… a szarba nem lép az ember, tartja a mondás, csak ugye eredetileg folyóval. 😀

Nekem aznap kétszer is sikerült belelépnem, igaz, csak képletesen, de nem bántam meg.

Először is elnézést, hogy nem tartom az időrendet, csapongok itt összevissza a bejegyzésekkel, de ma valahogy ezt van kedvem megírni.

Szóval egyik este rám írt Olivér, hogy másnap nem e megyünk ki csukázni? Kilencig jó lesz a víz, aztán úgyis majdnem egy hét kuka, a keleti szél miatt.

Rövid hezitálás után visszaírtam neki, hogy az volt a terv. 😀

Ja hogy egyedül akarsz? -jött a kérdés, de aztán rábólintottam és végül, másnap hatkor az ő kikötője előtt találkoztunk.

Vittem némi gumihalat is, arra az esetre, ha megjön a szél, hátha megtaláljuk a karácsonyi süllőmet, valamelyik kagylópadon. 😀

Sötét volt még hatkor. A cimborám kérdezte is, hogy nem e lesz korai? De mire bepakoltunk és megindultunk, simán dobni lehetett a nád szélét.

Idén az ő kikötője körüli pályát még nem dobtam és kiderült, hogy ő sem. Nem tartotta jónak a vizet. Koszos volt és a nádfal is teljesen átrendeződött az elmúlt években.

Tavaly egy jó napot sikerült ott kifognia és a hatalmas, tüskés hínármezők nem adták a halat. Hozzáteszem, hogy tavaly én se sok időt töltöttem abban a nádasban, azt is szerény eredménnyel.

Szóval rábeszéltem, hogy legalább a kikötő közeli szakaszt dobjuk már meg, mert sosem lehet tudni.

Talán a harmadik lyukat dobtam, miközben azt ecseteltük, hogy ki hol fogott már csukát, amikor brutális ütéssel érkezett az első halam.

Már a kapás intenzitása gyanút keltett bennünk és a gyors megiramodás végén, be is bizonyosodott, hogy, hogy nem csuka az elkövető.

Egy szép ezüst villám, gyilkolta le a kis dabusht. Hozzáteszem idén nem az első. 😉

Hamar halas lettem, mi baj történhet? 😀

Lassan elértünk a végére annak a kis szakasznak, aztán úgy döntöttünk elindulunk az “öblöm” felé, de azért ledobjuk még a pálya másik végét.

Éppen ritkás nádszálak közül indítottam a spinnerbaitet, amikor elakadtam valamiben.

Mivel jó retkes volt a víz, akkor még nem tudtuk, hogy hínár, torzsa, nád, vagy esetleg valami tereptárgy lehet a víz alatt. Mint később kiderült, hínár volt és a volt a kulcs.

Izomból megrántottam a csalit, majd azzal a lendülettel gyorsan elkezdtem húzni, szinte balinos tempóval, hogy újat dobjak.

Éreztem, hogy megkönnyebbült a cucc, vagyis a hirtelen rántás hatására elhagyta a koloncot és abban a pillanatban a csónaktól 2,5-3 méterre felrobbant a víz!

Brutális kapás volt a viszonylag erős casting cuccra. Mindketten biztosak voltunk benne, hogy nagy balin lehet a tettes, de a következő pillanatban egy benga csuka vágódott ki a vízből és rázta magát valami veszett módon a rövid pórázon.

Asztakurva mi van itt! – vagy valami hasonló “ima”, hagyta el a számat. 😀

A csuka pedig ment a csónak alá, ment volna a motorba, rázta magát bolond módon és bizony mindketten láttuk, hogy piszkosul vékonyan akadt.

Sokan fékhangot szereltetnek a casting orsóba, de én pont azt imádom benne, hogy majdnem hangtalan.

Amikor a nagy csuka, minden maradék erejét összeszedve, anakondaként megindult a felszínen, én utána nyúltam a bottal és a keményre állított fék ellenére, hallottam, ahogy surrogva húzza le a vastag fonottat, a tojásmulti dobjáról.

Imádom ezt a hangot, a látvány mellé!

Volt már pár pecám a sérülés óta.

Kicsit fostam is a kisebb csukáknál, de itt nem lehetett szarakodni, az akadás miatt.

Bal kézzel tarkón ragadtam.

Kiemelni így nem lehetett, de arra pont elég volt, hogy a sérült kezemmel rendesen alányúljak és kopoltyúfogással kiemeljem.

Csodás hal volt!

Nem mértük meg, de valamivel 90 centi alattira tippeltem. Olyan 87 +- 1 centi lehetett a teljes hossza.

Nálam a nagy csuka az 90+ centinél kezdődik teljes hosszban, de az a hal annyira vastag volt, akkora fejjel, hogy azt kell mondjam, ez már nagy volt.

Egészséges, hibátlan, fiatal, erőtől duzzadó jószág. És hatalmas mázli, mert ahogy látjátok, ezt a tarka gúnyást a szent lélek tartotta, vagy még az sem.

