Júliusban nem sokat pecáztam. Egyrészt irtózatos meleg volt, másrészt a küszívásoknak nagyjából vége szakadt, a halak pedig szinte teljesen eltűntek. Kilométereket lehetett anélkül motorozni, hogy egy árva balinrablást látott volna az ember.

A parti pályák is elcsendesedtek.

Volt olyan vevőm, aki azt mondta, hogy idén több süllőt fogott partról a küszívásos időszakban, mint balint.

Egyszerűen nem tudni miért, de a fogatlanok még a legdurvább ívásokon se váltották fel hajnalban a fogasokat.

Amúgy is ment az Olimpia, amit ilyenkor fanatikusan nézek, kiemelten persze azokat a számokat, ahol hazánk lányai és fiai is versenyeznek, meg amúgy is megint szarakodott a rendszer.

Azért július végére annyira összeszedtem magam, hogy a születésnapomon és előtte egy nappal is a vízen kezdhessem a hajnalt.

És ha már mentem, akkor csónakkal. Azért is! 😀

13 nap után horgásztam újra. Megint egy településsel 4 kövezéssel és 1 mólóval odébb sikerült csak néhány éhes hallat találnom.

Sötétben üres volt minden pálya. A képen látható gyönyörű, fekete süllőt, egy kövezés mögötti kanyarban kaptam el, full napfényben, hét után, zavaros vízben.

Én nagyon örültem neki, ő valószínűleg kevésbé, mert meghívtam magamhoz ebédre. 😀

Aztán jött egy standard balin a twitchelve húzott púposra. Ő látott hal volt.

Majd a végén, egy már nem annyira meglepetés csuka, hiszen ez a kis wobbler a tarka gúnyásoknak is nagy kedvence. Egyszerűen tényleg teli találat lett ez kis wobbler, csak szeretném valamivel jobban a készítését is. 😀

Mindhárom hal az a teljesben ötvenes kategória volt és ugyanazzal, a többszörösen felújított, black metallic színű humpbackel csíptem el mindegyiket.

Visszafelé aztán majdnem meglett a felszínis halam.

Egy nádöböl mellett horgászott egy csónakos, aki mondta, hogy az öbölben többször is rabolt egy csuka.

Én mondtam neki, hogy szerintem balin lesz az a csuka és vártam egy kicsit.

A balin, valóban mutatta magát egyszer. Tavaly ugyanebben az öbölben fogtam egy brutális, közel hetvenes bentlakót a kilences walk the froggal.

Sajnos az a wobbler éppen nem volt nálam, mert a prototípusokat nyugdíjaztam, az első “sorozat gyártott” darabok meg éppen folyamatban voltak. Mivel a nádi balinok szokták szeretni a nagyobb falatokat, így a wave the dog került a kapocsba.

Már az első dobás annyira jól sikerült, hogy alig indítottam el a felszíni ketyerét, talán két méterre a fahaltól jobbra elkezdett púposodni a víz.

Majd olyan tolóhullámmal ütötte el oldalról a megállított fahalat, hogy a f@szom is remegett, de persze hogy nem akadt meg. 😦

Ezek a benga nádi jószágok elég okosak, így vártam egy kicsit és újat dobtam, majd a következő dobás előtt wobblert cseréltem.

Bejött a trükk, mert az öböl közepén olyan rablás kíséretében vitte víz alá az ezüst utazót, mintha malacot b@sztak volna a vízbe, de sajnos a wobbler hal nélkül jött fel a víz színére.

Nem sikerült átvernem az öreget…

A születésnapomon aztán még haltalanabb volt minden. Egy fekete süllőt fogtam, szinte centire ugyanott ahol az előző napon, csak most tudatosan ott kezdtem a pecát.

Még sötétben jött, de egyedül volt, vagy csak nekem nem sikerült a többieket kapásra bírnom. Egy pink killer színű, 7,5-es wave minnow lett a végzete.

Nem volt szívem még egy fekete süllőt eltenni, így elengedtem.

Kurvára üres volt minden, annyira jól sem voltam, de visszafelé azért megpróbáltam az előző napi öblöt.

Elsőre telibe dobtam egy belógó száraz nádszálat, így menni kellett a wobblerért. Na mondom ennek a pályának is lőttek, irány haza, de abban a pillanatban az öböl bejáratánál, egy különálló nádbaba mellett, ahol tavaly a bengát fogtam, egy rövid kishalfocis jelenet bontakozott ki.

