Van előnye és hátránya is annak, ha több hónap távlatából írom meg a bejegyzéseket.

Előnye, hogy ha van olyan az olvasók között, aki azokon a pályákon horgászik, ahol én és esetleg felismerné az adott helyet, nem fog a nyakamba mászni másnap. 😀 Hátránya pedig az, hogy nem biztos, hogy minden egyes momentumra pontosan emlékszem.

Igazából azt kellene csinálnom, hogy a bejegyzést azonnal megírom és elmentem vázlatként, de már nincs meg bennem az azonnal posztoljak minden megfogott halat és rögtön megírjak mindent roham, mint régen volt. Így most marad ez a késleltetett verzió.

Ebben a történetben három pecát foglalok majd össze, de belecsempészek egy képet, egy családi kirándulás keretén belül fogott halról is. Ezért lett a három, végül négy.

Szóval azon kövön nem volt hal. Sajnos a szél megint leverte. Hogy ez mitől függ, hogy leveri e, vagy ívnak tovább a küszök és a hullámzásban még jobban megbolondulnak a rájuk vadászó halak ezt soha nem fogom megtudni?!

Valószínű ilyenkor kellene jegyezni a légnyomás adatokat is. Azzal lehet összefüggésben a dolog. Hiszen van amikor kakaó vízben, 40 centis hullámzásban is zabál a süllő az ívó küszökön délelőtt 10-kor, van amikor meg jön egy nagyon enyhe szél, ami éppen fodrozza az addig feszített víztükröt és minden bekussol két percen belül. A rosseb se érti…

Szóval üres volt a kő így mentem tovább a következő településre, idén még úgy sem jártam ott.

A mólón alig volt horgász, aznap nem volt bulika sem, így már messziről hallottam, ahogy csattognak a süllők a kő előtt. Már dörzsöltem a tenyeremet, miközben lassítottam a csónakot.

Természetesen a rablások epicentrumába kerülve már dobtam is az elsőt, aztán felcsippant valami. 😦

Írom a szitut. Faszikám alszik a vitorlásban a kövezés belső oldalán, ami ugye a vitorlás kikötő.

Két bojlis bot bevetve 50 méterre a kő elé, fenékólommal és az iszapban fekvő döglött küsszel, miközben a kövezés előtt, az emberünk lába alatt orgia van. És nem szar süllők. Érthetetlen.

Egy úszós, kishalassal 10 percen belül megfogta volna a három jó halát. Két bottal talán 5 perc alatt. De hát ő tudja. Az is lehet, hogy utálják otthon. 😀 Mindenki arra bassza el az idejét, amire akarja.

Sűrű elnézések közepette lefejtem a wobblert a zsinórról (mondjuk kivilágítva nem volt a hely), aztán olyan távolságban álltam meg, hogy lehetőség szerint ne fogjam meg még egyszer a szerelékét.

Sajnos azon a helyen sokkal kevesebb volt a rablás, miközben a spori cucca alatt igai őrület volt. Folyamatosan jöttek a jobbnál jobb hangok. Kibaszott bosszantó volt a helyzet, de nem volt mit tennem.

Volt előttem is pár jó hal, kisebb hangok mellett, de az idő az fogyott rendesen.

Két kisebb hal után lemaradt egy jó darab, aztán végre egy igazán szép leszedte a humpback shadet.

Mivel a hangok lassan elcsendesedtek, ezért keresgélni kezdtem, de a sötétben nem találtam számot tevő halat, a következő két kövezésen, így már fényben még tovább álltam.

Világosban meg is lettek a balin komák. Szépen szedték befelé a kis púpost. Nem fényképeztem mindet, csak párat az emlék miatt.

Egy idő után az volt a trükk, hogy a kis twitch wobblert le kellett engedni olyan mélyre, ahol még nem akad el és után a beleütni egyet. Általában jött is a kapás, az akkor már inaktív balinoktól.

Aztán az egyik ilyen twitchelő mozdulat és a várva várt kapás után úgy maradt a bot.