Itt léptem először szarba azon a napon. 😀

A pálya utolsó harmada üresnek bizonyult ugyan, de szűk negyed óra után, két parádés akcióval és fogott halakkal a hátam mögött indultunk meg az “öblöm” felé.

Útközben benéztünk még egy helyre, ahol pár nappal előtte hat kapásból, három balint leszedtem a helyi erő elől 😀 és a pálya egyetlen halát, ami abban a pár percben mutatta magát, amíg áthaladtunk, le is kaptam a kis púpossal. 😀

A “pályám” Olivérnek adott egy kilós formát, aztán az egyik “nagycsukás” öbölben éppen azt ecseteltem, hogy idén még “csak” egy nyolcvanast adott ez a nádöböl, amikor a két spinnerbaitet egyszerre lendítettük és milyen a szemünk, a két csali egymástól 5 centire esett a vízbe, a ritka nádszálak közé.

Ugyanazt a spotot néztük ki, ami talán nem véletlen.

A következő pillanatban az ifjonc csuka az én műcsalimat választotta. 😀 A remény ezen a helyen, mindig meg van a nagy halra, de jelen esetben, csak egy kilós forma volt a tettes.

Jót nevettünk a történteken és míg a következő kapás helyszínéhez értünk a cimborám vetette fel azt, ami miatt pont hogy hezitáltam előző este.

Azt mondta, hogy azért ez a csukázás, olyan magányos dolog, az ember úgy dobja, ott dobja, olyan szögben dobja. Úgy áll oda, úgy teszi oda, úgy közelíti meg, ahogy szeretné.

Élénken él az ember fejében, az összes spot, ahol nagy halat, halakat fogott az előző években és abból nehezen akar engedni, ahogy ő csinálja.

De közben mennyire tanulságos egy ilyen peca, hiszen kiderül, hogy hány olyan hely van, ahol mindketten fogtunk már nagy halat és hány olyan, ahol csak egyikőnk?

Például, ahol nekem a 96-os jött idén, ott ő még az életben nem fogott semmit, ahogy ott sem, ahol a 98-as. Azt a helyet meg sem szokta dobni. 😀

Aztán ő is mutatott olyan helyet, ahol meg én nem fogtam még soha semmit, neki meg több nagy is jött az elmúlt években.

Végül egy olyan helyen volt, egy jó haltól kapása, ahol mindketten fogtunk már nagy halat, sőt idén is ütöttem ott egy nagyot, csak pár fejrázás után leakadt és ő fogott ott pár hete egy 90 felettit.

Mindkettőnknek van egy “térkép” a fejében, helyekkel, nagy halak emlékével, a kezünkben ott a dobás, a szög, az irány és nehéz ezt összeegyeztetni, hiszen egyszerre ketten nem irányíthatjuk ugyanazt a csónakot.

De valamit valamiért. Így legalább nem kell kínlódni a fényképezéssel. 😀

Szóval a csukás terveink végére értünk és úgy nézett ki a nap az enyém lesz, mert valahogy az első három kagylópad is nekem kedvezett. ( Ez azért nagyon nem így szokott lenni!)

Az elsőn fogtam egy kilós formát, ami a másnapi ebédem lett, a másodikon elcsesztem egy kapást, amit beleúszásnak hittem, de aztán sikerült másodszor is szarba lépnem. 😀

2,48 kilónak mértük. A cimborám 2,3-nak, én 2,5-nek tippeltem. Egyikünk se tévedett sokat, de valamivel én voltam közelebb.

És ahogy látjátok, a csukához hasonlóan ő is vékonyan akadt. Nagyon vékonyan. 😀

Ő lesz a karácsonyi süllőm, ha addig nem fogok másikat. 😀

Itt már Olivér megjegyezte, hogy most már abbahagyhatnám 😀 , de egy lelopott gumihal után, fogtam még egy szép kövest is.

Aztán zsinórban három kagylópad üresnek bizonyult. Az utolsó pedig neki adott egy kettő felettit.

A szél közben megjött, az eső nem kevésbé, nekem pisálni is kellett már 😀 így megnéztük a nádas egy másik szakaszát.

Olivérnek nem akadt meg egy jó 70 feletti, egy álom tiszta öbölben. Évek óta nem csukáztam ilyen tiszta helyen!

Aztán nekem volt egy kapásom, ami nem akadt. De második szándékból már megütöttem a csukeszt. Vékonyan fogta, így hamar el is ment, de úgysem fotóztam volna. Szerintem nem tudta a 45-öt sem.

Aztán cimborámnak is megjött a nagy BAAAMMM!

Ezt a halat le is mértük. 88-89 között volt, teljes hosszban.

Hezitáltam ugyan este, a fent leírtak miatt, de ez a peca így volt kerek, rengeteg beszélgetéssel, kisebb nagyobb tanulságokkal és nem utolsó sorban, igazán pazar halakkal.

Ez egy kivételes év, hogy ennyi nagy csuka legyen és még szeptember végén is a nádban vannak. Több éve nem volt erre példa.

Nagyon remélem, hogy még nincs vége, de ha nem fogok több nagyot, már akkor is hatalmas köszönettel tartozom a Balatonnak!

És ezért a pecáért, Olivérnek. 😉