Van, hogy “hiába” kel korán az ember, “hiába” motorozik kilométereket, “hiába” tesz meg mindent a kapás, fárasztás, elengedés élményéért, vagy akár azért, hogy egy ebédre való halat elvigyen és jó ízűen elfogyassza, nem igazán akar megadatni.

Ez az éjjel – hajnal is pont így indult. Nem találtam rendes küszívást egyik kövön sem, pedig már a harmadik település határát súroltam. Néhány süllőhangon ugyan mindenhol meg tudtam állni, de halas nagyon sokáig nem lett a kezem.

Mostanában a balinok nem mindig a hajnallal jönnek, így éppen a napkelte csodálatos színeit fotózgattam, amikor egy árva balin elcsattant az egyik kő előtt éppen dobástávra.

Mégis halas lett a kezem, de a balin elől ezek a színek simán ellopták azt a bizonyos showt azon a hajnalon.

Még mindig imádom a napkeltét a víz hátán tölteni, de azért lassan azt is e kell fogadnom, hogy ötvenhez közelítve, képtelen vagyok annyiszor megélni, ahányszor szeretném.

Mivel több balin nem mutatta magát, így lassan elkezdtem a visszafelé csorgást, közben a szemeimet alaposan a vízen tartva, hátha….

Így vettem észre vagy 500 méterről az egyik kövezésen egy kócsagot, ami minden esetben jó jel. A kócsag lábánál kisebb, lokális, pár méteres küszívás alakult ki, napkelte után.

Érdekes módon ebben az évben nem egy olyan helyzettel találkoztam, amikor az éjszaka csendje után indult csak meg a szélhajtók násza.

Aztán ahogy közeledtem, már láttam, hogy néhány fogatlan szedi a vámot.

Nem tehetek róla, de még mindig fel megy ilyenkor a pulzusom, így volt ez azon a hajnalon is. Fordítottam is, vagy két egységet a gázkaron. 😀

Először a kis twitch csali repült a kő el, de annyira fent volt a hínár és annyira sekélyben dolgoztak a fogatlanok, hogy gyorsan a felszíni csali mellett döntöttem. Nem hiába. 😉

Öt darab balint tudtam leszedni abban a 10 percben. Csak azért nem hatot, mert az egyik képen látható szakadt, öreg példány után érkező balin nagyon durván letorkolta a hetes Szauron békát. Nagyon ritka az ilyen eset felszíni csaliknál, de néha megesik. Erről a halról szándékkal képet sem készítettem.

Szóval nagyon nehezen tudtam belőle kiműteni a csalit és van egy olyan kép a fejemben, hogy egy pillanatra ráfogtam a kapocsra a fogóval.

Ha tényleg nem csak a fejemben van ez a kép, hanem valóban megtörtént, akkor nem kérdés, hogy a következő balin, hogy tudta magával vinni a hetes axeheadet…. Pedig kurvajó hal volt! 😦

A kő mellett eleve olyan rablással szedte le a felszíni ketyerét, amiről már tudtam, hogy komoly hallal van dolgom. Aztán megindult a nyílt víz felé. Tépte a féket. De sajnos rövid fárasztás után, csak a nyitott kapocs fityegett az előke végén, a wobbler nem.

Sajnos ilyen dolog ez a peca. Kialvatlanul kapkod, hibázik az ember, még akkor is, ha sok év van már mögötte.

Ez a történet még július első felében esett meg velem. 10 perc volt az egész felszínis őrület. Egyrészt nem volt sok balin a pályán, másrészt a keleti széllel totál kuss lett. Kínlódás volt visszajutni a kikötőbe.

Akkor még nem gondoltam, hogy így lesz, de ez volt az utolsó igazán jó, sokhalas, felszíni csalis pecám az évben, az elkövetett hiba ellenére.