Életem legjobb csónakos küszívásos pecája lehetett volna! Az is volt, de mégsem…

Volt egy írásom. Domolykók és mindenféle bajszosok a glutén árnyékában? – címmel.

Azért ez lett a címe, mert amikor az írásban szereplő események történtek, még úgy gondoltam, hogy meg van a megoldás a kínjaimra, de amikor írtam a bejegyzést, újra szarakodott a rendszer. Sajnos azóta újra hullámhegyek és völgyek kísérik a mindennapokat. Ezért volt a bejegyzés címének végén az a kérdőjel.

Az viszont mindenképpen előrelépés a tavalyi tavaszhoz és nyárhoz képest, hogy akármi is ez szar, nem esek letargiába és ki akarok mászni belőle.

Ez a gluténmentes étrend hozott nekem közel öt olyan hónapot, ami évek óta nem volt az életemben. A két hetes leszokási periódus vége felé kezdett például rendes székletem lenni. Tudom, ez egy horgász blog. Ki a faszt érdekel, hogy egy évtized után az írója végre nem egy halom fost lát maga alatt napi több alkalommal?

Lehet, hogy senkit, de nekem jól esik kiírni magamból. 😛

Szóval amellett, hogy 99%-ban rendbe jött a székletem egy rakat dolog javult. Eltűntek az ekcémák, csökkentek, szinte teljesen elmúltak az ízületi, gerinc, derék, nyak, hát, lapocka fájdalmaim.

Nem kattogtak a könyökeim fekvőtámaszozás közben!

A fejfájásaim elmúltak. Tavaly tavasszal napi 3-5 fájdalomcsillapítóval éltem, ebben az öt hónapban összesen nem vettem be ötöt és a frontint is elhagytam nullára. Kezdtem jobban aludni. Terhelhetőbb lettem. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerem a felére csökkentettem. Jobban aludtam. Leszartam a frontokat, amik előtte gajra vágtak. És még sorolhatnám a végtelenségig.

Aztán május 29.-én újra fostam. Négyszer. A negyedik ráadásul csak egy fingnak indult. Aztán a meleg lé folyt végig a lábam szárán. 48 évesen azért ezt elég szarul éli meg az ember, de nem pánikoltam be, ráadásul ez olyan fosásnak tűnt, mintha elkaptam volna valamit. Pont akkor volt amúgy egy ilyen járvány és bár a családomban senkit sem érintett, azzal biztattam magamat, hogy tuti bekaptam.

Emlékszem másnap egyáltalán nem voltam wc-n, aztán a következő napokban kezdett normalizálódni a dolog. Úgy voltam vele, hogy minden fasza lesz, de sajnos nem így lett.

Azóta megint hullámzik minden a fosásokkal párhuzamban. Újra jöttek a vérnyomás ingadozások, fejfájások, ekcémák, ízületi gondok, álmatlanság. És két nap szarul lét után nem olyan régen, kvázi születésnapi ajándékként újra kiborult az aranyerem is. 😀 Your Welcome! 😀

Voltam a körzeti dokinál, elmondtam neki az egész történetet, de nem nagyon tudott mit javasolni, azon kívül, hogy Pesten van egy maszek klinika, ahol a bél – agy kapcsolaton alapuló problémákat vizsgálják és esetleg megérne egy próbát.

A gasztroenterológusom nyári szabadságán volt éppen. Lehet hozzá még visszamegyek, hiszen abban maradtunk, hogy tartsam a gluténmentes diétát, de ha a maradék gyomorpanaszom nem szűnne, akkor ősszel menjek vissza egy gyomortükrözésre. Mivel az elmúlt hónapban voltak újra refluxos panaszaim, ezért lehet még oda visszamegyek, de sok bizodalmam már nincs az orvosokban.

Szerintem ha az összes vizsgálat, gyógyszer, csodaszer, masszőr, akupunkturás és mindenféle kezelések összege itt lenne most előttem, nem beszélve a benzinpénzről, kiesett munkaidőről, rosszul létekről, idegeskedésekről, hát pénzben és időben is milliomos lennék.

De hogy senki semmi konkrétummal nem tudott eddig szolgálni a kínjaimat illetően az elég szomorú szerintem. Pedig ezek a dolgok valamitől jönnek, hol külön, hol csomagban és hát kurvára nem egyszerű így az élet…

Na de mi is volt június 21.-én?

Kivételesen késő délután mentem.

Kurva nagy szél volt, de azt ígérte, hogy estére elmúlik.

El is múlt, viszont közel 2 órával később, mint ahogy ígérte. Nyugati irányba nem akartam messze menni, mert ha mégsem jön be az előrejelzés, akkor kínlódás lett volna szembe széllel visszajönni.

A keletibe meg elindultam ugyan, de Esztike oltalmából kiérve, olyan hullámok csaptak szembe, amikor ugrál – huppog a csónak eleje. És bár tudtam, hogy, ha a sima víznél 25 percre található kövezés nyugati oldalát elérem, akkor szélárnyékom lesz, de nem vállaltam be a hullámzásban 40 percesnek megítélt gyomorforgató túrát.

A stégünk körül viszonylag csendes volt a víz és annyi kishal volt a páylán, mint 10 éve ősszel, de csak pár balin dolgozott rajtuk. Ezeket próbáltam becserkészni, volt is négy kapásom, de nem tudtam egyet sem átverni.

Aztán naplemente előtt nem sokkal tényleg kezdett csendesedni az idő, így megindultam.

Már messziről láttam, hogy van egy csónak a pályán, ahogy azt is, hogy dolgoznak a balinok.

