igazán tudják, hogy miben vannak benne.

És, hogy ez nem fog örökké tartani!

Durva, hogy nem igazán láttam rajta azt a kitörő örömöt, egy ilyen méretű hal megfogása után.

Ahogy mondta: Te is tudod, hogy a nagy csuka 90 centi fölött kezdődik!

Nem sokkal később vettük csak észre, hogy visszakerült a piros jelzés.

Totál nem éreztük indokoltnak a dolgot.

Egy mamika is kint pontyozott csónakból.

Neki se tűnt fel semmi.

Azért szépen lassan a kikötő felé vettük a irányt.

Egy távoli zivatargóc lehetett a jelzés oka, aminek csak a legszéle ért el minket. A kikötő elé érve, vissza is került a sárga, így a délután ledobott területet újra átfésültük.

Egy nyílt vízi nádsziget mellé ejtettem be a spinnerbaitet. Tudtam, hogy van mellette a víz alatt egy torzsapúp, így amikor betonfalba ütköztem a csalival, konstatáltam, hogy belehúztam a spinnert.

De amikor ki akartam pöccinteni robbant a víz!

Egy pillanat tört része alatt ébredtem rá, hogy abban a tipikus, nagycsukás kapásban volt részem, amikor egyszer csak megáll a kanalak pörgése, a szoknyák pulzálása, tényleg, mintha betonfalba ütközött volna a műcsali.

A “robbanást”, egy hatalmas burvány követte.

Olivér abban a pillanatban bemondta:

” Na a faszi megfogta a bigmamát!” 😀

Talán életemben egyszer szaltózott ki nekem ekkora csuka a vízből, most megismétlődött.

Az első szaltó egy kicsit váratlanul ért, de a második próbálkozás előtt, mát a víz alá dugtam a botspiccet, azzal megakadályozva a tarka útonálló, abbéli szándékát, hogy fejét rázva, szaltó közben szabaduljon, a szúrós falattól.

Mindent megpróbált, de végül nem szaroztam. A kisebb csukáknál felmerülő para, a sérült ujjam miatt, most fel sem vetődött bennem.

A nagy halat meg kellet fogni!

Bal kézzel tarkón ragadtam, majd a sérült kezemmel, gondosan, kopoltyúfogással kiemeltem, a vaskos, hatalmas testet.

Iszonyat vastag, hatalmas fejű, csonka farkú, erőtől duzzadó 92-es jószág volt.

Nálam már a bigmama kategória.

Miután elengedtem, még percekig remegtem. Dobtunk még egy párat, de aztán kimondtuk, hogy elég volt.

Köszönöm Balaton, hogy ott és akkor, nekem!

Hazafelé azért volt egy kis fekete leves. A kijelző, ami a légzsákot mutatja, nem aludt el…

Október 02

Másnap persze újra vízen voltunk.

Délben.

Totál semmi értelme. 😀

A szél fújt.

Hol kurvára, hol még jobban, de a viharjelzés alapon, vagy sárgán villogott.

Menni kellett.

Aznap Olivér hite már az elején ingadozott.

Őt a balin nem érdekli.

Süllőzni nem volt kedve.

Amúgy is hívogatták többször munka ügyben. Így nehéz azért koncentrálni.

Végül már a csukában se volt már hite. Aztán amikor befelhősödött és hideg lett, letette a súlyt, hogy felveszi a kantáros gatyát.

Ha nem így történik, akkor a lenti képen látható 80+oshoz közöm nem lett volna.

Ugyanis, amíg vette fel a a gatyát, az adott helyet sokkal többet dobtam, mintha a széllel drifteltünk volna a nád előtt.

Olyat vert a besüllyesztett spinnerre, hogy egyből bemondtam a nagy halat.

Végül annyira nagy nem lett, de azért ez a hal nem volt keserű, ilyen ramaty időben.

Nagyon nem!

Az akadás meg?

Mondhatni, újra szarba léptem. 😀

Egyébként volt aznap még egy igazi rábasz és tol, nagyhalas kapásom, de Olivér nem akart hinni nekem, mert nem volt burvány és torzsás helyen pecáztunk.