Talán 15-20 másodpercig lehetett meg, a nem is kérdés, hogy harcsa, de sajnos okos volt és nem a nyílt víz felé indult meg, hanem tartotta magát a kövezés mellett, ahol ugye a víz alatt is kövek vannak, kagylókkal, ki tudja milyen szeméttel, törmelékkel, törött üvegekkel, és éles peremekkel.

Keményen túrta – fúrta le magát a hal, miközben csépelte a zsinóromat, amíg az bírta a megpróbáltatásokat. Szakadtan és nyálkásan láttam legközelebb viszont az előkémet…

A következő alkalom volt az a bizonyos családi kirándulás. Ilyenkor a balinos pálca, meg egy doboz wobbler valahogy mindig a csomagtartóba kerül. 😀

Egy balin garázdálkodott csak a móló spiccen, amit végül ugyan nem tudtam becsapni abban a kemény 5 percben, de egy sügér megkegyelmezett nekem a baby blue színre, amire a feleségem előtte 2 perccel mondta, hogy szerinte nem jó szín. 😀 Na mindegy…

A következő (rendes) alkalom már eleve azon a kövön talált, de közben megint fordult a szél és nem volt egy deka hal sem a kőnek a keleti oldalán. Már kezdtem feladni a témát, aztán mintha rablások hangját hozta volna a víz.

És igen, a nyugati, szélvédett oldalon egy hínármező mellett, a lámpa fényében orgia volt. Süllők, harcsák és egy éjszakai, benga balin randalírozott a pályán. Igazi sötét hátú, hármas forma jószág, ami többször szinte nekiúszott a csónaknak, ahogy jött kifelé a rablásokból.

A kis finezzel dobtam az elsőt. Nem nagy, de harcsa lett belőle, így azonnal váltottam a 18 grammos botra, ami ugyan nem harcsabiztos továbbra sem, de küszíváson, kövezés mellett mégsem dobálhat az ember babkaróval. 😀

Jöttek is sorban a kisebb, illetve nagyobbacska süllők, majd az újabb kölyök harcsa. Aztán változtatni kellett a beállón és jöttek tovább, amíg meg nem hallottam az első komoly buffanást a belső oldalon található hínármezőben.

Azóta már tudom, hogy azokat a harcsákat a tavaszi nadályos motyóval lehetett volna csak lépre csalni. Ott buffogtak, forogtak a sűrű hínárban. Sokszor láttam is ahogy fordultak és az oldaluk megvillant a hínármezőben található lyukakban, de a zöldségből ki nem mozdultak bármit is húztam el nekik a vadölővel. Egy süllőcske csimpaszkodott csak rá az egyik wobbleremre.

Gondoltam van még bőven időm, de ezen a napon is, mint az idén általában a süllők előbb elhallgattak, mint ahogy az szokásos. Viszont szép lassan a napkeltével kezdtek beindulni a fogatlanok.

Nem volt sok balin a pályán. Inkább csak azok az állandóan ugyanoda odabaszó darabok, amik a nyílt víz felől, mindig ugyanott “nekirohannak” a kőnek, aztán fordulnak, majd 5 perc múlva megismétlik ugyanezt.

Ahogy egyre magasabban jár a nap az 5 percből 10, majd 15 lesz, míg el nem kussolnak teljesen. Este vélhetően újra kezdik.

Túl sok balint se fotóztam, ahogy süllőt sem, de az éjszakai nagyobb dög továbbra sem hagyott nyugodni. folyamatosan űzte a szélhajtókat a hínármező mellett.

Az volt az ő(n) revírje!

Gondoltam, na akkor ezt most leszedem WTD-vel. 😀

Másodikat dobtam, az új hetes Sauron békával, amikor lecuppantotta felszínről és olyan sebességgel hozta felém, hogy sokáig nem volt kontakt, így félő volt, hogy elvitte a wobblert, de nem így lett. 😀

Pár perc küzdelem után kézben tarthattam az idei legszebb színezetű és azóta is a legnagyobb idei őnömet.

Igazán pazar hal volt és hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy végül sikerült átvernem.

Volt még utána egy igencsak jó balinom, hetes ezüst utazóra, ami leakadt, de aztán egy kicsit kisebbet, de nem kevésbé csúnyát még átvertem a kanál effekttel.