Az első három dobásból kettőt le is szedtem, de aztán vége lett a bulinak. Ahogy kezdett sötétedni, egyre kevesebb mozgás volt és nem tudtam becsapni egyet sem.

Jó darabos halak voltak és bár nem vagyok egy esti pecás, az esti balinokban kevésbé hiszek, azon a napon, ha csak fél órával előbb érek ki erre a pályára, bizony rommá foghattam volna magam a fogatlanokból.

A sötéttel aztán beindult az addig csak inkább lézengő küsz. Végig ívtak a kövön és volt pár gócpont, ahol igazán aktívan tették mindezt és ez volt a kulcs. A sötéttel sajnos nem csak a küszök, a szúnyogok hada is beindult. A hajnali pecákon nem nagyon volt hozzájuk idén szerencsém, így este se készültem rájuk, így aznap volt mit csapkodnom, vagy fél órán keresztül. 😀

Aztán jöttek végre az első hangok, eleinte még kevés és kisebb süllőtől, majd egyre szaporodtak a rablások és jött néhány harcsa is a pályára.

A kanyarban volt egy kő, amellé kellett dobni, illetve kicsit túl is rajta és amikor a kő mellé ért a wobbler jött az ütés is.

Nem súlyoztam le a csónakot. Így könnyebb volt a kőben elakadó, vagy a kövezésre feldobott wobblert kiszabadítanom, ellenben minden hal után vissza kellett állni a csónakkal a nyerő pozícióba.

Fél lábbal a csónakban, másikkal egy lapos kövön álltam. Nem volt kockázat mentes, de aznap ez működött a legjobban. Ha elakadt a wobbler, csak engedtem egy kicsit a csónakot és a fahal vagy magától kiúszott a kövek közül, vagy egy finom pöccintéssel ki tudtam szedni. Tízből kilenc alkalommal ez működött. Talán így zavartam meg legkevésbé a pályán dolgozó süllőket.

A tüskés hátúak folyamatosan jöttek. Egyfolytában raboltak és általában 4-5 dobásonként ütöttem egyet, szinte ugyanott.

Persze nem minden kapást váltottam halra, de volt egy másfél óra, amit azóta sem tudok elhinni – elfelejteni, pedig ott voltam, részese voltam ennek az egésznek.

Nulla óra húsz kőrül fogtam az utolsó süllőt. Itt már nagyon fáradt voltam, éreztem, hogy mennem kell.

Ott volt előttem az a rengeteg hal és mégis a józan ész döntött. Éreztem, ha maradok még, benne van a dologban, hogy szarul leszek.

Ráadásul mutatta az előrejelzés, hogy kedvezőtlenül fordul a szél és a sötétben legalább fél órás úttal kellett számolnom. Nem beszélve a kocsiba pakolásról és a hazaútról a “vadak földjén” át.

Így az utolsó süllőt fejbe vertem és irányba állítottam a csónakot.

Talán két darab, méretet éppen meghaladó tüskés jött az elején, többi küszívásos mércével igen jó hal volt. Jött még egy kisebb harcsa, meg egy nyolcvanas, olyan kapással, hogy lefostam tőle a bokámat, de akkor szerencsére csak képletesen. 😀

Olyan négy méterre tőlem a kövezés mellett a sekély vízben tulajdonképpen felszíni rablással durrantotta le a wobbleremet és azzal a lendülettel repült ki a vízből és verte szét a süllőktől hangos vízfelszínt.

Leírni, elmesélni nem lehet!

Nem tudom pontosan hány süllőt fogtam. Töredékét sem fényképeztem.

Igazából így is bőven megkaptam, amiért mentem, de ha rendben vagyok “négyökrös szekérrel” se lehetett volna kivontatni a kövezés mellől. Szerintem a darabosabb harcsák csak ezután jöttek….

Fogtam halakat waveshaddel és wave minnowval is. De sajnos az egyik minnowt feldobtam a kövezésre és ahogy ráálltam a csónakkal, valahogy még beljebb csúszott. Nem tudtam kiszedni. A másik pedig több kőre érkezés után elhagyta a terelő lapját.

A nyerő csali a 6,7 centiméteres humpback shad lett, amit másnap nyugdíjba is küldtem.

Ahogy a lenti kis videóban is láthatjátok, az elmúlt pecákon kapott süllőktől, nagy csukától, harcsáktól eleget és sajnos nem egyszer landolt a különböző kövezéseken.

Bárcsak minden wobblerem így nézne ki! 😀

Öszintén szólva, nem tudom megmondani volt e valaha ilyen rövid idő alatt, ennyi halat adó wobblerem, ebben a küszívásos időszakban!?

Azóta egyébként szép balinokat, nagy csapókat is fogtak az első szériás darabokkal a Balatonon és már a Dunán is hozott egy szép süllőt a baby blue színváltozat. Persze ezek csak azok a fogások, amikről tudomásom van.

Szerencsére aznap is épségben hazaértem. A süllőt megpucoltam és aznap ebédre jól meg is ettem.

Most, amikor ezeket a sorokat írom is szarakodik a vérnyomásom, pedig tegnap még egy medvét le tudtam volna birkózni. 😀

Faszom se érti ezt az egészet, de majd csak legyűrőm valahogy. Ha bele döglök is. 😀 😀 😀

Ui: a csónakos fazon, aki ott volt a pályán, nem fogott egy darab halat sem, amíg kint voltam. Pedig egy úszós – kishalas motyóval is próbálkozott, de nagyon nem jól csinálta azt sem…