A víz viszont mély volt és utána ugyanoda dobtunk legalább húszat, elakadás, ütközés nélkül.

Én 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy komoly hal volt.

A nap végén aztán mégis süllőztünk egy kicsit.:D

A naplemete varázs volt és aznap valahogy megint nekem jöttek a kapások.

Egy jó halam lemaradt, de volt ami leharapta, lehúzta a gumit.

Jött kis süllő, kis köves, jó süllőnek vélt balin.

Persze a benga kövest nem nekem adta ki.

Múltkor kaptam egy megjegyzést.

Ha nem is közvetlen, mert az illető anno annyira okádta magából a szart a facebookon és állandóan rám nem igazán tartozó, engem nem érdeklő, engem nem érintő faszságokkal traktált messengeren, hogy végül nem csak legyalultam, mint ismerős, hanem le is tiltottam.

A megjegyzés pedig ez volt:

A Horváth Feri bácsi szonározott? Azt mondta, ő az életben nem fog szonározni.

Hát öcsém, ha olvasod ezt is, idén három olyan pecán voltam kint, ahol a csónak tulajdonosa szonárral rendelkezett.

Fogtam ugyan szonár segítségével ezen a három pecán, vagy harminc halat, amiből húsz kősüllő volt, de ez a peca engem továbbra sem villanyoz fel.

Ez a szonáros peca nekem igazi húspeca. A livescopeozást, pedig nintendopecának hívom.

Kb olyan ez, mint amikor anno kihajtották Caucescu elé az idomított medvéket, ő meg a fotelből lelőtte szerencsétleneket.

Vagy amikor még az őrület beindulása előtt lementem Balázs barátom hívására a Hidegvőgyitóra csukázni.

Szonáros pecán elment idén egy nagy süllőm, ahogy anno Hidegvőgyön is elment egy nagy csukám, a merítőháló keretét megnyomorítva.

Hát öcsém, kurvára nem hatott meg egyik sem!

Aznap amikor elment a nagy süllőm, azt mondtam Olivérnek, hogy ez egy majdnem tökéletes nap volt.

Erre ő:

Akkor lett volna tökéletes, ha kijön a nagy süllő?

Nem, akkor ha a peca elején kijött volna a két lemaradt balinom és ha fogok még egy átlag süllőt a másik kettő mellé, konyhára.

Nem mondom, hogy egy pillanatra nem hatott meg a nagy hal elvesztése, de mélyen nagyon nem.

Álom egy jó süllő!

De wobblerrel.

Csakis saját készítésűvel és felúszóval, ha lehet, bár tudom, hogy a vertikemmel van igazán esélyem.

Én elhiszem, hogy a fiataloknak mindene a technika, a “nagysüllő buzik” meg létezni nem tudnak nélküle, de nekem nem adja vissza azt az élményt, amikor saját magam becsapok, egy bármilyen és bármekkora halat.

Látom én, hogy melós peca a szonáros is. Nem mindig adja ki a halat. De főleg egy livescope-al 50 % az esély arra, hogy a látott nagy süllőt, harcsát, csukát megfogd, anélkül a kütyü nélkül, meg minimális, hiszen meg sem találod.

Na én pont azt a minimálist szeretem megragadni, mert az 1%, is százalék!

Nekem ez a pár szonáros – húspeca, belefért ebbe az évbe.

De arra azt hiszem büszke lehetek, hogy az összes nagy csukámat, jó harcsákat, a süllőim, 99%-át, nem is beszélve a többi halról, mind kütyük nélkül fogtam.

Lehet, hogy lesz egyszer valami egyszerűbb szonárom. Sajnos a víz a nyár közepén idén is szinte alkalmatlan volt a halfogásra technika nélkül.

De hogy nem fogok órákon át afelett a kijelző felett görnyedni a csónakban és iszapon fekvő, pihenő halakat halálra basztatni, abban mindenki biztos lehet.

Szóval a Horváth Feri bácsi ezen a napon is szonározott. Legalább 3/4-ed órát…