Van egy nagyon jó dunai vevőm, Zsolt. Egyszer olyan hangvételű választ, vagy kérdést írt nekem még a “kapcsolatunk” elején, hogy balga módon “lesrácoztam”. Azt hittem valami fiatal kölyök, aztán kiderült, hogy nagyon nem. 😀

Egy ideig éreztem is némi sértődöttséget az emailjeiben, hiszen az alásírásához mindig hozzátette, “a srác”.

Azóta kiderült, hogy régi, hűséges olvasóm, sőt az idős édesapjának is rendszeresen mutogatja a képeimet és felolvassa az írásaimat, ami igen csak megtisztelő. És bár az édesapja, már nem horgászik, én kívánom neki, hogy még nagyon sokáig hallgathassa a Zsolt által felolvasott bejegyzéseimet.

“Én például édesapámnak is olvasom a történeteidet és mutogatom a képeket mostanában. Nosztalgiázunk a 80-as évek szemesi nyaralásokról, pecákról a móló meleg vörös köveiről stb…”

Azt gondolom, ha Zsolt már idáig eljutott az olvasásban, tűkön ülhet, hogy miért is ez a cím?

De majd az is kiderül nem sokára. 😉

Még november elején történt. Négy napja, hogy nem horgásztam. A csónakos pecának nem igazán láttam értelmét, hetek óta nem volt nálunk hal a nádban és ebben az évben a tavalyival ellentétben Esztikéhez sem állt ki a balin. Persze messzebb lehetett volna halat keresni, de valahogy nem kívánta a testem – lelkem a hideg, szeles időben a csónakázást.

Azért a csónak kimerésével kezdtem, majd buzerapecával folytattam. Egész szépen jöttek a csíkos lovagok, de közel sincs annyi ősszel a kikötőben, a stég alatt és körül, nádtorzsák között, csónakok alatt, mint a régi időkben.

Idén nagyon kevés volt a hínár bent is a nád pedig sajnos pusztul a stég mögött is. 😦 Régen szinte rásimult a stégre, most van egy fél méter közte és a haldokló nád között. A csónakok alá pedig egyre kevésbé állnak be a csapók, azok is inkább kisebbek.

Sokszor kockáztatni kell a beakadás lehetőségét, egy – egy nagyobb, csíkos punkért és néhány beszakadás után általában fel is adja az ember. A méret sem a régi. Örülni kell a teljes hosszban 20 centi körüli – feletti daraboknak is.

Aznap azért elég sokan voltak jelen a pályán, de mivel zöme kicsi volt, így a nagyobb csalira váltás után, hagytam is helyet.

Igazából két parti pálya van, ami balint tart ebben az időszakban, én a “darabszám peca” helyszínét választottam, azon a napon és végül nem bántam meg.

Közel sem jött annyi és nem volt könnyű peca, de aztán megtaláltam azokat a halakat, amik enni akartak és rájöttem a trükkre is.

Sokat tisztult a víz, kevesebb lett a kishal is a kövön kívül és gyakorlatilag kétszer 5 négyzetméteren jött az összes kapás.

A nyerő csali megint a kis púpos volt. A fekete nem adta a halat bármennyire akartam, viszont a baby blue és az ayu színek mellett, egy legelsők között készült, igazi ősdarab, egy selejtesnek kikiáltott, white metallic színű működött talán a legjobban. Persze ehhez az is kellett, hogy a már javított ayu színűt felküldjem a kő előtti tereptárgyra és kitörjön a terelője. 😀

A fehérrel ütöttem a nap halát is, ami sajnos végül lelépett. 😦

Ahogy fentebb írtam kétszer öt négyzetméteren jöttek a balinok, de ehhez egy teljes órát vártam a szélben. Amikor mentem ki a helyre, egy ismerős pont jött szembe. Csak leugrott megnézni, hogy mi a pálya? De totál kuss volt az erős szélben.

Sok esetben ilyenkor fogtam volna magam és sarkon fordulok, de minden előrejelzés szerint meg kellett álljon a szél, tisztuló égbolt, erősödő napsütés mellett.

Abban az egy órában gyakorlatilag le – fel sétáltam a pályán, jeleket keresve, aztán ahogy enyhült a szél meg is jöttek az első balin gyanús burványok, így szálltak is az első dobások a víz felé.