Két nap múlva újra menni kellett. 😀

Ugyanott volt a hal, de sokáig megúsztam kapás nélkül.

Aztán ráálltam úgy a kőre, ahogy legutóbb a második beállásnál tettem és varázsütésszerűen beindultak a kapások.

A lényeg az volt, hogy egy kiálló kő és a hínármező közötti 5-6 centiméteres sávban kellett elhúzni a wobblert, ami még a lámpa fényében sem volt olyan egyszerű, de ha jól sikerült a behúzás, akkor 5 dobáson belül jött a kapás is.

Több kisebb süllő után láttam a fényben, ahogy a hínárból kiforduló árny leszívja a wobbleremet. Annyi fény azért nem volt, hogy biztos legyek benne, de belül tudtam, hogy újabb éjszakai csuka a tettes. 😀

Az volt.

Aztán meg láttam, ahogy a jó süllő a sötétből a fénybe érkező wobblert lehajrázza és leszedi. Elképesztő sebességgel!

Két szebbet fényképeztem csak, mert napkelte előtt megint elhallgattak. A benti harcsákat már meg se próbáltam, inkább vártam a balinokra.

Mivel nem igazán akartak jönni, így tettem egy próbát egy általam ismert helyen a mederben süllőre.

Sajnos nem süllőt, hanem egy vélhetően böszme csukát ütöttem a nagyobbik vertikem prototípusával, amiből nekem is egyetlen darabom volt és el is vitte.

A hatvan centiméteres, negyvenes fluorocarbon előkéből huszonöt centimétert hagyott meg nekem.

Valami bugyli lehetett…

Szauron szeme a következő kövön két balint is megigézett.

Majd visszafelé menet megjelentek a balinok az éjszaka vallatott pályán is.

Le is szedtem twitchelve egy kisebbet, meg egy fekete, öreg darabot, ami miután letörölte a kis púpost, vagy 15 métert rohant vele a nyílt víz fele.

Már kezdtem megijedni, hogy megint egy bajszos szórakozik velem. 😀

Pár dobásra rá így is lett! 😀 Kellett nekem a harcsát a falra festeni? 😀

Szerencsére ez nem volt annyira komoly darab és bár fúrta magát a kőbe, szarrá darálta a negyvenes előkét, végül elkaptam.

Bár méretes volt, elengedtem.

Nem panaszként, de május – júniusban annyi harcsa van a pályákon, hogy nem nagyon lehet tőlük még balinozni sem, fényes nappal.

Utána viszont még ha ott is vannak, egyre óvatosabbá válnak és egyre nehezebb átverni őket.

Tilalomban bezzeg a fejükre is rá lehet állni a csónakkal. 😀

Volt hogy alatta forogtak, jöttek fel a pörsök, de nem egyszer alig egy méterre a csónak mellett durrogtak, vagy éppen a nádról leszabadított wobblerrel a kezemben, a helyről éppen elmotorozva durrant oda akkorát, ahol előtte 2 másodperccel szétzörögtem a pályát, hogy nem hiszek a szememnek.

Sokat gondolkodtam ezen a harcsa témán, de egyszerűen nem számolhat velük az ember minden egyes pillanatban. Nyilván a kis púpost nem éppen harcsára terveztem, de elárulom nem ez volt az utolsó harcsa, amit idén kiszedtem vele. És másnak is vitték már el, illetve mások is fogtak már vele, még folyó vizeken is nem egy bajszost.

Egy 4,7 centiméteres wobblert viszont nem lehet durunggal dobálni.

Másrészt ezek a rohadékok nekem a legkevésbé sem támadják be az erős cuccal húzott wobblereket továbbra sem. És fogalmam sincs mi lenne az az optimális cucc, amivel még van esélyem és a zsinór hangja nem riasztja meg őket?

Lehet egyszerűen el kell engedni a dolgot és a szerencsére bízni az egészet, vagy arra az esetleges egy nagy halra koncentrálva csak erős cuccal dobálni mindenre?

Franc se tudja. 😀