Mint ahogy az elősző bejegyzésben említettem újra kajakoztam, három alkalommal, több, mint egy év után. Pedig nagyon nem volt benne a pakliban, viszont május elsejére ez volt talán az egyetlen esélyem az érdemleges halfogásra.

Napi 120-150 fekvőtámasszal próbáltam magam fizikailag is kicsit megerősíteni az elmúlt hónapokban, legalább kiderült, hogy fel tudom e még tenni a kajakot a kocsi tetejére?

Mivel fel tudtam, így gondoltam, akkor evezni is tudok majd, aztán a peca végén valahogy csak újra felszenvedem. 😀

Elég szar időt mutatott elsejére, a csónakos pályámon erős széllel, kb az egyetlen olyan településen, ahová ki lehet és egyáltalán érdemes még partról kimenni szinté nem kecsegtetett semmi jóval.

A kajakos pálya is necces volt, de úgy voltam vele, ha szar a helyzet a parton, akkor legfeljebb hazamegyek.

Nagy flash, hogy amióta nem fosok, nem kell 1,5 – 2 órával korábban kelnem, hogy elinduljak valahová, így több idő jut alvásra is. 😀

Napkelte előtt talán 30 perccel érkeztem, igazából balinokkal számoltam leginkább. Mielőtt leteszem a kajakot, le szoktam azért sétálni a vízhez. A helyi strandon kicsit hullámzott, gondoltam elsétálok a “sólya helyig”.

Ahogy leléptem a vízhez fröcsögésre lettem figyelmes. Mellettem ívott a dévér. Ahogy rávilágítottam a vízre, tele volt minden küsszel. És volt két süllőhang is.

Nem volt több kérdés a fejemben! 😀

Vissza a kocsihoz. Leszedtem a kajakot. Összeraktam a c-tugot (speckó kajakkocsi). Bepakoltam. felkaptam a gumicsizmát és irány a víz.

Nem sokat időztem azon a helyen, ahol a dévérek ívtak, mert a magas víz miatt nem lehetett behorgászni a bokrok alá. Bíztam egy spotban, ahol erősen szokott ívni a sneci és így is lett.

A baj az volt, hogy a hullámzásban nem nagyon tudtam megfelelően ráállni a bokrokra, meg a nap is jött lassan. Ennek ellenére a szezon első hala egy süllőcske lett, amit egy 7,5-es waveminnow-val szedtem ki, ami az egyik facebook börzén megmaradt.

Nem nagy, de süllő és azóta mit ment ez a wobbler, amíg bent nem maradt a kőben! 😦

Ha előbb értem volna ki, biztosan nem egy süllővel zárom az első peca ezen részét, de nagyon a végére értem ki a bulinak.

A bokros rész után van egy fasza kis öböl, ahol szinte mindig van balin, vagy balinok, így volt ez azon a hajnalon is.

A nád sarkán rabolt is egy hal. A wave minnow lett a ő(n) végzete is. Süllőre legtöbbször simán csak húzom, balinra twitchelem. Jóval túldobtam a rabláson, szépen ütöttem, ahogy kell, az egyik twitchelő mozdulatot be is szopta rendesen.

A következő balinnak már a felszíni kellett. Az akkor még WTD2024 néven emlegetett, azóta fathead WTD-nek elkeresztelt új felszíni csalim fehérre festett változatát torkozta le ugyanennek az öbölnek a közepén.

Az az igazság, hogy itt már fülig ért a szám. Alig 20 perce kezdtem el érdemben horgászni és három halam volt. A szél is fordult, A hullámzás éppen akkor csillapodni látszott és ott volt még előttem az egész nádas tele rengeteg reménnyel.

A következő balinnak szintén a fathead kellett, de ez a hal kicsi is volt, meg vérzett is, így nem kínoztam tovább egy fotó kedvéért.

Volt egy igen jónak tűnő rablás a nyílt vízen, vagy 15 méterre a nádfaltól. Előtte nem sokkal volt egy olyan gondolatom, hogy a nagy visszatérő hybrid névre elkeresztelt popper propbait hibriddel kéne halat csípni.

Évekig nem gyártottam sem poppert, sem ezt a típust, mert nem tudtam a terelőlapot szépen megoldani.

Aztán tavasszal megkerestem egy régi faragót, akiről tudtam, hogy terelő lapokat gyárt másoknak is, hogy vennék tőle két típusomhoz terelőket és akkor már rákérdeztem erre a popper terelő témára is.

Elküldtem neki a paramétereket és küldött is mintát még azon a héten.

Szóval éppen a hybrid csali volt a kapocsban. Annyival másabb, mint egy sima popper, hogy amikor megállítom a rángató mozdulatot a pukkanó hang után a propeller még finoman pörög. Olyan mint amikor a béka még rúg egyet.

Na ez a béka “rúgott”, a balin meg beszopta a trükköt. 😀 Úgy cuppantotta le az álló csalit, ahogyan azt kell. Működött a prototípus.

Imádom basszameg! 😀

Mielőtt menekülni kellett kifelé az egyre erősödő szél miatt még két halat sikerült levadásznom. A vadászat itt szó szerint értendő, hiszen ezek mind magányos halak voltak, csapat balinról véletlenül sem lehet beszélni.

Idén egyébként ez a jellemző.

Igazán nagy csapattal eddig csak két pecán volt dolgom. Jellemzőbb az egy – egy hal, vagy a kisebb csapatok, amit egy – két jószág megfogása után, gyakorlatilag szét is ver az ember.