Az első dobást sikerült elcsesznem. Telibe dobtam a nádbabát, de szerencsére sikerült róla lerántanom az ezüst utazót. A második dobás már halért ment. Le is bombázta rendesen. Én meg húztam le a nádról, aztán engedtem kicsit had menjen. Bele is úszott valamibe az öböl közepén.

Gyorsan rámentem motorral. Éreztem, hogy meg van a hal. És amikor megláttam, nem akartam hinni a szememnek. Egy negyveneske balin volt a horgon. Na mondom öcsém, te nem akarsz nekem kijönni és én állat ahelyett, hogy lenyúltam volna érte, hogy kiszedjem, ráemeltem a bottal.

A kis finezze ebben a pillanatban negatívba hajlott és eldurrant a blank.

A negyvenedik születésnapom után, a negyvennyolcadikon is balinnal törtem el a kedvenc botomat, de legalább azért a halért “megérte”. Ezért nagyon nem…

Lenyúltam a halért. Egy zsinórköteg lógott a horgon, rajta egy kagylótelep. Nem csoda, hogy nem engedett!

A következő napok egyre szarabbul teltek. Már akármit csináltam, ha csak egy helyben ültem, akkor is szar volt a vérnyomásom.

Aztán egyik este, ahogy mostam volna az ánuszt és környékét, akkor jöttem rá, hogy mi a gond megint.

Újfent aranyérmes lettem, csak kicsit másként mint az olimpikonok. 😀

A legjobb az volt, hogy pár napra rá jött egy kőműves brigád, hogy új kerítést varázsoljanak a járda és az udvarunk közé, így be kellett cipelnem az új kerítés elemeket.

Meg aztán volt egy, még az építkezésből maradt törmelék kupac az udvarban, amit fel kellett csákánnyal lazítani, majd kitalicskázni a kerítéshez, hogy azt is eltüntessék.

Úgy volt, hogy a fiam megoldja. 😀

Amikor a házat újítottuk fel, még kicsi volt, úgyhogy komolyan nem tudott segíteni a bontási munkákban. Néha átjött anyóstól és hordta ki a konténerbe a téglákat. De kb. játéknak vette az egészet, hiszen minden tégla után ő is beugrott a konténerbe. 😀

Azóta felnőtt ugyan, de nem igazán kellett földmunkákat csinálni az udvarban. Amit kellett, azt megoldottam én.

Délelőtt persze elment kondizni azzal, hogy majd délután neki áll a melónak, ha már nem lesz ilyen meleg. 😀

Neki is állt a kupacnak a csákánnyal. De persze nem úgy, ahogy mondtam neki, a szélét megbontva, szépen, szisztematikusan, hanem bumm bele a közepébe és azt is szarul.

Aztán a lapáttal persze, hogy elakadt a törmelék kupacon kinőtt gazban.

5 perc után már fájt a dereka és közölte, hogy keressek valakit. Ő megfizeti. Csak ne neki kelljen. 😀 😀

7 perc múlva már mellette álltam, csákánnyal a kezemben a seggemből a kezelés hatására, már kevésbé kilógó aranyérrel. 😀

Közös erővel, de megoldottuk. Én csákányoztam, ketten lapátoltuk, ő talicskázott. A végén ő nézett kis szarabbul mint én. 😀

A kérdésemre,hogy – Mi a fasznak jártok konditerembe, ha nem azért hogy legyen konditok? – az volt a válasz: Azért járunk a kondizni, hogy jól nézzünk ki. 😀

Na én jól néztem ki a következő hetekben. Mert a már visszahúzódó cseresznyemagnyi aranyércsomó helyett az egész ánuszom olyan lett pár napon belül, mint a karfiol. 😀

Napokig nem volt jó se állni, se ülni, se feküdni, se járni. Egy szatyrot elvinni a bolt pénztárától az autóig kihívás volt.

Állva dolgoztam, de csak módjával, az aranyérpárna lett a legjobb cimborám. 😀

Ez a k@rva aranyér is olyan, mint a másik átok, a prosztata gyulladás. Néha jön, néha megy, de megoldást nem találtam még rá.

Az urulógus pár éve a proktologushoz küldött, a proktológus meg anno közölte, hogy menjek az urulógushoz, mert ami nekem igazán fáj, az szerinte a prosztatám. 😀 Persze éppen akkor az aranyerem nem volt aktív.

Azóta sem mentem vissza egyikhez sem…

Egyébként nyár óta sem jött teljesen rendben az aranyerem és most, hogy itt a tél, megint szarakodik a prosztatám is. Halmozom az élvezeteket! 😀