Május végén voltam a “barbárnőnél”. Mondtam is neki, hogy tavasszal is szerencsét hozott az új séró és szakáll, hátha most is beadja a jó harcsát. 😀

Igaz, hogy sapka volt rajtam, de beadta. 😀

Egy betli után, már közel a tilalom végéhez újra próbálkoztam. A három pálya közül kettőn alig volt valami, a harmadikon viszont ívott egy kevés küsz és volt is pár hang, de inkább bent a nádban.

A közeli kövezés akkor még üres volt, így ebben az öbölben volt minden bizodalmam. Rommá dobtam mindent a 120 grammos bottal és lassan jött a napkelte is, ami nálam a legtöbb szándékkal fogott harcsát adta eddig.

A szomszéd öbölben elkezdett dolgozni egy balin. Addig – addig pusztította a szélhajtókat, míg beindítottam a motort és rámentem. A harcsa veszély miatt nem mertem a kispecát elővenni, amivel balinozni szoktam, így a 18 grammos finezze akadt a kezembe. Előző nap csévéltem rá zsír új tízes madzagot és krimpeltem rá negyvenes előkét .

Dobtam egyet a rablás vélt helyre, majd még egyet. Talán fél métert húztam a kis waveshadet, amit amúgy 5 másik társával együtt pikkpakk elkészítettem magamnak, hiszen múltkor három darabtól is megszabadítottak.

Szóval talán fél métert húztam, amikor akkorát ütött a balin, hogy beszartam, majd vagy 25 métert rohant a nyílt víz felé a wobblerrel, az akkor már tudtam, hogy harcsa.

Beszarás, de megint a finom motyót ütötte le! Szerintem érzik a vastag fonott, vagy a vastag fluoro előke rezgését a vízben és egyszerűen nem mennek neki a wobblernek.

Szóval mázlim volt, mert először kifelé rohant. De aztán eszmélt és elindult a nádba. Éppen egy nádbabát akart megkerülni, amikor utána akartam menni, de izgalmamban hátramenetbe raktam a motort.

Na gondoltam ennek megint annyi. Elbasztam! De mázlim volt, mert a hal ugyan megkerülte a nádbabát, de nem ment bele, sem a sűrű nádba, így utána iramodtam és a motort is segítségül hívva immár újra a nyílt vízen harcoltunk.

Már csak arra kellett igazán ügyelnem, hogy az öböl közepén található stéget ne találja be.

Megpróbálta, háromszor is.

Többszöri csónak alá betörés, zsinórpüfölés után, végre megindultak az első buborékok, aztán még kellett vagy öt perc mire először rá tudtam paskolni a bajszos fejére és végül nyertem.

Számomra új, pergetett rekordot jelentett ez a hal, úgyhogy tilalom ide, vagy oda én kurva boldog voltam!

Saját fahallal becsapni és elkapni egy ilyen csodás erőgépet, leírhatatlan élmény!

108 centiméter volt teljes hosszban. És abban az esetben is elengedtem volna, ha tilalom után fogom.

Egyrészt van még a tavaszi két harcsából, amiket elvittem, másrészt én még mindig szeretem nézni, ahogy egy hal elúszik. Nem célom továbbra sem, hogy az éves kvótát hazacipeljem.

Ráadásul az a 70-90 centi közötti méret szerintem a legtökéletesebb étkezési célra. A tavasszal hazavitt 90+osnak, már zsíros volt a farka.

A videó után felhívták a figyelmemet, hogy az új szabály szerint, az elvinni nem kívánt halat nem tehettem volna le a csónakdeszkára fotózás, vagy videózás céljából. Szóval ti se tegyétek!

Azóta van egy halmatrac a csónakban. És bár fogtam harcsákat a június – júliusi pecákon, de egyik sem volt akkora, hogy használjam a matracot. A savage mérce elég volt mindegyikhez. Bár ha azon megugrik a hal….

Na mindegy.

Miután elengedtem a bajszost, visszamentem az öbölbe, kézbe vettem a 120 grammos botot, a 7,5 centiméteres waveshaddel a kapocsban.

Mi verte le elsőre?

Hát persze, hogy a balin! 😀

Őt nem zavarta a 30-as fonott, meg a 70-es előke. 😀

Hülyék ezek a halak! 😀

Szumma szummárum a harcsa után ránéztem a kövezés melletti területre, de üresnek bizonyult, viszont a kő előtt volt egy kis ívás és rajta néhány balin.

Nem akarom bő lére ereszteni a további történéseket, de egy újabb, csak kevesebb halat adó topwater őrületben lehetett részem (elég rossz arányban akadtak), mint legutóbb, miközben a parti kempingben, rövidgatyás, sörpocakos, más- vagy még aznapos apukák lejtették reggeli tornának csúfolt bohózatukat, valami rettenet “zenére”. 😀