A nagyobb sajnos leakadt a kajak mellett, pedig nagyon komoly hal volt. Igazi sötét magányos nádlakó, ami egy belső zúgban árulta el magát egyetlen rablással.

Sokáig azt gondoltam, hogy a nádasok nagyrészt az ember áldásos tevékenysége miatt pusztulnak. De ezen a pályán nincsenek a nádban csónakhelyek, ezáltal nincs szétszabdalva és nincs a környéken egyetlen nagy vitorláskikötő sem, aminek a védőkövezése több 100 méterre nyúlna be a vízbe, megváltoztatva ezzel az áramlási viszonyokat.

Itt egyszerűen azért pusztul – babásodik a nád, mert megváltozott az uralkodó szélirány és az év legalább felében telibe veri a nádfalat. Ráadásul ami nekünk horgászoknak jó – a magas vízállás – az a nádnak nem feltétlen kedvez.

Tavaly mivel nem kajakoztam, így nagyon keveset pecáztam ezen a pályán és meglepett, hogy mennyire átalakult – pusztul – babásodik a nádfal. 😦

Szóval ez a belső zug is a pusztulás miatt alakulhatott ki. Csónakból meg sem tudtam volna pecázni a helyet. Kajakból is csak másodjára tudtam a megfelelő helyre juttatni a bluepink axehedat, amit cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő szaltóval bombázott le a gyönyörű, közel hármas őn.

Sajnos rendesen erőltetni kellett a szűkös pálya miatt és csak egy horogág fogta, ami a kajak mellett el is engedte.

Az utolsó halat egy olyan öbölben szedtem le, ahol a balin odafelé mutatta, de nem adta magát. Visszafelé viszont igen.

Itt már villogott a sárga jelzés, ami mire kiértem piros lett. Ahogy eveztem kifelé találkoztam egy vevőmmel, aki nem merte a csónakos pecát bevállalni, inkább gázolt.

Mint kiderült, ahol betettem a kajakot, napkeltével volt csapatbalin. 15 darabot szedett le közülük.

Szóval igaz hogy darabszámban nem fogtam sokat, de az ember, aki horgász is egyben, ennél rosszabb 1,5 órát soha ne éljen át a vízen, ami nekem aznap megadatott.

Parádés peca volt, igazi vadászat!

A hét magát mutató balinból hatot leszedni szerintem nagyon jó arány. 🙂

Én csak egy felszíni csalis balint szerettem volna aznap elkapni. Ennyit nem is reméltem!

Nem gondoltam volna, de ezen hajnal után, másnap újra vízen voltam. És megint kajakkal.

Aznap háromszor annyit eveztem, mint elsején, ennek ellenére a képeken látható három halat ugyanabban az öbölben és mellette egy szórványos küszíváson csíptem meg, egy 70 méteres szakaszon, ahol tegnap az első két halat.

Kevésbé voltak aktívak a balinok, mint előző nap, gondolom a front nekik is betett.

Megfogtam az első halam az új saját készítésű popperrel és az elsőt a mini ezüst utazóval.
Mindkét esetben a szituációhoz választottam a csalit és bejött. 😁💯
Imádom az ilyen agyalós – megoldós pecát. 💯😍

A popperes balint úgy vettem észre, hogy a bokorsor mellett merőlegesen kifújt egy küszt a vízből. Se burvány, se rablás, se tolóhullám, se semmi, csak egészen kicsi küszt merőlegesen kifújt. Tudtam hogy eljött a popper ideje és második dobásra, be is szopta. 😀

Imádtam, ahogy szinte harcsásan cuppanós hanggal leszedte.

A mini utazó pedig a sekély nádszélben időközönként magát mutató halat csapta be. A 30 centi mély vízben kellett az apró csali, ami nem mozgat meg akkora vizet, így nem hatott zavaróan az őn számára sem.

A harmadik jószág a bluepink axeheadet durrantotta le. Sajnos a viharjelzés hamar véget vetett a mókának, de ez a rövid peca is igen faszán sikeredett.

A harmadik kajakos peca a hónap végén talált ugyanezen a pályán. Közte azért volt néhány komoly csónakos és parti dzsembori is, de azok majd külön bejegyzések formájában jelennek meg.

Aznap megint csak ott volt reményem nyílt vízi pecára, ahol az első két napon, így megint eveztem egy jót.

Találtam is küszívást vagy 200 méter hosszan, de alig volt rajta hal. Végül egyet leszedtem a sekélyben, meg egyet “fejbe dobtam” a nyílt vízen. Mindkettőnek a humpback kellett.

Aznap nyomott a front rendesen a kajakülésbe, de legyőztem őt is, meg a félelmemet, hogy rosszul leszek.

Az öreg bütykös a kicsik védelmében szeretett volna kifilézni, így kénytelen voltam felmutatni neki az evezőt.

Szerencsére megfutamodott. 🤣🤣🤣

Mindketten jobban jártunk így. 😁

Az elmúlt napokban olyan eseményeken, történéseken vagyok túl, amikre tavaly nem volt esélyem sem. Bár egy ideje vacakol megint az emésztésem, a héten három éjszaka is vízen voltam és nem pusztultam bele.

Tavaly egy éjszakai etap után egy hétig haldokoltam. Nem azt mondom, hogy a régi erőm visszatért, de bírtam. Igaz tegnap este fél nyolckor sikerült “elájulnom”. 😀

Nagyon sok írni valóm van még mire a júniushoz eljutok, de mint látjátok – olvashatjátok sűrűsödtek a bejegyzések megint, mert nem csak új notebookom van hozzá, hanem kedvem is. Szóval csak eljutok majd ezen éjszakai, őrületes pecákig is.