Dobtam, csak dobtam. Összevissza trükköztem, de a kapások sokáig elkerültek, míg nem a véletlen folytán meg lett a trükk. 😉

Volt egy kisebb gubancom és emiatt kicsit a szokásosnál is tovább süllyedt a spoton a kis púpos és amikor újra beleütöttem, valaki gorombán rúgott egyet a mélyből.

Ő(n) volt az a valaki. Igazán pazar darab!

A következő három dobás három kapást és két halat hozott. Itt már tudatosan 5-6 másodpercet süllyesztettem a kis wobblert és nem oldalra, hanem felfelé ütöttem bele. Mintha felfelé menekülne a zsákmány a balin elől.

Bejött! A nap összes balinját ez a trükk verte át.

Ezen a helyen nagy lett a csend, elmaradtak a kapások, de rövid keresés után meg lett a másik spot, ahol még több hal vadászott a fenék közeléből indítva a támadásait.

Legalább 10-12 akcióm volt ezen a helyen, de azért nem mindet sikerült halra váltani. Ha a felfelé ütött wobblerre nyúltak rá a fogatlanok, azok szinte kivétel nélkül meg is akadtak, de ha a lassan süllyedő csalit gázolták el, annak talán a felét sikerült halra váltanom.

Persze panaszkodni így sem volt okom, hiszen nagyon régen volt olyan november, amikor ennyi balint lehetett fogni a környéken. Ha jól emlékszem ezen a napon12 darab volt végül kézben.

A nap hala ez a bödönszájú balin lett, hatalmas “szárnyakkal”.

De ahogy fentebb említettem volt horgon nagyobb is.

Már a kapása mindent elsöprő volt.

A féket is tépte rendesen.

Aztán elhatározta, hogy mindenképpen be fog menni a kövezés előtti tereptárgy alá, én meg persze mindenképpen el akartam tántorítani ettől a tervétől. Már harmadszor fordítottam meg, amikor végre csökkenni látszott az ereje és közelített is felém, amikor megkönnyebbült a cucc.

Szerencsére a wobblert nem vitte el, csak a horog adta fel. 😦

Nyilván nem láttam a halat, így csak feltételezhetem, hogy az az egy horogág tartotta. Az erőltetés hatására kihajlott, aztán amikor enyhült a húzás ki is pattant.

Egyébként ez volt az utolsó akcióm aznap. Lehet hogy a vezért akasztottam meg és “vitte a magával” a többieket is. Nem az első ilyen eset lenne pályafutásom alatt.

Itt már szinte tükör sima volt a víz és ezerrel sütött a nap is, még a kabát is lekívánkozott rólam.

Érdekes egyébként, hogy nem egyszer az érkező szél és a hullámzás hozta meg a balinokat ezen a pályán, aznap meg éppen a szélcsend. Ki tudja mitől függhet ez?

Én biztosan nem.

Ahogy írtam leálltak a halak teljesen, de mivel egész napra pecát terveztem, így átmentem a kősüllős helyre.

Na ott olyan áramlás fogadott, hogy a 12 grammot is necces volt letenni. A pontyot azért húzták, de kövesből csak kisebb jutott.

A helyi erők nem egyszer akadtak össze, annyira vitte az etető kosarakat is a víz, így a mellettem 20 méterrel horgászó házaspár férfi tagja, egyszer csak közölte a nejével:

Legközelebb jobbra fogok dobni. Az a srác úgyis csak ott izél.

A srác ezen a napon én voltam és 1,5 óra próbálkozás után feladtam aznapra az izélést. 😀

Két napra rá, aztán a vevőm, akivel legutóbb jót beszélgettünk kövesezés közben, írt, hogy újra lejön, ha esetleg arra járnék. Én meg miért ne jártam volna arra? 😀

Aznap se volt könnyű, de végül, ha fogas nem is, két kövér kősüllő csak kerül majd a karácsonyi asztalra.

A nagyobb az már igen komoly jószág volt.

A kisebb csak 28-as volt faroktőig. Egy ugyanakkorát még az elején visszatettem, de mivel éreztem, hogy sok lehetőség már nem lesz idén, ezért végül a nagy mellé tettem a másik hasonszőrűt.

Azóta kétszer voltam a kősüllős pályán, de az éjszakai fagyokkal a pontyok mellett, azok is eltűntek. Ahogy pár napra rá a balinok is. De az már egy másik történet…